Új Magyar Topográfia - 35 years after
ÚJ MAGYAR TOPOGRÁFIA
- kiállítás a „New Topographics: Photographs of a Man-Altered Landscape” című tárlat megvalósulásának 35. évfordulóján Az Új Magyar Topográfia Csoport bemutatja:
ÚJ MAGYAR TOPOGRÁFIA
- kiállítás a „New Topographics: Photographs of a Man-Altered Landscape” című tárlat megvalósulásának 35. évfordulóján 1975-ben Robert Adams, Lewis Baltz, Bernd és Hilla Becher, Joe Deal, Frank Gohlke, Nicholas Nixon, John Schott, Stephen Shore, Henry Wessel Jr. alkotta csoport New Topographics: Photographs of a Man-Altered Landscape című kiállítása (George Eastman House, Rochester, NY) új távlatokat nyitott a tájkép fotózásban, illetve a dokumentarista fotográfiában csak úgy, mint a konceptualista törekvésekben. Nem célunk lemásolni, vagy akár felülmúlni ezt a kiállítást. Nem is lehet. Sokkal inkább szeretnénk hazai terepen újrafogalmazni, s különböző szemléletű, mégis hasonló érdeklődésű fiatal kortárs fotóművészek munkáin, nézőpontján keresztül megvizsgálni mai környezetünk, a települések, vagy az ezekkel összefüggő indusztriális táj képét - az ember-alkotta tájat. Egyfajta tényfeltáró munka ez, s túl esztétikai vonatkozásán természetesen magában foglalja a kép által közvetített aktualitást, így a jelen kor pillanatainak, jellemzőinek lenyomata is. Új Magyar Topográfia című tárlatunkkal a kiállítás 35. évfordulóján szeretnénk tisztelegni a nagy ősök munkássága előtt.
A kiállító művészek Altnőder Emese Horváth Zsolt Liszkay Lilla Papp Nikoletta Porkoláb Zsófia Szilágyi Szabolcs Tikos Dóra Vágó Csaba Vágó-Lévai Katalin
A megnyitó időpontja 2010. október 19., 18:00
A kiállítást megnyitja Levi Wedel, fotóművész
A kiállítás megtekinthető 2010. október 19 - november 9.
A kiállítás helyszíne Artbázis Összművészeti Műhely 1085 Budapest, Horánszky utca 25. www.artbazis.hu info@artbazis.hu +36/20-4616919