ismeretlen
Azok a publikus események, amelyekben ezt az alkotói profilt megjelölték, de nem ő a publikáló Persona.
Traumaírás és fotókiállítás Péterfy-Novák Évával és a Felhő Café Könyvek szerzőivel 2023. április 13. 18.00-20.00 TIK Kiállítási tér Beszélgetés traumaírásról, az írás, az alkotás erejéről a Túléltem c. kötet szerzőivel és felelős szerkesztőjével. Vendégeink: Péterfy-Novák Éva, felelős szerkesztő Mózes Zsófi, szerző Pengő Edit, szerző Moderátor: Szabó Anna A Túléltem című kötet idézetei mentén kialakított fotókiállítás megállítótáblái lesznek mind a kötet szövegei, mind Patyi Zsófia fotói, mind a közös diskurzus, beszélgetés. A társadalmi felelősségvállalást erősítve bemutatkozik a Kortársaktól Kortársaknak csoport is. *** A kiállítás megtekinthető az SZTE EGYETEMI TAVASZ programsorozat keretén belül. *** A TÚLÉLTEM 55 trauma/írás című könyvben 38 nő 55 története szerepel, melyek mindegyike kendőzetlen őszinteséggel vall a sérelmeiről és fájdalmáról. Az idén, Péterfy-Novák Éva és Péterfy Gergely író házaspár, illetve Varga Edit szerkesztő-műsorvezető által életre hívott Felhő Café Könyvek kiadó azt tűzte zászlajára, hogy azoknak ad hangot, akiké nem jut el a nyilvánossághoz, azokkal a társadalmi kérdésekkel foglalkozik, amelyek ugyan megkerülhetetlenek, de nem beszélünk róluk. „Ahhoz, hogy ez a kötet elkészülhessen, harminchét bátor nő döntött úgy, hogy lebontja a maga köré épített falakat, s szembenéz azokkal a traumákkal, melyekről egykor valamennyien úgy hittük, szavakkal nem elmondhatók. Azt, hogy ez mennyire nehéz, saját bőrömön tapasztaltam; a harmincnyolcadik szerző én magam vagyok. Ismerem a kiszolgáltatottságot, a sérülékenységet, a megbélyegzés és elutasítottság félelmét. Ahogy pontosan emlékszem arra is, mennyire felszabadító érzés rátalálni arra a közösségre, ahol az ember – elsőre ingatag mersszel ugyan, de – végre kimondhatja: Ha te el tudsz így fogadni, én is elfogadom magam!” - avat be Erdődi-Juhász Ágnes, az antológia szerkesztője. https://www.facebook.com/events/937213994380360/
PATYI PHOTOGRAPHY X KORTÁRSAKTÓL KORTÁRSAKNAK IRODALOMTERÁPIÁS FOTÓKIÁLLÍTÁS A BÜNTETLEN BÁNTALMAZÁSOKRÓL A kiállító: Patyi Zsófia, fotográfus. A kiállítást megnyitja: Varga Vera, iskolapszichológus. A megnyitó-beszélgetést egy, a témakörhöz kapcsolódó projektbemutató előadás követi “Erre sem vagy képes…” címmel, a KORTÁRSAKTÓL KORTÁRSAKNAK joghallgatói szerveződés közreműködésével. A megnyitó kezdete: 2022. november 17. 17.00 óra, Kapca Café&Bistro A kiállítás a Tisza Kata MOST c. kötetén alapuló, korábbi, “És békét kötök vele.” c. kiállítás egyes, a bántalmazás sokszínű formáira utaló szegmenseit összegzi és tárja a néző elé. Hétköznapi, bántó, bántalmazó, megalázó, az emberi méltóságot sértő helyzetek, amelyeknek nem kellene hétköznapinak lenniük, mégis köztünk élnek és természetesen hatnak. Büntetlen bántalmazásként aposztrofálható szituációk, amelyek ellen a jognak nincs eszköze, vagy ha van is, nem hatékony - ennek felelőssége azonban nem csak a jogrendszeré, de a társadalomé, és benne az egyéné is. A kiállítás megállítótáblái, Patyi Zsófia fotói és Tisza Kata idézetei emlékeztetőül szolgálnak mindenki számára: hogy melyek azok a helyzetek, amelyekkel találkozva mi magunk is közbeléphetnénk, vagy mélyebbre hatolva: melyek azok a bántalmazó helyzetek, amelyeket mi magunk generálunk észrevétlen, szokásból, örökségből, traumából, szeretetlenségből. A kiállítás az önreflexióban bízik, az idézetek és fotók egysége azért jött létre, hogy a befogadó közönség ne csak lássa, de nézze a kiállítást, benne fedezze fel a környezetét, és önmagát. És cselekedjen. A fenti célt szolgálja a kiállításmegnyitó előadás is, amely a joghallgatókból álló KORTÁRSAKTÓL KORTÁRSAKNAK csoport tolmácsolásában hívja fel a figyelmet a büntetlen bántalmazásokra, a társadalmi felelősségre, és a megoldásra: a megfelelő edukációra. Patyi Photography X Kortársaktól Kortársaknak - Irodalomterápiás fotókiállítását a fenti csoport bevont szakértője, Varga Vera iskolapszcighológus nyitja meg 2022. november 17-én 17 órakor Kapca Café&Bistroban. A ~ egy órás megnyitóelőadást kötetlen tárlatvezetés követi. A kiállítás 2022. végéig tekinthető meg, a program az Őszi Kulturális Fesztivál keretein belül jött létre. *** Patyi Zsófia a Szegedi Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát 2015-ben, jelenleg is az Állam- és Jogtudományi Karon dolgozik egyetemi tanársegédként, emellett 2021 óta az SZTE Oktatási Igazgatóságának munkatársa, valamint több közösségépítő civil projekt ötletgazdája és koordinátora. A fotózás, mint önkifejezési mód 2012 óta játszik jelentős szerepet életében, Patyi Photography néven futó munkásságában leginkább családi, esküvői és a néptánc világából származó dokumentarista, értékmentő albumokat találhatunk, korábbi kiállításai is ezek mentén szerveződtek (Kelet felé egy rokon nép lakik…, 2018-2019. Legkedvesebb képeim, 2020. ‘És békét kötök vele…’, 2021.) Fotográfus végzettségét 2019-ben szerezte meg, a bántalmazás, traumafeldolgozás témakörei Tisza Kata műveinek megismerése óta aktívan foglalkoztatják. Nem szeret magáról E/3-ban beszélni. https://www.facebook.com/events/1306799563483994/