A víz tükre a legősibb vászon, amire az idő fest. Ahol a hajnali pára némán ráereszkedik az alvó fákra, ott a valóság éles kontúrjai elmosódnak, és a csendben szinte hallani, ahogy életre kelnek az öreg tavi regék. Ez a sorozat nem csupán rögzített tájak halmaza; zarándoklat a vizekhez, amelyek mindent láttak és mindent megőriztek. Minden állóvíz mélyén titkok nyugszanak. Amikor a fagyos levegő találkozik a mozdulatlan felszínnel, a táj egy ősi, rejtett arcát mutatja meg – egyfajta Könnyek Tavát, ahol a hajlott ágakon megcsillanó harmatcseppek elfeledett, melankolikus történeteket suttognak. Objektívemen keresztül ezt a feszült, mégis felemelő nyugalmat kerestem. Nem a felszíni tükröződést akartam megmutatni, hanem azt a mondabéli, időtlen mélységet, ami alatta húzódik. Ezek a képkockák azokból a ritka, illékony pillanatokból születtek, amikor a világ még alszik, és szinte félve veszem a levegőt, nehogy megtörjem a varázslatot. Meghívó ez egy utazásra: lépj át a ködfüggönyön oda, ahol a vízparti fák évszázados őrzőként állnak, és engedd, hogy a csend meséljen helyettem.
