ismeretlen
Azok a publikus események, amelyekben ezt az alkotói profilt megjelölték, de nem ő a publikáló Persona.
Képes Beszéd – Kortársak a magyar fotóművészetben – beszélgetéssorozat Mai Manó Ház – Napfényműterem Meghívott alkotók: Ember Sári és Puklus Péter Téma: Kiterjesztett fotográfia 2022. december 13., kedd, 18.00 A beszélgetést vezeti: Sárvári Zita esztéta A novembertől minden hónapban megrendezésre kerülő beszélgetéssorozaton 2-2 fiatal alkotó portréján keresztül vizsgáljuk a kortárs magyar fotográfia különböző aspektusait. A fotográfusok megszállottsága mellett felvillantjuk a szokatlan formátumok, az eltérő alkotói módszerek vagy az ábrázolt műfajok széles skáláját is. A beszélgetéssorozattal célunk a kortárs fotográfia fejlődésének és művészeti hatásainak bemutatása, amely a jövő év folyamán egy nagyszabású csoportos kiállítás formájában teljesül ki, a kortárs magyar fotóművészet témáit, technikai kísérleteit, műfaji sajátosságait, valamint a médium határátlépéseit vizsgálva. Meghívott alkotók: Ember Sári és Puklus Péter Téma: Kiterjesztett fotográfia Beszélgetéssorozatunk következő két szereplőjének munkásságában még ma is meghatározó a fotó médiuma, de alkotói folyamatukban rendszeresen szerepeltetnek más képzőművészeti műfajokat is. Kiterjesztve a fotográfia határait felhívják a figyelmet annak formai és társadalmi-kulturális kontextusára. Fontos elméleti kiindulópont és vizuális keretrendszer marad számukra, de már nem kötik közvetlenül és kizárólag a fényképezőgépen alapuló tevékenységhez, hanem tanulságait levonva és összegezve egy komplexebb formában hasznosítják azt újra. Puklus Péter már nem akarja a fotográfiát műfajok szerint felosztani, inkább egyfajta vizuális ábécéként szolgál számára egy-egy nagyobb lélegzetvételű projekt gondolati körbejárásához, amelyet szobrászati, festészeti és installatív műfajokkal egészít ki. Konceptuális és performatív studiómunkájában a fotós “kreatív gesztusa” és a művész szabadságának klasszikus eszménye sejlik fel. Nagyobb lélegzetvételű sorozatait fotókönyvekben egyesíti. Ember Sári a fotográfiával párhuzamosan korábban a kollázs műfajával dolgozott, melynek egyszerű, geometrikus formavilágú esztétikája egyre inkább a téri ábrázolások felé vitte el az alkotót. Érdeklődése az absztraktabb képek és a hibrid képek létrehozása felé irányult, olyan klasszikus fotográfiai műfajok vizsgálatán és következetes dekonstrukcióján keresztül, mint a portré vagy a csendélet. Portréfotóinak térbe kiterjesztett megfelelői egyre egyszerűbb szobrászati nyelvezetet kaptak, majd a papír felől időtállóbb anyagok, a márvány felé mozdultak el. Ezzel párhuzamosan a kerámia is megjelent művészetében, mint ismeretlen, távoli kultúrák emlékeinek hordozói. Formai változatosságukkal maguk is különböző tulajdonságok hordozói, antropomorf megfelelők. Ember Sári (1985) Budapesten él és dolgozik. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Vizuális kommunikáció és Fotográfia szakán diplomázott 2009-ben. Ösztöndíjjal 2008-ban a Glasgow School of Art-ban tanult, 2006-ban CEEPUS ösztöndíjjal az Academy of Arts and Design Ljubljanán, Szlovéniában. Számos rezidens programban részt vett Brazíliában, Belgiumban, illetve Csehországban. Munkái egyéni, illetve csoportos nemzetközi kiállításokon szerepeltek többek között São Paulóban, Párizsban, Berlinben, Antwerpenben, New Yorkban, Brnóban és Budapesten. 2011-ben elnyerte a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjat, 2016-ban Derkovits ösztöndíjban, 2017-ben a fiatal alkotóknak járó Campari Art Prizeban, valamint Herczeg Klára-díjban részesült. 2019-ben megnyerte a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat. Tagja a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának és a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületnek. Puklus Péter (1980) Budapesten él és dolgozik. 2004-ben a párizsi École National Supérieur de Création Industriel egyetemen Newmedia-designt tanult, a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fotográfia szakán 2005-ben végzett. Visszatérő előadó és műhelyvezető a budapesti MOME-n és a svájci Vevey-ben működő CEPV-n. 2012-ben két fotókönyvet publikált: Másfél méter és a Handbook to the Stars címmel. 2016-ban kiadta harmadik fotókönyvét is The Epic Love Story of a Warrior címmel. Ez a könyve bekerült az Aperture / Paris Photo Photobook Award 2016 shortlistjére. Legújabb projektje The Hero Mother - How to bulit a house címmel elnyerte a Grand Prix Images Vevey 2017–2018 díját, amely 2021-ben könyv formában is megjelent. Munkái számos fontos magángyűjtemény mellett a budapesti Ludwig Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a New York-i Museum of Modern Art Library közgyűjteményében is megtalálhatóak. Sárvári Zita több mint 10 éves szakmai tapasztalattal rendelkező művészeti tanácsadó és kurátor. Kommunikáció- és médiatudományt és Művészetelméletet tanult a Pécsi Tudományegyetemen, valamint Kultúratudományt és Európai Etnográfiát a berlini Humboldt Egyetemen. 2010-ben és 2012-ben Deák Dénes-ösztöndíjat kapott. A kritikusoknak és művészettörténészeknek szóló Kállai Ernő-ösztöndíjat 2016-ban kapta meg. 2018 óta a Fajó Alapítvány művészeti tanácsadója. 2020 óta saját projektgalériáját, a Heart & Cherry Limited Editions-t vezeti. A Mai Manó Házban 2021-ben Tombor Zoltán: Fényterápia című kiállításának kurátora volt. A korlátozott férőhely miatt az eseményen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a programra az adam.jeneses@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Képes Beszéd –December 13. A résztvevők száma maximum harminc fő. A tárlatvezetésen a regisztrált látogatók a kiállításra szóló, aznap váltott kedvezményes vagy teljes árú (diák, nyugdíjas vagy felnőtt) belépőjeggyel vehetnek részt. https://maimano.hu https://www.facebook.com/events/837124827464673/
Herczeg Klára-díj 2021 A Stúdió Alapítvány örömmel ad hírt a 2021-es Herczeg Klára-díj díjátadó eseményéről, valamint ezzel egybekötve Várnai Gyula senior díjazott és Tranker Kata junior díjazott közös kiállításának megnyitójáról. A Stúdió Alapítvány kuratóriuma idén Aknai Katalint, Berhidi Máriát és Pinczehelyi Sándort kérte fel, hogy a szakmai zsűri tagjaként döntsenek a senior díjazott személyéről. A senior díj jelölője, Szalai Bori által javasolt művészek közül - Komoróczky Tamás, Várnagy Tibor és Várnai Gyula - a szakmai zsűri a senior díjat Várnai Gyulának ítélte. A junior díjra idén is az FKSE tagjai jelölhettek olyan 35 év alatti alkotót, aki az elmúlt években kiemelkedő teljesítményt nyújtott és aktívan hozzájárult az FKSE közösségének építéséhez. A jelöltek közül egy öttagú zsűri, amelynek tagjai Gadó Flóra, Lendeczki Kinga, Kútvölgyi-Szabó Áron, Petrányi Luca és Zemlényi-Kovács Barnabás voltak, választotta ki a díjazottat. A junior díjért szoros versenyben lévő művészek közül - Horváth Gideon, Süveges Rita, Tranker Kata és xtro-realm - a zsűri a junior díjat november 29-i döntése alapján Tranker Katának ítélte. Megnyitó: 2022. 01. 22. 18.00 Cím: Képíró utca 6., 1053 Budapest A kiállítás 2022. 02. 05-ig látogatható a Foton Galéria nyitvatartási ideje alatt. -------------------------------- A NÉVADÓRÓL Herczeg Klára Munkácsy-díjas szobrász- és éremművész 1906. október 13-án született Budapesten. Gyermekkorában Bécsben élt. Művészeti tanulmányait először Bécsben, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte 1924-28 között, ahol mestere Kisfaludy Stróbl Zsigmond volt. 1929-30-ban Berlinben élt, ahol többek között a Rosenthal porcelángyár számára készített kisplasztikákat, hogy megélhetését biztosítsa. 1930-33 között Párizsban Charles Despiau mellett képezte tovább magát. 1925 óta szerepelt műveivel hazai és nemzetközi kiállításokon. Részt vett az 1937. évi párizsi és az 1938. évi New York-i világkiállításon. Mintegy harminc köztéren felállított szobra látható Budapesten és az egész országban. Hazai múzeumokon kívül megtalálhatók művei külföldön is (pl.: nürnbergi Dürer-Hausban és az amszterdami Van Gogh Múzeumban). 1997. augusztus 6-án hunyt el Budapesten. A HERCZEG KLÁRA-DÍJ TÖRTÉNETE Herczeg Klára végrendeletében az örökség egy részét művészek támogatására szánta. A Herczeg-hagyaték kezelője, Dr. Székely Ádámné Dr. Szűts Ildikó úgy döntött, hogy a Fiatal Képzőművészek Stúdiójára (mint a pályakezdő képzőművészeket képviselő szervezetre) testálja át azt a megtisztelő feladatot, hogy döntsön a támogatás formájáról. A Stúdió egy – az örökhagyóról elnevezett – díjat alapított, melynek - mivel Herczeg Klára mindig fontosnak tartotta az idős és fiatal generációk egymáshoz való közeledését - minden évben egy senior és egy junior díjazottja van. A díjat a Stúdió Alapítvány (SA) gondozza. A Herczeg Klára-díj 1998 óta minden évben kiadásra kerül. A DÍJAT 1998 ÓTA AZ ALÁBBI MŰVÉSZEK KAPTÁK: 2020. Jovánovics György - Kútvölgyi-Szabó Áron 2019. Csutak Magda - Dallos Ádám 2018. Berhidi Mária – Rudas Klára 2017. Pinczehelyi Sándor – Ember Sári 2016. Maurer Dóra – Gosztola Kitti 2015. Kemény György – Trapp Dominika 2014. Ladik Katalin – Szemző Zsófia 2013. Bodóczky István – Kerezsi Nemere 2012. Baksa-Soós János – Csákány István 2011. Szirtes András – Hatházi László András 2010. Medve András – Horváth Tibor 2009. feLugossy László – Szörényi Beatrix 2008. Körösényi Tamás – SZAF (Mécs Miklós és Fischer Judit) 2007. St. Auby Tamás – Gróf Ferenc (Société Réaliste) 2006. Szikora Tamás – Tibor Zsolt 2005. Türk Péter – Lóránt Anikó 2004. Lantos Ferenc – Galbovy Attila / Péli Barna 2003. Deim Pál – Szász György 2002. Major János – Kokesch Ádám 2001. Kaján Tibor – Benczúr Emese 2000. Gyarmathy Tihamér- Király András 1999. Lossonczy Tamás – Schneemeier Andrea 1998. Papp Oszkár – Wächter Dénes ------------- grafika: Süveges Rita Támogató: NKA - Nemzeti Kulturális Alap http://www.nka.hu/ Honfi Zsolt (műtárgyszállítás) https://www.facebook.com/events/1124923538323410/
Az Ericsson Galéria és a Godot Galéria 2004 óta ötödik alkalommal állít ki közösen egy-egy művészt, az eddigiek Bács Emese, Bukta Imre, Szurcsik József és Tamási Claudia voltak. Az együttműködés lényege, hogy megmutassuk azt, hogy két egymástól eltérő profilú kiállítóhely programjában is vannak közös pontok, tehát vannak olyan értékek a kortárs képzőművészetben, amelyek általánosabb mondanivalót hordoznak. Az Ericsson Galéria és a Godot Galéria 2004 óta ötödik alkalommal állít ki közösen egy-egy művészt, az eddigiek Bács Emese, Bukta Imre, Szurcsik József és Tamási Claudia voltak. Az együttműködés lényege, hogy megmutassuk azt, hogy két egymástól eltérő profilú kiállítóhely programjában is vannak közös pontok, tehát vannak olyan értékek a kortárs képzőművészetben, amelyek általánosabb mondanivalót hordoznak. Az egyik tér egy nagyvállalat bemutatóhelye, ahol elsősorban a saját munkatársai illetve partnerei részére illetve ízlése szerint szerveznek kiállításokat, a másik pedig a hazai képzőművészeti élet egyik legkarakteresebb művészcsapatával rendelkező magángalériája. A közös munka során mindig létrejön az adott kiállítást, művészt bemutató katalógus is. feLugossy mostani katalógusa egy fokkal tágabb válogatást ölel fel, hiszen nem csupán a két kiállítás anyaga, de Laca jellegzetes arcai illetve az idei MODEM-es életmű kiállításának néhány installációját is tartalmazza a kiadvány, mely a két megnyitón elvihető lesz. 'Ahogy azt a cím is sejteti, a kiállítás ellentétpárokból építkezik, melyek a művész belső konfliktusainak szimbólumaiként is értelmezhetőek. 'Fura, de már nem szeretek művész lenni.' Fura ez valaki olyan szájából, aki a mai napig alkot. Aki nem élvezi, amit csinál, az felhagy vele (főleg, hogy művészként olyan kiváltságos helyzetben van, hogy gyakorlatilag bármi megengedett számára, akár a művészként egy ideig nem 'funkcionálás' is). feLugossy azonban ezzel szemben élvezi az alkotás folyamatát. Az állandóan új élmények felé kutakodás és vágyakozás ezúttal a lakkosan csillogó szikszalaggal körbetekert ujjakban manifesztálódnak, melyek a valami új létrehozása iránt érzett csillapíthatatlan vágy megtestesítői is egyben. A vágynak, ami kiemeli a művészt az átlagból és egy egészen más dimenzióba helyezi. A kiállítás anyaga kifejezetten ebből az alkalomból készült, és szándékosan nem a festményekre, hanem az installációkra, szöveges megoldásokra koncentrál, létrehozva ezzel a fotók, tárgyak, szövegek és képek furcsa egyvelegét. feLugossy ezúttal is a rá jellemző technikákkal operál - mégis úgy tűnik, hogy a 'kéz, ami szereti rátenni magát arra, ami számára kedves' új dolgok felé nyúl, megalkotva ezzel valami autentikusan, mégis újszerűen feLugossysat. feLugossy László, a képzőművész. A fényképész. A dalszövegíró. Az alapító (például a szentendrei Vajda Lajos Stúdióé, az A. E. Bizottságé, az Új Magyar Akrobatika music-performance, és a Batu Kármen zenekaré). feLugossy László, a polihisztor. Művészetének meghatározó eleme a művészeti ágak közti éles határvonal elmosása, a különböző technikák összeolvasztása. feLugossy munkássága tökéletes bizonyíték arra, hogy a (poszt)posztmodernben bármi és minden képezheti a művészet tárgyát, és, hogy az egymástól egyértelműen elkülöníthető művészeti stílusok kora letűnőben van. A képzőművészet, a fotóművészet és a költészet keverése audiovizuális elemekkel jellemzi alkotásait, mely módszer szokatlan, új műtárgyak születését eredményezi. Az autodidakta módon, empirikus úton szerzett tudás állandóan új technikák kipróbálására ösztökéli, ezért nem meglepő, hogy művészete ennyire szerteágazó. feLugossy nem fél megmutatni önmagát, mindenféle görcsösség nélkül, a legtermészetesebb módon, kíméletlenül őszintén tárulkozik ki alkotásain keresztül. A Munkácsy-díjjal, a Neufeld Anna Alapítvány Hincz Gyula díjával, a Media Wave Párhuzamos Kultúráért Díjjal, valamint a Herczeg Klára és a Ködöböcz József díjjal kitüntetett művész üde színfoltját képezi a mai magyar képzőművészetnek.' - Tóth Dorottya