Halász Dániel: Fogd a pénzt és fuss - fotókiállítás
A művészek már régóta bátran használják a kisajátítás vitatott eszközét azzal a céllal, hogy rámutassanak társadalmi csapdákra, veszélyes ideológiákra és a média által súlyozott egyenlőtlenségekre. Ez a fajta „kreatív lopás” (Deleuze) a hatalmi struktúrákra (művészi és állami) és azok szerveződéseire, céltudatos használatára is rákérdez egyben, összetett tartalma pedig analitikus kontextust teremtő gesztusával kritikus interakcióra készteti nézőjét.
A művészek már régóta bátran használják a kisajátítás vitatott eszközét azzal a céllal, hogy rámutassanak társadalmi csapdákra, veszélyes ideológiákra és a média által súlyozott egyenlőtlenségekre. Ez a fajta „kreatív lopás” (Deleuze) a hatalmi struktúrákra (művészi és állami) és azok szerveződéseire, céltudatos használatára is rákérdez egyben, összetett tartalma pedig analitikus kontextust teremtő gesztusával kritikus interakcióra készteti nézőjét.
Halász Dániel sem tesz mást a /Fogd a pénzt és fuss/ (sic! Woody Allen) című kiállításán, mint eredeti környezetüktől megfosztott fényképek, kiemelt szövegek és tárgyak társításával kívánja elgondolkodtatni a befogadót: mi is a közoktatás, a diploma, sőt végsősoron az állampolgári jog mértékegysége? Miként és hogyan határozhatóak meg és írhatóak le egy ország intézményeinek és szakembereinek tudományos, eszmei és intellektuális eredményei? Mindezeknek kizárólagosan gazdasági vetületei lennének?
A kiállításon változtatás nélkül megjelenített képek a Hamst3r.com weboldalról, a falon megjelenő szövegek a magyar közéletből, míg a felsorakoztatott egyéb tárgyak mindennapi életből származnak. Ez dekonstruktív-konstruktív mimézis visszafordít minket a művészeti térből a valóságba, a fizikai világunk hermeneutikus kérdéseinek elhagyhatatlan tényszerűségébe – s emellett az egyén mítoszába és az eredetiségbe vetett kételkedésünk olvasatának kötelezettségébe.
A művész-állampolgár itt megjelenő zsákmányszerző-eltulajdonító aktusa több kérdésre is referál, de leginkább a Magyarországon zajló, elidegenítő kommunikációra és konkrétabban arra a törvénytervezetre, miszerint a külföldre távozó diplomásainknak vissza kellene fizetniük taníttatásuk költségeit.
A művészek már régóta bátran használják a kisajátítás vitatott eszközét azzal a céllal, hogy rámutassanak társadalmi csapdákra, veszélyes ideológiákra és a média által súlyozott egyenlőtlenségekre. Ez a fajta „kreatív lopás” (Deleuze) a hatalmi struktúrákra (művészi és állami) és azok szerveződéseire, céltudatos használatára is rákérdez egyben, összetett tartalma pedig analitikus kontextust teremtő gesztusával kritikus interakcióra készteti nézőjét.
Halász Dániel sem tesz mást a /Fogd a pénzt és fuss/ (sic! Woody Allen) című kiállításán, mint eredeti környezetüktől megfosztott fényképek, kiemelt szövegek és tárgyak társításával kívánja elgondolkodtatni a befogadót: mi is a közoktatás, a diploma, sőt végsősoron az állampolgári jog mértékegysége? Miként és hogyan határozhatóak meg és írhatóak le egy ország intézményeinek és szakembereinek tudományos, eszmei és intellektuális eredményei? Mindezeknek kizárólagosan gazdasági vetületei lennének?
A kiállításon változtatás nélkül megjelenített képek a Hamst3r.com weboldalról, a falon megjelenő szövegek a magyar közéletből, míg a felsorakoztatott egyéb tárgyak mindennapi életből származnak. Ez dekonstruktív-konstruktív mimézis visszafordít minket a művészeti térből a valóságba, a fizikai világunk hermeneutikus kérdéseinek elhagyhatatlan tényszerűségébe – s emellett az egyén mítoszába és az eredetiségbe vetett kételkedésünk olvasatának kötelezettségébe.
A művész-állampolgár itt megjelenő zsákmányszerző-eltulajdonító aktusa több kérdésre is referál, de leginkább a Magyarországon zajló, elidegenítő kommunikációra és konkrétabban arra a törvénytervezetre, miszerint a külföldre távozó diplomásainknak vissza kellene fizetniük taníttatásuk költségeit.