Mælifell homokviharban felhősapkával

A legutolsó izlandi túrám tervezésekor célul tűztem ki, hogy a Felföld tájait is felkeressem. Mivel a tavaszi olvadás miatt bizonytalan, hogy mikor nyílnak meg a helyszínre vezető földutak, rendszeresen követtem a híreket. Az útiterv legfontosabb pontja Mælifell, ez a magányos vulkanikus kúp volt, így az oda vezető F210-es földútról vártam leginkább a híreket. Egy átfotózott éjjel után - hiszen júniusban a soha le nem nyugvó Nap akkor ad ideális fényt - Landmannalaugar táborában értesültem arról, hogy megnyílt az út a Hólmsá folyó felöli oldalon, nagyobb terepjáróknak. Ugyan én csak egy helyi viszonyokhoz képest alsó-közepes terepjárót vezettem, nekiindultam. Amint az aszfaltútról lekanyarodtam, a távolban megpillantottam Mælifell helyén egy jókora homokvihart. Ugyan nem erre számítottam, a szélsőséges körülmények felvillanyoztak. A gázlóhoz érve gyalogosan kutattam ki az ideális útvonalat a heves sodrású folyóban. A combközépig érő vízben óvatosan sikerült átkelnem, majd a fekete homoksivatagban, néhány tíz méteres látótávolságban hamarosan elértem az úticélomat. Bár a szél nem fújt túlzottan, a nagyon aprószemű fekete vulkanikus homok mindent beborított, szürreális fényviszonyokat teremtve. Egy szimpatikus kompozíció megtalálása után vártam a napnyugta-kelte időszakát, majd meglepve tapasztaltam a hegycsúcs körött gyülekező felhőt. A megfelelő expozíciós időt kikisérletezve elkészítettem ezt a panorámafelvételt, majd a napkelte varázsa után összepakoltam, és még ott a helyszínen álomba merültem - hiszen már legalább 36 órája ébren voltam.