Baw19: Tárlatvezetés A Kerekes-Barabás Projekten
Barabás Lajos műgyűjtő Kerekes Gábor hagyatékából megvásárolta a közel öt évvel ezelőtt elhunyt művész 6x6 Mamiya C330-as analóg profi kameráját. Barabás Lajos ezen gesztusa részben az általa - hazai és nemzetközi mércével is - rendkívül nagyra tartott fotográfus emlékének szólt, részben pedig kiindulópontja lett egy olyan projektnek, amely Kerekes Gábor művészetének, szellemiségének egyfajta továbbélését valósítja meg. A projekt lényege, hogy Barabás a kamerát hónapokra átadja művészeknek, hogy használják, dolgozzanak vele, „lényegüljenek át” általa, ezzel a Kerekes Gábor személyiségével átitatott tárggyal alkossanak. A projekt eszmeisége egészen különleges, a közreműködő művészek felkérésével – Barta Zsolt Péter, Opitz Tomas, Tímár Péter, Robitz Anikó – ezen a nagyformátumú szimbolikus tárgyon keresztül egyfajta metafizikus párbeszéd jön létre a már halott és az élő alkotók között. A kiállításon a felkért alkotók Kerekes Gábor kamerájával készült műveivel együtt Kerekes Gábor ezzel a géppel készített képei is kiállításra kerülnek, melyeket a KG Archívum bocsát a galéria rendelkezésére. Kerekes Gábor ezen képeinek sorozata sem került még ezt megelőzően publikálásra, azaz a kiállításon megjelenő művek összességének ez lesz az első publikációja.
Max. létszám: 30 fő
Regisztráció: https://www.bpartweek.hu/hu/programok/tarlatvezetes-a-kerekes-barabas-projekten/
Az esemény Budapest Art Week karszalaggal látogatható.
A Budapesti Tavaszi Fesztivállal közös program.
https://www.facebook.com/events/1218053765012526/
Max. létszám: 30 fő
Regisztráció: https://www.bpartweek.hu/hu/programok/tarlatvezetes-a-kerekes-barabas-projekten/
Az esemény Budapest Art Week karszalaggal látogatható.
A Budapesti Tavaszi Fesztivállal közös program.
https://www.facebook.com/events/1218053765012526/