1. Kezünkben a Föld

Ajándék az égből

Alkotó Palcsek István

🏆 1. díj
Megtekintés az archívumban
Annak, hogy ez a kép megszülethetett, csak nagyon-nagyon sok nulla után következő szám tudná kifejezni az esélyét. Többször fényképeztem a szabadszemmel is látható NEOWISE üstököst 2020 júliusában. A házassági évfordulónk napján pedig megkértem a feleségem, hogy tartson velem, készítek egy képet magunkról az üstökössel együtt. Így hát az exponáláshoz rádiós távkioldót használtam, mivel az enyhe teleobjektívvel (90 mm) szerelt gépvázat a nyitott rekesz miatt több mint 100 méteres távolságra kellett elhelyeznem magunktól ahhoz, hogy minden éles legyen a felvételen. Az expozíciós időt 3,2 másodpercre állítottam és éppen a gomb lenyomása utáni pillanatban egy szép meteor húzott el az üstökös mellett. Utólag láttam meg, hogy a sötétben kissé rosszul állítottam be a képkivágást a keresőben, ami végül szintén nagy szerencse volt, hiszen így jutott hely a váratlanul felbukkanó meteornak. Rögtön tudtam, hogy sikerült egy megismételhetetlen képet készítenem. Igazi égből érkezett ajándék volt ez nekünk.
ISO
3200
Objektív
Canon 70-200 f2.8 IS USM
Váz
Canon EOS 6D
Fényképezőgép
Canon
Záridő
3