A FotoKlikk platform fejlesztésének fókuszában egy adatalapú hálózat kiépítése áll. A rendszer nem elszigetelt cikkek és galériák halmazaként, hanem dinamikus adatbázisként működik, amely kész modellként és típusesetek sorozataként szolgál a történeti kutatások feldolgozásához, valamint galériák és szakmai szervezetek digitális jelenlétének kezeléséhez. A platform alapelve – „a posztok eltűnnek, az életutak megmaradnak” – minden integrált archívumban érvényesül.Pályázati archívumok, katalógusok és a „honlap a honlapban” modellA fotópályázatok és események feldolgozása során a rendszer többféle módszertant és megjelenési formát alkalmaz, amelyek közös jellemzője, hogy az adatok automatikusan beépülnek az érintett alkotók központi Alkotói profiljaiba:NaturArt microsite: Egy teljesen önálló, saját grafikai skinnel rendelkező weboldal („honlap a honlapban” megoldás), amely a háttérben közvetlenül a FotoKlikk központi adatbázisából építkezik, így a szervezet megtarthatja vizuális identitását.Az Év Természetfotósa (ÉTF) archívum (1998–2025): Egy részletes, díjról díjra kiterjedő, mélyen strukturált adatbázis feldolgozás, amely funkciójában újradefiniálja a pályázati gyűjteményekről alkotott képet.Esztergomi Fotográfiai Biennále (1998–2024): A rendezvénysorozat 13 szezonjának átfogó katalógus-feldolgozása.Magyar Sajtófotó Pályázat (2009–2025): A nagydíjas alkotások és alkotók strukturált gyűjteménye.Közösségi terek, intézményi idővonalak és szaklapokAz események, publikációk és intézményi történetek strukturált, vizuális hálózatot alkotnak az online térben:FotoKlikk Társalgó: Egy 2017-től épülő, közel száz online videobeszélgetést és előadást felfűző idővonal. Ezen a felületen – az online terekkel való korai kísérletekkel egészen 2010-ig visszanyúlva – tudatosan arra törekedtünk, hogy a máshol megszokott, pőre és statikus fekete Zoom-ablakok helyett élőben rendezett, grafikusan felépített, látványos műsorokat hozzunk létre. A technológia értő specialistájaként az évek során végigteszteltük a platformok legszélesebb skáláját (Vimeo, YouTube, StreamYard, Zoom), hogy a mindenkori legmagasabb minőséget biztosítva mutassunk vizuális és technikai mintát a szakmának.Artphoto Galéria és a kis galériák támogatása: Egyedi, ritmikus struktúrájú idővonal, ahol a fizikai megnyitó események és a videós dokumentációk váltogatják egymást. Mivel szinte minden kis galéria küzd az online jelenlét és az eseménymarketing fenntartásával, a rendszerünkkel közvetlen segítséget kívánunk nyújtani: Facebook-kalendárium integrációval, automatizmusokkal és egy teljes értékű, dedikált „honlapként” is funkcionáló archívummal támogatjuk őket, ami drasztikusan csökkenti az IT- és webes költségeiket. Erre a biztos alapra épül a „Hozz egy emléket!” kezdeményezés is: egy olyan közösségi funkció, amely a kiállításokhoz és megnyitókhoz kapcsolódó személyes élményeket, fotókat és történeteket gyűjti össze. Így a közösségi interakciók és reflexiók nem tűnnek el a Facebook vagy más platformok gyorsan pörgő, felejtő forgatagában, hanem a galéria idővonalának maradandó, kutatható részévé válnak.Magyar Fotográfiai Múzeum: A múzeum digitális története egy 2005-ös weboldali mentéssel indul, mintát adva az egykori, máshol már elérhetetlen digitális lábnyomok archívumi értékmentésére.Szaklapok digitalizációja: A Fotómozaik magazin (2003–2012) és a Fotóművészet folyóirat (2016-os évfolyam, négy szám) teljes cikk- és képanyagának adatbázisba emelése. A feldolgozás lényege, hogy a publikációk nem elszigetelt szövegekként és galériákként kerülnek a rendszerbe, hanem a szakmai szerzők és fotósok konkrét életúteseményeiként integrálódnak a hálózatba. Így minden megjelent írás, tanulmány és képanyag automatikusan felépül és megjelenik az összes érintett résztvevő személyes idővonalán, egyetlen felületen áttekinthetővé és kutathatóvá téve a teljes egyéni szakmai életutat.A magyar fotográfia élő, videós emlékezete: A FotoKlikk FilmklubA szöveges és képi archívumok mellett az alkotók saját hangján megszólaló dokumentumok adják a platform élő emlékezetét. A Filmklub mozgóképes projektjei önálló entitásként ágyazódnak be a hálózatba. Ennek legfontosabb pillére az az oral history sorozat, amelyet még 2021-ben, a pandémia előtt indítottunk útjára egy sikeres pályázat révén, és 2021 februárjában élő online műsorfolyamként vetítettünk le.Dékán István tíz olyan alkotóval készített átfogó életútinterjút, akiknek életműve és szakmai hitvallása generációk számára jelent igazodási pontot. A sorozatban Féner Tamás, Kalotás Zsolt, Keleti Éva, Korniss Péter, Markovics Ferenc, Rédei Ferenc, Szalay Zoltán, Szelényi Károly, Szigeti Tamás és Tóth József „Füles” osztja meg gondolatait a fotográfiáról. A gyűjtemény jelentőségét ma már az is felértékeli, hogy a megszólaló mesterek közül többen sajnos már nincsenek közöttünk.A gyűjteményt tovább gazdagítja Kocsány Kornél Wopcast (World of photography) videóinterjú-sorozata a kortárs alkotók reflexióival.A jövőben tervezzük az oral history sorozat bővítését és folytatását, újabb életutak dokumentálásával és saját gyártású anyagok integrálásával. Ezek a kidolgozott, rugalmas modellek garantálják, hogy a magyar fotográfia digitális emlékezete ne egy statikus, porosodó raktár, hanem egy folyamatosan épülő, élő és kutatható hálózat maradjon a jövő számára.
Minden alkotócsoport, fotóklub és komolyabb alkotó eljut arra a pontra, hogy kell egy saját weboldal. Aztán szembejön a valóság: drága a fejlesztés, nyűgös a karbantartás, folyamatosan frissítgetni kell a sokszor elavult rendszereket (mint amilyen a múltat idéző WordPress), és ami a legrosszabb: a dupla adminisztráció. Felteszed a kiállításod anyagát a hírfolyamodba, elküldöd e-mailben, majd valakinek fel kell töltenie az egyesület saját weboldalára is. A vége szinte mindig ugyanaz: a honlap hónapokkal lemarad, és szép lassan elhal a figyelemhiánytól.Mi a FotoKlikk Társaságnál (FKT) mérnöki logikával álltunk ehhez a problémához. Miért dolgoznál kétszer? Megépítettük a "láthatatlan motort".A szétválasztott rendszer logikája: motor és karosszériaA FotoKlikk nemcsak egy közösségi hálózat, hanem a háttérben egy bivalyerős, modern technológiákra épülő, strukturált adatbázis. Ezt úgy alakítottuk ki, hogy képes legyen külső, önálló weboldalakat is meghajtani. Ezt hívják a fejlesztők szétválasztott (decoupled) rendszernek, ahol az adatbázis (a motor) és a megjelenés (a karosszéria) teljesen független egymástól.De hogyan áramlik az adat a motorból a weboldaladra? A válasz: a címkézés.A címkézés a kapcsolatok habarcsaVegyünk egy konkrét példát: egy klubkiállítást. Hagyományos esetben, ha 20 alkotó állít ki, a feltöltött anyagot mind a 20 embernek külön-külön fel kellene vinnie a saját személyes weboldalára.Az FKT-ban ez másképp működik. A Körötök feltölti a klubkiállítás eseményét a rendszerbe, és egyszerűen becímkézi az összes résztvevőt. A címke itt nem egy hashtag, hanem a kapcsolatok habarcsa. Ennek az egyetlen, központi szerkesztésnek köszönhetően a kiállítás az összes résztvevő saját, FKT által hajtott honlapján és életútján azonnal megjelenik, a hozzá tartozó képekkel és albumokkal együtt. Egyetlen mozdulat, húsz frissített weboldal.Az okosalbumok és az események idővonalaEgy komoly kiállítás sosem csak abból az 50 képből áll, ami a falon lóg. Az FKT albumrendszere hamarosan rendelkezni fog egy speciális, eseményalapú megjelenítéssel is.Ez lehetővé teszi, hogy egyetlen eseményhez kapcsolódóan az albumokat sorba rendezzük és komplex folyamatként mutassuk be. Egyetlen kiállítási projekt alatt dokumentálhatjuk és elkülöníthetjük:A kiállítás építését és az előkészületeket,A megnyitó eseményeit és résztvevőit,Magukat a kiállított műveket (a falon lévő fotókat),A későbbi tárlatvezetéseket,És végül a finisszázst.(Mérnöki lábjegyzet: Teljesen jogos kérdés, hogy vajon nem vállalunk-e be megjelenítési káoszt, ha a kapcsolódó események összes kapcsolódó albumát kiterítjük a weblapokon. A válasz az okos szűrésben rejlik: a motor tudja, mi a fő esemény és mik az alcélok, így a weboldalon a látogató nem egy ömlesztett képzuhatagot kap, hanem egy logikusan, mappaszerűen lenyíló, tiszta struktúrát.)Testreszabható arculat, stabil alapokA külső látogatók ebből a gépházból semmit sem vesznek észre. A weboldalatok a saját domain neveteken fut (például szegedifotokor.hu). Az FKT moduláris rendszerében különböző arculatok (skinek) közül választhattok, amiket egyedi háttérképekkel, saját fejlécekkel és menüpontokkal tudtok a saját ízlésetekre szabni. Nem lesz rajta kötelező FotoKlikk logó, egy önálló, profi, letisztult weblap marad, amit a háttérből az FKT motorja tart életben.Több mint honlap: egy visszautasíthatatlan szolgáltatásMiért éri meg lemondani a drága, nulláról kódolt weboldalakról a mi moduláris rendszerünk javára? Mert az a szinte összehasonlíthatatlan szolgáltatáscsomag, amit a hálózatba kötöttség ad, mindent felülír.Nagyon fontos célunk, hogy ebből az egyedülálló, automatizált weboldal-rendszerből (legyen szó személyes alkotói portfólióról vagy intézményi honlapról) minél többen részesüljenek. Azt a rengeteg időt, adminisztrációs terhet és fejlesztési költséget, amit ez a megoldás levesz a válladról, nem lehet hagyományos weblapokkal versenyeztetni. Egy olyan eszközt adunk a kezedbe, ami nem hagy kérdést és hezitálásra okot: ha beállsz a rendszerbe szolgáltatásként, nemcsak a saját munkádat könnyíted meg radikálisan, de ezzel a hazai fotográfia archívumának fennmaradását is támogatod.Kezdd el építeni a saját rendszeredet! Ha még eddig nem tetted meg, gyere, és keress rá a nevedre vagy a fotóklubodra a FotoKlikk Társaság hálózatában! Ha megtalálod a saját vagy a közösséged adatait a múltbeli események alapján, egyetlen kattintással vedd birtokba a profilt. Tapasztald meg a gyakorlatban, milyen az, amikor nem te dolgozol a weboldaladért, hanem a hálózat dolgozik helyetted!Támogasd a működésünket! A FotoKlikk Társaság használata ingyenes, reklám- és algoritmusmentes. Ha szimpatikus neked ez az értékmentő irány – és szeretnéd a jövőben szolgáltatásként élvezni a láthatatlan motor előnyeit –, boldoggá tennél minket, ha a működésünket évi 15 000 forinttal (vagy havi 1500 forinttal) támogatnád. Ez az összeg alapítványi támogatásként, mindenféle levonás és jutalék nélkül, 100%-ban a technológiai fejlesztésekre megy.A sorozat következő, 6. részében megmutatjuk az igazi varázslatot: az automatizmusokat. Bemutatjuk, hogyan pótolhatsz be másodpercek alatt évekre visszamenő eseményeket egy naptárfájlból vagy egy Facebook-szinkronizációból, és miért veri kenterbe az FKT hálózatba kötött SEO-ereje a magányos Wix vagy WordPress szigeteket.
-cover_lg.jpg?v=1788116772)
Hogyan őrizhető meg egy alkotói életmű a digitális korban?"Minden művészeti ág minden alkotóját érinti a kérdés, hogy mi történik a halála után az életművével.Fotómuzeológusként hetente keres meg egy idősebb fotós azzal, hogy mit tanácsolnék: miként tudná biztonságban megőrizni élete munkásságát.Általában több százezres életművekről van szó, amelyekből jó esetben legfeljebb néhány száz találkozott a nyilvánossággal az évtizedek alatt. Még nem volt világháló: a kortársak csak kiállításokon, albumokban, esetleg nyomtatott sajtóban láthatták ezeket. A fiókokban viszont ezerszer ennyi lapul, reménytelenül elfeledve. Gyakran már a létrehozójuk sem emlékszik rájuk, pedig nagy részük pótolhatatlan érték. Egyetlen intézmény sem vállalkozhat arra, hogy ekkora mennyiséget kezeljen, feldolgozzon, konzerváljon és nyilvánosságra hozzon. A válogatás és a választás ezért nagy felelősséggel és hozzáértéssel járó feladat."Előadó:Kincses Károly fotómuzeológus
Amikor megláttam ezt a kislányt, éppen a házuk verandáján hintázott. Ártalmas tekintete, egyedi arcvonásai, különleges szépsége és magával ragadó bája azonnal magára vonzotta a figyelmemet. Ragyogó arcvonásai a belső tisztaságáról mesélnek. Ezt a fotót egy mesébe illő faluban készítettem a kislányról, ahol a modern világ hatásai kevésbé vannak jelen a lakók életében. A kislány fejét kendő borítja, amely a jellegzetes máramarosi hagyományos viselet része, amelyet szinte minden asszonynak és lánynak viselnie kell.Főbb kiemelt elismerések:Concorso Fotografico Internazionale “Città di Garbagnate 2010” (Olaszország): “Attilio Banfi” Nagydíj – Trófea, Abszolút Fődíj és A szalon legjobb képe díjThe International “OASIS Award” Photo Contest 2011 (Olaszország): 1. Díj és OASIS Trófea / Emberek és populációk kategóriaWorldwide Photography Gala Awards (Egyesült Királyság, 2011): 1. Díj és A szalon legjobb képe díj (Best of the Show)Nemzetközi Biennálé – Mouscron (Belgium, 2013): Mouscron Város Nagydíja – Fődíjas győztesPX3 – Prix de la Photographie Paris (Franciaország, 2013): PX3 Aranyérem, Közönségdíj és 2. HelyezésMagyar Sajtófotó Kiállítás (Magyarország, 2009): Közönségdíj 1. helyezésSzámtalan FIAP Aranyérem, PSA Aranyérem, valamint FIAP Kék Szalag / A szalon legjobb szerzője elismerés világszerte.
A kettős látás kora: Mivel és kikkel találkozhattunk a FotóMozaik 2003-as évadában?A 2003-as esztendő a magyar fotográfia történetének egyik legizgalmasabb fordulópontja volt. Ebben az időszakban az analóg világ még teljes fényében tündökölt: a sötétkamrák megszokott vegyszerszaga, a hívótálcák piros derengése és a nagyítógépek alatt kirajzolódó ezüst-halogenid tónusok jelentették a fotográfiai alkotás szentélyét. Ezzel párhuzamosan azonban már megállíthatatlanul éreztette hatását a digitális képalkotás első, bizonytalan, mégis forradalmi lépéseinek iránya. A fotográfusok társadalma a „kettős látás” állapotában élt: miközben a film tónusgazdagságát és geometriai pontosságát tekintették etalonnak, a szerkesztőségek és stúdiók ablakain már betört a pixelek világa.Ebben az átmeneti korszakban a FotóMozaik nem csupán szakmai folyóiratként, hanem igazi szellemi műhelyként szolgált. Az évad hasábjain a hazai fotográfia legjelentősebb alakjai osztották meg tudásukat, elengedhetetlen iránytűt nyújtva az amatőröknek és a hivatásosoknak egyaránt. Elképesztő szellemi ív rajzolódik ki a cikkek mögött: Eifert János mélyreható aktfotográfiai sorozatával és portréival a klasszikus képépítés és a kísérletezés határait mutatta be, míg Kincses Károly fotótörténeti tárcái és arcképcsarnoka a magyar fotográfia elfeledett vagy ikonikus nagyságainak (például Strasszer Andrásnak vagy Koffán Károlynak) állított méltó emléket. Tillai Ernő képelemző rovata a kompozíció, a formai egység és a vizuális gondolkodás alapjait fésülte át, elmélyült szempontokat adva a képek esztétikai olvasásához.A technikai oldalon Jakab Zsolt Photoshop-iskolája és színkezelési útmutatói képezték hidat a digitális jövő felé, segítve a fotósokat az új szoftveres környezetben való eligazodásban, míg Jesztl Jenő írásai a sötétkamra intimitását, a hagyományos laborálás és közelfényképezés fogásait tartották életben. A természetfotózás iránt érdeklődők számára Ifj. Takács Szabolcs és Forrásy Csaba terepi tapasztalatai, kontaktuscsapdás technikái nyújtottak kézzelfogható szakmai fogásokat, de a lap emellett olyan különleges témákra is nyitott volt, mint Erőss Zsolt expedíciós fotózása vagy a sztereó/3D képalkotás úttörő kérdései Molnár Miklós tolmácsolásában.Hogy ez a szellemi pezsgés milyen valóságos piaci és technikai környezetben zajlott, azt alábbi részletes körképünk mutatja be:A 2003-as esztendő a magyar fotográfia történetének egyik legizgalmasabb fordulópontja volt. Ebben az időszakban az analóg világ még teljes fényében tündökölt: a sötétkamrák megszokott vegyszerszaga, a hívótálcák piros derengése és a nagyítógépek alatt kirajzolódó ezüst-halogenid tónusok jelentették a fotográfiai alkotás szentélyét. Ezzel párhuzamosan azonban már megállíthatatlanul éreztette hatását a digitális képalkotás első, bizonytalan, mégis forradalmi lépéseinek iránya. A fotográfusok társadalma a „kettős látás” állapotában élt: miközben a film tónusgazdagságát és geometriai pontosságát tekintették etalonnak, a szerkesztőségek és stúdiók ablakain már betört a pixelek világa.Ebben az átmeneti korszakban a FotóMozaik lapja nem csupán szakmai folyóiratként, hanem igazi iránytűként szolgált. Egyszerre ápolta a hagyományos laborálási eljárások kultúráját, és mutatta meg a helyes utat a színprofilok, a szenzortechnológiák, a RAW-konverzió, valamint a digitális utómunka labirintusában.Analóg vs. Digitális mérleg (A technikai áttekintés elemző módon)Szenzorok és felbontások: A megapixel-láz hajnala 2003-ban a digitális képérzékelők piaca rendkívül széles technológiai skálán mozgott. A belépő szintű hobbikompaktok kategóriájában a 2–3,3 megapixeles felbontás számított az elfogadott szabványnak (például a Kodak CX4200 2 MP-es vagy a CX4300 3,2 MP-es modellszériája). A haladó, úgynevezett prosumer vagy bridge gépek mezőnyében a 4–5 megapixel jelentette a csúcsot, amit olyan modellek fémjeleztek, mint a Canon PowerShot G-sorozata vagy a Sony Cyber-shot váza.A digitális tükörreflexes (DSLR) szegmensben a 6 megapixeles APS-C/DX méretű érzékelők váltak a szakmai munka alapköveivé. A Nikon D100 (6,1 MP CCD), a Fuji FinePix S2 Pro (6 MP Super CCD) és a Canon EOS 10D (6,3 MP CMOS) már a fotóriporterek és hivatásos alkotók mindennapi eszközeivé váltak. A korszak legnagyobb piaci áttörését azonban a Canon EOS 300D megjelenése hozta el: a 6,3 megapixeles APS-C CMOS szenzorral szerelt váz elsőként hozta el a cserélhető objektíves digitális rendszert a szélesebb nagyközönség számára.A professzionális stúdió- és riportfotózás csúcsán a kisfilmes képmezőt lefedő (24×36 mm-es) Full Frame szenzorok és a középformátumú digitális hátfalak álltak. A Kodak DCS Pro 14n a maga 13,5/14 megapixeles Full Frame CMOS érzékelőjével feszegette a határokat, míg a középformátumú kamerákhoz illeszthető digitális hátfalak, mint a Kodak DCS Pro Back, már 16 megapixeles felbontást kínáltak. Ugyanekkor indult hódító útjára az Olympus által támogatott, kifejezetten digitális alapokra tervezett 4/3-os rendszer is.A megabájtok és kártyák világa: Kiszámolt expozíciók Míg az analóg filmeknél a 36 kockás korlát adott keretet a fényképezésnek, a digitális gépeknél a méregdrága memóriakártyák szűkös kapacitása kényszerítette szigorú önfegyelemre a fotóst. A kor professzionális ipari szabványa a CompactFlash (CF Type I/II) volt, de mellette párhuzamosan létezett a SmartMedia, a Secure Digital (SD), a Sony Memory Stick, az xD-Picture Card, valamint a CF foglalatba illeszkedő IBM Microdrive miniatűr merevlemez is.A 2003-as esztendőben az átlagos kártyakapacitások 32 MB, 64 MB és 128 MB körül alakultak. Egy 128 MB-os kártyára mindössze 15–20 darab 12 bites nyers RAW állomány fért rá (egy-egy EOS 300D RAW fájl mérete 6–8 MB volt). A 256 MB-os és 512 MB-os kártyák már ritka luxuscikknek számítottak, az 1 GB-os határ elérése pedig a technológia abszolút csúcsát jelentette. Emiatt a fotós nem kattintgathatott felelőtlenül: minden egyes expozíciót alaposan meg kellett fontolni.Piaci árak: Milliós csúcsgépektől a 300 ezer forintos áttörésig A FotóMozaik hirdetési és „Fotó Piac” rovataiból pontos kép rajzolódik ki a korabeli árszintekről. A csúcskategóriás digitális eszközök ára a csillagokat verdeste:Kodak DCS Pro 14n (14 MP Full Frame váz): 1 425 000 Ft (+áfa)Kodak DCS Pro Back (16 MP digitális hátfal): 4 917 500 Ft (+áfa)Canon EOS-1D váz: 1 352 000 FtA félprofi DSLR kategóriában a Nikon D100 ára 600 000 Ft körül mozgott, a Fuji FinePix S2 Pro 496 000 – 604 000 Ft-ba került, míg a Canon EOS 10D ára 470 000 – 504 000 Ft volt. Ebben az árkörnyezetben csapott le villámcsapásként a Canon EOS 300D, amely vázszinten 239 990 – 256 000 Ft-ért, kitben az EF-S 18–55 mm-es objektívvel pedig 259 990 – 288 000 Ft-ért vált megvásárolhatóvá, áttörve a lélektani 300 ezer forintos határt.A memóriakártyákat szinte grammra mért aranyárban mérték:64 MB CompactFlash: kb. 8 600 – 9 600 Ft128 MB CompactFlash: kb. 13 700 – 17 300 Ft256 MB CompactFlash: kb. 21 200 – 32 000 FtKompromisszumok és munkafolyamatok: ISO-zaj, pufferelés és a DPI-harc A kor digitális úttörőinek komoly technikai korlátokkal kellett megküzdeniük. Az érzékelők zajszintje szűkös határok közé szorította a munkát: míg alapérzékenységen (ISO 100/200) tiszták voltak a képek, ISO 400 felett a kompaktok képe drasztikusan zajosodott és színes pixelegyenetlenségeket mutatott.A gépek belső memóriapuffere és írási sebessége is szűk keresztmetszetet jelentett. Az EOS 300D-ben alkalmazott Smart Buffering eljárás mindössze 4 RAW kép tárolására volt képes sorozatfelvételnél, a kártyára írás pedig képenként 1–1,3 másodpercet vett igénybe. Mivel a kártyák hamar megteltek, a hosszabb külső fotózásokra kényszerűségből 20–30 GB-os, akkumulátoros hordozható merevlemezes adattárakat (például DigiBin eszközöket) vittek magukkal a fotósok.A legjellemzőbb munkafolyamat emiatt a hibrid modell volt. Mivel a digitális vázak még drágák voltak, a fotósok jelentős része továbbra is dia- és negatívfilmre dolgozott, majd az elkészült felvételeket dedikált filmszkennerekkel (például a nagy optikai felbontású Nikon Coolscan IV ED-vel) vagy professzionális CCD síkágyas lapolvasókkal digitalizálta. A fotólaborok nagy felbontású (1024×1536 vagy 2048×3072 pixeles) hívás- és szkennelési szolgáltatásai képezték a hidat az ezüst-halogén alapú múlt és a számítógépes kiadványszerkesztési jelen között.***A Fotomozaik folyóirat korának talán a legjobb fotószakmai újságja volt, mely a fotós szakma legnagyobb szakembereinek hiánypótló szakmai cikkeivel az amatőr és profi fotósokat célozta, az ingyenesen leközölt árlistákkal fontos korképet festett és amely a fotográfiai múltunk kutatóit is bő információhalmazzal látja el.Köszönet a gyűjteményért Takács Szabolcsnak, a FotoMozaik főszerkesztőjének aki rendelkezésünkre bocsátotta ezt a hatalmas archívumot.A folyóirat megtekinthető itt: https://www.fotoklikk.eu/wp-content/uploads/2019/01/2003.pdf
Tizenöt hosszú beszélgetés a Kádár-kori magyar fotográfia meghatározó szereplőivel: Bán András interjúkötete letölthető.A fotósok ritkán főszereplők: a kamera mögött állnak, és igyekeznek láthatatlanok maradni. Bán András Nagyítás című kötetében most ők kerülnek előtérbe. Tizenöt fotográfus, képszerkesztő és fotótörténész mesél az életútjáról, a szakmájáról és magáról a fényképezésről.Életutak és korrajzMindannyian a Kádár-korban kezdték a pályát, és pályafutásuk meghatározó szakasza ehhez az időszakhoz kötődik, ezért a könyv nem csak életutakat mond el, hanem korrajzot is ad. Születési évük 1927 és 1952 között szóródik: a háború és az ostrom, a Rákosi-kor, 1956 vagy a korai Kádár-kor egészen más gyerekkori tapasztalatot jelentett nekik, életútjuk mégis időről időre összetalálkozik. A szerző nem törekedett szociológiai mintavételre: a közös bennük a jelentős személyes teljesítmény.Hogyan készültAz interjúfüzér ötlete 2019 körül született, amikor a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete befogadta Bán András kutatásait. Egy-egy szereplővel 15–25 órányi beszélgetés készült. A legépelt párbeszédekből monológokat szerkesztettek, az élőbeszéd jellegét megőrizve, és minden interjúalany jóváhagyta a saját szövegét. A kötet csak a rendszerváltásig terjedő életszakaszt tartalmazza, mert utána az utak szétágaznak. A pandémia megszakította a munkát, a szövegek sajtó alá rendezése 2025-re tolódott.EzüstkorA bevezető a hetvenes éveket a magyar fotográfia „ezüstkorának” nevezi: az ezüstöt használó analóg nyersanyagokhoz és a jó színvonalú, keleti blokkban gyártott eszközökhöz mindenki olcsón hozzáfért, a sajtó, az üzemek és a gyűjtemények főállású fényképészeket alkalmaztak. Szabadság és menedzselés híján viszont nem igazán formálódtak tartós nemzetközi jelenléttel bíró nagy életművek. Az interjúk nem helyettesítik a történetírást, a Kádár-kor fotótörténetének igényes áttekintése még előttünk álló feladat, de a közvetlen résztvevők emlékei nélkül az nem is írható meg.Kikről szól a kötet?Tillai Ernő (1927-2026): építész, a hatvanas évek fotóművészetének megújítójaChochol Károly (1935–2023): optikus, a fotóművészeti közélet aktív szereplőjeMarkovics Ferenc (1936–2019): filmgyári fotós, a Magyar Fotóművészek Szövetsége adatgyűjtőjeFéner Tamás (1938): fotós és szakmai reformer, tabudöntő riportok szerzőjeTóth József Füles (1940): reklámfotós, karikaturista, pályatársak portréinak készítőjeErdélyi László Attila (1941): mérnök, a Főfotó vezetője, a Fotóművészeti Galéria létrehozójaHaris László (1943): mérnök, a Szürenon-kör közeléből induló fotóművészStemlerné Balog Ilona (1943): az első hazai fotótörténeti műhely megteremtőjeRédei Ferenc (1944): sajtófotós, a Népszava és a Népszabadság fotós rovatainak szervezőjeHorváth Péter (1945): fotóriporter, aki a „másik ajtón” lép be a témábaUrbán Tamás (1945): fotóriporter, a kiszolgáltatottak dokumentálójaRévész Tamás (1946): fotográfus, a hazai fotó egyik legismertebb és legkevésbé ismert alkotójaTímár Péter (1948): építész, fotográfus, iskolaigazgató, a Fotóművészet szerkesztőjeFlesch Bálint (1949): a fotótechnika-történet és a restaurálás szakértője, egykori progresszív fotósE. Csorba Csilla (1952): a tudományos fotótörténet-írás egyik megalapozójaA kötetrőlBán András: Nagyítás. Tizenöt hosszú beszélgetés a fotórólSzerkesztette: Soltész-Kákay ViolaKiadó: Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI), 2026Tördelés és borítóterv: Sejben Richárd (a borítón Tillai Ernő Csendélet című fotója), portrék: Sándor EmeseISBN 978-615-6669-37-7; ISBN (PDF) 978-615-6669-38-4DOI: 10.56235/Nagyitas.2026A kiadványban szereplő fotók az interjúalanyok saját művei. Tillai Ernő és Urbán Tamás fotóját az OSZK Történeti Fénykép- és Interjútára, illetve a Fortepan hozzájárulásával közlik.Melléklet: a teljes kötet PDF-ben.
Sárközy Réka és Bán András beszélgetése a Kádár-kori magyar fotográfia oral historyjáról, Bán András interjúkötetének bemutatójánSzerkesztett, rövidített összefoglaló. A teljes leirat PDF-ben letölthető.Bán András tizenöt hosszú, szerkesztett interjút gyűjtött kötetbe fotográfusokkal és gyűjteményszervezőkkel, azokkal, akik a Kádár-korszakban felépítették a magyar fotó ma is működő intézményrendszerét. A bemutatón Kőrösi Orsolya köszöntője után Sárközy Réka, az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútárának vezetője beszélgetett a szerzővel az interjúk születéséről, az oral history helyéről a történetírásban, és arról, kinek mi a felelőssége abban, hogy az analóg korszak anyaga megmaradjon.Hét év, tizenöt interjúBán András nagyjából nyolc éve, amikor másodszor is nyugdíjba ment, elhatározta, hogy az ötven évből, amelyet a fotó körül töltött, összerak valamit. Rájött, hogy iszonyú keveset tud a fotóról: a progresszív, neoavantgárd fotó felől érkezett, a riporterekkel, az amatőr mozgalommal és a szakma sok más tájával nem foglalkozott, ötven évről pedig így nem lehet gondolkodni. Az első interjúalany Markovics Ferenc volt, aki vállalta, hogy kísérleti nyúl lesz, a második Chochol Károly, akivel addig eszébe sem jutott volna leülni, mert a fotós világ másik sarkán állt. Chochol nyitott volt, és semmit nem hányt a szemére a múltból.Egy-egy alannyal tíz-húsz órányi felvétel készült. A hét évből három volt üresjárat: a covid két évet vitt el, a Magyar Művészeti Akadémia Kutatóintézetének igazgatója, Kocsis Miklós pedig nagyon fiatalon meghalt, és az átállás az új vezetésre még egy évet vett igénybe. A kutatóintézet az utolsó percig a projekt mögött állt, a könyv kinyomtatása már a szerzőre maradt. Három interjúalany, Tillai Ernő, Chochol Károly és Markovics Ferenc már nincs közöttünk.Mit tud az oral history, amit az archívum nem?Sárközy Réka szerint az oral history forrás, a maga korlátaival. A Kádár-kor kulturális szerveződéseit a pártszervek és a kulturális felügyelet irattára alapján sem lehet teljességében leírni: abból nem derül ki, hogyan működtek az alkuk és a személyes kapcsolatok. Ez nem csak a fotóra igaz: a magyar televízió esetében, amellyel most foglalkozik, ugyanez a helyzet. Az oral history szubjektív, mert az ember a jelenből konstruálja a múltját, ezért a történettudomány nem fogadja el teljes értékűnek. Mégis megélés-történetet ad, amelynek van hitelessége, az írott források pedig ellensúlyozzák a pontatlanságait. Az interjúkból az is kirajzolódik, ki honnan jött és mit alapított, akár társadalomtörténeti ábrák is készíthetők belőlük. Bán András hozzátette: a Kádár-kor beszélgetések nélkül nehezen tárható fel, mert az utasítások és a szerveződések írásbelisége minimális volt.Miért 1990-ig?A projekt eredetileg életút- vagy szakmai interjúnak indult. Kiderült azonban, hogy 1990 után hihetetlen szóródás van az életutakban, az intézményekhez kapcsolódásban és a sajtóviszonyokban, a kötetnek így nem lett volna magja, ezért minden érintettel megbeszélve 1990-nél elvágták a szálakat. A válogatás nem reprezentatív: egy problémát jár körül olyan kollégák segítségével, akik teljes tevékenységükkel a szakmának kötelezték el magukat, és akiknek a munkájából létrejött a fotómúzeum, a fotóoktatás, és megváltozott a sajtó minősége. Hogy többek között Korniss Péter, Keleti Éva, Benkő Imre és Kincses Károly nincs a kötetben, annak ez az oka. Bán Féner Tamást idézte: „Azt nem láttam előre, hogy ennyire mellőzni fognak. Életem legnagyobb tévedése volt, hogy a legtöbb energiát a közösségi dolgokra fordítottam.” A Kádár-korszak története ebből a szempontból is kétarcú: sok energiát vett el azoktól, akik elkötelezettek voltak, az eredmények pedig sokszor elmaradtak.FolytatásBán szerint még egy-két interjúkötetet össze kellene rakni; az egyik, amelyről Szarka Klárival beszélget, nem időrendi, hanem problémacentrikus lenne. A végső cél a Kádár-kor fotótörténetének – nem fotóművészetének – megírása. Sárközy 2006 körül az 1956-os Intézetben dolgozott együtt Bán Andrással fotóművészi életműveken, és azt kísérletezték ki, hogyan lehet képeket és oral history-részleteket egymást reflektáltatva közzétenni. Az intézet a Veritas Intézethez került, a projekt az online tartalmakkal együtt megszűnt. Bán szerint a képek és szövegek közvetlen kapcsolatára épülő felület biztosan folytatható út.A tizenöt interjú a megbízóé, az MMA Kutatóintézetéé, amely az archiválásért felel; digitális másolat a szerzőnél és az érintetteknél is van. Sárközy központi nyilvántartást szeretne a különböző intézményekben és magánszemélyeknél készült életútinterjúkról, mert egyelőre áttekinthetetlen, hol mi található.Az 56-os fényképekA kötet három fotósa, Chochol Károly, Haris László és Féner Tamás beszélt az 1956-os képekről. Sárközy szerint az oral history azért működik, mert ők úgy viselkedtek, mint mindenki: október 28-án, a tűzszünet után kimerészkedtek az utcára, és dokumentálták, amit láttak. Az amatőrök félelme jogos volt, mert a képeknek következményei voltak: a fegyverrel ábrázolt ember fotója halálos ítélet is lehetett. A kamera segített megörökíteni a szimbólumokat, a forradalom tisztaságát és a szolidaritást, így alakult ki az a fogalomrendszer, amelyben ma is emlékezünk; az amatőrképek is nyolc-tíz fogalomra húzhatók fel. Bán meglepőnek találta, hogy a három idősebb fotós a kockázat ellenére megőrizte a képeit. Sárközy javaslata: az ismert, már feldolgozott 56-os fotók közös keresőfelületen legyenek elérhetők; közel tízezer képből már komoly korpusz lenne szemiotikai kutatásokhoz. Ő az OSZK-ban nyíló 56-os fotókiállítás kurátora.Mi legyen a fotós életművekkel?A több százezres képanyagok sorsa több fotósnak egzisztenciális kérdés. Tillai Ernő sok mindent kidobott, a megmentett rész az OSZK-ba került. Féner Tamás végrendeletében az OSZK-ra hagyta a képeit, nyolcszázat már feldolgoztak, és a fototer.oszk.hu oldalon önálló oldala van. Chochol Károly anyaga a Fővárosi Levéltárba került. Markovics Ferenc szétszórta a hagyatékát: az Országház-fotók az OSZK-ba kerültek, a filmgyári standfotóalbumok az utóbbi években a Filmintézethez, ahol most elérhetők.Sárközy szerint a közgyűjtemény jó út, de minden gyűjtemény a saját gyűjtőköre szerint szelektál. Az életműveket egyben kell tartani, mert öt-tíz kiemelt kép az egészet nem mutatja meg. A legjobb, ha az alkotóval együtt lehet dolgozni: ő mondja el, mire emlékszik, a könyvtár digitalizálja, megállapodás szerint online közzéteszi, a gyűjteményt pedig nem kell bolygatni. Hatan dolgoznak a fényképtárban, egy kolléga két életművet tud gondozni, és egyetlen életmű feldolgozása is évekig tart. Az idős fotográfusokat szeretettel várják, akár az OSZK-ba, akár más közgyűjteménybe fordulnak.Analóg és digitálisA born digital képeket az OSZK egyelőre nem gyűjti: előbb le kell zárni az analóg korszakot, rendbe tenni, archiválni, feldolgozni, interjúkban és publikációkban rögzíteni, és csak utána lehet a digitális anyag felé fordulni. Bán megjegyezte, hogy a szépen kidolgozott vintage analóg kópia lassan veszélyeztetett fajjá válik: Lugosi Lugó László hagyatékából, amelyet a Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteménye kapott, vintage nyomatok nincsenek.A Fortepan kérdéseUrbán Tamás szerint minden kerüljön fel a Fortepanra. Sárközy elismeri a munkájukat, de a közgyűjteményeknek nehezebb dolguk van, mert a fizikai képekről is gondoskodniuk kell: a Fortepan az önkéntesen átadott fotók digitalizálásában és közösségi feldolgozásában erős, a fizikai képek sorsát viszont nem oldja meg.HozzászólásokA közönségből többen hangsúlyozták, hogy a fotósoknak is megvan a felelősségük: akik időben felkészítették az anyagukat, azokét könnyebb megőrizni. A feldolgozás azt jelenti, hogy meg kell mondani, mi látható a képen és mikor készült, különben a fiatal kutatónak minden kép külön kutatómunka. Sárközy példaként említette, hogy az első világháborús haditudósítói borítékokkal kezdték: száz évet késtek, de mind a hétezer kép fent van az interneten. „A végére nem érünk sosem” – mondta –, de haladnak. Egy hozzászóló arról beszélt, hogy a tévedés és a későbbi korrekció is része a kép történetének: egy képaláírás szerint „Hazatérés Auschwitzból, 1949” látható a fotón, holott a hazatérők a Szovjetunióból jöttek, a fotós azonban a korszak kényszerei között így tudta közölni a képeit.A beszélgetést azzal zárták, hogy az analóg korszak életműveinél most van még lehetőség az alkotókkal együtt dolgozni.
A Nagyítás című interjúkötetben: A tudományos fotótörténet-írás egyik hazai megalapozója. Pályája arra példa, hogy egy indulásakor kevéssé fontos gyűjteményben, kialakulatlan körülmények között, kollégákkal összefogva el lehet jutni az igényes gondolkodáshoz és műtárgykezeléshez. Elbeszélésében a múzeumi környezet meghatározó szerepet kap: a Petőfi Irodalmi Múzeum művészeti tárában a fotóst is alkotóként tüntették fel a leírókartonon. (Bán András: Nagyítás. Tizenöt hosszú beszélgetés a fotóról. MMA MMKI, 2026, 240. oldaltól.) A teljes kötet PDF-ben letölthető a Nagyítás cikk mellékletéből.
A Nagyítás című interjúkötetben: A nyolcvanas évek közepén rövid idő alatt megalkotta az akkori progresszív fotózás egyik legjelentősebb életművét, majd abbahagyta a fényképezést. Ma a fotográfia technikatörténete, a képek konzerválása és restaurálása foglalkoztatja, a mai fotótörténészek pedig főként tőle tanulták a korai képek azonosításához szükséges ismereteket. (Bán András: Nagyítás. Tizenöt hosszú beszélgetés a fotóról. MMA MMKI, 2026, 224. oldaltól.) A teljes kötet PDF-ben letölthető a Nagyítás cikk mellékletéből.
A Nagyítás című interjúkötetben: Építészmérnök, a hetvenes években a Fiatal Művészek Klubja fotószekciójának vezetője, majd a Toldi Fotógaléria művészeti vezetője, 1990–1992 között a Magyar Fotóművészek Szövetségének főtitkára. A Kisképző tanára, 1997–2009 között igazgatója, 1990-től huszonhat éven át a Fotóművészet szerkesztője. A hetvenes évek végén dokumentumfotói és kísérleti képei nagy hatásúak voltak, hatalmas archívuma még felfedezésre vár. Számára az egész fotográfia a szabadságról szól. (Bán András: Nagyítás. Tizenöt hosszú beszélgetés a fotóról. MMA MMKI, 2026, 202. oldaltól.) A teljes kötet PDF-ben letölthető a Nagyítás cikk mellékletéből.
A Nagyítás című interjúkötetben: A hazai fotográfia egyik legismertebb és mégis legkevésbé ismert alkotója: képeiből épült könyvek, fotói illusztrálnak kiadványokat, de életműve nyilvánosan nem állt össze. Több mint ötvenéves pályájának negatívjait és vintage nyomatait több helyen őrzi, részben a tengerentúlon, és most szakaszokra bontva, összetartozó gyűjteményekké rendezi őket. (Bán András: Nagyítás. Tizenöt hosszú beszélgetés a fotóról. MMA MMKI, 2026, 188. oldaltól.) A teljes kötet PDF-ben letölthető a Nagyítás cikk mellékletéből.
A Nagyítás című interjúkötetben: Fotóriporterként saját generációjának motorja, lelkesítője és szervezője volt. Többéves munkával készített hatalmas képanyagokat a mentőkről, a börtönről és a kábítószerről, a kiszolgáltatottakról és a bajban lévőkről, az élet sötétebbik oldaláról. 2000-ben letette a fényképezőgépet, teljes képanyagát pedig a Fortepannak adta: legyen mindenkié. (Bán András: Nagyítás. Tizenöt hosszú beszélgetés a fotóról. MMA MMKI, 2026, 178. oldaltól.) A teljes kötet PDF-ben letölthető a Nagyítás cikk mellékletéből.
A Nagyítás című interjúkötetben: A bajai amatőrből MTI-s fotóriporter, majd a legjobb itthoni lapok munkatársa lett. Tépelődő, kereső fotós, aki szívesen a „másik ajtón” megy be egy témába: nem szokványos nyersanyagokkal, exponálási módokkal és nézőszögekkel dolgozik, és nem rohan, hanem körülnéz, figyel, beszélget. Szerinte a fénykép sosem objektív, nem a valóság tükre. (Bán András: Nagyítás. Tizenöt hosszú beszélgetés a fotóról. MMA MMKI, 2026, 158. oldaltól.) A teljes kötet PDF-ben letölthető a Nagyítás cikk mellékletéből.
A Nagyítás című interjúkötetben: Az uszodából került a sportsajtóba, azután a Népszavához és a Népszabadsághoz. Legendássá nem annyira fotográfusként vált, hanem a fotós rovatok technikai és szellemi szervezőjeként: a Rédei-műhelyben dolgozni rang volt a sajtófotó területén. Kemény munkával győzte meg főnökeit, hogy a fénykép nem puszta illusztráció, hanem önálló kifejezésmód. Sokan tanultak tőle szakmát, munkatársai pedig úgy tartották: jó ember. (Bán András: Nagyítás. Tizenöt hosszú beszélgetés a fotóról. MMA MMKI, 2026, 146. oldaltól.) A teljes kötet PDF-ben letölthető a Nagyítás cikk mellékletéből.
A Nagyítás című interjúkötetben: Az első hazai fotótörténeti műhely megteremtője. A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum fotógyűjteményének kurátorától, Szakács Margittól tanulta a fotótárgyakkal való történészi és muzeológiai foglalkozást, majd a Nemzeti Múzeumba átkerült gyűjtemény vezetőjeként csapatával, egyetemi hallgatóival és kézikönyvével megalapozta a professzionális fotótörténészi szakmát. Nyílt, megértő emberségét generációja szakmai mintaként tartotta számon. (Bán András: Nagyítás. Tizenöt hosszú beszélgetés a fotóról. MMA MMKI, 2026, 124. oldaltól.) A teljes kötet PDF-ben letölthető a Nagyítás cikk mellékletéből.
A Nagyítás című interjúkötetben: Hosszú ideig mérnökként dolgozott. Képzőművész barátai, a Szürenon-kör révén kezdetben neoavantgárd eseményeken szerepelt, de a fotográfia természeténél jobban érdekelte a szellem természete. Életműve nem nagy: csak akkor fotózott, ha erős belső késztetést érzett, és a mű már kész volt a fejében. A hozzá forduló kollégáknak bármikor segített, a rendszerváltás óta intézményes lehetőségekkel is. A Nagyító című lap fotósa is volt. (Bán András: Nagyítás. Tizenöt hosszú beszélgetés a fotóról. MMA MMKI, 2026, 110. oldaltól.) A teljes kötet PDF-ben letölthető a Nagyítás cikk mellékletéből.
A Nagyítás című interjúkötetben: Mérnökként lett professzionális intézményvezető: a Filmlabor volt a második otthona, majd a Főfotó vállalat vezetőjeként felépítette az ország legnagyobb, gördülékenyen működő fotólaborját. A Fotóművészeti Galéria létrejöttében is szerepet vállalt: a vállalat Váci utcai helyiségét áldozták fel a kiállítótérért. A labort az analóg eljárás alkonya és a rendszerváltás utáni piac számolta fel. (Bán András: Nagyítás. Tizenöt hosszú beszélgetés a fotóról. MMA MMKI, 2026, 98. oldaltól.) A teljes kötet PDF-ben letölthető a Nagyítás cikk mellékletéből.
A Nagyítás című interjúkötetben: A Kádár-kori reklámfotó ötletgazdag, eredeti főszereplője, aki szívesen készített karikatúrákat is. Másféltucat könyve jelent meg autonóm és alkalmazott fotóiból, köztük a Magyar fényképészek arcképcsarnoka (2001), amely pályatársairól készült portrésorozat. A rendszerváltás után gyorsan váltott: saját könyvötleteket talált ki, például a műemlékhidakról és a középkori templomokról. (Bán András: Nagyítás. Tizenöt hosszú beszélgetés a fotóról. MMA MMKI, 2026, 86. oldaltól.) A teljes kötet PDF-ben letölthető a Nagyítás cikk mellékletéből.
A Nagyítás című interjúkötetben: Neve a Kádár-kor fotográfiájának egy korszakával forrt össze: művei és kezdeményezései egyaránt jellemzik az időszakot. A munkásság és a zsidóság életéről szóló, kendőzetlen beszámolói tabukat döntöttek, a magas szintű fotóoktatásért, a fotóelméletért és -kritikáért, az autonóm fotóriportért és a fotóművészet megbecsüléséért tett lépéseivel pedig folyamatosan pezsgésben tartotta a szakmai közéletet. A hatvanas évek közepén került a Magyar Fotóművészek Szövetsége elnökségébe. (Bán András: Nagyítás. Tizenöt hosszú beszélgetés a fotóról. MMA MMKI, 2026, 68. oldaltól.) A teljes kötet PDF-ben letölthető a Nagyítás cikk mellékletéből.
A Nagyítás című interjúkötetben: Cegléden töltötte ifjúságát, majd filmgyári fotósként dolgozott a magyar film fénykorában. A Magyar Fotóművészek Szövetsége tagjairól széleskörű adatgyűjtést végzett, ennek eredménye a Fények és tények (2006) című kötet, amelyet szerkesztett. Emlékezetes fotósorozatot készített a vastüdőkben élők mindennapjairól, és illusztrációkat barátja, Baranyi Ferenc verseihez. Ő volt a kötet első interjúalanya, a „kísérleti nyúl”. (Bán András: Nagyítás. Tizenöt hosszú beszélgetés a fotóról. MMA MMKI, 2026, 54. oldaltól.) A teljes kötet PDF-ben letölthető a Nagyítás cikk mellékletéből.
