ismeretlen
Azok a publikus események, amelyekben ezt az alkotói profilt megjelölték, de nem ő a publikáló Persona.
Szeretettel várunk kiállításunkon a KMO Előtér Galériájában március 26-án kedden 18 órakor, melyen Vinczek György Kispest alpolgármestere köszöntőt mond, Dr. Feledy Balázs művészeti író pedig megnyitja a kiállítást. Két nézőpontból igyekszünk bemutatni vízhez kötődő élményeinket. Láng Eszter festményeit, Varga László fotóit állítja ki. Hívószavak: Duna, Balaton, Arno, tenger, kispesti utca, szélcsend, levél, fodrozódás a vízen, eső, jég… A kiállítás május 3-ig tekinthető meg a Ház nyitva tartási idejében. Láng Eszter képzőművész Korondon (Románia) született 1948-ban. A bölcsészdiploma megszerzése után festészetet és grafikai alapokat Torok Sándortól tanult. Rendszeres résztvevője országos és nemzetközi képzőművészeti tárlatoknak. Grafikával, fotóval, installációval és performansszal is foglalkozik. Számos képzőművészeti elismerésben részesült. Írásai a Balkon, Új Művészet, FlashArt, Várad, Műút, Arnolfini Arhívum stb. művészeti folyóiratokban jelentek meg. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Elektrográfiai Társaságnak, a Lengyel Pasztellfestők Társaságának (Stowarzyszenie Pastelistów Polskich), a Magyar Vízfestők Társaságának (alelnök), a Kolozsvár Társaságnak. A Képírás onlájn művészeti folyóirat szerkesztője. Varga László dekoratőr grafikus (Budapest, 1954) művészeti képzést elsősorban a dekoratőr iskolában kapott Károlyi Zsigmond, Sándor Miklós, Szamos Iván, Károlyi Ernő személyében. Pályafutása során dolgozott Hász András fotográfussal, Herczeg László és Si-La-Gi Szabolcs képzőművészekkel, Mikló József ötvössel és számos más alkotóval. Az elmúlt évtizedben sok kiállításon részt vett látogatóként, fotósként. Az ebből kapott élmények, barátságok motiválták kreatív tevékenységekre. Miután újra kezdett fényképezni a Kispesti Helikon Kulturális Egyesület, valamint a lőrinci Szabad Alkotók Köre tagjaként csoportos kiállításokon alkotóként vesz részt. A KMO Művelődési Ház megközelítése a Belváros felől: A KMO sarokház az M3 metró és a kispesti Kossuth tér, piac közti rövid Szabó Ervin utca kb. felénél található Teleki utcai bejárattal 1. Kék metró, M3 Kőbánya-Kispest végállomásig, ki az épületből a felüljáró lábához és rövid séta a Szabó Ervin utcán 2. Kék metró, M3 Határ úti megállóig és 50-es villamossal a Kossuth térig, rövid séta a piac mellett a Szabó Ervin utcán. 3. Autóval parkolni a szomszédos utcákban és a piac mellett lehetséges, ingyenes. Szeretettel várunk! https://www.facebook.com/events/2113825175330515/
A budapesti Berczik Sára Budai Táncklub – a Vízivárosi Galéria társintézménye – 2011. óta rendezi meg multifunkcionális kulturális fesztiválját ez alaklomból színvonalas kulturális programokkal. Elméleti és gyakorlati szakmai előadások, workshopok és képzőművészeti kiállítás várja az érdeklődőket. Idén, a fesztivál képzőművészeti kiállítását a Magyar Elektrográfiai Társaság / MET rendezi meg két helyszínen. Tisztelettel és szeretettel meghívjuk a Mozdulat-Körtánc c.kiállítások közös megnyitójára a Vízivárosi Galériába 2013. április 28-án, vasárnap 16 órára. A budapesti Berczik Sára Budai Táncklub – a Vízivárosi Galéria társintézménye – 2011. óta rendezi meg multifunkcionális kulturális fesztiválját ez alaklomból színvonalas kulturális programokkal. Elméleti és gyakorlati szakmai előadások, workshopok és képzőművészeti kiállítás várja az érdeklődőket. Idén, a fesztivál képzőművészeti kiállítását a Magyar Elektrográfiai Társaság / MET rendezi meg két helyszínen. Tisztelettel és szeretettel meghívjuk a Mozdulat-Körtánc c.kiállítások közös megnyitójára a Vízivárosi Galériába 2013. április 28-án, vasárnap 16 órára. A kiállítást megnyitja: Bárdosi József művészettörténész Kiállító művészek: Bátai Sándor, Czeizel Balázs, Beaty Czető, Daradics Árpád, Dávid Vera, Detvay Jenő,Drozsnyik Dávid, Enyedi Zsuzsanna, Füleky Adrienn, Gábos József, Gyenes Zsolt, HAász Ágnes, Herendi Péter, Hernádi Paula, Kántor József, Kecskés Péter, Kelecsényi Csilla, Ifj. Koffán Károly, Koroknai Zsolt, Krnács Ágota, Láng Eszter, Lux Antal, Ország László, Örkényi Antal, Papp Pala László, Pál Csaba, Péter Ágnes, Repászki Ferenc, Sándor Edit, Sós Evelin,Stark István, Szlaukó László, Tellér Mária, Vass Tibor, Wrobel Péter Meghívott művészek: Bornemisza Rozi, Gábor Éva Mária, Horkay István, Lévay Jenő, Losonczky István, Regős Imre, Szöllősy Enikő, Tooth Gábor Andor A Vízivárosi Galériában a pályázatra beérkező művek - elektrográfiák, installációk, videók - láthatók. A Budai Táncklubban válogatást mutatunk be a 2000-2004. közötti, veszprémi „A TÁNC FESZTIVÁLJA” kísérőprogramjára készült MET kiállítás képeiből.