Kallos Bea: Little Miss
„A korábban elsősorban az USA-ban népszerű versenyekre Magyarországon 2005 óta nevezhetnek a gyermekeikre büszke szülők. A gyerekek 3-6, 7-12, valamint 13-18 éves korosztályban mérik össze szépségüket, különleges tehetségüket. A kiállított sorozatot 2010-2012 között készítettem magyarországi és egy bulgáriai nemzetközi versenyen.”
Kallos Bea

Kallos Bea fotóriportja egy ’képtelen’ helyzet képes bemutatása. Gyermekek kerülnek felnőtt szerepbe, az adott szituáció szabályai szerint: sminkelve, koktélruhában… Szépségüket, tehetségüket hasonlítják másokhoz pontokért, díjakért és a zsűri tagjai döntenek arról, hogy a versenyhelyzetben ki teljesített a legjobban. Bár az elvárás rendszer a felnőttkor függvényében kialakított, a szereplő kislányok mégis ’királylányok’ lehetnek egy időre, megvalósíthatják szüleik, édesanyjuk álmait.
Ezek a gyermek szépségverseny kapcsán készült családrajzok, főképp az anya és gyerek viszonyának kiemelésével mondanak sokat a korról, amelyben élünk, arról, amit a szépség ideája ma jelent sokak számára.
A fotósorozat érzékenyen mutatja meg a másik irányításának következményeit és felelősségét, a gyermeki kiszolgáltatottság kérdését. Kallos Bea mindezt úgy teszi, hogy nem ítél, csak kiemeli a jelenséget ezzel lehetőséget teremt számos fontos kérdés feltevésére.
Csizek Gabriella kurátor