XXII. RÁKÓCZI TÉRI REGGELI X PORTÉFOTÓZÁS PÁLOS GYÖRGGYEL X Csángálló Minimál
November 7-én, szombaton újra Rákóczi reggeli!!
Különleges kollabbal készülünk nektek! A Rákóczi téri csarnokot fenntartó BVCS jóvoltából Pálos György vándor fotókiállítása a Rákóczi csarnokba is ellátogat. Ennek keretében néhány hete megnyitót tartottunk, most pedig portréfotózásra kerül sor a Csarnok, Pálos György és a LePkE együttműködésében.
Program:
- 10:00-től Pálos György ismét érkezik, ráadásul most egy stúdiót rendez be a csarnokban, ahol portréfotózás keretében fényképezi majd a piacra és reggelire járókat!
- 10:30-tól élőzene – Csángálló Minimál
- Kézműveskedés, rajzolás
- Közös beszélgetés a csarnok jövőjéről
Az ősz során ismét állandósulnak a reggelik, továbbra is mindenkit várunk sok szeretettel kéthetente a csarnokba! Ráadásul meglepetésekkel is készülünk nektek, melyekről hamarosan többet is megtudhattok.
A Rákóczi tér és a Csarnok közös – kezdjük együtt lendülettel és jókedvvel a hétvégét!
Miért fontos ez?
Mert szeretnénk újra élettel megtölteni szeretett piacunkat és a Rákóczi teret!
- Mert hiszünk a találkozás, a beszélgetés és a játék erejében!
- Mert a Rákóczi téri csarnok sorsa mindannyiunk ügye!
- A Rákóczi tér és a csarnok a miénk – csak rajtunk múlik, mit hozunk ki belőle.
Szervezők:
Lendület Progresszív Közéleti Egyesület – LePkE
hayesluki@gmail.com
+36 70 618 0092
Hayes Lukács, egyesületi elnök
+ Bihari György, józsefvárosi önkormányzati képviselő
+ Könczöl Dávid, józsefvárosi önkormányzati képviselő
+ Shakkour Aram, józsefvárosi önkormányzati képviselő
https://www.facebook.com/events/2255330725039491/