ismeretlen
Azok a publikus események, amelyekben ezt az alkotói profilt megjelölték, de nem ő a publikáló Persona.
LÉTEZIK EGY ALTERNATÍV BUDAPEST. A városi épületek, terek és zugok, az elhagyott raktárak és felújított ipari komplexumok művészettől és kreatív energiáktól pulzáló halmazokat takarnak és a budapesti kultúra lüktető hálóját alkotják. Ezt a hálót kíséreljük meg lemodellezni a november 19-én induló interaktív honlapunkon, amelyen feltérképezzük az alkotás csomópontjait és megmutatjuk egymáshoz való viszonyukat. A honlap indítását egy konferencia vezeti fel, amelyben főszerepet játszanak az ALT.BP oldalán is kiemelt figyelmet kapó pontok, illetve a budapesti alternatív kultúrát érintő, ám azokon túl is mutató témák. Felrajzoljuk Budapest alternatív térképét: kijelölünk rajta 10 pontot, és összekötjük őket. Az AQB, az Auróra, a Dürer Kert, az Eleven Blokk, a Gödör, a Jurányi, a Lärm, a Lumen, a Toldi, a Valyo rajta van. FELTÉRKÉPEZÉS: A POP- ÉS ALTERNATÍV KULTÚRA VISZONYA Toldi moziterem November 19-21. PÉNTEK 📍 17:30-18:00 Megnyitó 📍 18:00-18:15 Weboldal launch (Schönberger Ádám - ALT.BP) 📍 18:15-18:35 Az ALT.BP projekt három rövidfilmjének hivatalos bemutatója (rendezők: Kőrösi Máté, Bartha Máté, Rubi Anna) 📍 19:00-19:30 A föld alatt, a föld fölött - Nyitó előadás (K. Horváth Zsolt) 📍 19:30-20:00 Budapest romkocsma sztorija - Korda Stúdió (Csizmadia Attila, vendégelőadó: Zsendovits Ábel (Szimpla)) / Az előadás keretében először lesz látható a Korda Stúdió "Romokból" munkacímű dokumentumfilm sorozatának előzetese SZOMBAT 1. panel: FESZTIVÁL Fesztiválok a fenntarthatóság, a turizmus és városvezetési problémák tükrében 📍 11:00-11:30 Marta Pallarés (Primavera Sound, Barcelona / előadás) 📍 11:30-12:00 Marta Pallarés / Q&A 📍 12:00-13:00 Kádár Tamás (Sziget), Pécsi-Szabó Dénes (UP Music Budapest, BuSH, Zeme), Varga Balázs (Fekete Zaj), moderátor: Sajó Dávid 2. panel: KÉPZŐMŰVÉSZET Terek és színterek - A kortárs művészet helyszínei Budapesten 📍 13:15-13:45 Bencsik Barnabás (előadás) 📍 13:45-14:45 Bencsik Barnabás, Oltai Kata, Paldi Lívia, Róka Enikő, moderátor: Nagy Gergely VASÁRNAP 3. panel: SZÍNHÁZ Kamaraterem és nagytermes előadások - átjárhatóság, lehetséges karrierutak és aggályok a hazai színjátszásban 📍 11:45-12:15 Schilling Árpád 📍 12:15-13:15 Bakonyi Alexa, Kulcsár Viktória, Polgár Csaba, moderátor: Kovács Bálint 4. panel: ZENE Önszerveződő mikroközösségek és a pop- és az alternatív kultúra viszonya 📍 13:30-14:00 Bali Dávid: a zenei ellenkultúra szerepe, a könnyűzenei önszerveződés fontossága, mikroközösségek 📍 14:00-15:00 Kocsis András (Keret Blog, Kikeltető), Bali Dávid (Believe), Fluor Tomi, moderátor: Sajó Dávid 📍 15:00-18:00 Hová tűntél belvárosi kultúra? - Szubkulturális séta a VII-VIII. kerületben | sétavezető: Csada Gergely Link: https://fb.me/e/2GPMl4aaD A RÉSZTVEVŐ PONTOK PROGRAMJAI 📍 ALT.BP – AQB: Tárlatvezetés az Enter the Funky Jungle c. kiállításon https://fb.me/e/1xXZdHFdF 📍 ALT.BP – Auróra: Occupy Auróra! - Invázió-ellenes közgyűlés & bál | Kadambabreder | Újzenekar https://fb.me/e/2E04EoC66 📍 ALT.BP – Dürer Kert: Divided | Cadaveres https://fb.me/e/1J6cyugHX 📍 ALT.BP – Eleven Blokk (Bartók-negyed): Műteremséta https://fb.me/e/4HD4IW3ck 📍 ALT.BP – Gödör: Roham 13 lapbemutató | Cabaret Medrano 20 (kiállítás) | Irodalmi sáv | Malacka 25 - Trandafir, Boogie Mamma, Malacka és a TAhO születésnapi koncert https://fb.me/e/1QCYRqcNq 📍 ALT.BP – Lumen: A budapesti improvizatív zenei színtér a 2010-es években (kerekasztal) | Palojtay-Benkő-Halmos trió | Rezervátum Orchestra https://fb.me/e/1hzVtVGl9 📍 ALT.BP – Jurányi: Jurányi, egy új irány – Betekintő egy független színházi alkotóbázis hétköznapjaiba (B-ackstage-járat) https://fb.me/e/2Czy9ZRdA 📍 ALT.BP – Toldi: A budapesti művészmozik múltja, jelene és jelentősége | Kabul fecskéi https://fb.me/e/4SQvPfJRw 📍 ALT.BP – Valyo: A fontos helyek - Szubjektív Budapest térkép (workshop) | Jelöld meg a tered - Emléktábla emlékednek (workshop) https://fb.me/e/194g6ne8i 🔴 Feltérképezés online: https://alternativbudapest.hu/ A program a Budapest Brand és a 10 alternatív kulturális pont szervezésében valósul meg. https://www.facebook.com/events/1075249789964737/
Távlatok / Kortárs magyar tájkép Perspectives - Contemporary Hungarian Landscape Köszöntőt mond: ROSTÁS Péter, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese, a Kiscelli Múzeum igazgatója Megnyitja: BÁN Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője, az Operatív Testület tagja Megtekinthető: 2019.04.05. – 05.19. Kurátorok / Curators: SOMOSI Rita, SZARKA Klára A Budapest FotóFesztivál immár harmadik alkalommal választotta és ajánlotta a klasszikus fotóművészeti műfajok egyikét mint inspirációt a kortárs alkotóknak. A szervezők ezúttal a tájkép műfaját értelmező, megújító vagy éppen a tradíciókat mai kontextusban folytató műveket várták. Olyan alkotásokat, amelyek a tág értelemben vett tájkép, tájábrázolás és értelmezés műfajába illeszkednek. Annak a csaknem félszáz alkotónak a művei, amelyekből a Kiscelli Múzeum kiállítása összeáll – különösen a tájkép komoly képzőművészeti és gazdag fotográfiai hagyományai felől értelmezve a műfaj jelenét – különösen izgalmasnak, sőt merésznek tetszenek. A kiválasztott munkák között a természeti és emberi táj 21. századi létezésének, a táj és ember egyre problematikusabb viszonyának vizuális elemzése, megjelenítése ugyanúgy helyet kap, mint a külső (fizikai) és belső (lelki) tájakat megidéző, a reálisan nem létezőből nagyon is személyes képi valósággá transzformálódott művek. S bár a munkák formanyelve, hangulata, üzenete gazdag, színes és változatos, ahogyan a magyar kortárs fotóművészeti szcéna maga is, a kiállítási anyagban az erős gondolatiság, egyfajta ontológiai késztetés ugyanúgy tetten érhető, ahogyan a nagyon is szenzitív önkifejezés örök igénye. A kiállítás a Budapesti Tavaszi Fesztivál programsorozatának a része, a Budapest Fotófesztivál és a KiscelliMúzeum együttműködésével jött létre. Kiállítók / Exhibitors: BALÁZS Zsolt, BALOGH Viktória, BÁN András, BARTIS Attila, BÁTORFI Andrea, BOGNÁR Ádám, CSILLAG Zsuzsanna, CSORTOS SZABÓ Sándor, DARAB Zsuzsa, DEIM Balázs, Dora KONTHA, FUCHS Lehel, FUSKA Nikoletta, GÁL András, GÁTI György, GOMBAI Gellért, GYÖKÉR Sarolta, HAID Attila, HUPJÁN Attila, KÁLLAI Márton, KOLOZSI Bea, LISZKAY Lilla-FEJÉR János, LONDON Katalin, LUKÁCS Gabi, LUZSICA Fanni, MANDUR László, MÉSZÁROS László, MOLNÁR Zoltán, MÓNUS Márton, NAGY Izabella, PÁTKAI Rozina, POLGÁR András, RISKÓ Gáspár, RIZMAYER Péter, RUBI Anna, SIVÁK Zsófi, SZABADI Flóra, SZALAI Eszter, SZATMÁRI Zsuzsanna, SZILÁGYI Lenke, VACHTER János, VARGA Tamás, VASALI Katalin, VEDRES Ági, ZSILA Sándor For the third consecutive year now, Budapest Photo Festival chose a classic genre as an inspiration for contemporary Hungarian photographers. This time, the organizers were looking for works that interpret or redefine the landscape genre, or continue along well-established, traditional lines. Pictures that fit into the broader concept of landscape photography were welcome for this year’s open call. The exhibition in Kiscelli Museum is compiled with our final selection of almost 50 photographers. They approached the contemporary interpretation of the landscape genre from the direction of the rich fine art traditions. Among the exhibited works one can find both the analysis of the – all the more problematic - relation between nature and humanity in the 21st century, the narrative pictures and the ones projecting outer (physical) and inner (spiritual) landscapes that transform non-existent scenes into tangibly real and personal images. Although the execution, the atmosphere and the message of the works is rich, colorful and diverse, just like the contemporary Hungarian photographic scene; the exhibition also showcases a strong metaphysical feature, an ontological urge that fits into the ever present need of self-expression. Still life exhibition is realized in the framework of Budapest Spring Festival and in the cooperation of Budapest Photo Festival and Kiscelli Museum. Image: Balázs Zsolt: Szobahegy https://www.facebook.com/events/558089201362663/