Vannak, akik fényképeznek. Én inkább pillanatokra vadászom és néha álmokat fogok hálóba.
1960 áprilisában születtem, a Bika jegyében, és azóta is a föld és a fény törvényeit követem: türelmesen, ösztönösen, ott, ahol a Duna ködbe burkolja Sződliget és Vác partjait. Nem a gép látja meg a témát, hanem az érzékeim; a fény egy résnyi pillanata, egy madár árnyéka, egy mosoly foszlánya, amit aztán örökre megállít az idő.
Két évtizede járom ezt az ösvényt. Objektívem mögött nem dokumentátorként állok, hanem mesemondó: képeim – Elvenlands, Enchanted Lands, Lothlórien, Hidden Haven, The Calling, Sötét erdő – egy olyan tájra nyitnak ablakot, amely félúton fekszik a valóság és a mondák világa között. Csend, köd, fagy és várakozás: ez az én anyanyelvem.
Munkásságomra a nemzetközi fotóművészet is felfigyelt: 2015-ben a LensCulture Earth Awards döntőse lettem Noctambulism című sorozatommal, a NASA Global Precipitation Measurement küldetésének galériájában pedig White Silence című képem kapott helyet, az év legjobb 20 képe közt a "nagy" National Geographic-nál - de legalább ennyire büszke vagyok a múltban elért hazai sikereimre, mint az Ezüstgerely 1. vagy a Magyar Sajtófotó Pályázat 2. helyezésére. Az évek során számos rangos nemzetközi megmérettetésen (többek között a reFocus, a BBA, a BIPA vagy a NIPA pályázatain) emelték ki munkáimat; összességében több mint 200 oklevél és díj marad az utódaimra.
Nem tudom, hol ér véget az utam – de minden egyes kockán ott vagyok én magam is: minden felvételemben megtalálható vagyok. Aki az én szememen át néz a világra, ritkán lát egyszerű tájat: inkább egy kaput, amin túl egy régebbi, csendesebb és varázslatosabb idő létezik. Ha egyszer majd itt már nem leszek - ott megtalálsz...
