ismeretlen
Azok a publikus események, amelyekben ezt az alkotói profilt megjelölték, de nem ő a publikáló Persona.
Székelyhidi50 – az előző évek tartalmából Székelyhidi Zsolt költő, fotográfus, zenész. 11 verseskönyv és regény, számos zenei album szerzője, több zenekar és formáció alapítótagja és közreműködője, aki az utóbbi időszakban kortárs költők portréfotózásával is foglalkozik. Mesél arról, hogy ez a sokszínű és szerteágazó életpálya hogyan tudott megvalósulni, mi kellett hozzá, hogy a hajdúszoboszlói gyerekkor és a miskolci évek után Budapesten találja meg önmagát. Mik azok a sarokpontok és kik azok a költők, pályatársak, barátok, akik segítették, támogatták költői életútját. A fotókkal, zenével és videókkal illusztrált esten ezekről és sok minden másról is szó esik. Utána pedig, akinek lesz kedve, megvárhatja az éjfélt, az ünnepelt ugyanis 11-én született. A koccintás nem maradhat el. Várunk mindenkit szeretettel. A helyszínen a szerző régebbi és új könyvei is beszerezhetők lesznek. https://www.facebook.com/events/285463347529804/
A sorozatról Székelyhidi Zsolt közel 10 éve rendszeresen fotózza kortárs költőinket, íróinkat. Persze, könnyedén mozog közöttük, hiszen maga is ír, eddig 10 könyve jelent meg. Az eseményeken fotózva inkább az előtte, utána pillanatok érdeklik, amikor a versét épp felolvasni, elszavalni készülő még a várakozás feszült pillanataiban él vagy már túl van az egészen, és a színpadról lelépve, a székről felállva megszabadul a kimondás kényelmetlenségétől. Ilyen értelemben véve Székelyhidi az alkotók mögé lát, képes elkapni azokat a ritka pillanatokat, amikor a köztudatban még mindig visszahúzódónak, sőt, magányosnak gondolt alkotókból előbújik valami szépen hétköznapi, egyszerűen emberi. A válogatás gerincét Székelyhidi Versmaratonokon készített felvételei alkotják. Az idén, Költészet napján is megrendezett esemény az Év versei című reprezentatív antológiában szereplő költőket mutatja be. Finisszázs Berka Attila és Székelyhidi Zsolt Nagy Leával közös versrevüjében a fotókon szereplő költők verseiből hallhatunk egy összeállítást este 6 órától a kiállítási térben. A fotókon szereplő költők Ágh István, Bajtai András, Báger Gusztáv, Bék Timur, Berka Attila, Both Balázs, Cselényi Béla, Csornij Dávid, Czigány György, Dicső Zsolt, Dr. Máriás, Döbrentei Kornél, G. István László, Falusi Márton, Fecske Csaba, Fekete Vince, Fenyvesi Ottó, Filip Tamás, Hartay Csaba, Hekl Krisztina, Horváth Veronika, Iancu Laura, Jász Attila, Kalász Márton, Kemény István, Kopriva Nikolett, Kovács István, Kukorelly Endre, Kürti László, Ladik Katalin, Lanczkor Gábor, Lázár Balázs, Lennert Móger Tímea, Marczinka Csaba, Miklya Zsolt, Murányi Zita, Nádasdy Ádám, Nagy Izabella, Nagy Lea, Nagy Zsuka, Oláh András, Payer Imre, Péntek Imre, Petőcz András, Regős Mátyás, Rónai Balázs Zoltán, Rózsa Boglárka, Serfőző Simon, Sütő Csaba András, Szalai Zsolt, Szentmártoni János, Szigeti Lajos, Szőcs Géza, Tábor Ádám, Terék Anna, Tolvaj Zoltán, Tóth László, Turczi István, Vass Tibor, Végh Attila, Vörös István, Wirth Imre, Zalán Tibor, Zsille Gábor https://www.facebook.com/events/1956167727901843/
"Van egy csodálatos fotód az éjszakai égboltról? Netán több is? Most könyveket nyerhetsz egy szuper pályázaton! A Corvina Kiadó fotópályázatot hirdet amatőr és profi fotósok számára. Olyan képeket várunk, amelyeken az éjszakai égboltot örökítettétek meg. A kiírás apropója Isaac Asimov klasszikus csillagászati ismeretterjesztő művének, A robbanó Napoknak az új kiadása. Díjazás: helyezett: 25.000 forint értékben választhat a Corvina Kiadó könyveiből helyezett: 20.000 forint értékben választhat a Corvina Kiadó könyveiből helyezett: 15.000 forint értékben választhat a Corvina Kiadó könyveiből Az első tíz helyezett megnyeri Isaac Asimov: A robbanó Napok című könyvét. Határidő: 2021. november 1. 24:00 óra A pályázatok értékelése: Karcagi Klára, a Corvina Kiadó művészeti vezetője Király Levente, a Corvina Kiadó igazgatója Székelyhidi Zsolt, a Corvina Kiadó műszaki vezetője A pályázatra beküldött képeket a Corvina Kiadó jogosult a honlapján, facebook- és instagramoldalán, a fotós megnevezésével megjelentetni. Mikor és hogyan lehet a pályázatot benyújtani? E-mailen a koch.andrea@lira.hu címre kell beküldeni „Asimov fotópályázat” tárgyi megjelöléssel, valamint fel kell tölteni a pályázó facebook- és instagramoldalára az alábbi hastag jelzésekkel: #éjszakai_égbolt #corvinakiadó #asimov Ki pályázhat? A pályázaton 14. életévüket betöltött személyek vehetnek részt. Fontos részletek: Az alkotásoknak eredeti tartalmaknak kell lenniük. Csak saját, a pályázó által készített alkotás nevezhető. Csak olyan fotóval lehet pályázni, amit még nem publikáltak máshol. Egy pályázó maximum 3 képet küldhet be. A pályázaton manipulált képek nem indulhatnak. Nem számít manipulációnak a hagyományos fotográfiai korrekció, így a színek, tónusok és a fényerő beállítása, illetve a felvétel közben keletkezett technikai hibák eltávolítása. A képek 3-10 MB méretűek lehetnek, JPG formátumban. Rövidebbik oldaluk minimum 2100 pixel, a hosszabbik pedig maximum 6000 pixel legyen. A képtömörítési minőség 100%-os legyen. Nevezési díj nincs. Kitől lehet további információt kérni a pályázati felhívással kapcsolatban? Kérdés esetén a koch.andrea@lira.hu email címre várjuk a leveleket. " Forrás
Az arc mindig személyes. Nem csak azért, mert kiülnek rá az érzelmek, a szemünkből kiolvasható a pillanatnyi lelkiállapotunk, szájunk állása elárulja hangulatunkat. Az arc azért is személyes, mert a nézőtől is ugyanazt kívánja meg. Ha nem fordítjuk el a tekintetünket illedelmesen, ha nem nézünk félre, miközben látszólag a másikra figyelünk, ha sikerül végig összpontosítanunk, akkor nem csak a másiké, de saját énünk is feltárulkozik, megmutatkozik. Egy kicsit, mintha saját arcunk nézne vissza ránk. Az Elölnézet című válogatás képeit nézve azon gondolkodhatunk el, vajon mit tennénk mi abban a helyzetben, ha „nézésre”, „szemlélésre” bocsátanánk a saját arcunkat. A kiállítást megnyitja: Velican-Patrus Dóra Frontálperformansz: SPN Krú (Berka Attila és Székelyhidi Zsolt)