ismeretlen
Azok a publikus események, amelyekben ezt az alkotói profilt megjelölték, de nem ő a publikáló Persona.
Dudás Szabolcs 'Séta' című fotósorozata a bácskai táj felfedezésére hív, ahol a múló idő nyomai és az emberi jelenlét emlékei különös harmóniában simulnak össze. A képek mögött egy személyes történet bontakozik ki – a gyermekkor kalandjai, a föld tisztelete, az elhagyatott tanyák csendes elmúlása és a hazatérés új perspektívái. A sérült feszületek, a magányosan álló épületek és a táj szépsége nem kívánnak magyarázatot vagy történetet; önmagukban hordozzák a múlt és jelen rétegzettségét. Dudás Szabolcs képein keresztül a szülőföld nemcsak látványként, hanem mélyen megélt tapasztalatként jelenik meg. Sinkovits Ede gondolataival búcsúzunk a tárlattól. https://www.facebook.com/events/1160007928509683/
◖ Dudás Szabolcs - fotográfia, Zétényi Tamás - cselló, Dargay Marcell - zongora ◗ Az IN PARI olyan sorozat, amelyben a zene más-más művészeti ágakkal kel nászra, párban, egyenlően, ahogyan azt a sorozatcím is jelzi. Ezúttal a zene és a fotográfia kapcsolódásáról szól az este. Dudás Szabolcs fotóművész fényképei vetítésével reagál azokra az impressziókra, amiket Zétényi Tamás csellóművész és Dargay Marcell zongoraművész küld fel improvizatív játékukkal. És közben a vetített képek a zenészekben is újabb és újabb hatásokat indítanak útra és jár körbe a zene és a képek. Az In Pari sorozat szerkesztője: Márkos Albert. ========================= ◖ Dargay Marcell zeneszerző ◗ A budapesti Zeneakadémia zeneszerzés és zeneelmélet szakán szerezte diplomáját. Zeneszerzői tevékenysége mellett tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, a Zeneakadémián, valamint a Színház és Filmművészeti Egyetemen, jelenleg a Metropolitan Egyetem Művészeti Karának oktatója. Számos színházi kísérőzene szerzője, hat éven át a Krétakör zenei vezetőjeként dolgozott. Gyakran fellép, mint zongorista, zenei és filmzenei témájú írásokat publikál, előadásokat tart. Az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál egyik kurátora, részt vesz az UMZE Kamaraegyüttes tanácsadó bizottságának és Zeneszerzői Páholyának munkájában, valamint a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja. ========================= ◖ Zétényi Tamás ◗ Generációjának kiemelten foglalkoztatott muzsikusa, a Classicus Quartet csellistája, valamint a győri Széchenyi István Egyetem docense. Évente több tucat kamarazenei és ensemble műsorban játszik, elsősorban mint a Classicus Quartet és a Classicus Ensemble, valamint a Trio Passacaglia csellistája. 2020 óta rendszeresen fellép Gadó Gábor jazzgitárossal, a Gadó Gábor - Harcsa Veronika szextett tagjaként több lemezt is rögzített a BMC Records kiadónál. Emellett szólóban is rendszeresen fellép. Játszott többek között az USA-ban, valamint több európai országban is. A kortárs zene elkötelezett előadójaként számtalan zeneszerzővel van aktív munkakapcsolatban, évi több tucat ősbemutatóban működik közre. Legfőbb inspiráció számára Kurtág György, a legfontosabb produkciójának pedig Tornyai Péter számára komponált, 70 perces, szóló csellóra és férfikarra komponált Dixit című művét tartja. Zétényi Tamás Dargay Marcellel közös átirata J. S. Bach BWV 997-es c-moll lantszvitjéből az EMB kiadásában jelent meg. ========================= ◖ Dudás Szabolcs ◗ Az egykori Jugoszláviában, Topolyán született, 1989-ben tett fotóriporteri szakvizsgát az újvidéki Fórum Kiadónál. Szabadúszó fotóriporterként kezdte, majd az újvidéki Képes Ifjúság főállású fotóriportere lett, de képei Jugoszlávia szerte és Magyarországon is megjelentek. 1993 és 2011 között a HVG főállású fotóriportere volt, eközben a Sipa-Press fotóügynökség közép-európai tudósítójaként is tevékenykedett. Dolgozott az Európai Bizottság fotó és videó producereként, 2015 óta az Európai Bizottság magyarországi képviseletének fotóproducere. Volt a Bárka Színház fotósa, 2014-2016 között az Origo fotórovat vezetője, 2018-2021 között a párizsi 3+1 művészeti műhely fotóművésze, 2021-2022-ben a 168 óra hatilap képszerkesztője. 2023 óta szabadúszó fotóművész. ========================= 🌏 Helyszín: Magyar Zene Háza, Előadóterem 📅 Időpont: 2025. február 12. 19:00 BŐVEBBEN A PROGRAMRÓL: https://zenehaza.hu/esemeny/in-pari-diaporama-3 Teltházas koncerteknél nézzetek körül hivatalos másodlagos jegyértékesítő partnerünk, a TicketSwap felületén! Itt korábban megvásárolt, mégis eladó sorba került jegyeket találhattok korrekt áron, teljes biztonsággal. A Facebookon sajnos gyakran bukkannak fel hamis profilok, amelyek nem létező jegyeket kínálnak - ezek helyett minden esetben válasszátok a TicketSwapot! https://www.ticketswap.hu/location/magyar-zene-haza/169122 Látogassátok meg a Magyar Zene Háza honlapját az aktuális koncertekért és információkért! https://www.facebook.com/events/566686916075706/
ÓBUDA ARCAI. Ismert és ismeretlen emberek Óbuda-Békásmegyeren. Megnyitó: 2022. november 10, csütörtök 18 óra. Helyszín: Esernyős Galéria és a Szindbád Rendezvénytér. A megnyitón beszédet mond Béres András kultúráért felelős alpolgármester és Kincses Károly fotómuzeulógus, a tárlat kurátora. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2022-ben hatodik alkalommal hirdette meg fotópályázatát, amatőr és hivatásos fotósokat megszólítva. Az előző öt évben sokszáz résztvevővel, ezernyi beküldött képpel, tucatnyi felkért művésszel és az Esernyős Galériában rendezett sikeres kiállításokkal kezdődött program tovább folytatódik. Az eddigiekhez hasonló feltételekkel, magas pénzjutalommal lett meghirdetve az új fotópályázat. Óbuda-Békásmegyer, az 1,7 milliós főváros III. kerülete százharmincezer embernek ad otthont, sokszázezren utaznak át rajta nap, mint nap. Vannak és voltak köztük sokak által ismert prominens személyek, de a többség arcához mégis csak a szűk családi, ismerősi körben kötnek nevet, sorsot, lakhelyet, egyebet. Ezek az emberek naponta látják egymást, őket is látják, de valljuk be, igazából nem nagyon figyelnek egymásra, talán, legfeljebb ha valami rendhagyó, nem megszokott esemény részeseivé válnak. Vajon kik élnek ebben a több ezer éves múltra visszatekintő városrészben? Kik a mai lakói, kiket mutatnak meg alkotásaikon keresztül a fotósok? A tárlat izgalmas, hiszen a fotókon keresztül új nézőpontokat, ismerős és ismeretlen embereket fedezhetnek fel egy - egy pillanatkép erejéig. A kiállítóterem falain hétköznapi pillanatok váltják egymást a boltban, utazás közben, egész életutak jelennek meg a portrék által. Idén arcok, emberek, csoportok fényképei láthatóak a kiállító terem falain egymás mellé sorakoztatva: legyenek azok a kerület ismert személyiségei vagy hétköznapi emberek. A kiírás az ismert személyek esetén az általuk hagyott nyomokat is elfogadja, szobraikat, emlékhelyeiket, vagy régebben készült fényképeik mai aktualizálását. Kizárólag a beküldött képek művészi színvonala dönti el, hogy kiállításra kerülnek vagy sem. A pályázat az eddigiekhez hasonlóan idén is nyitott, nyilvános volt, azon foglalkozástól, életkortól és lakóhelytől függetlenül bárki részt vehetett rajta, hivatásos és amatőr fotósok egyénileg nevezhettek. A zsűri tagjai a következők voltak: Horváth M. Judit fotóművész, Horváth Péter fotográfus, Kincses Károly fotómuzeológus, Halmai Róbert az Esernyős Nonprofit Kft. ügyvezetője és Viszket Zoltán az Óbudai Múzeum igazgatója. A tárlaton minden alkalommal felkért fotósok is dolgoznak a megadott témával. Idén Molnár Zoltán fotóművész, Reviczky Zsolt fotográfus, fotóriporter és Dudás Szabolcs fotográfus, fotóriporter munkáit tekinthetik meg. https://www.facebook.com/events/648916946678360/
Csoportos kiállítás az 1999-es teljes napfogyatkozás 20. évfordulója alkalmából Helyszín: Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros (Vasmű út.12.) 2019. 07. 19. - 08. 23. Megnyitó: 2019. 07. 19., péntek, 19 óra A kiállítást megnyitja: Seregi Tamás esztéta A megnyitóra Budapestről ingyenes buszjárat indul, melyre az icadunaujvaros@gmail.com címen lehet jelentkezni. Gyülekező: Július 19., péntek, 16:45, a Vagon étterem előtti parkolóban, a Déli Pályaudvarral szemben, a Krisztina körút és a Vérmező sarkán. Indulás: 17:00 óra A busz kb. 22:00 órakor indul vissza Budapestre. A kiállítás megtekinthető hétfőtől szombatig 10-től 18 óráig, vasárnap és ünnepnapok (augusztus 20.) kivételével. A belépés ingyenes! Kiállító művészek: ARANYI Sándor, BÁNKUTI András, BIRÓ Dávid, BORSOS LŐRINC, DRÉGELY Imre, DUDÁS Szabolcs, FEKETE Géza Péter, GERHES Gábor, HORVÁTH Ernő, KEGYES András, KODOLÁNYI Sebestyén, KOMORÓCZKY Tamás, KOVALOVSZKY Dániel, NEHÉZ-POSONY Kata, NÉMETH Dániel, NYÍRI Julianna, NYITRAI Orsolya, SÁROSI Anita, SURÁNYI Miklós, SZACSVA Y Pál, SZABÓ Dezső, SZABÓ Eszter Ágnes, SZABÓ Zsófia, VÁRNAI Gyula, VEDRES Ági, ZELLEI Boglárka Éva és a Fekete fény (1999) című kollektív film alkotói A kiállításon egy multimediális installáció formájában mutatjuk be az ICA-D és a Capa Központ által az 1999-es teljes napfogyatkozás huszadik évfordulója alkalmából kiírt nyilvános fénykép- és videógyűjtési akcióra beérkezett anyagokat. Kurátor: Mucsi Emese Társkurátor: Barakonyi Szabolcs A Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros szakmai partnerségben a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központtal Fekete fény címmel kiállítást szervez az 1999-es teljes napfogyatkozás 20. évfordulója alkalmából. A teljes napfogyatkozás egy zavarba ejtő, közösségteremtő élmény volt azok számára, akik 1999. augusztus 11-én a szabadban tartózkodtak vagy közvetítve nézték, ahogy a Hold teljes árnyéka a Földre vetül. A jelenség a szemtanúk emlékezetében ún. vakuemlékként őrződött meg. A vakuemlék fogalmat az olyan emlékek jellemzésére használják, amelyeket egy nagyszámú embercsoport tagjai közös tapasztalat alapján rögzítenek meglepő, fontos vagy érzelmileg megrázó események átélésekor (pl. a Kennedy-gyilkosság, a Reagan elleni merénylet, a Challenger-katasztrófa, az Antall József halálhírét közvetítő rendkívüli híradás vagy a 9/11-es események). Ezekben az esetekben nemcsak a hír ténye, hanem az észlelés körülményei is bevésődnek a tanúk emlékezetébe, extrém részletességgel. A dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet termeiben megrendezett bemutatón az 1999-es teljes napfogyatkozás is egy ilyen kiemelt helyzetként jelenik meg. A kiállítás három részből áll. Az első egység alapját egy 2019-ben kiírt nyilvános fénykép- és videógyűjtési akció adja. Itt a korabeli riportfotók mellett az 1999-es teljes napfogyatkozás és annak nézőire fókuszáló privát fotók, valamint privát videók kapnak helyet egy multimediális installáció formájában. Az 1999-ben amatőrök számára is elérhető kompakt fényképezőgépek és videókamerák lehetővé tették, hogy az eseményről, valamint szemlélőiről számos privát felvétel készüljön. A kiállítás részben ezeken keresztül mutatja be, hogy milyen volt az égi jelenség látványa, emellett arra is példát hoz, hogy milyen szerepet játszhatnak a kollektív emlékek felidézésében a privát archívumok. A második egység a napfogyatkozást vizsgáló, 2019 előtti fotó- és videó művészeti alkotásokat mutat be, köztük a címadó Fekete fény című kollektív filmet, amelyet Dunaújvárosban forgattak 1999. augusztus 11-én. A kiállítás harmadik részében olyan, meghívott kortárs fotográfusok és képzőművészek által készített új munkák kapnak helyet, amelyek a napfogyatkozás jelenségét különböző szempontok szerint; kultúrtörténeti, fotóelméleti vagy spirituális összefüggésekben értelmezik újra. Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap http://www.nka.hu/, Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Fotó: Aranyi Sándor, 1999 © Aranyi Sándor https://www.facebook.com/events/2719380024740894/