Sötét Világos

Szabó Ágnes-hoz kapcsolódó események

Azok a publikus események, amelyekben ezt az alkotói profilt megjelölték, de nem ő a publikáló Persona.

06 Nov 2020
Archivált esemény

Kedves Érdeklődő! Szeretettel várunk November 6.-án pénteken 19.00-kor kiállításmegnyító eseményünkre a Punktum Galériában, Budakeszin. Kóté Zsolt Miklós A mérhetetlen ismeretlen csodás megnyilvánulásának megmagyarázhatatlan rejtélye című fotókiállítására. A kiállítás az alkotó első, készülő fotósorozatából merít, amely az ismeretlennel való viszonyt igyekszik feltárni és bemutatni. A kiállítást megnyitja: A Fehér Vera, fotográfus A megnyitó performansz vendégei: Szabó Ágnes, táncos Farkas János, zene- és hangterapeuta András Sándor, zenész Házigazda: Mátyus Kriszta, fotográfus A kiállítás megtekinthető 2020. november 6-30. A kiállított fényképek megvásárolhatók. www.zsolophoto.com című kiállításának nyitó eseményére. A kiállításmegnyitó alkalom a kiállított művek jobb megismeréséhez, kulturális élmény, társasági esemény, lehetőség. Az est 19.00-kor kezdődik és várhatóan 22.00-ig fog tartani. Szabó Ágnes, Farkas János, András Sándor közreműködésével Az est megvalósítását támogatással tudjuk biztosítani. Kérjük adománnyal járulj hozzá az esemény költségeihez. A férőhelyek száma véges. Kérem visszajelzés küldését,számíthatunk-e megjelenésed https://www.facebook.com/events/689088468275494/

FotoKlikk archívum
Punktum Galéria és Műhely Alapítvány
18:00
fotókiállítás megnyitó Szabó Ágnes kiállítás Szabó Ágnes
11 Sep 2015
Archivált esemény

A kiállítást Szabó Ágnes művészettörténész nyitja meg. A kiállítást Szabó Ágnes művészettörténész nyitja meg.

FotoKlikk archívum
17:00
fotókiállítás Radócz Balázs Szabó Ágnes Radócz Balázs Szabó Ágnes
05 Nov 2008
Archivált esemény

A Kecskeméti Fotókör meghívja Önt éves kiállításának megnyitójára. Megnyitja: Király László György közgazdász, a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja. Cím: Tiszti Klub, Kecskemét, Lechner Ödön u. 3. Kiállítók: Balla Zita, Bognár Ágnes, Fehér Kálmán, Margelatu Iulian, Molnár József, Molnár Antal Dénes (Kerekegyháza), Nagy Enikő (Budapest), Péteri Zsolt, Szabó Maya, Szabó Ágnes, Szűcs Antal (Mezőtúr), Ujvári Sándor, Tarján Sándor (Tatabánya), Verebéli István, Vörös László, Zvaló László. Támogatók: A Kecskeméti Fotókör meghívja Önt éves kiállításának megnyitójára. Megnyitja: Király László György közgazdász, a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja. Cím: Tiszti Klub, Kecskemét, Lechner Ödön u. 3. Kiállítók: Balla Zita, Bognár Ágnes, Fehér Kálmán, Margelatu Iulian, Molnár József, Molnár Antal Dénes (Kerekegyháza), Nagy Enikő (Budapest), Péteri Zsolt, Szabó Maya, Szabó Ágnes, Szűcs Antal (Mezőtúr), Ujvári Sándor, Tarján Sándor (Tatabánya), Verebéli István, Vörös László, Zvaló László. Támogatók: Tiszti Klub - Kecskemét, Color Foto Digital Kft., Kiss Fotó Kft., ÉvArt Képkeretező Galéria.

FotoKlikk archívum
17:00
fotókiállítás Kecskeméti Fotókör Király László György Szabó Maya Ujvári Sándor Szabó Ágnes Nagy Enikő Bognár Ágnes kiállítás megnyitó Király László György Szabó Maya Ujvári Sándor Szabó Ágnes Nagy Enikő Bognár Ágnes
17 Sep 2008
Archivált esemény

Helyszín:Művész Kávézó, Kecskemét, Rákóczi út 16. Megnyitja: Ágh András fotográfus Látogatható: Hétfőtől szombatig, 8 és 22 óra között. Helyszín: Művész Kávézó, Kecskemét, Rákóczi út 16. Megnyitja: Ágh András fotográfus Látogatható: Hétfőtől szombatig, 8 és 22 óra között. A kiállítás képeit a Kecskeméti Fotókör alkotótáborának, a IX. Bugaci Kontak Fotográfiai Tábor résztvevőinek: Bognár Ági, Fehér Kálmán, Margelatu Iulian, Nagy Enikő, Nagy István (Szentes), Seres Géza (Debrecen), Szabó Ágnes, Szabó Maya, Szűcs Antal (Mezőtúr), Szűcs Bernadett (Mezőtúr), Tarján Sándor (Tatabánya), Ujvári Sándor, Zvaló László, és Verebéli István alkotásaiból válogattuk. Támogatók: ÉvArt, Color Foto Digital Kft., Free Line Kft., Kiss Fotó Kft., Videopix Bt., Knorr-Bremse Fékrendszer Kft., Kovács István, Tiszti Klub - Kecskemét.

FotoKlikk archívum
16:00
fotókiállítás Kecskeméti Fotókör Ágh András Nagy István Seres Géza Dr. Kovács István Szabó Maya Ujvári Sándor Szabó Ágnes kiállítás Seres Géza Ágh András Nagy István Seres Géza dr. Kovács István Szabó Maya Ujvári Sándor Szabó Ágnes
25 Feb 2008
Archivált esemény

A Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola (Debrecen, Holló László sétány 6.) tisztelettel meghívja a Kecskeméti Fotókör "Kontaktok" (Válogatás a Kecskeméti Fotókör bugaci Kontakt Fotográfiai Táborainak anyagából) című kiállítására, az iskola galériájába. A kiállítást megnyitja Dr. Seres Géza fotóművész. Kiállítók: Bognár Ági, Fehér Kálmán, Margelatu Iulian, Nagy Enikő, Szabó Ágnes, Szabó Maya, Szépe Szilvia, Szűcs Antal (Mezőtúr), Tarján Sándor (Tatabánya), Tóth Judit, Ujvári Sándor, A Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola (Debrecen, Holló László sétány 6.) tisztelettel meghívja a Kecskeméti Fotókör "Kontaktok" (Válogatás a Kecskeméti Fotókör bugaci Kontakt Fotográfiai Táborainak anyagából) című kiállítására, az iskola galériájába. A kiállítást megnyitja Dr. Seres Géza fotóművész. Kiállítók: Bognár Ági, Fehér Kálmán, Margelatu Iulian, Nagy Enikő, Szabó Ágnes, Szabó Maya, Szépe Szilvia, Szűcs Antal (Mezőtúr), Tarján Sándor (Tatabánya), Tóth Judit, Ujvári Sándor, Verebéli István, ifj. Walter Péter. Kontakt Fotográfiai Tábor: A Kontakt Fotográfiai Tábor (KFT) egyidős a megújult Kecskeméti Fotókörrel. A klub tagjai, nyolc éve (2000-2007), minden évben megrendezték a nyári szakmai programot Bugacon egy régi tanyasi iskolában. Az együtt töltött egy, másfél hét közösségformáló hatású, miközben újra és újra merítenek a fényképezés hajnalának oly gazdag szakmai gyakorlatából. Úgynevezett archaikus technikákat – cianotípiát, sópapírt, arrow-root papírt, szépiát, albumint, kallitípiát, argentotípiát, és különböző pigment eljárásokat (olajnyomás, szénnyomat, pigment-nyomat, antrakotípia) – elevenítenek fel, és alkalmaznak újra. Így próbálják megőrizni, és életben tartani a korabeli fényírók tudását. Mindehhez ideális helyszín a magyar puszta, ahol egy letűnőben lévő, földműves életformát örökíthetnek meg a történeti eljárásokkal. A rendelkezésre álló technikai háttér és fotólabor lehetővé teszi, hogy az alkotások – a felvételezéstől az installálásig – a helyszínen elkészüljenek.

FotoKlikk archívum
15:00
Kecskeméti Fotókör Seres Géza Dr. Szabó Maya Ujvári Sándor Szabó Ágnes Walter Péter kiállítás Seres Géza Seres Géza dr. Szabó Maya Ujvári Sándor Szabó Ágnes Walter Péter
09 Nov 2007
Archivált esemény

Helyszín: Cactus C@fe, Mezőtúr Megtekinthető: 2007. december 19-ig, a netkávézó nyitvatartási ideje alatt. Kiállítók: Bognár Ági, Fehér Kálmán, Nagy Enikő, Szabó Ágnes, Szabó Maya, Szűcs Antal (Mezőtúr), Tarján Sándor (Tatabánya), Tóth Judit, Ujvári Sándor, Verebéli István, ifj. Walter Péter. Helyszín: Cactus C@fe, Mezőtúr Megtekinthető: 2007. december 19-ig, a netkávézó nyitvatartási ideje alatt. Kiállítók: Bognár Ági, Fehér Kálmán, Nagy Enikő, Szabó Ágnes, Szabó Maya, Szűcs Antal (Mezőtúr), Tarján Sándor (Tatabánya), Tóth Judit, Ujvári Sándor, Verebéli István, ifj. Walter Péter.

FotoKlikk archívum
00:00
fotókiállítás Kecskeméti Fotókör Szabó Maya Ujvári Sándor Szabó Ágnes Walter Péter Szabó Maya Ujvári Sándor Szabó Ágnes Walter Péter
29 Jul 2007
Archivált esemény

Helyszín: Nekem8 Teázó (Kecskemét, Szabadság tér 6.). Megnyitja: Tanács Gábor újságíró. Megtekinthető: hétfőtől szombatig 10-20 óráig. Az alkotások a VIII. (KFT.) Bugaci Kontakt Fotográfiai Tábor résztvevőinek – Bognár Ági, Fehér Kálmán, Nagy Enikő, Szabó Ágnes, Szabó Maya, Szűcs Antal, Tarján Sándor, Tóth Judit, Ujvári Sándor, Verebéli István és ifj. Walter Péter – munkái. A meghívón látható fotó: Verebéli István – Kormorán (ok). Helyszín: Nekem8 Teázó (Kecskemét, Szabadság tér 6.). Megnyitja: Tanács Gábor újságíró. Megtekinthető: hétfőtől szombatig 10-20 óráig. Az alkotások a VIII. (KFT.) Bugaci Kontakt Fotográfiai Tábor résztvevőinek – Bognár Ági, Fehér Kálmán, Nagy Enikő, Szabó Ágnes, Szabó Maya, Szűcs Antal, Tarján Sándor, Tóth Judit, Ujvári Sándor, Verebéli István és ifj. Walter Péter – munkái. A meghívón látható fotó: Verebéli István – Kormorán (ok).

FotoKlikk archívum
17:00
Kecskeméti Fotókör Szabó Maya Ujvári Sándor Szabó Ágnes Walter Péter Szabó Maya Ujvári Sándor Szabó Ágnes Walter Péter
Kép szerkesztése