10 év csendes megfigyelése: Egy fotókiállítás Schwarcz Franciska kiállítása
Schwarcz Franciska vagyok, főállásban tanító, szabadidőmben pedig lelkes amatőr
fotós. A fotózás számomra elsősorban kikapcsolódás, egy olyan lehetőség, amikor
kicsit lelassíthatok, kiszakadhatok a hétköznapokból, és jobban észrevehetem azt,
ami mellett egyébként talán elmennék.
2016 környékén kezdtem komolyabban érdeklődni a fotózás iránt, amikor
megvásároltam az első fényképezőgépemet, egy Canon 1200D-t. Azóta is autodidakta
módon tanulok: próbálkozom, kísérletezem, és leginkább a saját tapasztalataimból
fejlődöm. Nem igazán tudnék egyetlen embert megnevezni, aki elindított ezen az
úton. Sokkal inkább maga a környezetem és azok a pillanatok inspirálnak,
amelyekben meglátok valami érdekeset vagy szépet.
Ösztönösen fotózom. Sokszor nem indulok el előre megtervezett képpel a fejemben,
inkább keresem azt a pillanatot, fényt, hangulatot vagy apró részletet, ami megállít. A
természetet különösen szeretem fényképezni, mert ugyanaz a hely sem mutatja
kétszer pontosan ugyanazt az arcát.
Talán ezt szeretem legjobban a fotózásban is: megőrizni egy olyan pillanatot, amely
néhány másodperccel később már nem létezik ugyanúgy.
Mindenkit szeretettel Várunk!
https://www.facebook.com/events/1764537477992230/