2. A madarak viselkedése
Pöttyösen
🏆 Dicséretre méltó
Megtekintés az archívumban
A képet télen késztettem egy a madarak zavarása nélkül, fotózás céljából épült lesből.Itt a madarak egyáltalán nem veszik észre , hogy ott vagy és élik minden napi életüket. Amihez hozzátartozik az is, hogy néha összekapnak. Az esetek többségében ez nem jár súlyos következménnyel és a madár nem sérül meg, itt is inkább egy tangóhoz hasonlít ahogy a két kormorán ugyanazt a halat szeretné.
Ugyanabban a pillanatban közvetlen előttem pár madár átszaladt felfröcskölve a vizet, amit a reggeli fények még szép sárgára színeztek. Szerencsém volt mert a sok felfröccsenő víz ellenére sikerült élesen tartanom az expozíciót, és a madarak szépen látszanak. Ugyanakkor a vízcseppek elég egyenletesen megfestették a fotót különleges arany pöttyökkel, ami nem is emlékeztet víz fröcskölésre, inkább festmény szerű. A Fotó a Montier nagy nemzetközi fotó pályázaton 19 362 beérkezett fotó közül fődíjas lett. A díj átadón a zsűri elnőke azt mondta, hogy Őt egy Gustav Klimt festményre emlékeztette.

- ISO
- 2000
- Objektív
- Sigma 150-600mm f/5-6.3 DG DN Contemporary
- Váz
- EOS1D X
- Fényképezőgép
- Canon
- Záridő
- 1/2000