Sötét Világos
Archivált esemény Ez az esemény már véget ért. Az oldalt archívumként őrizzük.

Bestiárium Haris László és Szemadám György kiállítása

Részletek
Megnyitja: Uhl Gabriella

Megnyitja: Uhl Gabriella

Az 1970-es évek elején Haris László fotográfus és Szemadám György képzőművész merész kísérletsorozatba kezdett. Merész volt ez a politikai hatalom felöl nézve és radikális a művészetfelfogásában is. A fotósorozat más művészek beemelésével kiállítássá duzzadt, új kiállítóhelyet teremtve az Állatkert mesterséges barlangjában. Majd 40 évvel e játékosan komoly vállalkozás után a Bestiárium című tárlat kísérlet az egykori kiállítás fotó és írásos dokumentációjának összegyűjtésére és bemutatására, valamint az egykori esemény(ek) és művek utóéletének, átalakulásának, átdolgozásának megjelenítésére.

A kiállítás megnyitóján, mint egykor, most is a Kaláka együttes muzsikál.

Barlangterem (Kis Szikla), Fővárosi Állat- és Növénykert

Megtekinthető naponta 9-16 óra
Kép szerkesztése