Program Öt - Fotópályázat (meghosszabbítva)
A Program ÖT (Program az Összetartó Társadalom megteremtéséért) nyílt, országos fotópályázatot hirdet "Együtt élünk" címmel.
Hosszabbít az "Együtt élünk" fotópályázat
A Program ÖT (Program az Összetartó Társadalom megteremtéséért) nyílt, országos fotópályázatot hirdet "Együtt élünk" címmel.
Hosszabbít az "Együtt élünk" fotópályázat
A Program ÖT keretében meghirdetett pályázat jelentkezési határideje két
héttel hosszabbították meg. Az Összetartó Társadalom megteremtéséért
indított program (Program ÖT) a romákkal szembeni előítéletek csökkentése
érdekében "Együtt élünk" címmel országos nyílt fotópályázatot hirdetett. A
nagy érdeklődésre való tekintettel a pályamunkák leadási határidejét a
szervezők két héttel meghosszabbították, így a beérkezett fotókat 2005.
április 18-án értékeli majd a zsűri. A legjobb alkotások a közeljövőben
kiállítás keretében is megtekinthetők lesznek.
A beérkezett pályamunkákat a kiíró által felkért hatfős zsűri bírálja el. A
zsűri elnöke Pólya Zoltán fotóművész, zsűritagok továbbá: Gáspár László
előadóművész, Krémer Balázs, szociológus, Kemény Zoltán, a National
Geographic művészeti vezetője, Novák Péter, zenész és műsorvezető és Nyári
Gyula, fotóművész. Gáspár László véleménye szerint: "A pályázatra
jelentkezők saját élményüket megörökítő fotójukkal jelentősen hozzájárulnak
a roma emberek mindennapi életének bemutatásához és erősítik az
összetartozás, az együttélés érzését mindannyiunkban".
A pályázatra az eddig beérkezett fotók mellé továbbra is színes vagy
fekete-fehér alkotásokat várnak a szervezők, amelyek valós élethelyzetekben
mutatják meg roma és nem roma emberek pozitív együttélését, együttműködését.
A fotók készülhetnek iskolában, munkahelyen, családi események, ünnepek
alkalmával, vagy ábrázolhatnak hétköznapi szituációkat is. Képeket lehet
például beküldeni a következő témakörökben: "Együtt élünk", "Egymásra
vagyunk utalva", "Együttműködünk - együtt működünk", "Közös jelen/jövő".
Pályázni egyedi, vagy öt különböző darabból álló képekkel lehet. Az első
három helyezett alkotója: 150 ezer, 100 ezer és 50 ezer forintos jutalomban
részesül.
A pályázatokat a Pesti Csoport Kft. 1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor
45/a címére lehet benyújtani.
Beérkezési határidő: 2005. árilis 18. 11h. A részvételi feltételek és a
pályázati kiírás megtalálható a www.romaweb.hu weboldalon. A pályázattal
kapcsolatban további információt a 06-1-457-8430-as telefonszámon kaphatnak
az érdeklődők.
A pályázatra olyan színes vagy fekete-fehér alkotásokat várnak, amelyek valós élethelyzetekben mutatják meg roma és nem roma emberek pozitív együttélését. Munkákat például a következő témakörökben várnak: "Együtt élünk", "Egymásra vagyunk utalva", Együttműködünk "együtt működünk", "Közös múlt/ jelen/ jövő" - a helyszín lehet iskola, munkahely, továbbá családi kapcsolatok, hétköznapok, ünnepek stb.
Részvételi feltételek: Pályázni lehet egyedi képpel vagy ÖT darab, különböző fotóból álló sorozattal. A pályázati anyagot egy példányban kell beadni, a papírképméret rövidebb oldala min. 13 cm, a hosszabb max. 24 cm. Minden beadott fotó hátoldalán kérik olvashatóan feltüntetni a pályázó nevét, lakcímét, telefonszámát és e-mail címét. Az elektronikus formátumú alkotásokat CD-n kell leadni (a zsűri kérésére a pályázó köteles az eredeti fájlt bemutatni), mellékelve adatait, elérhetőségét.
A pályázó kijelenti, hogy rendelkezik a fotókon ábrázolt személyek nyilvános megjelenítéséhez való hozzájárulásával. A pályázó vállalja, hogy a beadott pályamunkával szemben harmadik személy nem emelhet jogi kifogást. A résztvevő a pályázati anyag beküldésével elfogadja a kiírás feltételeit és egyben hozzájárul, hogy a pályázat kiírója a pályázattal kapcsolatos publikációkban a képeket térítésmentesen felhasználhassa.
A pályázati anyagokat a kiíró által felkért ÖTfős zsűri bírálja el.
Díjak:
I. helyezett 150 000 Ft
II. helyezett 100 000 Ft
III. helyezett 50 000 Ft
A pályázati anyag beérkezésének határideje: 2005. április 18. (volt: március 31.)
Beküldési cím: Pesti Csoport Kft., 1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 45/a.
A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítást adnak az alábbi telefonszámon: (06 1) 457-8431.
A pályázaton nem indulhatnak az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, valamint a Program ÖT-öt megvalósító konzorcium tagvállalatainak munkatársai és hozzátartozóik.