11. Napnyugtától napkeltéig
Rajzfilmfigurák
🏆 Dicséretre méltó
Megtekintés az archívumban
Előre megterveztem ezt a teliholdas képet, amihez kellett egy jókora adag szerencse is. Először is utánanéztem a telihold kelte és nyugta pontos szögének és idejének. Ezek alapján kiderült, hogy összesen legfeljebb két este és két reggel lesz esélyem ilyen képeket készíteni. Olyan helyeket kerestem, ahol volt esélyem állatokat találni magasabb ponton, mint az autóm, a háttérben pedig csak az ég, s mindez a holdhoz képest megfelelő irányban. Az első három alkalommal teljesen felhős volt az ég, jóllehet a kiválasztott helyek egyikén még vízilovat is láttam. Az utolsó hajnalon azonban gyönyörű tiszta idő volt, csak éppen állatokat nem láttunk sehol. Jobb híján megálltunk az egyik helynél, bízva a szerencsében. Az utolsó utáni pillanatban, amikor már majdnem tovább indultunk, megjelent egy kafferbivaly sziluettje! Óvatosan fotózni kezdtem, nehogy elriasszam, miközben folyamatosan arrébb kellett sétálnom, ahogyan a bivaly is haladt. Óriási szerencsém volt, hogy a párperces jelenet közben még egy varacskos disznó is átszaladt a képen. Másnap elmeséltem a jelenetet a rezervátum tulajdonosának, aki nevetve csak annyit mondott, hogy pontosan ott, ahol gyalogoltam a magas fűben ezért a képért, pár hete egy 5 méteres pitont láttak...
- ISO
- 3200
- Objektív
- 685.0mm, ƒ/8.0
- Váz
- Canon EOS1D X Mark II
- Fényképezőgép
- Canon
- Záridő
- 1/640 sec.