Sötét Világos

Takács Márton-hoz kapcsolódó események

Azok a publikus események, amelyekben ezt az alkotói profilt megjelölték, de nem ő a publikáló Persona.

16 Dec 2022
Archivált esemény

Kerítéskiállítás Erzsébetváros és a MOME Fotográfia együttműködése Az utóbbi években annyi minden megváltozott bennünk, rajtunk, körülöttünk, hogy észre sem vesszük azt, ha esetleg a belvárosban is ez történt. Elkezdődtek új életünk első napjai, ahol szétzilálódtak vagy erősebbek lettek a kapcsolataink, ahol újra kellett értelmezni a család és a barátok közelségét, ahol szembe kellett nézni azzal, hogy az amúgy sem sziklaszilárd jövőnk reményét elnyeli a bizonytalanság futóhomokja. De főleg: szembe kellett nézni. Néha a képernyőkkel, néha a zárt ajtóval, néha pedig a másik emberrel, és az ő véleményével, sorsával, életével. Életeknek pedig élettér kell, a Klauzál tér pedig a belváros egy különösen koncentrált élettere, aminek a megújulása ugyanolyan szimbolikus, mint bármi, amivel leszámoltunk a régi életünkkel. A régi élet és az új élet súrlódását pedig érdemes megörökíteni, hiszen ki tudja, mikor lesz ilyenben részünk legközelebb. A VisszaTÉR – Arccal egymás felé címet kapó kiállítás, amit a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fotográfia szakos hallgatóinak munkáiból válogattunk a 2021-2022-es tanévből, pontosan ezt az időszakot dokumentálja. Kurátor / Szombat Éva, Kudász Gábor Arion Kiállítás koncepció / Gallai Renáta, Erzsébetváros Management / Fábry Tímea, MOME Fotográfia Grafikai tervezés / Kudlák Amy Noémi Nyomda / Giclée Factory Témavezető tanárok Drégely Imre / Fabricius Anna / Fábics Natália / Fátyol Viola / Gulyás Miklós / Kolozsi László / Kudász Gábor Arion / Máté Gábor / Szalontai Ábel / Szalay Krisztina / Szombat Éva Kiállító hallgatók Babai Dénes / Benes Lili / Bényi Ágoston / Blaschke Zsófia / Czeglédi Mátyás / Cseke Tamás / Dontasz Zoi / Eördögh Lola / Ferenczi Dániel / Gara Ádám / Horváth Anita / Horváth Maja / Kováts Gergely / Könczey Ágota / Lantos Olivér / Kürtösi Marcell / Legát Franciska / Mari Ornella / Melegh Benjámin / Mucsi Ágota / Németh Levente / Simon Iringó / Spanyár Judit / Szabó Emma / Szarka Dániel / Szövérffi Adrienn / Takács Márton / Tar Ágnes / Varga Domonkos / Varga-Jancsó Dániel

FotoKlikk archívum
Klauzál tér
08:00
fotókiállítás Drégely Imre megnyitó Kudász Gábor Arion Gulyás Miklós Szalontai Ábel Szombat Éva Fátyol Viola Fabricius Anna Máté Gábor Szalay Krisztina Varga Domonkos Spanyár Judit Fábry Tímea Simon Iringó Szabó Emma Eördögh Lola MUCSI Ágota Bényi Ágoston Ferenczi Dániel Horváth Maja Lantos Olivér Takács Márton Tar Ágnes Cseke Tamás Legát Anna Franciska MOME Fotográfia Babai Dénes Benes Lili Blaschke Zsófia Czeglédi Mátyás Dontasz Zoi Gara Ádám Horváth Anita Kováts Gergely Könczey Ágota Kürtösi Marcell Mari Ornella Melegh Benjámin Németh Levente Szarka Dániel Szövérffi Adrienn Varga-Jancsó Dániel Fábics Natália Kolozsi László kiállítás Legát Franciska Drégely Imre Kudász Gábor Arion Gulyás Miklós Szalontai Ábel Szombat Éva Fátyol Viola Fabricius Anna Máté Gábor Szalay Krisztina Varga Domonkos Spanyár Judit Fábry Tímea Szabó Emma Mucsi Ágota Bényi Ágoston Ferenczi Dániel Lantos Olivér Takács Márton Tar Ágnes Cseke Tamás Legát Anna Franciska Babai Dénes Blaschke Zsófia Czeglédi Mátyás DONTASZ Zoi Gara Ádám Horváth Anita Kováts Gergely Könczey Ágota Kürtösi Marcell Melegh Benjámin Németh Levente SZARKA Dániel Szövérffi Adrienn Varga-Jancsó Dániel Fábics Natália Kolozsi László Legát Franciska
16 Dec 2022
Archivált esemény

VISSZATÉR - ARCCAL EGYMÁS FELÉ Kerítéskiállítás Erzsébetváros és a MOME Fotográfia együttműködése Az utóbbi években annyi minden megváltozott bennünk, rajtunk, körülöttünk, hogy észre sem vesszük azt, ha esetleg a belvárosban is ez történt. Elkezdődtek új életünk első napjai, ahol szétzilálódtak vagy erősebbek lettek a kapcsolataink, ahol újra kellett értelmezni a család és a barátok közelségét, ahol szembe kellett nézni azzal, hogy az amúgy sem sziklaszilárd jövőnk reményét elnyeli a bizonytalanság futóhomokja. De főleg: szembe kellett nézni. Néha a képernyőkkel, néha a zárt ajtóval, néha pedig a másik emberrel, és az ő véleményével, sorsával, életével. Életeknek pedig élettér kell, a Klauzál tér pedig a belváros egy különösen koncentrált élettere, aminek a megújulása ugyanolyan szimbolikus, mint bármi, amivel leszámoltunk a régi életünkkel. A régi élet és az új élet súrlódását pedig érdemes megörökíteni, hiszen ki tudja, mikor lesz ilyenben részünk legközelebb. A VisszaTÉR – Arccal egymás felé címet kapó kiállítás, amit a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fotográfia szakos hallgatóinak munkáiból válogattunk a 2021-2022-es tanévből, pontosan ezt az időszakot dokumentálja. Kurátor / Szombat Éva, Kudász Gábor Arion Kiállítás koncepció / Gallai Renáta, Erzsébetváros Management / Fábry Tímea, MOME Fotográfia Grafikai tervezés / Kudlák Amy Noémi Nyomda / Giclée Factory Témavezető tanárok Drégely Imre / Fabricius Anna / Fábics Natália / Fátyol Viola / Gulyás Miklós / Kolozsi László / Kudász Gábor Arion / Máté Gábor / Szalontai Ábel / Szalay Krisztina / Szombat Éva Kiállító hallgatók Babai Dénes / Benes Lili / Bényi Ágoston / Blaschke Zsófia / Czeglédi Mátyás / Cseke Tamás / Dontasz Zoi / Eördögh Lola / Ferenczi Dániel / Gara Ádám / Horváth Anita / Horváth Maja / Kováts Gergely / Könczey Ágota / Lantos Olivér / Kürtösi Marcell / Legát Franciska / Mari Ornella / Melegh Benjámin / Mucsi Ágota / Németh Levente / Simon Iringó / Spanyár Judit / Szabó Emma / Szarka Dániel / Szövérffi Adrienn / Takács Márton / Tar Ágnes / Varga Domonkos / Varga-Jancsó Dániel

FotoKlikk archívum
Magyarország
00:00
fotókiállítás Drégely Imre Kudász Gábor Arion Gulyás Miklós Szalontai Ábel Szombat Éva Fátyol Viola Fabricius Anna Máté Gábor Szalay Krisztina Varga Domonkos Spanyár Judit Fábry Tímea Simon Iringó Szabó Emma Eördögh Lola MUCSI Ágota Bényi Ágoston Ferenczi Dániel Horváth Maja Lantos Olivér Takács Márton Tar Ágnes Cseke Tamás Legát Anna Franciska MOME Fotográfia Babai Dénes Benes Lili Blaschke Zsófia Czeglédi Mátyás Dontasz Zoi Gara Ádám Horváth Anita Kováts Gergely Könczey Ágota Kürtösi Marcell Mari Ornella Melegh Benjámin Németh Levente Szarka Dániel Szövérffi Adrienn Varga-Jancsó Dániel Fábics Natália Kolozsi László kiállítás Legát Franciska Drégely Imre Kudász Gábor Arion Gulyás Miklós Szalontai Ábel Szombat Éva Fátyol Viola Fabricius Anna Máté Gábor Szalay Krisztina Varga Domonkos Spanyár Judit Fábry Tímea Szabó Emma Mucsi Ágota Bényi Ágoston Ferenczi Dániel Lantos Olivér Takács Márton Tar Ágnes Cseke Tamás Legát Anna Franciska Babai Dénes Blaschke Zsófia Czeglédi Mátyás DONTASZ Zoi Gara Ádám Horváth Anita Kováts Gergely Könczey Ágota Kürtösi Marcell Melegh Benjámin Németh Levente SZARKA Dániel Szövérffi Adrienn Varga-Jancsó Dániel Fábics Natália Kolozsi László Legát Franciska
05 Aug 2022
Archivált esemény

GARTEN BALATON │ FELSŐÖRSI FOTÓUDVAR │kortárs fotófesztivál * kiállítások * tárlatvezetések * pódiumbeszélgetések * előadások * kertmozi * Nyitvatartás: 2022. augusztus 5–14. mindennap 17:00–22:00 Helyszín: 8227 Felsőörs, Civil Ház, Szabadság tér 5. A Felsőörsi Fotóudvar programjaira a belépés ingyenes. Megnyitó: 2022. augusztus 5., péntek, 19 óra A Fotóudvart megnyitja: Mautner Zsófia szakácskönyvszerző Negyedszer kerül sor a Garten Balaton kortárs művészeti fesztiválra négy észak-balatoni község, Lovas, Csopak, Felsőörs és idén először Alsóörs részvételével. A Capa Központ szervezésében megvalósuló Felsőörsi Fotóudvaron most is a kortárs fotográfiáé lesz a főszerep. Csendéletektől az ételfotózáson át a disznóvágásig – az idei Felsőörsi Fotóudvar szabadtéri és beltéri fotókiállításain bemutatott művek az étkezés és a fotográfia összefüggéseit vizsgálják. A 10 napon át tartó beszélgetések, tárlatvezetések, irodalmi programok és filmvetítések is e téma köré szerveződnek. Az eseménysorozatot MAUTNER ZSÓFIA nyitja meg. HEMZŐ KÁROLY ételfotói és csendéletei kapcsán LAJOS MARI meséli el a páros legendás szakácskönyvsorozatának háttértörténetét. Egy nap a Balatoné, ahol a legfrissebb helyi művészeti kezdeményezések mellett egy Hemző Károly-díjas alkotó, BIELIK ISTVÁN beszél saját művei mentén a vízparton töltött szabadidő témájáról, a balatoni nyaralások rendszerváltás előtti történetéről pedig FORGÁCS PÉTER elbeszéléséből lehet tájékozódni. Az irodalom és a gasztronómia határterületein CSERNA-SZABÓ ANDRÁS és DARIDA BENEDEK kalauzolja a Fotóudvarba érkezőket. SZABÓ ESZTER ÁGNES és KOCSI OLGA különleges ételperformansza vezeti be a Capa Központ csoportos kortárs fotókiállítása, a CAPAZINE LET’S EAT anyagát, amelynek középpontjában a húslevestől a rántott húson át a kolbászig terjedő skálán szereplő ételek közösségteremtő ereje áll. A programot a ROBERT CAPA életművét tárgyaló est zárja. A Felsőörsi Fotóudvar teljes programja 25 kortárs magyar fotográfus, alkotó és szakember közreműködésével valósul meg. A CAPAZINE LET’S EAT kiállításon bemutatkozó alkotók: Fajgerné Dudás Andrea, Hodosy Enikő, Kocsi Olga, Ladocsi András, Matók Zsuzsa, Máté Balázs, Rostás Bianka, Sándor Emese, Simon Zsuzsanna, Szabó Eszter Ágnes, Sztrehalet Oxána, Takács Márton, Vedres Ági, Vékony Dorottya Együttműködő partner: Felsőörs Község Önkormányzata Szervező partner: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, Budapest Kurátor: Mucsi Emese (Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ) • • • A Garten Balaton 2022. évi eseménysorozata a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa kiemelt régiós projektje, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával és a Nagy Gyula Művészeti Alapítvánnyal együttműködésben valósul meg. Szakmai partner: Capa Központ. #VeszpremBalaton2023 #VEB2023 #capaközpont #capacenter • • • www.capacenter.hu www.gartenbalaton.com • • • A Garten Balaton további programjait Lovason felsőörsi és lovasi lakosok ingyenesen látogathatják. Belépés napi karszalaggal, melynek ára 1500 forint. Fizetés a helyszínen bankkártyával valamint készpénzzel lehetséges. • • • Részletes program és további információ: https://capacenter.hu/kiallitasok/garten-balaton-felsoorsi-fotoudvar-2022/ A programváltozás jogát fenntartjuk. https://www.facebook.com/events/5583692178328524/

FotoKlikk archívum
Civil Ház - Felsőörs
15:00
fesztivál Robert CAPA Hemző Károly Vedres Ági Vékony Dorottya Sztrehalet Oxána SZABÓ Eszter Ágnes Ladocsi András Mucsi Emese Simon Zsuzsanna Rostás Bianka Szabó Eszter Takács Márton Lajos Mari Fajgerné Dudás Andrea Kocsi Olga Matók Zsuzsa Sándor Emese Robert Capa Hemző Károly Vékony Dorottya Sztrehalet Oxána Szabó Eszter Ágnes Ladocsi András Mucsi Emese Simon Zsuzsanna Rostás Bianka Szabó Eszter Takács Márton Lajos Mari Fajgerné Dudás Andrea Kocsi Olga Matók Zsuzsa Sándor Emese
05 Aug 2022
Archivált esemény

szabadtéri kiállítás │ CAPAZINE LET'S EAT │ FELSŐÖRSI FOTÓUDVAR │GARTEN BALATON CAPAZINE – LET’S EAT „A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ 2020-ban harmadik alkalommal rendezte meg az évi rendszerességű CAPAZINE workshopot, amelynek központi témája ezúttal az étel, az étkezés és a fotográfia kapcsolata volt. A műhelymunkán résztvevők az evést egyfelől mint hétköznapi és személyes cselekvést, másfelől mint politikai és közösségi, a globális léptékekre is hatást gyakorló tettet vizsgálták. A közel egyéves munkafolyamat során a fotográfusok, képzőművészek, food stylistok és szakszövegírók hét alkotói csoportba rendeződve közös munka keretében hoztak létre új műveket. Az étkezés hagyományosan összekapcsolódik a kényelem- és nyugalomérzettel. Az angol comfort food kifejezést is olyan fogásokra használják, amelyek vigaszt nyújtanak a fogyasztónak és jobbá teszik a közérzetünket. Ezeknek az ételeknek jellemzően magas a szénhidráttartalma, és különböző gyermekkori emlékeket elevenítenek fel, a vércukorszint emelésén túl ezzel is egy pillanatnyi boldogságot csempészve a mindennapokba. Részben a stressz- és vírusmentes közösségi együttlét iránti vágyakozás miatt alakult úgy, hogy végül több csoport fotósorozatának a fókuszába is olyan házias, ismerős ételek – a húsleves, a rántott hús vagy a kolbász – kerültek, amelyek jellemzően a vasárnapi családi ebédek alkalmával jutnak az asztalainkra. Sokan hordozunk olyan személyes történeteket, amelyek egy-egy ilyen ízhez vagy ételhez kötődnek; bízunk benne, hogy az erre való ráismerés segít majd kapcsolódni a fotósok témafelvetéseihez, legyen az a saját emlék akár édes, akár keserű.” (Mucsi Emese & Szalipszki Judit, a workshop vezetői) A CAPAZINE LET’S EAT kiállításon bemutatkozó alkotók: Fajgerné Dudás Andrea, Hodosy Enikő, Kocsi Olga, Ladocsi András, Matók Zsuzsa, Máté Balázs, Rostás Bianka, Sándor Emese, Simon Zsuzsanna, Szabó Eszter Ágnes, Sztrehalet Oxána, Takács Márton, Vedres Ági, Vékony Dorottya • • • A Felsőörsi Fotóudvar nyitvatartása: 2022. augusztus 5–14. mindennap 17:00–22:00 Helyszín: 8227 Felsőörs, Szabadság tér 5., Civil Ház A Felsőörsi Fotóudvar programjaira a belépés ingyenes. Együttműködő partner: Felsőörs Község Önkormányzata Kurátor: Mucsi Emese (Capa Központ) • • • A kiállítás a Garten Balaton kortárs művészeti fesztivál programsorozatának része, mely augusztus 5. és 14. között zajlik Lovason, Felsőörsön, Csopakon és Alsóörsön. • • • A Garten Balaton 2022. évi eseménysorozata a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa kiemelt régiós projektje, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával és a Nagy Gyula Művészeti Alapítvánnyal együttműködésben valósul meg. Szakmai partner: Capa Központ • • • www.capacenter.hu www.gartenbalaton.com #VeszpremBalaton2023 #VEB2023 https://www.facebook.com/events/1348054032389336/

FotoKlikk archívum
Civil Ház - Felsőörs
00:00
Robert CAPA MÁTÉ Balázs Vedres Ági Vékony Dorottya Hodosy Enikő Sztrehalet Oxána SZABÓ Eszter Ágnes Ladocsi András Mucsi Emese Simon Zsuzsanna Rostás Bianka Szabó Eszter Takács Márton Fajgerné Dudás Andrea Kocsi Olga Matók Zsuzsa Sándor Emese kiállítás Robert Capa Máté Balázs Vékony Dorottya Hodosy Enikő Sztrehalet Oxána Szabó Eszter Ágnes Ladocsi András Mucsi Emese Simon Zsuzsanna Rostás Bianka Szabó Eszter Takács Márton Fajgerné Dudás Andrea Kocsi Olga Matók Zsuzsa Sándor Emese
01 Oct 2021
Archivált esemény

A kiállítás megtekinthető: 2021. október 1. – 2021. október 16. Keddtől péntekig 14 és 19 óra, szombat és vasárnap 11 és 19 óra között. Hétfőn és ünnepnapokon zárva. Helyszín: Capa Központ – Project Room Kurátor: Mucsi Emese, Szalipszki Judit Kiállító alkotók: Fajgerné Dudás Andrea, Hodosy Enikő, Kocsi Olga, Ladocsi András, Matók Zsuzsa, Máté Balázs, Rostás Bianka, Sándor Emese, Simon Zsuzsanna, Szabó Eszter Ágnes, Sztrehalet Oxána, Takács Márton, Vedres Ági, Vékony Dorottya Közreműködő (szakíró): Wágner Máté " (...) A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ 2020-ban harmadik alkalommal rendezte meg az évi rendszerességű CAPAZINE workshopot, amelynek központi témája ezúttal az étel, az étkezés és a fotográfia kapcsolata volt. A műhelymunka keretében az evést egyfelől mint hétköznapi és személyes cselekvést, másfelől mint politikai és közösségi, a globális léptékekre is hatást gyakorló tettet vizsgáltuk. A közel egyéves munkafolyamat során a fotográfus, képzőművész, food stylist és szakszövegíró résztvevők (Fajgerné Dudás Andrea, Hodosy Enikő, K. Takács Márton, Kocsi Olga, Ladocsi András, Matók Zsuzsi, Máté Balázs, Rostás Bianka, Sándor Emese, Simon Zsuzsanna, Szabó Eszter Ágnes, Sztrehalet Oxána, Vedres Ági, Vékony Dorottya, Wágner Máté) hét alkotói csoportba rendeződve közös munka keretében hoztak létre hét új fotográfiai projektet. Ehhez különféle tematikus előadások nyújtottak kiegészítő információkat és inspirációkat, amelyek többek között az étkezés és a képzőművészet kapcsolatát, az étel az irodalomban és a filmben betöltött szimbolikus szerepét, az élelem fotográfiai reprezentációjának lehetőségeit mutatták be. A résztvevők ezen kívül olyan alkotói gyakorlatokat is megismerhettek, amelyek az élelmiszerrel mint különböző ökológiai rendszerekbe beágyazott, összetett jelenséggel foglalkoztak. (...) " Forrás

FotoKlikk archívum
Capa Központ
08:00
fotókiállítás Robert CAPA Vedres Ági Vékony Dorottya Sztrehalet Oxána Ladocsi András Mucsi Emese Simon Zsuzsanna Rostás Bianka Szabó Eszter Takács Márton Fajgerné Dudás Andrea Kocsi Olga Matók Zsuzsa Sándor Emese kiállítás Robert Capa Vékony Dorottya Sztrehalet Oxána Ladocsi András Mucsi Emese Simon Zsuzsanna Rostás Bianka Szabó Eszter Takács Márton Fajgerné Dudás Andrea Kocsi Olga Matók Zsuzsa Sándor Emese
09 Feb 2021
Archivált esemény

16:00-17:00 MOME Fotográfia BA felvételi: élő kerekasztal beszélgetés Máté Gábor DLA, BA szakvezetővel, Bényi Ágoston, Gajewszky Anna, Grinberg Daniella, Takács Márton és Tar Ágnes BA szakos hallgatókkal. 17:00-18:00 MOME Fotográfia MA felvételi: élő kerekasztal beszélgetés Kudász Gábor Arion DLA, MA szakvezető, egyetemi docens, Szécsi Noémi, Túri András és Máli Fanni MA szakos hallgatók válaszolnak a kérdésekre. Zoom meeting link BA és MA: https://zoom.us/j/93753107546?pwd=RHd2dmV3dERRNUtJZXdobDR5bHRFdz09 Meeting ID: 937 5310 7546 Jelszó: 287246 https://www.facebook.com/events/739831630283351/

FotoKlikk archívum
Online
15:00
online esemény élőben közvetítve kerekasztalbeszélgetés Kudász Gábor Arion Máté Gábor nyílt nap Máli Fanni Szécsi Noémi Gajewszky Anna Bényi Ágoston Grinberg Daniella Takács Márton Tar Ágnes MOME Fotográfia Kudász Gábor Arion Máté Gábor Máli Fanni Szécsi Noémi Gajewszky Anna Bényi Ágoston Takács Márton Tar Ágnes
Kép szerkesztése