KÉP-ÉLMÉNY – FINISSZÁZS a DEMO Wooddal és a Műhely-Klubbal

https://capacenter.hu/esemenyek/kep-elmeny-finisszazs-a-demo-wooddal-es-a-muhely-klubbal/
2019. március 18-án, hétfőn, 18 órától a KÉP-ÉLMÉNY kiállítás utolsó napján tárlatvezetést tart a DEMO Wood és a Műhely Klub csapata Mucsi Emese kurátor és Hossala Tamás projektvezető közreműködésével.
Időpont: 2019. március 18., hétfő, 18 óra
Helyszín: Capa Központ
Az eseményen való részvétel ingyenes.
A legutolsó alkalom, hogy a KÉP-ÉLMÉNY kiállítás látható!
A vezetés során végigjárjuk az egész kiállítást, ezúttal hosszabban elidőzve az utolsó teremben látható fotóknál, amelyek részben a Demo Wooddal, részben a Műhely-Klubbal közös foglalkozásokon készültek.
Műhely Klub
A Menedékház Alapítvány kezdeményezésére létrejött Műhely-Klub, egy olyan non-profit alapon működő kerékpárműhely, ahol szociális munkás vezetésével gyerekek és felnőttek hasznos munkát végeznek, és ennek keretében rászoruló fiatalokat juttatnak biciklihez, valamint egyéb sporteszközökhöz. A KÉP-ÉLMÉNY kiállításon bemutatott, törött deszkafelületeket ábrázoló képek egyszerre utalnak a Műhely-Klubban is munkálkodó gyerekek sporttevékenységének intenzitására és a hibás eszközök helyreállítására szakosodott műhelymunka pillanataira.
DEMO Wood
A DEMO Wood egy olyan gyermekfoglalkoztató program, ahol egy káros szenvedélyektől mentes életmódot folytató designer-csapat tagjai dolgoznak együtt a tervezés, a kétkezi alkotás és a design területe iránt érdeklődő gyerekekkel. A csapat célja, hogy a vizuális és tárgyi, valamint az épített környezeti kultúra ismereteire alapozva egy olyan játékos, ugyanakkor tényleges cselekvésre ösztönző tevékenységbe vonja be a résztvevőket, amely során elméleti ismereteket és gyakorlati tapasztalatokat is szerezhetnek. A DEMO Wood a GYEP Alapítvány együttműködésével gyermekotthoni foglalkozásokat is tart. A KÉP-ÉLMÉNY kiállításon a KÉP-ÉLMÉNY projekt és a DEMO Wood közös gyermekotthonbeli, fotó-animációs foglalkozásait, az alkotói munka folyamatát bemutató fotók, valamint a workshopokon készült fapadok is helyet kaptak.
Kérjük, vegyék figyelembe, hogy az esemény 19.30 óráig tart – amennyiben a KÉP-ÉLMÉNY kiállítást egyénileg szeretnék megtekinteni, az esemény előtt tudják megtenni.
***
KÉP-ÉLMÉNY
Csoportos kiállítás magyar fotográfusok és gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok részvételével
https://capacenter.hu/kiallitasok/kep-elmeny/
2018 januárjában a Bolyai Gyermekotthoni Központ gondoskodásában élő fiatalok részére fotó alapú művészetterápiás és élménypedagógiai projekt indult: fotográfusok, fotóművészek egy workshop-sorozat keretében a növendékekkel közösen hoztak létre a fiatalok önkifejezését és önismereti munkáját elősegítő fotográfiákat, fotó alapú alkotásokat.
A KÉP-ÉLMÉNY workshop-sorozat Hossala Tamás fotográfus, művészeti terapeuta vezetésével és tíz magyar fotográfus közreműködésével zajlott. A résztvevők Ajpek Orsolya, Barakonyi Szabolcs, Bartha Máté, Dobos Tamás, Kéri Gáspár, Móricz-Sabján Simon, Rozovics Éva, Szabó Bernadett, Szász Lilla és Szombat Éva voltak.
A KÉP-ÉLMÉNY programjai kiegészültek a DEMOWOOD gyermekfoglalkoztató workshopjaival, valamint Lentulay Edina meseterápiás foglalkozásaival.
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ KÉP-ÉLMÉNY című kiállítása ezt a közel egyéves folyamatot és az ezalatt elkészült munkákat mutatja be.
Kurátor: Mucsi Emese
A KÉP-ÉLMÉNY projekt vezetője: Hossala Tamás
https://www.facebook.com/events/2348584728757415/