Sötét Világos

Sárvári Zita-hoz kapcsolódó események

Azok a publikus események, amelyekben ezt az alkotói profilt megjelölték, de nem ő a publikáló Persona.

02 Aug 2023
Archivált esemény

Kurátori tárlatvezetés Sárvári Zitával és a kiállító művészekkel 2023. augusztus 2., szerda, 18.00 A Mint Te és Én című kiállítás a kortárs magyar fotóművészet témáit, technikai kísérleteit, műfaji sajátosságait, valamint a médium különböző határátlépéseit mutatja be 31 fiatal fotográfus 70 korszakalkotó művén keresztül. A Mai Manó Házban megrendezett tárlat a fotográfia eszközével megjelenített egyéni hangok bemutatására törekszik egy nemzedék személyes, korszakos megélésein keresztül. A kiállítás azt vizsgálja, hogy van e koherencia az 1980 utáni korszak sajátos politikai légkörében született, a digitális bumm pillanatát testközelből megtapasztaló, annak termékeit készségszinten használó egyének megéléseiben? Beszivároghatnak-e tudat alatt ezek a megélések a fotográfusok munkáiba? Sárvári Zita több mint 10 éves szakmai tapasztalattal rendelkező művészeti tanácsadó és kurátor. Kommunikáció- és médiatudományt és Művészetelméletet tanult a Pécsi Tudományegyetemen, valamint Kultúratudományt és Európai Etnográfiát a berlini Humboldt Egyetemen. 2010-ben és 2012-ben Deák Dénes-ösztöndíjat kapott. A kritikusoknak és művészettörténészeknek szóló Kállai Ernő-ösztöndíjat 2016-ban kapta meg. 2018 óta a Fajó Alapítvány művészeti tanácsadója. 2020 óta saját projektgalériáját, a Heart & Cherry Limited Editions-t vezeti. A Mai Manó Házban 2021-ben Tombor Zoltán: Fényterápia című kiállításának kurátora volt. A tárlatvezetésen résztvevő művészek Álovits Bálint Ember Sári Kis-Kéry Anna Neogrády-Kiss Barnabás Puklus Péter A korlátozott férőhely miatt az eseményen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a programra az adam.jeneses@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés – augusztus 2. A résztvevők száma maximum harminc fő. A tárlatvezetésen a regisztrált látogatók a kiállításra szóló, aznap váltott kedvezményes vagy teljes árú (diák, nyugdíjas vagy felnőtt) belépőjeggyel vehetnek részt. www.maimano.hu https://www.facebook.com/events/943251190084276/

FotoKlikk archívum
Mai Manó Ház
18:00
fotókiállítás tárlatvezetés Puklus Péter Ember Sári Mai Manó Álovits Bálint Neogrády-Kiss Barnabás Tombor Zoltán Kis-Kéry Anna Sárvári Zita kiállítás Puklus Péter Ember Sári Álovits Bálint Neogrády-Kiss Barnabás Tombor Zoltán Kis-Kéry Anna Sárvári Zita
13 Apr 2023
Archivált esemény

Képes Beszéd IV. – Kortársak a magyar fotóművészetben – beszélgetéssorozat Meghívott alkotók: Fabricius Anna és Klenyánszki Csilla Téma: Gyermeknevelés és gyermeki fantázia a kortárs fotográfiában Mai Manó Ház – Napfényműterem 2023. április 13., csütörtök, 18.00 A 2022 novemberétől minden hónapban megrendezésre kerülő beszélgetéssorozaton 2-2 fiatal alkotó portréján keresztül vizsgáljuk a kortárs magyar fotográfia különböző aspektusait. A fotográfusok megszállottsága mellett felvillantjuk a szokatlan formátumok, az eltérő alkotói módszerek vagy az ábrázolt műfajok széles skáláját is. A beszélgetéssorozattal célunk a kortárs fotográfia fejlődésének és művészeti hatásainak bemutatása, amely az idei évben a Mint Te és Én – Fiatal Kortárs Magyar Fotográfia című nagyszabású csoportos kiállítás formájában teljesül ki, a kortárs magyar fotóművészet témáit, technikai kísérleteit, műfaji sajátosságait, valamint a médium határátlépéseit vizsgálva. A beszélgetést vezeti: Sárvári Zita esztéta Hogyan irányítják a nőművészek az értő tekintetet, amivel az anyaságra nézünk? Miért nem látunk több terhes nőt a művészeti ábrázolásokban? Lehetünk anyák és mellette sikeres alkotók? Az anyaságra évszázadok óta reflektál a művészet. A Szűz Mária-archetípus, amely történelmileg Madonna és gyermeke formájában jelent meg, olyan művészek ikonikus alkotásainak középpontjában állt, mint Leonardo da Vinci és Duccio. A nyugati művészettörténet más nagyjai, köztük Rembrandt van Rijn és Salvador Dalí saját anyjukat használták múzsaként egyes műveikhez. Bár néhány neves női művész is alakította ezt a narratívát például Élisabeth Louise Vigée-Le Brun és Mary Cassatt, akik anyák és gyermekek ábrázolásáról ismertek, valamint Leonora Carrington, aki a terhesség és a termékenység akkoriban tabunak számító témáit merte érinteni de a nyugati művészettörténet korai anyákról szóló ábrázolásainak túlnyomó többségét erősen befolyásolta a férfi nézőpont. Ennek eredményeképpen az anyaságról alkotott képek gyakran egyoldalúak voltak, inkább az elvárásokat, mint a valóságot tükrözték, és figyelmen kívül hagyták annak összetettségét, hogy mit jelent anyának lenni. Idővel, a nők növekvő jelenlétével, elismerésével és támogatásával a művészetekben az anyaság hiteles és változatos ábrázolása - beleértve a terhesség, a szülés, az anyák és gyermekeik, valamint a családi portrék ábrázolását - exponenciálisan szélesebb körűvé vált. Két olyan alkotóval beszélgetünk a Képes beszéd soron következő estjén, akiknek művészetét meghatározza az anyaság, az anyává válás, a szülőség témája. Ellenben a téma személyes ábrázolásán túl, és abban egyedülálló módon saját gyermeküket is bevonva, az alkotói folyamatba anyaként a gyermeki képzelet vált művészetük vagy legutóbbi sorozatuk központi témájává. Klenyánszki Csilla (1986, Budapest), Hollandiában élő magyar művész. A rotterdami Willem de Kooning Akadémián szerzett fotóművészeti diplomát, jelenleg a Holland Művészeti Intézet művészeti gyakorlati tanszékén tanul. A fotográfia mellett a mozgókép és a performansz műfajában is dolgozik. Munkáiban olyan témákat vizsgál markáns, mégis letisztult esztétikai vizuális nyelven, mint az anyaság személyes és társadalmi kontextusa, biopolitikai és nemi kérdések, alternatív családmodellek és a nemek közötti egyenlőség. 2018-ban a 33. Festival International de Mode & de Photographie-n elnyerte a Prix de la nature morte díjat. Első saját kiadású, Pillars of home című könyvét 2019-ben a párizsi Photo-Aperture Alapítvány PhotoBook Awards első PhotoBook-díjára jelölték. Munkáit bemutatták többek között a Stedelijk Museum Schiedamban, az Arnhem Museumban, a Museum het Valkhofban, a budapesti Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, az írországi Gallery of Photography-ban, az amszterdami Unseen es az Athéni Fotófesztiválon is. Dolgozott a New York Times, a Süddeutsche Zeitung Magazin, az NRC, a Volkskrant Magazine és a Liberation számára. Fabricius Anna (1980, Budapest) Budapesten él és dolgozik. Doktori diplomáját a Moholy-Nagy Egyetemen szerezte 2015-ben. Művészetének magját a fotográfia, a videó, a szövegek és a vegyes média alkotja, a „csoport” vagy „közösség” fogalmát, ezek felépítését, kialakulását és az egyén szerepét vizsgálja benne. „Munkamódszerem inkább egy játékhoz hasonlítható, ahol én határozom meg a szabályokat, de a résztvevők választják meg a végeredményhez vezető utat” mondja Anna egy korábbi munkája kapcsán, de amely legutóbbi anyagait is jellemzi. A szabadság, mint inspirációs forrás meghatározó számára. Fabricius munkáit számos hazai és nemzetközi kiállításon és intézményben mutatták be, többek között a budapesti Ludwig Múzeumban, a Magyar Nemzeti Galériában, a PhotoEspaña, a Paris Photo, a Lodz és a rijekai Modern és Kortárs Művészeti Múzeumban, számos neves kurátorral, például Jovana Stokičcsal, Roman Babjakkal és Walter Seidllel együttműködve. A magyar médiaművészeti szcéna egyik legtöbbet utazó művésze, aki olyan rezidens programokban vett részt, mint a bécsi MQ21, a New York-i RU Residency, a Lodz Residency Program, a Taipei Resident Artist projekt vagy az Ostrale21 Dresden. Fabricius a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen is tart kurzusokat. Művei több magángyűjteményben is megtalálhatók. A korlátozott férőhely miatt az eseményen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a programra az adam.jeneses@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Képes Beszéd – Április 13. A résztvevők száma maximum harminc fő. Az eseményen a regisztrált látogatók a kiállításra szóló, aznap váltott kedvezményes vagy teljes árú (diák, nyugdíjas vagy felnőtt) belépőjeggyel vehetnek részt. https://www.maimano.hu/ https://www.facebook.com/events/742340133943291/

FotoKlikk archívum
Mai Manó Ház
18:00
Robert CAPA kerekasztalbeszélgetés Fabricius Anna Klenyánszki Csilla Sárvári Zita csak-MA kiállítás Robert Capa Fabricius Anna Klenyánszki Csilla Sárvári Zita
31 Mar 2023
Archivált esemény

Képes Beszéd IV. – Kortársak a magyar fotóművészetben – beszélgetéssorozat 2023. március 31., péntek, 18.00 A beszélgetést vezeti: Sárvári Zita esztéta A 2022 novemberétől minden hónapban megrendezésre kerülő beszélgetéssorozaton 2-2 fiatal alkotó portréján keresztül vizsgáljuk a kortárs magyar fotográfia különböző aspektusait. A fotográfusok megszállottsága mellett felvillantjuk a szokatlan formátumok, az eltérő alkotói módszerek vagy az ábrázolt műfajok széles skáláját is. A beszélgetéssorozattal célunk a kortárs fotográfia fejlődésének és művészeti hatásainak bemutatása, amely idén májusban egy nagyszabású csoportos kiállítás formájában teljesül ki, a kortárs magyar fotóművészet témáit, technikai kísérleteit, műfaji sajátosságait, valamint a médium határátlépéseit vizsgálva. Meghívott alkotók: Fabricius Anna és Klenyánszki Csilla Téma: Gyermeknevelés és gyermeki fantázia a kortárs fotográfiában Hogyan irányítják a nőművészek az értő tekintetet, amivel az anyaságra nézünk? Miért nem látunk több terhes nőt a művészeti ábrázolásokban? Lehetünk anyák és mellette sikeres alkotók? Az anyaságra évszázadok óta reflektál a művészet. A Szűz Mária-archetípus, amely történelmileg Madonna és gyermeke formájában jelent meg, olyan művészek ikonikus alkotásainak középpontjában állt, mint Leonardo da Vinci és Duccio. A nyugati művészettörténet más nagyjai, köztük Rembrandt van Rijn és Salvador Dalí saját anyjukat használták múzsaként egyes műveikhez. Bár néhány neves női művész is alakította ezt a narratívát például Élisabeth Louise Vigée-Le Brun és Mary Cassatt, akik anyák és gyermekek ábrázolásáról ismertek, valamint Leonora Carrington, aki a terhesség és a termékenység akkoriban tabunak számító témáit merte érinteni de a nyugati művészettörténet korai anyákról szóló ábrázolásainak túlnyomó többségét erősen befolyásolta a férfi nézőpont. Ennek eredményeképpen az anyaságról alkotott képek gyakran egyoldalúak voltak, inkább az elvárásokat, mint a valóságot tükrözték, és figyelmen kívül hagyták annak összetettségét, hogy mit jelent anyának lenni. Idővel, a nők növekvő jelenlétével, elismerésével és támogatásával a művészetekben az anyaság hiteles és változatos ábrázolása - beleértve a terhesség, a szülés, az anyák és gyermekeik, valamint a családi portrék ábrázolását - exponenciálisan szélesebb körűvé vált. Két olyan alkotóval beszélgetünk a Képes beszéd soron következő estjén, akiknek művészetét meghatározza az anyaság, az anyává válás, a szülőség témája. Ellenben a téma személyes ábrázolásán túl, és abban egyedülálló módon saját gyermeküket is bevonva, az alkotói folyamatba anyaként a gyermeki képzelet vált művészetük vagy legutóbbi sorozatuk központi témájává. Klenyánszki Csilla (1986, Budapest), Hollandiában élő magyar művész. A rotterdami Willem de Kooning Akadémián szerzett fotóművészeti diplomát, jelenleg a Holland Művészeti Intézet művészeti gyakorlati tanszékén tanul. A fotográfia mellett a mozgókép és a performansz műfajában is dolgozik. Munkáiban olyan témákat vizsgál markáns, mégis letisztult esztétikai vizuális nyelven, mint az anyaság személyes és társadalmi kontextusa, biopolitikai és nemi kérdések, alternatív családmodellek és a nemek közötti egyenlőség. 2018-ban a 33. Festival International de Mode & de Photographie-n elnyerte a Prix de la nature morte díjat. Első saját kiadású, Pillars of home című könyvét 2019-ben a párizsi Photo-Aperture Alapítvány PhotoBook Awards első PhotoBook-díjára jelölték. Munkáit bemutatták többek között a Stedelijk Museum Schiedamban, az Arnhem Museumban, a Museum het Valkhofban, a budapesti Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, az írországi Gallery of Photography-ban, az amszterdami Unseen es az Athéni Fotófesztiválon is. Dolgozott a New York Times, a Süddeutsche Zeitung Magazin, az NRC, a Volkskrant Magazine és a Liberation számára. Fabricius Anna (1980, Budapest) Budapesten él és dolgozik. Doktori diplomáját a Moholy-Nagy Egyetemen szerezte 2015-ben. Művészetének magját a fotográfia, a videó, a szövegek és a vegyes média alkotja, a „csoport” vagy „közösség” fogalmát, ezek felépítését, kialakulását és az egyén szerepét vizsgálja benne. „Munkamódszerem inkább egy játékhoz hasonlítható, ahol én határozom meg a szabályokat, de a résztvevők választják meg a végeredményhez vezető utat” mondja Anna egy korábbi munkája kapcsán, de amely legutóbbi anyagait is jellemzi. A szabadság, mint inspirációs forrás meghatározó számára. Fabricius munkáit számos hazai és nemzetközi kiállításon és intézményben mutatták be, többek között a budapesti Ludwig Múzeumban, a Magyar Nemzeti Galériában, a PhotoEspaña, a Paris Photo, a Lodz és a rijekai Modern és Kortárs Művészeti Múzeumban, számos neves kurátorral, például Jovana Stokičcsal, Roman Babjakkal és Walter Seidllel együttműködve. A magyar médiaművészeti szcéna egyik legtöbbet utazó művésze, aki olyan rezidens programokban vett részt, mint a bécsi MQ21, a New York-i RU Residency, a Lodz Residency Program, a Taipei Resident Artist projekt vagy az Ostrale21 Dresden. Fabricius a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen is tart kurzusokat. Művei több magángyűjteményben is megtalálhatók. A korlátozott férőhely miatt az eseményen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a programra az adam.jeneses@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Képes Beszéd – Március 31. A résztvevők száma maximum harminc fő. Az eseményen a regisztrált látogatók a kiállításra szóló, aznap váltott kedvezményes vagy teljes árú (diák, nyugdíjas vagy felnőtt) belépőjeggyel vehetnek részt. https://www.maimano.hu/ https://www.facebook.com/events/1879177142446120/

FotoKlikk archívum
Mai Manó Ház
18:00
Robert CAPA vetített előadás kerekasztalbeszélgetés Fabricius Anna Klenyánszki Csilla Sárvári Zita csak-MA kiállítás Robert Capa Fabricius Anna Klenyánszki Csilla Sárvári Zita
07 Feb 2023
Archivált esemény

Képes Beszéd – Kortársak a magyar fotóművészetben – beszélgetéssorozat Mai Manó Ház – Napfényműterem 2023. február 07., kedd, 18.00 A beszélgetést vezeti: Sárvári Zita esztéta A 2022 novemberétől minden hónapban megrendezésre kerülő beszélgetéssorozaton 2-2 fiatal alkotó portréján keresztül vizsgáljuk a kortárs magyar fotográfia különböző aspektusait. A fotográfusok megszállottsága mellett felvillantjuk a szokatlan formátumok, az eltérő alkotói módszerek vagy az ábrázolt műfajok széles skáláját is. A beszélgetéssorozattal célunk a kortárs fotográfia fejlődésének és művészeti hatásainak bemutatása, amely az idei év folyamán egy csoportos kiállítás formájában teljesül ki, a kortárs magyar fotóművészet témáit, technikai kísérleteit, műfaji sajátosságait, valamint a médium határátlépéseit vizsgálva. Meghívott alkotók: Bilak Krystyna és Biró Dávid Téma: Látás és láttatás Az ember és a technológia összeolvadása egyenes vonalú egyenletes mozgással alakítja át identitásunkat. A nap nagy részében avatárok vagyunk, de ha éppen nem vagyunk az online térben, a nyilvános terek digitális protézisei vizsgálják vásárlási szokásainkat, érzelmeinket, szemünk mozgását. A gépek forradalma valóban elkezdődött. Különböző kreált identitásaink önként hajtanak fejet az applikációk felhasználói feltételei előtt, türelmetlenül nyomunk rá a cookies-okkal kapcsolatos tájékoztató ablakok accept gombjára, fotókat szerkesztünk, filtereket használunk, hamis valóságot mutatunk. Mindez önmagunk és a valóság érzékelését is megváltoztatja. Az online és az offline oda-vissza hat egymásra, hogy sokszor az online sokkal valóságosabbnak hasson, mint a valóság maga. Az arc az online tömegkommunikáció egyik legnépszerűbb médiuma. Az arc ma egyre kevésbé a sajátunk, az arcfelismerő rendszerek, a face filterek, valamint a deep fake szoftverek egy megsokszorozható, konstruálható felületté alakították arcunkat, amely identitásunk legmegbízhatóbb elemének számított a 2014 előtti időkben. Biró Dávid és Bilak Krystyna kortárs vizuális kultúránk képekkel kapcsolatos téziseit vizsgálják erősen konceptuális alapokra helyezett fotográfiai tevékenységük során, melyben a látással, az érzékeléssel, a befogadással, a felismeréssel kapcsolatos kérdéseket keresik és kutatják. Munkáikban több digitálisnak tűnő vizuális megoldás is feltűnik, amelyeket manuális eszközökkel, manipuláció nélkül építenek meg, éppen a valóság és a virtualitás megkülönböztetésének lehetőségét vizsgálandó. Bilak Krystyna kiindulópontja a képek megértésére, és azok irányított olvasására tett kísérlet, a néző médiumhoz való viszonyának vizsgálata. A fotográfust az érdekli, hogy milyen képek ragadják meg a figyelmünket jelenünk képáradatában és a scrollozás kíméletlen szelekciós folyamatában. Célja, hogy a nézőt hosszabb ideig tartsa a képek előtt, hogy azok visszafejtésére késztesse, és ezáltal egy lassabb olvasatra és játékos megértésre invitálja. Bilak Krystyna (1993) 2017-ben szerzett alapfokú (BA) diplomát a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar Fotográfia szakán, majd 2019-ben mesterdiplomát a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fotográfia MA képzésén. Budapesten él és dolgozik. Tagja a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának és a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületnek. 2017-ben elnyerte a Magyar Fotóművészek Szövetsége ösztöndíját, valamint 2019-ben a Capa Portfolio Review nemzetközi kurátorokból álló zsűrijének fődíját. 2020-ban Pécsi József fotóművészeti Ösztöndíjban részesült. Biró Dávid munkásságát a technológia iránti érdeklődés, és annak kritikus vizsgálata jellemzi. Célja, hogy művein keresztül feltérképezze a mindennapjainkat meghatározó technológiai környezetet, majd a különböző jelenségek vizsgálata során leplezze le ezek társadalmi és politikai hatásait. Biró Dávid (1992) Budapesten él és dolgozik. A hazai fotográfusok új generációjának képviselője. Munkái rendszeresen szerepelnek a magyar és nemzetközi színtér művészeti fesztiváljain és kiállítótereiben, mint például a Ludwig Múzeumban, a MODEM-ben, a Q Contemporaryben, a Capa Központban és a Mai Manó Házban. Biró a Kaposvári Egyetemen és a MOME-n szerzett diplomát. Korábban a Trapéz Galéria képviselte. 2018-ban a holland ING Unseen Talent Award finalistája volt, 2022-ben elnyerte a MODEM-díjat, 2021 és 2022-ben Pécsi József alkotói ösztöndíjban részesült, jelenleg a MOME fotográfia szak mesterképzésén óraadó. A korlátozott férőhely miatt az eseményen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a programra az adam.jeneses@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Képes Beszéd –Február 7. A résztvevők száma maximum harminc fő. Az eseményen a regisztrált látogatók a kiállításra szóló, aznap váltott kedvezményes vagy teljes árú (diák, nyugdíjas vagy felnőtt) belépőjeggyel vehetnek részt. https://www.maimano.hu/ https://www.facebook.com/events/2750246595115342/

FotoKlikk archívum
Mai Manó Ház
18:00
kerekasztalbeszélgetés Magyar Fotóművészek Szövetsége Pécsi József Mai Manó Biró Dávid Bilak Krystyna Sárvári Zita csak-MA MOME Fotográfia kiállítás Pécsi József Biró Dávid Bilak Krystyna Sárvári Zita
13 Dec 2022
Archivált esemény

Képes Beszéd – Kortársak a magyar fotóművészetben – beszélgetéssorozat Mai Manó Ház – Napfényműterem Meghívott alkotók: Ember Sári és Puklus Péter Téma: Kiterjesztett fotográfia 2022. december 13., kedd, 18.00 A beszélgetést vezeti: Sárvári Zita esztéta A novembertől minden hónapban megrendezésre kerülő beszélgetéssorozaton 2-2 fiatal alkotó portréján keresztül vizsgáljuk a kortárs magyar fotográfia különböző aspektusait. A fotográfusok megszállottsága mellett felvillantjuk a szokatlan formátumok, az eltérő alkotói módszerek vagy az ábrázolt műfajok széles skáláját is. A beszélgetéssorozattal célunk a kortárs fotográfia fejlődésének és művészeti hatásainak bemutatása, amely a jövő év folyamán egy nagyszabású csoportos kiállítás formájában teljesül ki, a kortárs magyar fotóművészet témáit, technikai kísérleteit, műfaji sajátosságait, valamint a médium határátlépéseit vizsgálva. Meghívott alkotók: Ember Sári és Puklus Péter Téma: Kiterjesztett fotográfia Beszélgetéssorozatunk következő két szereplőjének munkásságában még ma is meghatározó a fotó médiuma, de alkotói folyamatukban rendszeresen szerepeltetnek más képzőművészeti műfajokat is. Kiterjesztve a fotográfia határait felhívják a figyelmet annak formai és társadalmi-kulturális kontextusára. Fontos elméleti kiindulópont és vizuális keretrendszer marad számukra, de már nem kötik közvetlenül és kizárólag a fényképezőgépen alapuló tevékenységhez, hanem tanulságait levonva és összegezve egy komplexebb formában hasznosítják azt újra. Puklus Péter már nem akarja a fotográfiát műfajok szerint felosztani, inkább egyfajta vizuális ábécéként szolgál számára egy-egy nagyobb lélegzetvételű projekt gondolati körbejárásához, amelyet szobrászati, festészeti és installatív műfajokkal egészít ki. Konceptuális és performatív studiómunkájában a fotós “kreatív gesztusa” és a művész szabadságának klasszikus eszménye sejlik fel. Nagyobb lélegzetvételű sorozatait fotókönyvekben egyesíti. Ember Sári a fotográfiával párhuzamosan korábban a kollázs műfajával dolgozott, melynek egyszerű, geometrikus formavilágú esztétikája egyre inkább a téri ábrázolások felé vitte el az alkotót. Érdeklődése az absztraktabb képek és a hibrid képek létrehozása felé irányult, olyan klasszikus fotográfiai műfajok vizsgálatán és következetes dekonstrukcióján keresztül, mint a portré vagy a csendélet. Portréfotóinak térbe kiterjesztett megfelelői egyre egyszerűbb szobrászati nyelvezetet kaptak, majd a papír felől időtállóbb anyagok, a márvány felé mozdultak el. Ezzel párhuzamosan a kerámia is megjelent művészetében, mint ismeretlen, távoli kultúrák emlékeinek hordozói. Formai változatosságukkal maguk is különböző tulajdonságok hordozói, antropomorf megfelelők. Ember Sári (1985) Budapesten él és dolgozik. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Vizuális kommunikáció és Fotográfia szakán diplomázott 2009-ben. Ösztöndíjjal 2008-ban a Glasgow School of Art-ban tanult, 2006-ban CEEPUS ösztöndíjjal az Academy of Arts and Design Ljubljanán, Szlovéniában. Számos rezidens programban részt vett Brazíliában, Belgiumban, illetve Csehországban. Munkái egyéni, illetve csoportos nemzetközi kiállításokon szerepeltek többek között São Paulóban, Párizsban, Berlinben, Antwerpenben, New Yorkban, Brnóban és Budapesten. 2011-ben elnyerte a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjat, 2016-ban Derkovits ösztöndíjban, 2017-ben a fiatal alkotóknak járó Campari Art Prizeban, valamint Herczeg Klára-díjban részesült. 2019-ben megnyerte a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat. Tagja a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának és a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületnek. Puklus Péter (1980) Budapesten él és dolgozik. 2004-ben a párizsi École National Supérieur de Création Industriel egyetemen Newmedia-designt tanult, a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fotográfia szakán 2005-ben végzett. Visszatérő előadó és műhelyvezető a budapesti MOME-n és a svájci Vevey-ben működő CEPV-n. 2012-ben két fotókönyvet publikált: Másfél méter és a Handbook to the Stars címmel. 2016-ban kiadta harmadik fotókönyvét is The Epic Love Story of a Warrior címmel. Ez a könyve bekerült az Aperture / Paris Photo Photobook Award 2016 shortlistjére. Legújabb projektje The Hero Mother - How to bulit a house címmel elnyerte a Grand Prix Images Vevey 2017–2018 díját, amely 2021-ben könyv formában is megjelent. Munkái számos fontos magángyűjtemény mellett a budapesti Ludwig Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a New York-i Museum of Modern Art Library közgyűjteményében is megtalálhatóak. Sárvári Zita több mint 10 éves szakmai tapasztalattal rendelkező művészeti tanácsadó és kurátor. Kommunikáció- és médiatudományt és Művészetelméletet tanult a Pécsi Tudományegyetemen, valamint Kultúratudományt és Európai Etnográfiát a berlini Humboldt Egyetemen. 2010-ben és 2012-ben Deák Dénes-ösztöndíjat kapott. A kritikusoknak és művészettörténészeknek szóló Kállai Ernő-ösztöndíjat 2016-ban kapta meg. 2018 óta a Fajó Alapítvány művészeti tanácsadója. 2020 óta saját projektgalériáját, a Heart & Cherry Limited Editions-t vezeti. A Mai Manó Házban 2021-ben Tombor Zoltán: Fényterápia című kiállításának kurátora volt. A korlátozott férőhely miatt az eseményen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a programra az adam.jeneses@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Képes Beszéd –December 13. A résztvevők száma maximum harminc fő. A tárlatvezetésen a regisztrált látogatók a kiállításra szóló, aznap váltott kedvezményes vagy teljes árú (diák, nyugdíjas vagy felnőtt) belépőjeggyel vehetnek részt. https://maimano.hu https://www.facebook.com/events/837124827464673/

FotoKlikk archívum
Mai Manó Ház
18:00
kerekasztalbeszélgetés Puklus Péter Ember Sári Pécsi József Mai Manó Tombor Zoltán Sárvári Zita Herczeg Klára csak-MA kiállítás Puklus Péter Ember Sári Pécsi József Tombor Zoltán Sárvári Zita Herczeg Klára
23 Sep 2021
Archivált esemény

Kurátori tárlatvezetés Sárvári Zitával Tombor Zoltán Fényterápia című kiállításán 2021. szeptember 23. 18.00 A Fényterápia című kiállítás egy 21. századi, hosszúra nyúlt karanténkorszak epikus története, amely a változásról, a természetfeletti hatalmak elfogadásáról, az összefogásról, bizakodásról és megújulásról mesél az alkotó objektívén keresztül. A Mai Manó Ház első emeletén látható fotók anyaga a közelmúlt egy mindannyiunkat érintő, aktuális eseményére reflektál. A karantén időszakában született sorozat képei a mára szinte a feledés homályába merült helyzet letapogathatatlan bizonytalanságára reagálnak, hol metaforikus, hol absztrakt, hol pedig leíró pontossággal. A Mai Manó Ház második emeletén az alkotó alkalmazott- és divatfotográfiáival találkozhatunk, amelyek az utóbbi öt év, főként New Yorkban készült editorial munkáiból válogatnak. Az anyagon keresztül jól látható kapcsolat rajzolódik ki Tombor alkalmazott és alkotóművészeti munkái között. Tombor Zoltán a kezdetektől fogva azon dolgozik, hogy alkalmazott fotóit mélyebbre hangolja a divatfotó egyszerű törvényszerűségeinél; a valóság megszépítésénél és a vágyakból és álmokból szőtt ruha bemutatásánál. Tombor Zoltán Fényterápia című, első önálló intézményi kiállításán a tárlat kurátora, Sárvári Zita kalauzolja végig a látogatókat. A tárlatvezetésen Tombor Zoltán fotográfus is részt vesz. Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés – szeptember 23. A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek. https://www.maimano.hu/programok/kiallitas-tombor-zoltan-fenyterapia https://www.facebook.com/events/632493851051849/

FotoKlikk archívum
Mai Manó Ház
16:00
fotókiállítás tárlatvezetés Mai Manó Tombor Zoltán Sárvári Zita kiállítás Tombor Zoltán Sárvári Zita
08 Sep 2021
Archivált esemény

Kurátori tárlatvezetés Sárvári Zitával Tombor Zoltán Fényterápia című kiállításán 2021. szeptember 8. 18.00 A Fényterápia című kiállítás egy 21. századi, hosszúra nyúlt karanténkorszak epikus története, amely a változásról, a természetfeletti hatalmak elfogadásáról, az összefogásról, bizakodásról és megújulásról mesél az alkotó objektívén keresztül. A Mai Manó Ház első emeletén látható fotók anyaga a közelmúlt egy mindannyiunkat érintő, aktuális eseményére reflektál. A karantén időszakában született sorozat képei a mára szinte a feledés homályába merült helyzet letapogathatatlan bizonytalanságára reagálnak, hol metaforikus, hol absztrakt, hol pedig leíró pontossággal. A Mai Manó Ház második emeletén az alkotó alkalmazott- és divatfotográfiáival találkozhatunk, amelyek az utóbbi öt év, főként New Yorkban készült editorial munkáiból válogatnak. Az anyagon keresztül jól látható kapcsolat rajzolódik ki Tombor alkalmazott és alkotóművészeti munkái között. Tombor Zoltán a kezdetektől fogva azon dolgozik, hogy alkalmazott fotóit mélyebbre hangolja a divatfotó egyszerű törvényszerűségeinél; a valóság megszépítésénél és a vágyakból és álmokból szőtt ruha bemutatásánál. Tombor Zoltán Fényterápia című, első önálló intézményi kiállításán a tárlat kurátora, Sárvári Zita kalauzolja végig a látogatókat. A tárlatvezetésen Tombor Zoltán fotográfus is részt vesz. Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés – szeptember 8. A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek. https://www.maimano.hu/programok/kiallitas-tombor-zoltan-fenyterapia https://www.facebook.com/events/119479650366459/

FotoKlikk archívum
Mai Manó Ház
16:00
fotókiállítás tárlatvezetés Mai Manó Tombor Zoltán Sárvári Zita kiállítás Tombor Zoltán Sárvári Zita
31 Aug 2021
Archivált esemény

A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház tisztelettel meghívja Önt és barátait Tombor Zoltán: Fényterápia című kiállításának megnyitójára 2021. augusztus 31-én kedden, 18 órára. A kiállítás megtekinthető: 2021. szeptember 1. – 2021. október 3. Kedd – vasárnap 12 és 19 óra között. Hétfőn és ünnepnapokon zárva. Kurátor: Sárvári Zita Tombor Zoltán (1973, Budapest) fotográfus 1994 óta fényképez. 2003 és 2011 között Milánóban élt, ahol a Budapesten megkezdett divatfotográfusi pályát folytatta, majd New Yorkba költözött, hogy ott építse tovább karrierjét, ahonnan jelentős nemzetközi sikerek után 2019 végén tért haza. Szakmai munkássága során neves brandekkel, alkotókkal és hírességekkel dolgozott. Divatfotói és portréi olyan rangos, véleményformáló orgánumokban jelentek meg, mint a Vogue, a The Last Magazine, a Harper’s Bazaar, a Time vagy a Kinfolk. Tombor Zoltán tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének és a Magyar Újságírók Országos Szövetségének. Munkái megtalálhatóak hazai és nemzetközi magángyűjteményekben. 2019-ben több alkotását vásárolta meg a Harvard University. Első önálló intézményi kiállítása a Mai Manó Házban egyszerre reflektál a közelmúlt egy mindannyiunkat érintő aktuális eseményére és enged betekintést az alkotó divatfotóinak a világába. A karantén időszakában született sorozat képei a mára szinte a feledés homályába merült helyzet letapogathatatlan bizonytalanságára reagálnak, hol metaforikus, hol absztrakt, hol objektív leíró pontossággal, portrét rajzolva egy kitalált, elszigetelt figura lassú és csendes karanténnapjairól egy, a művész által „megírt” helyen. A sorozat nagy egésze mellett az egyes képek metaforikus állításokkal árnyalják és egészítik ki a világszinten zajló történéseket, lehetőséget adva a befogadónak arra, hogy elidőzzön a közelmúlt tanulságain. Tombor Zoltán a kezdetektől azon dolgozik, hogy alkalmazott fotóit mélyebbre hangolja a divatfotó egyszerű törvényszerűségeinél, a valóság megszépítésénél és a vágyakból és álmokból szőtt ruha bemutatásánál. Az esztétizálás nem elsődleges számára, a hétköznapiság és a spontaneitás ugyanolyan fontos képalkotó elemként jelenik meg fotóin. A dokumentumfotó szigorúan hiteles stílusa megrendezett fikcióval párosul editorial munkái esetében. https://www.maimano.hu/programok/kiallitas-tombor-zoltan-fenyterapia https://www.facebook.com/events/185150157017641/

FotoKlikk archívum
Mai Manó Ház
16:00
fotókiállítás megnyitó Mai Manó Magyar Fotográfusok Háza Tombor Zoltán Sárvári Zita kiállítás Tombor Zoltán Sárvári Zita
08 Jan 2020
Archivált esemény

Société Talks - Tombor Zoltán: Hazafelé kerekasztal beszélgetés és tárlatvezetés "Sok művész és gondolkodó fogalmazta már meg, mit jelent neki az otthon. Titeket mind más és más érzés kerít hatalmába, ha az otthon szót halljátok. Az elmúlt években nekem a honvágy volt az otthonos érzésem. Ez a honvágy az, ami hazahúzott és lehetővé teszi, hogy most itt álljak előttetek. Minden ezzel kapcsolatos érzésemet és gondolatomat a falakon látjátok." Tombor Zoltán, fotográfus kiállítását ezekkel a szavakkal nyitotta meg decemberben a Sociétében. A "Hazafelé" címet viselő legújabb divat-dokumentarista sorozata egy mindannyiunk számára ismerős kelet-európai környezetben játszódó történetet mesél el. Nyáry Luca, író, slammerrel és Dragomán György, íróval kiegészülve a kiállítás anyagáról és vizualitásáról beszélgetünk, arról, hogy mekkora ereje van a képeknek és hogyan lehet képekben mesélni. A beszélgetés után Hazafelé című első Budapesti önálló kiállításán tárlatvezetést tart a művész Tombor Zoltán és a kiállítás kurátora, Sárvári Zita. Tombor Zoltán - fotográfus Nyáry Luca - író, slammer Dragomán György - író moderátor: Ott Anna ❗️A beszélgetés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékotokat az rsvp@societebudapest.com címen tudjátok jelezni felénk. Ha szeretnél elsőként értesülni az eseményeinkről és híreinkről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre: https://member.societebudapest.com/site/signup

FotoKlikk archívum
Société Budapest
18:00
fotókiállítás tárlatvezetés Tombor Zoltán Sárvári Zita kiállítás Tombor Zoltán Sárvári Zita
18 Dec 2019
Archivált esemény

(Please scroll down for the English text) ▶ Tombor Zoltán az egyik legkiemelkedőbb magyar fotográfusa korunknak, aki egyszerre sikeres a képzőművészetben és az alkalmazott fotográfia világában is. Dinamikus és változatos életművében a divat és a portréfotó mellett az autonóm alkotás is helyet kap. Neves magazinokkal, brandekkel, alkotókkal és hírességekkel kollaborál. Saját limitált példányszámú kiadványát, a Supernation-t 2015 óta jelenteti meg évente. ▶ A "Hazafelé" címet viselő, és először a Société Budapestben bemutatott legújabb divat-dokumentarista sorozata egy mindannyiunk számára ismerős kelet-európai környezetben játszódó történetet mesél el. ▶ A kiállítás egy érzelmi panoráma, amely egy olyan régi és új, személyes múlt és egyszerre kollektív történelem köré van felfűzve, amelyben nem csak a gyerekkor általános és felhőtlen szépsége jelenik meg, de a vidék melankólikus hangulata is átszüremlik Tombor ikonikus esztétikájú képein. Kurátor: Sárvári Zita Megnyitó: 2019. 12. 18-án szerdán 19:30-kor. Megtekinthető: 2019. 12. 18-tól 21-ig és 2020. 01. 07-tól 19-ig. /////////////////////// ▶ Zoltán Tombor is one of the most outstanding Hungarian photographers of our time, who is successful both in fine arts and in the commercial photography world. In addition to fashion and portrait photography, his dynamic and diverse oeuvre also features autonomous work. He collaborates with renowned magazines, brands, creators and celebrities. He has been publishing his own annual limited edition publication "Supernation" since 2015. ▶ The latest series of fashion documentaries entitled "Homeward" - presented for the first time by Société Budapest - tells a story in a familiar Eastern European setting. ▶ The exhibition is an emotional panorama of an old and new personal past and a collective history that not only displays the general and carefree beauty of childhood, but also the melancholy mood of the countryside through Tombor's iconic aesthetic. Curator: Zita Sárvári Opening: December 18 Wednesday 19:30. Viewing period: 18 - 21. December, 7 - 19 January

FotoKlikk archívum
Société Budapest
18:30
fotókiállítás megnyitó Tombor Zoltán Sárvári Zita kiállítás Tombor Zoltán Sárvári Zita
02 Oct 2019
Archivált esemény

***Please scroll down for the English version*** Bilak Krystyna: Komplement https://capacenter.hu/kiallitasok/bilak-krystyna-komplement/ A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ az Art Market Budapesten mutatja be a Budapest Portfolio Review 2019 fődíját elnyerő Bilak Krystyna Komplement című fotósorozatát. Megnyitó: 2019. október 2., 20:00 A vendégeket köszönti: Sárvári Zita galériavezető, Deák Erika Galéria Az Art Market Budapest a megnyitó napján, október 2-án, szerdán, VIP kártyával és meghívóval látogatható. „Bilak Krystyna Komplement című sorozata a fotografikus képek működési módjait kérdőjelezi meg. Képelméleti kérdéseket vet fel, egyszerre reflektálva a fotók megjelenési módjára és dekódolási lehetőségeire, miközben vizsgálódásainak eredményként szemet és elmét mozgató játékra, felfedezésre invitálja a nézőt.” (Gellér Judit kurátor) A kiállítás megtekinthető: 2019. október 3-án 11 és 19 óra között ingyenesen, 2019. október 4-én 11 és 21 óra között, 2019. október 5-én és 6-án 11 és 19 óra között az eseményre váltott belépőjeggyel. Jegyinformációk: http://artmarketbudapest.hu/hu/jegyek/ Helyszín: Art Market Budapest, P103 stand – Millenáris D épület (1024 Budapest, Kis Rókus u. 16.) Kurátor: Gellér Judit // Krystyna Bilak: Komplement https://capacenter.hu/en/kiallitasok/krystyna-bilak-komplement/ The Robert Capa Contemporary Photography Center presents the photo series Komplement from Krystyna Bilak, winner of the Best Portfolio Award of the Budapest Portfolio Review 2019, at the Art Market Budapest. Vernissage: October 02, 2019, 8pm Opening remarks by Zita Sárvári, director, Deák Erika Gallery On Wednesday, October 02, the Art Market Budapest is open for VIP card holders and invited guests only. "Krystyna Bilak’s series titled Komplement questions the way photography images work. It raises questions of visual theory, reflecting both on the way the photographs are presented, and the ways they can be decoded, while inviting the viewers for an exploration, for a game startling their eyes and their minds." (Judit Gellér, curator) On view: 3 October, 2019, 11am–7pm free to visit. 4 October, 2019, 11am–9pm & 5, 6 October, 2019, 11am–7pm with valid tickets. Ticket info: http://artmarketbudapest.hu/tickets/ Location: Art Market Budapest, P103 booth – Millenáris D building (16 Kis Rókus Street, 1024 Budapest) Curator: Judit Gellér https://www.facebook.com/events/439900730205087/

FotoKlikk archívum
Art Market Budapest
18:00
fotókiállítás Robert CAPA megnyitó Gellér Judit Krystyna Bilak Bilak Krystyna Sárvári Zita kiállítás Robert Capa Gellér Judit Bilak Krystyna Sárvári Zita
12 Apr 2019
Archivált esemény

Budapest Portfolio Review 2019 https://capacenter.hu/esemenyek/bpr-2019/ A Capa Központ 2019. április 12. és 13. között újra meghirdeti a Budapest Portfolio Review-t! A Capa Központ elkötelezett a magyar fotográfia lehetőségeinek fejlesztése iránt, és ezért fontosnak tartja, hogy minél több magyar fotográfus vegyen részt hazai és nemzetközi programokban. Ezzel a szándékkal rendezi meg 2019. április 12. és 13. között negyedik alkalommal a Budapest Portfolio Review (BPR) portfólió konzultációt. A BPR célja, hogy a résztvevők neves hazai és külföldi szakemberekkel konzultáljanak képeikről, visszajelzéseket kapjanak és megmérettessenek. A konzulensek a magyar és nemzetközi fotográfus szakma elismert képviselői (alkotóművészek, galeristák, művészettörténészek, rangos intézmények, ügynökségek, fesztiválok, szervezetek vezetői és munkatársai). A konzultáció időpontja: 2019. április 12. péntek 10:00–17:00 2019. április 13. szombat 10:00–17:00 (összegzés és eredményhirdetés 19 órakor) A konzultáció helyszíne: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, 1065 Budapest, Nagymező utca 8. Stúdió és Project Room A Budapest Portfolio Review konzulensei: Olivia Arthur fotográfus, MAGNUM Photos Csontó Lajos fotográfus, képzőművész Irina Chmyneva művészeti igazgató, PhotoVista International Festival of Photography Gellér Judit kurátor, Capa Központ Angel Luis Gonzalez CEO, PhotoIreland Foundation Gőbölyös Luca DLA képzőművész, főiskolai tanár Kozma Zsolt művészeti vezető, Inda Galéria Rafał Milach fotográfus, MAGNUM Photos Mucsy Szilvia fotográfus, a Budapest Fotófesztivál igazgatója Sárvári Zita galériavezető, Deák Erika Galéria Simona Vidmar vezető kurátor, UGM Maribor Art Gallery Duncan Wooldridge művész, író, kurátor, University of the Arts London (A változtatás jogát fenntartjuk.) A konzulensek által a legjobbnak ítélt fotográfusok kiemelt szakmai lehetőségekben részesülnek: -FŐDÍJ: a kiválasztott fotográfus önálló kiállítási lehetőséget kap a BPR évében rendezett Art Market Budapesten, a Capa Központ standján. -5 fotográfus lehetőséget kap arra, hogy a FUTURES nemzetközi fotográfiai projekt keretében a 2019. évi Unseen Fesztivál és Vásáron megrendezett csoportos kiállításon részt vegyen Amszterdamban, szeptember 20-22. között. (A projektről, a jelentkezés feltételeiről a részleteket lásd ezen a linken: https://capacenter.hu/off-capa/europai-fotografiai-platform/) -A MAGNUM Photos fotográfusai 6 magyar fotográfust választanak ki, akik számára a Capa Központ térítésmentesen biztosítja a részvételt egy Budapesten, 2019 szeptemberében tartandó MAGNUM Workshopon. Jelentkezni a következő dokumentumok feltöltésével lehet: -angol nyelvű szakmai önéletrajz (legfeljebb 1 oldal) -angol nyelvű artist statement (legfeljebb 300 szó) -8-10 képből álló válogatás 1 PDF file-ban (legfeljebb 5 MB) (A FUTURES projektben és a MAGNUM Workshopon részt venni kívánó fotográfusoknak a részvételi szándékukat külön kell jelezni a konzultáció jelentkezési felületén a lent megadott linken.) A Budapest Portfolio Review-ra megalapozott szakmai tudással rendelkező, aktív professzionális fotográfusok jelentkezését várjuk. A konzultáció nyelve magyar és angol, szükség esetén tolmácsot biztosítunk, az igényt a jelentkezés Capa Központ által történő visszaigazolása után e-mailben kérjük jelezni. Jelentkezés az alábbi linken: Jelentkezési határidő: 2019. április 1., 12:00 Nevezési díj: 5000 Ft. A részvételi díj megfizetésének módjáról a jelentkezés lezárulta után, e-mailben küldünk felvilágosítást. A beküldött részvételi dokumentumokat, anyagokat a jelentkezők számának függvényében a Capa Központ által felkért szakemberek előválogatják és ennek alapján áll össze a portfólió konzultáción résztvevők végleges névsora. További információ: Lugosi Blanka, blanka.lugosi@capacenter.hu https://www.facebook.com/events/2331547750407135/

FotoKlikk archívum
Capa Központ
08:00
Robert CAPA Csontó Lajos Gőbölyös Luca Gellér Judit Mucsy Szilvia portfolio review Olivia Arthur Sárvári Zita Duncan Wooldridge Kozma Zsolt Robert Capa Csontó Lajos Gőbölyös Luca Gellér Judit Mucsy Szilvia Sárvári Zita Kozma Zsolt
Kép szerkesztése