Sötét Világos

Abonyi Maya-hoz kapcsolódó események

Azok a publikus események, amelyekben ezt az alkotói profilt megjelölték, de nem ő a publikáló Persona.

19 Feb 2022
Archivált esemény

Szombaton Kovács Judit fotóiból nyílik kiállítás a Parkvárosi Közösségi Házban (Gépész utca) délután négy órától. Helyszín: Parkvárosi Közösségi Ház (2030 Érd, Gépész u. 14.) A kiállítást megnyitja: Abony Maya, az APS Stúdió vezetője Harmonikán közreműködik: Nagy Réka Bár Judit nem Érden él, több szállal, barátai révén kötődik hozzá. Munkáiból most először láthatunk kiállítást a közösségi házban. Az APS Fotóstúdió 2000-ben alakult Abonyi Maya fotográfus vezetésével. Vannak közöttük képzett fényképészek, de tagjai a csoportnak tanárok, mérnökök is, akik szintén hozzáértő, lelkes művelői a fényképezésnek. A csoport megalakulása után hamarosan bekapcsolódott a hazai fotós életbe, tagjai lettek a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének (MAFOSZ). A Stúdió tagjai számos díjat nyertek már és sok művészeti albumban szerepelnek az alkotásaik. Kovács Judit hosszú évekig kacérkodott és próbálkozott a fotográfiával, mire csatlakozott az APS Stúdióhoz és ezzel komoly lehetőséget és segítséget kapott a szakmai fejlődésre. Több önálló kiállítással és csoportos kiállítások résztvevőjeként mutatkozott már be.

FotoKlikk archívum
Parkvárosi Közösségi Ház
16:00
fotókiállítás megnyitó Kovács JuJu Judit APS Stúdió Nagy Réka csak-MA APS Fotóstúdió Abonyi Maya kiállítás Kovács JuJu Judit Nagy Réka Abonyi Maya
19 Feb 2022
Archivált esemény

Helyszín: Parkvárosi Közösségi Ház (2030 Érd, Gépész u. 14.) Bár Judit nem Érden él, több szállal, barátai révén kötődik hozzá. Munkáiból most először láthatunk kiállítást a közösségi házban. Az APS Fotóstúdió 2000-ben alakult Abonyi Maya fotográfus vezetésével. Vannak közöttük képzett fényképészek, de tagjai a csoportnak tanárok, mérnökök is, akik szintén hozzáértő, lelkes művelői a fényképezésnek. A csoport megalakulása után hamarosan bekapcsolódott a hazai fotós életbe, tagjai lettek a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének (MAFOSZ). A Stúdió tagjai számos díjat nyertek már és sok művészeti albumban szerepelnek az alkotásaik. Kovács Judit hosszú évekig kacérkodott és próbálkozott a fotográfiával, mire csatlakozott az APS Stúdióhoz és ezzel komoly lehetőséget és segítséget kapott a szakmai fejlődésre. Több önálló kiállítással és csoportos kiállítások résztvevőjeként mutatkozott már be.

FotoKlikk archívum
Parkvárosi Közösségi Ház
16:00
fotókiállítás Kovács JuJu Judit APS Stúdió APS Fotóstúdió Abonyi Maya Kovács JuJu Judit Abonyi Maya
26 Jan 2011
Archivált esemény

Abonyi Maya "Kozmikus erotika" és Baán Katalin "Mozaikok" című fotókiállítását tekinthetik meg az érdeklődők 2011 január 26-tól február 28-ig Cegléden az Aquarell Hotelben. Abonyi Maya "Kozmikus erotika" és Baán Katalin "Mozaikok" című fotókiállítását tekinthetik meg az érdeklődők 2011 január 26-tól február 28-ig Cegléden az Aquarell Hotelben.

FotoKlikk archívum
00:00
fotókiállítás Baán Katalin Abonyi Maya kiállítás Baán Katalin Abonyi Maya
Kép szerkesztése