ismeretlen
Azok a publikus események, amelyekben ezt az alkotói profilt megjelölték, de nem ő a publikáló Persona.
Képeslapok Párizsból – Tárlatvezetés André Kertész A szentimentalista című kiállításán francia sanzonok kíséretében↴ https://capacenter.hu/esemenyek/kepeslapok-parizsbol-tarlatvezetes-andre-kertesz-a-szentimentalista-cimu-kiallitasan-francia-sanzonok-kisereteben-3/ Gyere el adventi tárlatvezetésünkre André Kertész - A szentimentalista kiállításunkban, és hallgass francia sanzonokat a Capa Központban! Az este végén minden látogató vendégünk egy pohár pezsgőre! Kopin Katalin kurátor André Kertész mozgalmas párizsi éveiről mesél, miközben a Szentimentalista című kiállításon vezeti körbe az érdeklődőket. A program hangulatáról élő francia sanzonok gondoskodnak Orbán Bori és Makk András előadásában. A harmincegy éves André Kertész 1925-ben érkezik Párizsba, nagy ambíciókkal, némi megtakarítással és egy fényképezőgéppel. Ekkoriban a Montparnasse-negyed köré szerveződik a művészeti élet, mely zömében kávéházakban, szűkös manzárdszobákban, műtermekben és kisebb galériákban összpontosul. A pesti művészkörökből ismerős emigráns alkotókhoz, festőkhöz, szobrászokhoz és bábművészekhez Kertész személyében egy olyan öntudatos fotográfus csatlakozik, aki meg van róla győződve, hogy a fotográfia autonóm művészet és egyenrangú a képzőművészet többi ágával. Kertésszel mindig ott van a kamerája, a műtermi összejöveteleken, a futuristák bálján, a Café du Dôme asztalainál, és akkor is, amikor Párizs tereit, parkjait járja. Képeit ebben az időben „carte postale”, azaz képeslapformátumra nagyítja, ez lehetőséget biztosít számára, hogy a fotói kézről kézre járjanak, és interakciót váltson ki vele. Ajándékként, névjegyként és postai levelezőlapként is használja ezeket a kisméretű, aláírással ellátott fényképeket, ezáltal tudósít otthon maradt családtagjainak a párizsi életéről és fotográfiai eredményeiről. Tárlatvezető: Kopin Katalin, művészettörténész Zenei fellépők: Orbán Bori ének Makk András jazzgitár Az Orbán Bori – Makk András duó francia sanzonokat, kezdeti európai jazzt és bossa novákat dolgozfel. Időpont: 2025. december 16., kedd, 18 óra Az esemény kortárs tárlatvezetés jeggyel látogatható, melynek ára 3500 forint. Az eseményen maximum 30 fő vehet részt. https://www.facebook.com/events/2006754566788793/
Sylvia Plachy – Ajándékok a XX. századból és azon túl –FINISSZÁZS / kurátori tárlatvezetés Csizek Gabriellával↴ https://capacenter.hu/esemenyek/sylvia-plachy-ajandekok-a-xx-szazadbol-es-azon-tul-finisszazs-kuratori-tarlatvezetes-csizek-gabriellaval/ FINISSZÁZS 2025. október 5., vasárnap, 16 órától a Sylvia Plachy – Ajándékok a XX. századból és azon túl című kiállításunk kurátora, Csizek Gabriella tart tárlatvezetést a Capa Központban. Időpont: 2025. október 5., vasárnap, 16 óra Helyszín: Capa Központ, első emelet Az eseményen való részvétel kortárs tárlatvezetés jeggyel látogatható, amely 3500 forint. Sylvia Plachy magyar származású New Yorkban élő fotográfus, azon kevesek egyike – André Kertész tanítványaként és barátjaként az egyetlen – akik a humanista fotográfia hagyományát a XXI. században hitelesen és korszerűen képviseli. Az Ajándékok a XX. századból és azon túl című kiállítás nemcsak életműve áttekintése, hanem képeinek egy részét publikált formában is bemutatja: sok képnél látható lesz a kiállításra készített kópia és a megjelent változat is, más fotókkal, szövegekkel egybeszerkesztve. Ez komplex bemutatási mód az elkészült fénykép történetébe kalauzolja a nézőt és megmutatja a fotó jelentésének módosulásait a különböző megjelenési helyzetekben. Csizek Gabriella, kurátor https://www.facebook.com/events/777516891824545/
Sylvia Plachy – Ajándékok a XX. századból és azon túl – Kurátori tárlatvezetés Csizek Gabriellával↴ https://capacenter.hu/esemenyek/sylvia-plachy-ajandekok-a-xx-szazadbol-es-azon-tul-kuratori-tarlatvezetes-csizek-gabriellaval-2/ 2025. szeptember 12., pénteken, 17:30-tól a Sylvia Plachy – Ajándékok a XX. századból és azon túl című kiállításunk kurátora, Csizek Gabriella tart tárlatvezetést a Capa Központban. Időpont: 2025. szeptember 12., péntek, 17:30 Helyszín: Capa Központ, első emelet Az eseményen való részvétel kortárs tárlatvezetés jeggyel látogatható, amely 3500 forint. Sylvia Plachy magyar származású New Yorkban élő fotográfus, azon kevesek egyike – André Kertész tanítványaként és barátjaként az egyetlen – akik a humanista fotográfia hagyományát a XXI. században hitelesen és korszerűen képviseli. Az Ajándékok a XX. századból és azon túl című kiállítás nemcsak életműve áttekintése, hanem képeinek egy részét publikált formában is bemutatja: sok képnél látható lesz a kiállításra készített kópia és a megjelent változat is, más fotókkal, szövegekkel egybeszerkesztve. Ez komplex bemutatási mód az elkészült fénykép történetébe kalauzolja a nézőt és megmutatja a fotó jelentésének módosulásait a különböző megjelenési helyzetekben. Csizek Gabriella, kurátor https://www.facebook.com/events/1751618726230229/
Sylvia Plachy – Ajándékok a XX. századból és azon túl – Kurátori tárlatvezetés Csizek Gabriellával↴ https://capacenter.hu/esemenyek/sylvia-plachy-ajandekok-a-xx-szazadbol-es-azon-tul-kuratori-tarlatvezetes-csizek-gabriellaval/ 2025. augusztus 27-én, szerdán, 17:30-tól a Sylvia Plachy – Ajándékok a XX. századból és azon túl című kiállításunk kurátora, Csizek Gabriella tart tárlatvezetést a Capa Központban. Időpont: 2025. augusztus 27., szerda, 17:30 Helyszín: Capa Központ, első emelet Az eseményen való részvétel kortárs tárlatvezetés jeggyel látogatható, amely 3500 forint. Sylvia Plachy magyar származású New Yorkban élő fotográfus, azon kevesek egyike – André Kertész tanítványaként és barátjaként az egyetlen – akik a humanista fotográfia hagyományát a XXI. században hitelesen és korszerűen képviseli. Az Ajándékok a XX. századból és azon túl című kiállítás nemcsak életműve áttekintése, hanem képeinek egy részét publikált formában is bemutatja: sok képnél látható lesz a kiállításra készített kópia és a megjelent változat is, más fotókkal, szövegekkel egybeszerkesztve. Ez komplex bemutatási mód az elkészült fénykép történetébe kalauzolja a nézőt és megmutatja a fotó jelentésének módosulásait a különböző megjelenési helyzetekben. Csizek Gabriella, kurátor https://www.facebook.com/events/1317359156765345/
Képeslapok Párizsból – Tárlatvezetés André Kertész A szentimentalista című kiállításán francia sanzonok kíséretében↴ https://capacenter.hu/esemenyek/kepeslapok-parizsbol-tarlatvezetes-andre-kertesz-a-szentimentalista-cimu-kiallitasan-francia-sanzonok-kisereteben-2/ Gyere el nyárzáró tárlatvezetésünkre André Kertész - A szentimentalista kiállításunkban, és hallgass francia sanzonokat a Capa Központban! Kopin Katalin kurátor André Kertész mozgalmas párizsi éveiről mesél, miközben A Szentimentalista című kiállításon vezeti körbe az érdeklődőket. A program hangulatáról élő francia sanzonok gondoskodnak Orbán Bori és Makk András előadásában. Az este végén minden látogató vendégünk egy pohár pezsgőre! A harmincegy éves André Kertész 1925-ben érkezik Párizsba, nagy ambíciókkal, némi megtakarítással és egy fényképezőgéppel. Ekkoriban a Montparnasse-negyed köré szerveződik a művészeti élet, mely zömében kávéházakban, szűkös manzárdszobákban, műtermekben és kisebb galériákban összpontosul. A pesti művészkörökből ismerős emigráns alkotókhoz, festőkhöz, szobrászokhoz és bábművészekhez Kertész személyében egy olyan öntudatos fotográfus csatlakozik, aki meg van róla győződve, hogy a fotográfia autonóm művészet és egyenrangú a képzőművészet többi ágával. Kertésszel mindig ott van a kamerája, a műtermi összejöveteleken, a futuristák bálján, a Café du Dôme asztalainál, és akkor is, amikor Párizs tereit, parkjait járja. Képeit ebben az időben „carte postale”, azaz képeslapformátumra nagyítja, ez lehetőséget biztosít számára, hogy a fotói kézről kézre járjanak, és interakciót váltson ki vele. Ajándékként, névjegyként és postai levelezőlapként is használja ezeket a kisméretű, aláírással ellátott fényképeket, ezáltal tudósít otthon maradt családtagjainak a párizsi életéről és fotográfiai eredményeiről. Tárlatvezető: Kopin Katalin, művészettörténész Zenei fellépők: Orbán Bori ének Makk András jazzgitár Az Orbán Bori – Makk András duó francia sanzonokat, kezdeti európai jazzt és bossa novákat dolgoz fel. Időpont: 2025. augusztus 26., kedd, 18 óra Az esemény kortárs tárlatvezetés jeggyel látogatható, melynek ára 3500 forint. Az eseményen maximum 30 fő vehet részt. https://www.facebook.com/events/4243980655923830/
Hámori Gabriella tárlatvezetése Sylvia Plachy – Ajándékok a XX. századból és azon túl című kiállításában↴ https://capacenter.hu/esemenyek/hamori-gabriella-tarlatvezetese-sylvia-plachy-ajandekok-a-xx-szazadbol-es-azon-tul-cimu-kiallitasaban/ Sylvia Plachy – Ajándékok a XX. századból és azon túl című kiállításán exkluzív tárlatvezetést tart Hámori Gabriella, Jászai Mari-díjas színésznő július 16-án, szerdán, 17:30-tól a Capa Központban. Időpont: 2025. július 16., szerda, 17:30 Helyszín: Capa Központ, első emelet Az eseményen való részvétel kortárs tárlatvezetés jeggyel látogatható, amely 3500 forint. Sylvia Plachy magyar származású New Yorkban élő fotográfus, azon kevesek egyike – André Kertész tanítványaként és barátjaként az egyetlen – akik a humanista fotográfia hagyományát a XXI. században hitelesen és korszerűen képviseli. Az Ajándékok a XX. századból és azon túl című kiállítás nemcsak életműve áttekintése, hanem képeinek egy részét publikált formában is bemutatja: sok képnél látható lesz a kiállításra készített kópia és a megjelent változat is, más fotókkal, szövegekkel egybeszerkesztve. Ez komplex bemutatási mód az elkészült fénykép történetébe kalauzolja a nézőt és megmutatja a fotó jelentésének módosulásait a különböző megjelenési helyzetekben. Csizek Gabriella, kurátor A program a Budapest Photo Festival része. 📸: Horváth Judit https://www.facebook.com/events/1950199699103600/
Képeslapok Párizsból – Tárlatvezetés André Kertész A szentimentalista című kiállításán francia sanzonok kíséretében↴ https://capacenter.hu/esemenyek/kepeslapok-parizsbol-tarlatvezetes-andre-kertesz-a-szentimentalista-cimu-kiallitasan-francia-sanzonok-kisereteben/ Ünnepeld velünk André Kertész születésnapját, hallgass francia sanzonokat a Capa Központban! Kopin Katalin kurátor André Kertész mozgalmas párizsi éveiről mesél, miközben A Szentimentalista című kiállításon vezeti körbe az érdeklődőket. A program hangulatáról élő francia sanzonok gondoskodnak Orbán Bori és Makk András előadásában. A belépés ingyenes! A harmincegy éves André Kertész 1925-ben érkezik Párizsba, nagy ambíciókkal, némi megtakarítással és egy fényképezőgéppel. Ekkoriban a Montparnasse-negyed köré szerveződik a művészeti élet, mely zömében kávéházakban, szűkös manzárdszobákban, műtermekben és kisebb galériákban összpontosul. A pesti művészkörökből ismerős emigráns alkotókhoz, festőkhöz, szobrászokhoz és bábművészekhez Kertész személyében egy olyan öntudatos fotográfus csatlakozik, aki meg van róla győződve, hogy a fotográfia autonóm művészet és egyenrangú a képzőművészet többi ágával. Kertésszel mindig ott van a kamerája, a műtermi összejöveteleken, a futuristák bálján, a Café du Dôme asztalainál, és akkor is, amikor Párizs tereit, parkjait járja. Képeit ebben az időben „carte postale”, azaz képeslapformátumra nagyítja, ez lehetőséget biztosít számára, hogy a fotói kézről kézre járjanak, és interakciót váltson ki vele. Ajándékként, névjegyként és postai levelezőlapként is használja ezeket a kisméretű, aláírással ellátott fényképeket, ezáltal tudósít otthon maradt családtagjainak a párizsi életéről és fotográfiai eredményeiről. Tárlatvezető: Kopin Katalin, művészettörténész Zenei fellépők: Orbán Bori ének Makk András jazzgitár Az Orbán Bori – Makk András duó francia sanzonokat, kezdeti európai jazzt és bossa novákat dolgoz fel. Időpont: 2025. július 2., szerda, 18 óra Az esemény ingyenes de regisztrációhoz kötött, maximális létszám 30 fő. Regisztráció: contact@capacenter.hu https://www.facebook.com/events/1348867222845850/
Réz András tárlatvezetése a Sylvia Plachy kiállításban↴ https://capacenter.hu/esemenyek/rez-andras-tarlatvezetese-a-sylvia-plachy-kiallitasban/ 2025. június 13-án, pénteken 17 órakor Réz András filmesztéta tart tárlatvezetést a Sylvia Plachy: Ajándékok a XX. századból és azon túl című kiállításon a Capa Központban. Időpont: 2025. június 13., péntek, 17 óra Helyszín: Capa Központ, első emelet Az eseményen való részvétel kortárs tárlatvezetés jeggyel látogatható, amely 3500 forint. Sylvia Plachy magyar származású New Yorkban élő fotográfus, azon kevesek egyike – André Kertész tanítványaként és barátjaként az egyetlen – akik a humanista fotográfia hagyományát a XXI. században hitelesen és korszerűen képviseli. Az Ajándékok a XX. századból és azon túl című kiállítás nemcsak életműve áttekintése, hanem képeinek egy részét publikált formában is bemutatja: sok képnél látható lesz a kiállításra készített kópia és a megjelent változat is, más fotókkal, szövegekkel egybeszerkesztve. Ez komplex bemutatási mód az elkészült fénykép történetébe kalauzolja a nézőt és megmutatja a fotó jelentésének módosulásait a különböző megjelenési helyzetekben. Csizek Gabriella, kurátor A program a Budapest Photo Festival része. 📸: Bach Máté https://www.facebook.com/events/1750125642527132/
Kocsány Kornél tárlatvezetése André Kertész – A szentimentalista című kiállításán↴ https://capacenter.hu/esemenyek/kocsany-kornel-tarlatvezetese-andre-kertesz-a-szentimentalista-cimu-kiallitasan/ Kocsány Kornél szabadúszó fotográfus, fotótúra-vezető. A wonderzofphotography és wonderzofpainting alapítója, a wopcast műsorvezetője. Időpont: 2025. június 5., csütörtök, 17:30 Helyszín: Capa Központ, első emelet Az eseményen való részvétel jegyhez kötött. A tárlatvezetésről: „Akárhányszor elsül a kamerája, érzem, hogy dobog a szíve.” Henri Cartier-Bresson, a világ egyik legismertebb fotográfusa nyilatkozott így André Kertész korszakalkotó, szenvedélyes munkásságáról, amely az egyetemes fotótörténet egyik legnagyobb alakjává varázsolta a magyar alkotót. De vajon mi Kertész népszerűségének titka, miért tartjuk őt a fotóművészet egyik valaha volt legkiválóbb képviselőjének? Ezen a tárlatvezetésen erre a kérdésre keresi majd a választ Kocsány Kornél, segítségül hívva „A szentimentalista” című kiállításon látható fotókat, műtárgyakat és kiegészítő információkat. https://www.facebook.com/events/1536927761052036/
Sylvia Plachy: Gifts from the 20th century and beyond – Guided tour in English↴ https://capacenter.hu/en/esemenyek/sylvia-plachy-gifts-from-the-20th-century-and-beyond-guided-tour-in-english/ https://www.facebook.com/events/2296764947384507/
Sylvia Plachy: Ajándékok a XX. századból és azon túl – Magyar nyelvű tárlatvezetés↴ https://capacenter.hu/esemenyek/sylvia-plachy-ajandekok-a-xx-szazadbol-es-azon-tul-magyar-nyelvu-tarlatvezetes/ Sylvia Plachy születésnapjának alkamából 2025. május 24-én, szombaton, 11 órakor Sylvia Plachy: Ajándékok a XX. századból és azon túl kiállításon, Szakács Emese Bíborka művészettörténész, a kiállítás kordinátora tart tárlatvezetést. A Capa Központ kollégái egy hetet dolgoztak együtt a kiállítás építésekor Sylvia Plachyval a fotókat válogatva, aki eközben érdekes, bensőséges történeteket mesélt az életéről, magukról a képekről és azok keletkezéséről. Mindezekből ízelítőt kaphatnak a tárlatvezetésen! Időpont: 2025. május 24., szombat, 11 óra Helyszín: Capa Központ, első emelet Az eseményen való részvétel kortárs tárlatvezetés jeggyel látogatható, amely 3500 forint. A jeggyel az André Kertész kiállításunk is megtekinthető! Sylvia Plachy magyar származású New Yorkban élő fotográfus, azon kevesek egyike – André Kertész tanítványaként és barátjaként az egyetlen – akik a humanista fotográfia hagyományát a XXI. században hitelesen és korszerűen képviseli. Az Ajándékok a XX. századból és azon túl című kiállítás nemcsak életműve áttekintése, hanem képeinek egy részét publikált formában is bemutatja: sok képnél látható lesz a kiállításra készített kópia és a megjelent változat is, más fotókkal, szövegekkel egybeszerkesztve. Ez komplex bemutatási mód az elkészült fénykép történetébe kalauzolja a nézőt és megmutatja a fotó jelentésének módosulásait a különböző megjelenési helyzetekben. Csizek Gabriella, kurátor A program a Budapest Photo Festival része. https://www.facebook.com/events/1895241104659338/
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ vendégeként Szigetbecséről Budapestre utazunk. Elsődleges célunk az "André Kertész – A szentimentalista – Válogatás Szigetbecsének ajándékozott képeiből" c. kiállítás tárlatvezetéssel történő megtekintése . PROGRAM 10:00-12:00 Két csoportra bontva a látogatókat, tárlatvezetéssel tekintjük meg az André Kertész és Sylvia Plachy (Adrien Brody édesanyja) kiállításait. André Kertész – A szentimentalista – Válogatás Szigetbecsének ajándékozott képeiből https://capacenter.hu/kiallitasok/andre-kertesz-a-szentimentalista/ Sylvia Plachy – Ajándékok a XX. századból és azon túl https://capacenter.hu/kiallitasok/sylvia-plachy-ajandekok-a-xx-szazadbol-es-azon-tul/ 12:00-14:00 A vendégek saját időbeosztásuk szerint tudják elkölteni (a magukkal hozott) ebédjüket. Lehetőség lesz vásárlásra is a Robert Capa Café-ban. A rengeteg féle kávé és üditő mellett, nemcsak vegán süteményeket, de szendvicseket is el lehet fogyasztani azoknak, akik ide is betérnének. https://www.facebook.com/robertcapacafe/ Ezután tudjuk megtekinteni a további kiállításokat: Robert Capa, a tudósító https://robertcapaexhibition.capacenter.hu/ 43. Magyar Sajtófotó Kiállítás https://capacenter.hu/kiallitasok/43-magyar-sajtofoto-kiallitas/ Az utcafronton a 8F Galériában (a kávézó mellett): Bartha Máté – Kockavető https://capacenter.hu/kiallitasok/bartha-mate-kockaveto/ Időpont: 2025. május 16. – péntek Létszám: 50 fő Kiállás: 7:30 óra, Szigetbecse, Balassi tér (szabadtéri színpad) Indulás: 08:00 óra Tervezett érkezés: 10:00 óra Útvonal: Budapest, 6. kerület, Nagymező utca 8. Le- és felszállás: a Capa központnál nem tud megállni a busz. Az Operánál van külön kijelölt terület, ahol leszállhatunk majd a buszról és tervezetten visszaszállni a délutáni hazaúthoz is itt tudunk majd. Visszaindulás: 14:00 órára Várható érkezés Szigetbecsére: 16:00 óra A program ingyenes. Köszönjük szépen a lehetőséget a Capa Központnak! Szeretettel várjuk a jelentkezést a kulturkoz@szigetbecse.hu címen és a becsei könyvtárban! https://www.facebook.com/events/679958804627266/
Sylvia Plachy: Ajándékok a XX. századból és azon túl – Kurátori tárlatvezetés↴ https://capacenter.hu/esemenyek/sylvia-plachy-ajandekok-a-xx-szazadbol-es-azon-tul-kuratori-tarlatvezetes/ 2025. május 7-én, szerdán, 17 órakor Sylvia Plachy: Ajándékok a XX. századból és azon túl kiállítás kurátora, Csizek Gabriella tart beavató tárlatvezetést a Capa Központban. Időpont: 2025. május 7., szerda, 17 óra Helyszín: Capa Központ, első emelet Az eseményen való részvétel kortárs tárlatvezetés jeggyel látogatható, amely 3500 forint. Sylvia Plachy magyar származású New Yorkban élő fotográfus, azon kevesek egyike – André Kertész tanítványaként és barátjaként az egyetlen – akik a humanista fotográfia hagyományát a XXI. században hitelesen és korszerűen képviseli. Az Ajándékok a XX. századból és azon túl című kiállítás nemcsak életműve áttekintése, hanem képeinek egy részét publikált formában is bemutatja: sok képnél látható lesz a kiállításra készített kópia és a megjelent változat is, más fotókkal, szövegekkel egybeszerkesztve. Ez komplex bemutatási mód az elkészült fénykép történetébe kalauzolja a nézőt és megmutatja a fotó jelentésének módosulásait a különböző megjelenési helyzetekben. A program a Budapest Photo Festival része. https://www.facebook.com/events/1384487306070103/
André Kertész – A szentimentalista – kurátori tárlatvezetés Kopin Katalin művészettörténésszel↴ https://capacenter.hu/esemenyek/andre-kertesz-a-szentimentalista-kuratori-tarlatvezetes-kopin-katalin-muveszettortenesszel/ Vezérelhetnek-e egy alkotót hosszú élete során az érzelmei, sikerre vihető-e a művészi látásmód, ha valaki intuitív módon fogadja be és szűri meg az élet történéseit? André Kertész életútját sok esetben szenzibilitása, érzelmi viszonyulásai határozták meg, ami jelenthetett vonzódást, féltést, függést, gyötrő aggódást, bajtársiasságot, szűnni nem akaró haragot, fellobbanó szerelmet vagy a közösséghez tartozás élményét. Szoros és elválaszthatatlannak tűnő kapcsolat fűzte néhány személyhez: édesanyjához, a két fivéréhez, első kamaszkori szerelméhez, lazább és szorosabb baráti társaságokhoz, az avantgárd művészet nagyjaihoz és második feleségéhez Erzsébethez. Fotográfiái sok esetben érzelmi kivetülésként értelmezhetőek, született szentimentalistának tartotta magát, az érzések megélésének és kifejezésének belső igénye egész életében jelen volt. A Budapesten született André Kertész az egyetemes fotótörténet egyik meghatározó alakja. Több mint hetven évet és három országot (Magyarország, Franciaország, Egyesült Államok) felölelő pályafutása során Kertész megteremtette a modernista fotográfia vizuális nyelvét, mely azóta is referenciapont és generációk inspirációs forrása. Erőteljes vízióit, lényeglátó tekintetét eltökélt határozottsággal keretezte képpé, fotóit az emberi lélek mély megértése, a hétköznapi életben rejlő szépség felismerése jellemzi. Életének utolsó évében, gyermekkora meghatározó helyszíne iránti mély érzései kifejezéseként, a Budapesttől délre fekvő Szigetbecse falujának ajándékozott 120 gondosan válogatott, eredeti, szignált fotót. A válogatásnál figyelt arra, hogy a legismertebb, az idő próbáját kiálló remekművek mellett hazai vonatkozású képek is helyet kapjanak az összeállításban, bemutatva ezzel életművének valamennyi fontos korszakát. Ezekből a képekből mutatunk be egy válogatást és a kurátori tárlatvezetés során a képek mögé rejtett történeteket is megismerhetjük. Időpont: 2025. április 10, csütörtök 17.30 Helyszín: Capa Központ, első emelet Az eseményen való részvétel kortárs tárlatvezetés jeggyel látogatható, amely 3500 forint. https://www.facebook.com/events/1858166231689393/
Sylvia Plachy angol nyelvű tárlatvezetése az Ajándékok a XX. századból és azon túl című kiállításon↴ https://capacenter.hu/esemenyek/sylvia-plachy-angol-nyelvu-tarlatvezetese-az-ajandekok-a-xx-szazadbol-es-azon-tul-cimu-kiallitason/ Időpont: 2025. április 5., szombat 15 óra Helyszín: Capa Központ, első emelet Az eseményen „kortárs tárlatvezetés” jeggyel lehet részt venni, melyet helyben lehet megvásárolni. Sylvia Plachy magyar származású New Yorkban élő fotográfus, azon kevesek egyike – André Kertész tanítványaként és barátjaként az egyetlen – akik a humanista fotográfia hagyományát a XXI. században hitelesen és korszerűen képviselik. Az Ajándékok a XX. századból és azon túl című kiállítás nemcsak életműve áttekintése, hanem képeinek egy részét publikált formában is bemutatja: sok képnél látható lesz a kiállításra készített kópia és a megjelent változat is, más fotókkal, szövegekkel egybeszerkesztve. Ez komplex bemutatási mód az elkészült fénykép történetébe kalauzolja a nézőt és megmutatja a fotó jelentésének módosulásait a különböző megjelenési helyzetekben. 📸: Keleti Pályaudvar | Keleti Railway Station Budapest, 2023 © Sylvia Plachy https://www.facebook.com/events/661464922909757/
Sylvia Plachy – Ajándékok a XX. századból és azon túl↴ https://capacenter.hu/kiallitasok/sylvia-plachy-ajandekok-a-xx-szazadbol-es-azon-tul/ A kiállítás a Budapest Photo Festival része. Megnyitó: 2025. április 4. péntek, 18 óra A kiállítást megnyitja: ORSÓS László Jakab A kiállítás kurátor: CSIZEK Gabriella művészettörténész Helyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ A kiállítás megtekinthető: 2025. április 5. – augusztus 31. Kedd - péntek: 13 – 18 óra Szombat - vasárnap: 10 – 18 óra Hétfőn és ünnepnapokon zárva. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ tisztelettel meghívja Önt és kedves barátait a kiállítás megnyitójára. Sylvia Plachy magyar származású New Yorkban élő fotográfus, azon kevesek egyike – André Kertész tanítványaként és barátjaként az egyetlen – akik a humanista fotográfia hagyományát a XXI. században hitelesen és korszerűen képviselik. Az Ajándékok a XX. századból és azon túl című kiállítás nemcsak életműve áttekintése, hanem képeinek egy részét publikált formában is bemutatja: sok képnél látható lesz a kiállításra készített kópia és a megjelent változat is, más fotókkal, szövegekkel egybeszerkesztve. Ez komplex bemutatási mód az elkészült fénykép történetébe kalauzolja a nézőt és megmutatja a fotó jelentésének módosulásait a különböző megjelenési helyzetekben. Sylvia Plachynak állandó rovata volt New York-i Village Voice hetilap és a Metropolis formatervezési és építészeti magazinban, ahol az oldalpárra szerkesztett fotóanyagok hosszabb időn keresztül megjelentek – ezekből válogattunk. Mindkét sorozatból könyvet is szerkesztett. Első kötetét, a legendás Unguided Tour-t a Village Voice-ban lévő azonos című rovatának megjelent fotóiból és egyéb, a Voice számára készített munkáiból válogatta. Az album, mely egy Tom Waits lemezzel együtt került kiadásra, 1990-ben elnyerte az év legjobb publikációjának járó, az ICP (International Center of Photography) által adományozott Infinity-díjat. Richard Avedon írta a kötetről és a fotósról: „Robert Frank Amerikaiak című albuma óta nem találkoztam ilyen mélységű és erejű életművel. Megnevetett és megszakad tőle a szívem. Erkölcsi lény. Ő minden, aminek egy fotográfusnak lennie kell.” „A fénykép olyasmi, amit érzek, sem mint az, amit látok. Valami az alatt.” mondja Sylvia Plachy képeiről. Érzékenysége és humanizmusa, mélyen emberközpontú szemlélete az alappillére minden tevékenységének. Magát is kiteszi a fotózott helyzeteknek, empátiával viszonyul a másikhoz, nem ítélkezik, mert tudja, hogy nem ez a dolga. Nem tudósít, annál sokkal mélyebbre lát. Nem ad végleges válaszokat, sokkal inkább gondolkodásra késztet. Érezni tanít. Tud és mer szembenézni a bűnössel, az esendővel. Látja a jót, a szépség törékenységét – és ezt fel is tudja mutatni mindannyiunk számára. A kiállítás kurátora Csizek Gabriella. A kiállítás a Budapest Photo Festival része. *** Sylvia Plachy – Gifts from the 20th Century and Beyond↴ https://capacenter.hu/en/kiallitasok/sylvia-plachy-gifts-from-the-20th-century-and-beyond/ The exhibition is part of the Budapest Photo Festival. Opening on Friday, April 4, 2025, 6 p.m. Opening remarks by László Jakab ORSÓS Curated by Gabriella CSIZEK, art historian Venue: Robert Capa Contemporary Photography Center On view: April 5 – August 31, 2025 Tuesday - Friday: 1 p.m. – 6 p.m. Saturday - Sunday: 10 a.m. – 6 p.m. Closed on Monday and public holidays. The Robert Capa Contemporary Photography Center cordially invites you and your friends to the opening of the exhibition. Sylvia Plachy is a Hungarian-born photographer living in New York. As a friend and student of André Kertész, she is one of the few who authentically and modernly represent thetradition of humanist photography in the 21st century. She makes her images instinctively, adhering to her own rules of image creation. Or not at all. Wherever she goes in the world, she senses where the image is for her and makes the hidden story visible. ”Not since Robert Frank’s ‘The Americans’ have I experienced a body of work of such rangeand power. She makes me laugh and she breaks my heart. She is moral. She is everything a photographer should be.”- writes Richard Avedon about Sylvia Plachy. The exhibition is part of the Budapest Photo Festival. https://www.facebook.com/events/623135030618659/
André Kertész – A szentimentalista Válogatás Szigetbecsének ajándékozott képeiből↴ https://capacenter.hu/kiallitasok/andre-kertesz-a-szentimentalista/ A legnagyobbak találkozása: André Kertész és Robert Capa a Nagymező utcában! Új állandó André Kertész kiállítás nyílik a szigetbecsei gyűjteményből március 20-tól a Capa Központban. Megnyitó: 2025. március 19., szerda, 18 óra Köszöntő: KŐRÖSI Orsolya ügyvezető igazgató, Capa Központ SÓSNÉ MICHÉLISZ Edina polgármester, Szigetbecse A kiállítást megnyitja: VINCZE Máté közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár, Kulturális és Innovációs Minisztérium A kiállítás kurátora: KOPIN Katalin művészettörténész, Capa Központ Helyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ 1065 Budapest, Nagymező utca 8. A kiállítás megtekinthető: Kedd-Péntek: 13 – 18 óra Szombat-Vasárnap: 10 – 18 óra Hétfőn és ünnepnapokon zárva. A Budapesten született André Kertész az egyetemes fotótörténet egyik meghatározó alakja. Több mint hetven évet és három országot (Magyarország, Franciaország, Egyesült Államok) felölelő pályafutása során Kertész megteremtette a modernista fotográfia vizuális nyelvét, mely azóta is referenciapont és generációk inspirációs forrása. Erőteljes vízióit, lényeglátó tekintetét eltökélt határozottsággal keretezte képpé, fotóit az emberi lélek mély megértése, a hétköznapi életben rejlő szépség felismerése jellemzi. Életének utolsó évében, gyermekkora meghatározó helyszíne iránti mély érzései kifejezéseként, a Budapesttől délre fekvő Szigetbecse falujának ajándékozott 120 gondosan válogatott, eredeti, szignált fotót. A válogatásnál figyelt arra, hogy a legismertebb, az idő próbáját kiálló remekművek mellett hazai vonatkozású képek is helyet kapjanak az összeállításban, bemutatva ezzel életművének valamennyi fontos korszakát. Ezekből a képekből és a mögéjük rejtett történetekből mutatunk be egy válogatást új állandó kiállításunkon. A jelen kiállítás ívét a Szigetbecsének ajándékozott képek alkotják, melyeket hat tematikus egység mentén mutatunk be (Rezdülések, A hadak útján, A feleségem története, A pesti műtermektől a párizsi atelierekig, A test metamorfózisa, Az enigmatikus kép). A szekciók egyrészt követik az életút időrendjét, másrészt egy-egy élethelyzet, személy, motívum vagy esemény apropóján mélyebb betekintést nyújtanak az alkotót motiváló, meghatározó életeseményekbe, kapcsolatokba és művészi víziókba. A szerzői kópiákat bemutató törzsanyag kiegészül a művész által Franciaországnak adományozott Kertész-archívumból válogatott üvegnegatív képek digitális nyomataival a Médiathèque du patrimoine et de la photographie jóvoltából. A nyomatokat azon szempontok szerint válogattuk, hogy a jól ismert, ikonikus képsorokat árnyalva, egyfajta hiányzó láncszemként rámutassunk az alkotó munkamódszerére és részletesebb képet nyújtsunk életének egy-egy jelentős momentumáról vagy egy-egy kép előzményéről, utóéletéről. A kiállítás további pillére a képzőművészet szerepe André Kertész életében, ezért beemeltünk néhány olyan képzőművészeti alkotást, mely kapcsolatba hozható életével és művészetével. Ezenkívül három olyan képeslapot is bemutatunk, mely feleségével közös kései levelezésükből származik. Végezetül az otthonát megidézve, a Szigetbecsének ajándékozott személyes tárgyai közül is kiállítunk néhány karakteres darabot. Ezen rétegek által válik átélhetővé és bontakozik ki hosszú életútjának alakulása, ikonikus képeinek tágabb kontextusa, gondolkodásának és életfilozófiájának gyökerei. *** André Kertész – The Sentimentalist Selection of Photographs donated to Szigetbecse↴ https://capacenter.hu/en/kiallitasok/andre-kertesz-the-sentimentalist/ The Robert Capa Contemporary Photography Center and the Municipality of Szigetbecse cordially invites you and your friends to the opening of its upcoming exhibition. Opening on Wednesday, March 19, 2025, 6 pm Greetings by Orsolya KŐRÖSI Managing Director, Capa Center Edina SÓSNÉ MICHÉLISZ Mayor, Szigetbecse Opening remarks by Máté VINCZE Deputy State Secretary for Public Collections and Cultural Development, Ministry of Culture and Innovation Curated by Katalin KOPIN art historian, Capa Center Venue:Robert Capa Contemporary Photography Center 1065 Budapest, Nagymező utca 8. On view: Tuesday-Friday: 1 pm – 6 pm Saturday-Sunday: 10 am – 6 pm Closed on Mondays and public holidays André Kertész, who was born in Budapest, is one of the most important figures in the history of photography. In a career spanning more than seventy years and threecountries (Hungary, France and the United States), Kertész created a visual language ofmodernist photography that has been a point of reference and a source of inspiration forgenerations. With an insightful gaze and determination, he framed his powerful visionsinto images, creating photographs that are characterized by a deep understanding of thehuman soul and a recognition of the beauty inherent in everyday life. In the last year ofhis life, as an expression of his deep feelings for the defining location of his childhood, hedonated 120 carefully selected, original, signed photographs to Szigetbecse, a villagesouth of Budapest. Whilst selecting, he made certain to include not only the best-knownmasterpieces that have stood the test of time, but also images that have more relevancefor Hungarian audiences, creating a collection that represents all the important periodsof his oeuvre. Our new permanent exhibition presents a selection of these images and thestories behind them. The backbone of this exhibition comes from the photos gifted to Szigetbecse, which arepresented in six thematic units: Heartbeats, The War Path, The Story of My Wife, FromBudapest Studios to Paris Ateliers, Metamorphosis of the Body and The Enigmatic Image. Onthe one hand, the sections follow the chronology of Kertész’s journey through life, and on theother, they provide a deeper insight into the life events, relationships and artistic visions thatmotivated and defined the artist, through selected situations, persons, motifs or events. Thecore material, which consists of artist’s prints, is complemented by digital prints from glass-plate negatives selected from the Kertész Archives—the artist’s gift to the French state—courtesy of the Médiathèque du patrimoine et de la photographie. A print was selected for the exhibition if we believed it could add nuance to the sequences ofwell-known, iconic images—if they could act as missing links, as it were, that can shed lighton the artist’s creative method, offer a more detailed view of some important moment of hislife, or point to the precedent or later life of an image. Another focus of the exhibition is therole of the visual arts in André Kertész’s life, so we have included a few artworks that can belinked to his life and art. We also present three postcards from his late correspondence withhis wife. Finally, to evoke his home, we also exhibit some distinctive items from the personaleffects he gifted to Szigetbecse. These layers are hoped to generate a sense of how his longcareer developed, what the broader contexts of his iconic images were, and where the roots ofhis thinking and philosophy of life originated. https://www.facebook.com/events/659122769895196/
Apropó, Kertész – Tárlatvezetés a kiállítókkal↴ https://capacenter.hu/esemenyek/apropo-kertesz-tarlatvezetes-a-kiallitokkal/ Az interaktív tárlatvezetést a MATE Rippl-Rónai Művészeti Intézetének adjunktusa, Dr. Pál Gyöngyi fotóirodalmár vezeti. Időpont: 2025. január 25., szombat, 17 óra Helyszín: Capa Központ, 8F Galéria Az eseményen való részvétel ingyenes. Kiállítók: Eloy RODRIGUEZ, GLAVÁNOVITS Martin, HITRE Imola, KISS Richárd, KOVÁCS Edmond, KÖNTÖS Dóra, MUCSI Mia Mariann A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Intézet, Fotográfia Tanszékének BA és MA hallgatói a 2024/25-ös tanév tavaszi szemeszterének folyamán a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ támogatásával egy egyéni kutatási programban vettek részt, amelynek során André Kertész életét és munkásságát vizsgálták és elemezték. A program azt tűzte ki céljául, hogy a résztvevők megismerjék André Kertész sorsának fordulópontjait, alkotói attitűdjét, művészi hitvallásához való hűségét és elmélyedjenek életművében, meglássák a kirajzolódó összefüggéseket az élet és a művek között. Önállóan kiválasztottak egy Kertész művet vagy életútjának egy olyan jellegzetes és fontos eseményét, amely meghatározó munkásságát illetően és megkísérelték felidézni André Kertész szellemiségét saját alkotói elképzeléseik és kutatási eredményeik alapján egy újonnan létrehozandó önálló képsorozatban. A kiállítás egyrészt tisztelgés André Kertész életműve előtt, másrészt ezek a kortárs képi interpretációk lehetőséget adnak, hogy közelebb kerülhessünk Kertész gondolatvilágához és különleges művészi attitűdjének megértéséhez. https://www.facebook.com/events/526563673749008/
Apropó, Kertész - A MATE Rippl-Rónai Művészeti Intézet, Fotográfia Tanszék BA és MA hallgatóinak munkái↴ https://capacenter.hu/kiallitasok/apropo-kertesz/ Megnyitó: 2024. december 4., szerda, 18:00 óra A kiállítást megnyitja: Dr. PÁL Gyöngyi Katalin egyetemi adjunktus, fotóirodalmár Kiállító művészek: Eloy RODRIGUEZ GLAVÁNOVITS Martin HITRE Imola KISS Richárd KOVÁCS Edmond KÖNTÖS Dóra MUCSI Mia Mariann A kiállítás kurátorai: CSIZEK Gabriella SZATMÁRI Gergely Helyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ 1065 Budapest, Nagymező utca 8. A kiállítás megtekinthető: 2024. december 5. – 2025. február 23 Mindennap 9 és 19 óra között. Ünnepnapokon zárva. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Intézet, Fotográfia Tanszékének BA és MA hallgatói a 2024/25-ös tanév tavaszi szemeszterének folyamán a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ támogatásával egy egyéni kutatási programban vettek részt, amelynek során André Kertész életét és munkásságát vizsgálták és elemezték. A program azt tűzte ki céljául, hogy a résztvevők megismerjék André Kertész sorsának fordulópontjait, alkotói attitűdjét, művészi hitvallásához való hűségét és elmélyedjenek életművében, meglássák a kirajzolódó összefüggéseket az élet és a művek között. Önállóan kiválasztottak egy Kertész művet vagy életútjának egy olyan jellegzetes és fontos eseményét, amely meghatározó munkásságát illetően és megkísérelték felidézni André Kertész szellemiségét saját alkotói elképzeléseik és kutatási eredményeik alapján egy újonnan létrehozandó önálló képsorozatban. A kiállítás egyrészt tisztelgés André Kertész életműve előtt, másrészt ezek a kortárs képi interpretációk lehetőséget adnak, hogy közelebb kerülhessünk Kertész gondolatvilágához és különleges művészi attitűdjének megértéséhez. 📸: HITRE Imola *** As for Kertész - The works of the students of MATE Rippl-Rónai Institute of Arts and Theatre, Photography BA and MA↴ https://capacenter.hu/en/kiallitasok/as-for-kertesz/ Opening on Wednesday, December 4, 2024, 6 pm Opening remarks by Katalin Gyöngyi PÁL dr adjunct professor, photo-literary scholar Exhibiting artists: Eloy RODRIGUEZ Martin GLAVÁNOVITS Imola HITRE Richárd KISS Edmond KOVÁCS Dóra KÖNTÖS Mariann Mia MUCSI Curators: Gabriella CSIZEK Gergely SZATMÁRI Venue: Robert Capa Contemporary Photography Center 8F Gallery (1065 Budapest, Nagymező utca 8.) On view: December 5, 2024 – February 23, 2025 Every day 9 am – 7 pm Closed on public holidays. The works of the students of MATE Rippl-Rónai Institute of Arts and Theatre, Photography BA and MA BA and MA students of Photography from the Rippl-Rónai Institute of Arts and Theatre at theHungarian University of Agriculture and Life Sciences participated in an individual research program during the spring semester of the 2024/25 academic year. The program, supported by the Robert Capa Contemporary Photography Center, allowed students to study and analyse the life and work of André Kertész. The aim was to give participants insight into the turning points in Kertész’s life, his creative attitude, and his unwavering commitment to his artistic principles. The program also encouraged students to deepen their understanding of his oeuvre and to reveal the connections between his life experiences and his work. Each participant independently selected either a particular work by Kertész or a distinctive and significant event in his life that was influential to his career. They then sought to evoke André Kertész’s spirit through a newly created series of photography inspired by their own creative visions and research findings. The resulting exhibition serves both as a tribute to André Kertész’s legacy and as an opportunity for contemporary visual interpretations to bring us closer to understanding Kertész’s mindset and unique artistic approach. 📸: Imola HITRE https://www.facebook.com/events/1523496948369895/
Záró kurátori tárlatvezetés: A felejtés csele – Válogatás André Kertész polaroidjaiból↴ https://capacenter.hu/esemenyek/zaro-kuratori-tarlatvezetes-a-felejtes-csele-valogatas-andre-kertesz-polaroidjaibol/ 2024. augusztus 27-én, kedden, 17:30-kor A felejtés csele – Válogatás André Kertész polaroidjaiból című kiállítás kurátora, Fisli Éva tart tárlatvezetést a Capa Központban. Időpont: 2024. augusztus 27., kedd, 17:30 Helyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ (1065 Budapest, Nagymező utca 8.) Az eseményen a kiállításra váltott jeggyel lehet részt venni. A kiállításon negyven, az 1970-es és 80-as években készített polaroidképet mutatunk be a 2021-ben New Yorkból vásárolt anyagból. André Kertész késői polaroidjain saját lakását teszi műteremmé, ahol könyvek, fotók, tárgyak és az ablak kínálta perspektívák adják a nyersanyagot, amivel dolgozni kezd. Gyakran használja a fény és az árnyék kontrasztját is; előszeretettel veszi elő korábbi felvételeit és komponál köréjük új kontextust, értelmezi újra múltjának egy-egy darabját. Ám amiben igazán erős, az a megszemélyesített tárgyak bábjátéka. Fisli Éva a kiállítás kurátora https://www.facebook.com/events/1140500353689352/
Tóth Krisztina tárlatvezetése A felejtés csele – Válogatás André Kertész polaroidjaiból című kiállításban↴ https://capacenter.hu/esemenyek/toth-krisztina-tarlatvezetese-a-felejtes-csele-valogatas-andre-kertesz-polaroidjaibol-cimu-kiallitasban/ 2024. augusztus 13-án, kedden, 18:00 órakor Tóth Krisztina, költő, író, műfordító tart tárlatvezetést A felejtés csele – Válogatás André Kertész polaroidjaiból című kiállításon a Capa Központban. Időpont: 2024. augusztus 13., kedd, 18 óra Helyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Az eseményen a kiállításra váltott jeggyel lehet részt venni. A kiállításon negyven, az 1970-es és 80-as években készített polaroidképet mutatunk be a 2021-ben New Yorkból vásárolt anyagból. André Kertész késői polaroidjain saját lakását teszi műteremmé, ahol könyvek, fotók, tárgyak és az ablak kínálta perspektívák adják a nyersanyagot, amivel dolgozni kezd. Gyakran használja a fény és az árnyék kontrasztját is; előszeretettel veszi elő korábbi felvételeit és komponál köréjük új kontextust, értelmezi újra múltjának egy-egy darabját. Ám amiben igazán erős, az a megszemélyesített tárgyak bábjátéka. Fisli Éva a kiállítás kurátora https://www.facebook.com/events/979330203979287/
Beavató kurátori tárlatvezetés: A felejtés csele – Válogatás André Kertész polaroidjaiból↴ https://capacenter.hu/esemenyek/beavato-kuratori-tarlatvezetes-a-felejtes-csele-valogatas-andre-kertesz-polaroidjaibol/ 2024. július 31-én, szerdán, 18:00 órakor A felejtés csele – Válogatás André Kertész polaroidjaiból című kiállítás kurátora, Fisli Éva tart tárlatvezetést a Capa Központban. Időpont: 2024. július 31., 18 óra Helyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, első emelet Az eseményen a kiállításra váltott jeggyel lehet részt venni. A kiállításon negyven, az 1970-es és 80-as években készített polaroidképet mutatunk be a 2021-ben New Yorkból vásárolt anyagból. André Kertész késői polaroidjain saját lakását teszi műteremmé, ahol könyvek, fotók, tárgyak és az ablak kínálta perspektívák adják a nyersanyagot, amivel dolgozni kezd. Gyakran használja a fény és az árnyék kontrasztját is; előszeretettel veszi elő korábbi felvételeit és komponál köréjük új kontextust, értelmezi újra múltjának egy-egy darabját. Ám amiben igazán erős, az a megszemélyesített tárgyak bábjátéka. Fisli Éva a kiállítás kurátora https://www.facebook.com/events/1001852397936280/
A felejtés csele. Válogatás André Kertész polaroidjaiból MEGNYITÓ↴ https://capacenter.hu/kiallitasok/a-felejtes-csele-valogatas-andre-kertesz-polaroidjaibol/ A Magyar Nemzeti Múzeum és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ tisztelettel meghívja Önt A felejtés csele – Válogatás André Kertész polaroidjaiból című kiállítás megnyitójára. Időpont: 2024. július 2. kedd, 18 óra Helyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ / Robert Capa Contemporary Photography Center 1065 Budapest, Nagymező utca 8. A kiállítás kurátora: FISLI Éva, történész Köszöntő: KŐRÖSI Orsolya ügyvezető igazgató, Capa Központ A kiállítást megnyitja: HARIS László fotóművész A kiállítás az MNM által 2024-ben André Kertész 130. születési évfordulója alkalmából rendezett kiállítássorozat része. Kiállítás megtekinthető: 2024. július 3. – szeptember 1. Kedd–péntek: 13 – 18 óra Szombat–vasárnap: 10 – 18 óra A Magyar Nemzeti Múzeum André Kertész 130 című kiállítássorozatát záró tárlat A felejtés csele. Válogatás André Kertész polaroidjaiból címmel nyílik a kerek születésnapon a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. A kiállításon negyven, az 1970-es és 80-as években készített polaroidképet mutatunk be a 2021-ben New Yorkból vásárolt anyagból. André Kertész késői polaroidjain saját lakását teszi műteremmé, ahol könyvek, fotók, tárgyak és az ablak kínálta perspektívák adják a nyersanyagot, amivel dolgozni kezd. Gyakran használja a fény és az árnyék kontrasztját is; előszeretettel veszi elő korábbi felvételeit és komponál köréjük új kontextust, értelmezi újra múltjának egy-egy darabját. Ám amiben igazán erős, az a megszemélyesített tárgyak bábjátéka. A halott feleségének ajánlott from my window című albumában szereplő polaroid képek egy évekig tartó gyászmunka eredményei. A gyászfeldolgozás az apró színes kompozícióknakazonban csak egyik rétege. Kertész korábbi képeinek újraértelmezett motívumait is fellelhetjük ugyanis a késői polaroidokon. Mintha az idős művész „minden egyes képpel egy korábbira akart volna emlékezni”. „Lassan, lassan, lassan fényképezni kezdtem. De hamarosan belebolondultam… Reggelente és késő délután dolgoztam. Szép az ég a reggeli fényben, és késő délután nagyon változatos. Reggelente nekiláttam, és csak fotóztam, fotóztam, fotóztam, enni se volt időm. Azt vettem észre, hogy eltelt az idő, és nem is reggeliztem. Délután ugyanígy…A gyógyszeremet is elfelejtettem. Egyszer csak magamat is elfelejtettem, a fájdalmat, az éhséget, és igen, a szomorúságot is.” (André Kertész, 1981) A múlt ilyetén felidézése a jelenben az emlékek újraalkotása, kivédhetetlen megváltoztatása is. Vagyis az emlékezés mindig feledés; a felidézés kreatív módjai, a gyógyító teremtés pedig alighanem a felejtés csele. Fisli Éva a kiállítás kurátora https://www.facebook.com/events/1535475110714593/
Nicolás Muller: Elkötelezett tekintet – Szűcs Péter tárlatvezetése https://capacenter.hu/esemenyek/szucs-peter-tarlatvezetese/ 2022. augusztus 30-án, kedden, 17.30 órától Szűcs Péter író, újságíró, fotós és világutazó tart tárlatvezetést a Nicolás Muller: Elkötelezett tekintet kiállításon. „Vajon milyennek látja az őt körülvevő világot az a fotográfus, akinek azért kell országról országra utaznia, hogy az életét mentse? Mit tud és mit akar megörökíteni azokból az országokból, ahol azért fordul meg, hogy új, biztonságos és élhető otthont találjon magának a vészkorszakban? Müller Miklós Orosházán született és Spanyolorzágban lett világhírű, már Nicolás Müller néven. Sikerét, váratlan népszerűségét talán annak is köszönhette, hogy akkor is szépnek látta a világot, amikor az valójában nem volt az. Nicolás Müllert Spanyolország emelte magasba egy nehéz korszak és egy hosszú vándorút után. Spanyolországi utazásról szóló könyvbe kértek tőle illusztrációt Madridban, a munkához rá jellemző művészi igénnyel látott hozzá. Képeivel, látásmódjával szinte észrevétlenül elkezdett akkor valamit, amit ma úgy hívunk, hogy országimázs és ezzel évtizedekre, sőt, talán évszázadokra meghatározta azt, hogy mit gondol, mit érez a világ, ha meghallja azt a szót, hogy Spanyolország. Spanyolország hálás a képekért és az életműért, mi pedig hálásak lehetünk azért, hogy Magyarország André Kertész, Moholy-Nagy László, Martin Munkácsi, Besnyő Éva, Brassaï, Maár Mariann vagy Robert Capa mellett egy Nicolás Müller nevű fotográfust is adott a világnak. Mindegyikükre méltán lehetünk büszkék itthon is. Nicolás Müller vagyis Müller Miklós utazásának, egy páratlan életműnek a felfedezésére hívom az érdeklődőket augusztus 30-án este fél hatkor a Capa Központba, hogy Orosházától Spanyolországig utazva megértsük és megismerjük annak az embernek a világát, akinek az otthonától távol kellett újraalkotnia önmagát.” Szűcs Péter író, újságíró, fotós és világutazó Időpont: 2022. augusztus 30., kedd, 17.30 óra Helyszín: Capa Központ Az eseményen 1000 Ft-os jeggyel lehet részt venni. *** Nicolás Muller: Elkötelezett tekintet https://capacenter.hu/kiallitasok/nicolas-muller-elkotelezett-tekintet/ A kiállítás egy egész életen át tartó utazás tájait jeleníti meg, országokat, ahol Nicolás Muller élt. A tárlatot százhuszonhat, többségében kiadatlan kép alkotja, amelyek az 1934 és 1967 közötti időszakban készültek, és amelyeket a Cervantes Intézet és a Spanyol Kulturális Minisztérium megbízásából kifejezetten erre az alkalomra készültek. https://www.facebook.com/events/420963666677795/
beszélgetés | kertmozi | CSIZEK GABRIELLA | ROBERT CAPA | Felsőörsi Fotóudvar | Garten Balaton Robert Capa: A tetten ért halál Beszélgetés és könyvbemutató Csizek Gabriellával, a Capa Központ kurátorával Az est során Csizek Gabriella, a Robert Capa, a tudósító című kiállítás kurátora avatja be a jelenlévőket Robert Capa életművébe, izgalmas életének különleges eseményei és munkásságának mérföldkövei ismertetésén keresztül. Szó lesz többek között a spanyol polgárháborút bemutató, André Kertész szerkesztésében megjelent A tetten ért halál című könyvről, amely Robert Capa, Gerda Taro és David „Chim” Seymour képeit is tartalmazza. Az új reprint kiadás egy fotótörténeti ritkaság, az 1938-as kötet pontos mása, az eredeti papírképek és negatívok felhasználásával új másolatok készültek hozzá, és kiegészült egy történeti igényű esszével. A könyv a Park Kiadó gondozásában, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ szakmai támogatásával jött létre. Időpont: 2022.08.13., szombat, 19:00 Helyszín: 8227 Felsőörs, Szabadság tér 5., Civil Ház + Kertmozi Közel Capához (magyar dokumentumfilm, 52 perc, 2014) Hogyan lehet egy olyan emberről filmet készíteni, akinek hatalmas legendáriuma van, és minden irányból ellentétes véleményeket, meggyőződéseket hallani róla? Kékesi Attila dokumentumfilmje erre az ellentmondásra próbál választ találni. A néző közeli barátok visszaemlékezései alapján alkothat képet Robert Capáról, a világhírű magyar származású fotóművészről. A készítők arra törekedtek, hogy a film segítségével közel kerüljünk a legendás fotóshoz, ezért is választották a Közel Capához címet. Bevezetőt mond Csizek Gabriella, a Capa Központ kurátora. Időpont: 2022.08.13., szombat, 20:00 Helyszín: 8227 Felsőörs, Szabadság tér 5., Civil Ház • • • A Felsőörsi Fotóudvar nyitvatartása: 2022. augusztus 5–14. mindennap 17:00–22:00 Helyszín: 8227 Felsőörs, Szabadság tér 5., Civil Ház A Felsőörsi Fotóudvar programjaira a belépés ingyenes. Együttműködő partner: Felsőörs Község Önkormányzata Kurátor: Mucsi Emese (Capa Központ) • • • Az esemény a Garten Balaton kortárs művészeti fesztivál programsorozatának része, mely augusztus 5. és 14. között zajlik Lovason, Felsőörsön, Csopakon és Alsóörsön. • • • A Garten Balaton 2022. évi eseménysorozata a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa kiemelt régiós projektje, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával és a Nagy Gyula Művészeti Alapítvánnyal együttműködésben valósul meg. Szakmai partner: Capa Központ • • • www.capacenter.hu www.gartenbalaton.com https://www.facebook.com/events/3197942380469023/
***Please scroll down for the English version*** ***Por favor desplácese hacia abajo para la versión en Español*** A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, a Budapesti Spanyol Nagykövetség és a Budapesti Cervantes Intézet tisztelettel meghívja Önt és kedves barátait a Nicolás Muller: Elkötelezett tekintet kiállításának megnyitójára 2022. június 15-én, szerdán, 18 órára. Köszöntőt mond: • Javier Valdivielso Odriozola igazgató, Budapesti Cervantes Intézet A kiállítást megnyitják: • Ana Muller, Nicolás Muller lánya • José Ferrero Villares kurátor, Madrid • Claudia Küssel független kurátor „Nicolás Muller (születési nevén: Müller Miklós, 1913, Orosháza, Magyarország – 2000, Llanes, Asturias, Spanyolország) azoknak a világszerte ismert magyar fotográfusoknak névsorát gazdagítja, melyet André Kertész (Kertész Andor), Moholy-Nagy László, Martin Munkácsi (Munkácsi Márton), Francisco Aszmann (Aszman Ferenc), Eva Besnyő (Besnyő Éva), Brassaï (Halász Gyula), Lucien Hervé (Elkén László), Mari Mahr (Maár Mariann) vagy Robert Capa (Friedman Endre) neve fémjelez. A zsidó származású Nicolás Muller a második világháború kirobbanása előtt szülőhazájában, Magyarországon élt, ekkor azonban – a legtöbb zsidóhoz hasonlóan – emigrációba kényszerült, hogy mentse az életét. Ezt követően beutazta Olaszországot, Franciaországot, Portugáliát, Marokkót, majd Spanyolországban telepedett le és teremtett magának új otthont. Muller egy olyan kor szemtanúja volt, amely sebhelyekkel borította be Európát: a nácizmus borzalmaival már a kegyetlenségek kezdetén szembesült, és miközben egy szabad társadalom után kutatott, számos olyan országot bejárt, amely a náci barbárság hatása alá került, mint Ausztria, Olaszország és Franciaország, vagy belső konfliktusok áldozatává vált, mint az önkényuralomtól szenvedő Portugália és Spanyolország. Végül az utóbbi ország fővárosában, Madridban telepedett le 1947-ben. A kiállítás egy egész életen át tartó utazás tájait jeleníti meg, országokat, ahol Nicolás Muller élt. A tárlatot százhuszonhat, többségében kiadatlan kép alkotja, amelyek az 1930 és 1967 közötti időszakban készültek, és amelyeket a Cervantes Intézet és a Spanyol Kulturális Minisztérium megbízásából kifejezetten erre az alkalomra készültek.” (José Ferrero Villares, Ana Muller, Claudia Küssel kurátorok) A kiállítás megtekinthető: 2022. június 16. – 2022. szeptember 4. Kedd–péntek: 14–19 óra Szombat–vasárnap: 11–19 óra Hétfőn és ünnepnapokon zárva. Capa Központ Kurátor: José Ferrero Villares, Ana Muller, Claudia Küssel A kiállítás a Capa Központ, a Budapesti Spanyol Nagykövetség és a Budapesti Cervantes Intézet közreműködésével jött létre. // The Robert Capa Contemporary Photography Center, the Embassy of Spain in Budapest and Instituto Cervantes Budapest cordially invites you and your friends to the opening of its upcoming exhibition Nicolás Muller: The Committed Gaze on Wednesday, June 15, 2022, 6pm. Greetings by: • Javier Valdivielso Odriozola, director, Instituto Cervantes Budapest Opening remarks by: • José Ferrero Villares, Ana Muller, Claudia Küssel, curators of the exhibition "Nicolás Muller (born Miklós Müller, 1913, Orosháza, Hungary – 2000, Llanes, Asturias, Spain) enriches the extraordinary roster of worldwide recognized Hungarian photographers, hallmarked by names such as André Kertész (Andor Kertész), László Moholy-Nagy, Martin Munkácsi (Márton Munkácsi), Francisco Aszmann (Ferenc Aszman), Eva Besnyö (Éva Besnyő), Brassaï (Gyula Halász), Lucien Hervé (László Elkán), Mari Mahr (Mariann Maár) or Robert Capa (Endre Friedman). Jewish-born Nicolás Muller spent the years before World War II in his native Hungary, but then, like most Jews, he was forced to emigrate to save his life. During this period, he visited Italy, France, Portugal, Morocco, and then chose Spain as his permanent home. He witnessed an era that left Europe scarred: he was faced with the horrors of Nazism at the very beginning of its brutality, and in his search for a free society, he visited many countries which were under the influence of Nazi barbarism, such as Austria, Italy, and France, or which were victims of internal conflicts and suffered from authoritarianism, such as Portugal and Spain. Eventually, he settled in Madrid in 1947. This exhibition explores the landscapes of a lifelong journey and the countries where Nicolás Muller lived. It includes 126 mostly unpublished photographs from the period 1930–1967, being made specially for this occasion, upon the request of the Cervantes Institute and the Ministry of Culture of Spain." On view June 16, 2022 – September 04, 2022 Tuesday–Friday: 2pm–7pm Saturday–Sunday: 11am–7pm Closed on Monday and on public holidays. Capa Center Curator: José Ferrero Villares, Ana Muller, Claudia Küssel The exhibition has been organized by Capa Center and Instituto Cervantes Budapest, and co-organized by the Spanish Ministry of Culture with the colaboration of the Embassy of Spain in Budapest. // El Centro de Fotografía Contemporánea Robert Capa, la Embajada de España en Budapest y el Instituto Cervantes de Budapest les invitan cordialmente a la inauguración de su próxima exposición: Nicolás Muller: La mirada comprometida. Palabras de bienvenida: • Javier Valdivielso Odriozola, Director del Instituto Cervantes de Budapest Inauguración por: • José Ferrero Villares, comisario • Ana Muller, comisaria • Claudia Küssel, comisaria "Nicolás Muller (Orosháza, Hungría, 1913- Llanes, Asturias, España, 2000) forma parte de esa excepcional nómina de fotógrafos húngaros sobradamente conocidos, como André Kertész, László Moholy Nagy, Martin Munkácsi, Francisco Aszmann, Eva Besnyö, Brassaï, Lucien Hervé, Mari Mahr o Robert Capa. De origen judío, Nicolás Muller vivió en su tierra natal los prolegómenos de la Segunda Guerra Mundial y, al igual que la mayoría de judíos, tuvo que emigrar para salvar la vida. Recorrió en esa época Italia, Francia, Portugal, Marruecos, y finalmente recaló en España, país que sería su asentamiento definitivo. Nicolás Muller fue testigo de una época que llenó Europa de cicatrices y realizó un registro notarial de lo que era la vida obrera de su tiempo. Vivió y sufrió los principios del nazismo y en su búsqueda de una sociedad libre fue recalando en varios de los países que caían bajo el influjo de la barbarie nazi: Austria, Italia y Francia, o en los que tenían su propia desdicha como Portugal o España, (donde se instala en Madrid en 1947), con sendas dictaduras. La actual exposición es un recorrido vital por los países en los que vivió Nicolás Muller. Está integrada por 126 imágenes, en su mayoría inéditas, producidas para la ocasión por el Instituto Cervantes y el Ministerio de Cultura de España, tomadas entre 1930 y 1967. " (José Ferrero Villares, Ana Muller, Claudia Küssel) La exposición se puede ver: Del 16 de junio al 4 de septiembre de 2022 De martes a viernes: de 14:00 a 19:00 Sábado y domingo: de 11:00 a 19:00 Cerrado los días festivos Centro Capa Los comisarios de la exposición: José Ferrero Villares, Ana Muller, Claudia Küssel La exposición está organizada por el Centro Capa y el Instituto Cervantes de Budapest y coorganizada por el Ministerio Español de Cultura, con la colaboración de la Embajada de España en Budapest. https://www.facebook.com/events/521177149753064/