Sötét Világos

Verebics Ágnes-hoz kapcsolódó események

Azok a publikus események, amelyekben ezt az alkotói profilt megjelölték, de nem ő a publikáló Persona.

13 Apr 2019
Archivált esemény

Modern evolúció – séta ember, állat és növény háromszögében Természeti felfedezőtúránk első állomásán, az A.P.A Galériában Verebics Ágnes sorozatának állatait vehetjük szemügyre, amelyeknek a szokásosnál több retinájuk van, ettől pedig különös lényekként mutatkoznak meg előttünk. Ezután utunkat növényekkel folytatjuk a Molnár Ani Galériában. Mátyási Péter Greenbox című kiállításában a természet nem pusztán modell, anyag, tárgy, a hangsúly a nem-emberi szereplők jelentőségére helyeződik. Harmadik helyszínünkön, a TOBE Gallery-ben elérkezünk az emberhez. Robitz Anikó fotó alapú művei a holnap tegnapját, a múlt érzékelését és értelmezését mutatják be. Végezetül az Ari Kupsus Galériában Kósa János festészetén keresztül ismerkedhetünk az olajfestés hagyományaival, lehetőségeivel és jövőjével. Útvonal: A.P.A. Galéria / Molnár Ani Galéria / TOBE Gallery / Ari Kupsus Galéria Max. létszám: 25 fő Regisztráció: Az esemény Budapest Art Week karszalaggal látogatható. A Budapesti Tavaszi Fesztivállal közös program. https://www.facebook.com/events/319640392241396/

FotoKlikk archívum
APA / Ateliers Pro Arts Art Center / A.P.A.Galéria
12:00
fotókiállítás tárlatvezetés Robitz Anikó kiállítás Verebics Ágnes Robitz Anikó Verebics Ágnes
10 Apr 2019
Archivált esemény

Szeretettel várjuk a Hybid/Totem című kiállításunkra, április 10-én 18.00 óra kezdettel... A kiállítást megnyitja: Schneller János művészettötrénész A kiállításról: Verebics Ági Hybrid Totem című kiállítása elé Korábbi sorozatainak szerves folytatása és tovább gondolása a jelen kiállítás anyaga, melyben Verebics a Tövisvírus sorozat és az állati portrék képeit fejleszti tovább. Legfőbb inspirációja továbbra is saját arca és fotói, melyeket virtuális és valódi utazásai során gyűjt. Az állati portrék ezúttal még kevésbé valósághűek, sokkal inkább a szellemvilágot, a természeti erőket megtestesítő látomások, totemek, melyek bizonyos emberi tulajdonságokat felerősítve képviselnek. Illékonyak, álomszerű látomások, testetlen bestiák, festőiségükben ugyanakkor – Verebicstől már ismert módon- erőteljesen anyagszerűek. Az emberi alakokhoz hasonlóan rajtuk is eluralkodott egy betegség, valamiféle multiokularitás, avagy sokszeműség, amely egyfelől a rájuk zúduló képáradat befogadását segíti, akárcsak a mitológiai Argosznak, kinek mellékneve a panoptész, sokatlátót, mindentlátót is jelölhet. A sokatlátás ugyanakkor megosztja a figyelmet, fókuszálatlanná, dekoncentrálttá teszi, és szemkontatus híján dehumanizálja is a figurákat. Akárcsak a mai befogadók, mi is sokat nézünk, de keveset tudunk valóban meg is látni, be is fogadni. A reflektálatlan befogadás azonban kiszolgáltatottá tesz, a képek anélkül manipulálnak, kerítenek hatalmukba, hogy tudomást szereznénk erről. Verebics reflektálatlan tekintetet bemutató képei egyszerre vészjósló próféciák, dehumanizált portrék, ember-állat-robot hybridek egy szebb jövőből. A nehéz festmények ellepontjaként fotóalapú munkák is megjelennek és egy helyspecifikus installáció is felállításra kerül. A kiállítással kapcsolódunk a Budapest Art Week programjához. https://www.facebook.com/events/436176713785917/

FotoKlikk archívum
APA / Ateliers Pro Arts Art Center / A.P.A.Galéria
16:00
fotókiállítás megnyitó Verebics Ági kiállítás Verebics Ágnes Verebics Ágnes
11 Dec 2018
Archivált esemény

Az Alibi és a Hamu és Gyémánt Kiadó szeretettel meghívja az Alibi – hat hónapra MEZTELEN című kötetének bemutatójára, mely 2017. december 11-Én, szerdán 18 órakor lesz a Premier Kultcaféban! Az antológia szerzői: Alexander Brody, Csányi Vilmos, Csepelyi Adrienn, Csepreghy Nándor, Dér András, Dragomán György, Garaczi László, Gáncs Tamás, Gelencsér József, Géczi János, Háy János, Hegyi Zsolt, Hidas Judit, Jaksity György, Jolsvai András, Juhász Katalin, Karafiáth Orsolya, Kányádi Sándor, Kovács Emese, Kötter Tamás, Lackfi János, Ladik Katalin, Lázár Eszter, Magyar László András, Malonyai Péter, Maros András, Márton László, Mód Orsolya, Nádasdy Ádám, Nagy Gabriella, Nagy Ildikó Noémi, Nyáry Krisztián, Nyáry Luca, Orosz Györgyi, Papp-Zakor Ilka, Péntek Orsolya, Sákovicsné Dömölky Lidia, Serényi János, Szabó T. Anna, Szerényi Gábor, Torma Tamás, Tóth Krisztina, Vámos Miklós, Zoltán Gábor Az antológiában szereplő képzőművészek Balla Demeter, Bródy Lilly, Czene Márta, Csernik Attila, Esterházy Marcell, Freund Éva, Gelencsér András, Herczeg Eszter, Ivády Tamás, Kövesi Eszter, Ladik Katalin, Laki Nóra, Lázár Eszter, Makovecz Benjámin, Molnár Eszter, Moizer Zsuzsa, Nagy Kriszta x-T, Oláh Gergely Máté, Részegh Botond, Rózsa Erika, Sivák Zsófia, Stalter György, Szerényi Gábor • Szyksznian Wanda • Tandori Dezső, Varga Marietta • Verebics Ágnes • Verebics Katalin Az Alibi szerkesztői: Alexander Brody, Karsai Béla, Márton László, Nagy Gabriella és Torma Tamás Premier Kultcafé Budapest 1085, Üllői út 2-4. Szeretettel várjuk interaktív, karácsonyi könyvbemutatónkra, amelyen minden vendég megszólalhat, és minden szerző megszólítható lesz! https://www.facebook.com/events/207152400184473/

FotoKlikk archívum
Premier Kultcafé
17:00
könyvbemutató Stalter György Balla Demeter Oláh Gergely Máté Magyar László Lackfi János Nagy Gabriella Herczeg Eszter Varga Marietta Hegyi Zsolt Szerényi Gábor Lázár Eszter Czene Márta Ladik Katalin Verebics Ágnes Stalter György Balla Demeter Oláh Gergely Máté Magyar László Lackfi János Nagy Gabriella Herczeg Eszter Hegyi Zsolt Szerényi Gábor Lázár Eszter Czene Márta Ladik Katalin Verebics Ágnes
08 Jan 2010
Archivált esemény

A Magyar Fotográfiai Múzeum (6000 Kecskemét, Katona József tér 12.) tisztelettel meghívja Önt és barátait Seeing Oneself / Önmagunkat látni című kiállításának megnyitójára, 2010. január 8-án, pénteken, 17 órára. A kiállítást Gisela Weimann és Jerzy Olek nyitja meg. A Magyar Fotográfiai Múzeum (6000 Kecskemét, Katona József tér 12.) tisztelettel meghívja Önt és barátait Seeing Oneself / Önmagunkat látni című kiállításának megnyitójára, 2010. január 8-án, pénteken, 17 órára. A kiállítást Gisela Weimann és Jerzy Olek nyitja meg. A kiállításhoz kapcsolódóan a Magyar Fotográfiai Múzeum szervezésében kerül sor arra a workshop tanfolyamra is, ahol az érdeklődők január 29. és 31. között elmélyülhetnek az „önkép” készítésének történetével és gyakorlati megoldásaival a kiállításon szereplő művészek és meghívott előadók közreműködésével. Egy 1970-es években vásárolt tükör hátlapjára egy optikus belevéste: „Hiányos látás: minden harmadik emberről elmondható, hogy nem lát jól.” Ennek ellenére, vagy inkább pontosan ezért, a nem csak fizikai, hanem pszichikai értelemben vett hiányos látás miatt 70 művész tette fel a következő kérdéseket: Hogyan látom önmagam? Mi vesz körül? Mi az, ami jellemez és meghatároz engem? Végül: ki vagyok én? A tíz művésszel Lengyelországból induló kiállítás országról országra újabb tíz résztvevővel bővült, számuk a magyarországi kiállítás kapcsán felkért alkotókkal eléri a hetvenet. Gisela Weimann A kiállításon szereplő alkotók: Csehország Ladislav Hartmann, Viteclav Krejci, Petr Mosko, Rudolf Nemecek, Iva Pavlatova, Jiti Pytlik, Pavel Rejtar, Michaela Styjskalova, Jaroslav Tomanova, Roman Unger Franciaország Patrick Bailly-Maitre-Grand, Jean-Marc Biry, Jean de Breyne, Evelyne Coutas, Laurence Demaison, Christophe Galatry, Yannick Hedel, Alain Harveau, Philippe Paret, Riwan Tromeur Lengyelország Anna Glinka, Agnieszka Grandowicz, Michal Jakubowicz, Waldemar Jama, Boguslaw Michnik, Jerzy Olek, Jan Rusiniak, Marcin Szcyrba, Witold Wegrzyn, Marzena Zawal Magyarország Gyenes Zsolt, Horváth Erzsébet, Jancsikity József, Károly Sándor Áron, Koronczi Endre, Leitner Barna, Lieber Erzsébet, Szőcs Éva Andrea, Szőllősi Géza, Verebics Ágnes Németország Claus Bach, Kurt Buchwald, Peter Buchwald, Mona Filz, Frank Herrmann, Wolf Kahlen, Annegret Soltau, Jaqueline Sorrer, Viola Vassilieff, Gisela Weimann Románia Stefan Badulescu, Alina Bondrea, Andrei Budescu, Istvan Feleki, Dorel Gaina, Radu Ilea, Andor Kömives, Mira Marincas, Alexandru Radulescu, Carmen Vasile Spanyolország Patricia Allende, Angiola Bonanni, María Fernández Armero, Angeles G. Paríso, Eberhard Hirsch, Aníbal Merlo, Diego Moya, Claudio F. Pérez Míguez, Christina Rendina, Johanna Speidel, Patricia Allende A kiállítás megtekinthető: 2010. február 7-ig, hétfő és kedd kivételével naponta 10–17 óráig Magyar Fotográfiai Múzeum, H–6000 Kecskemét, Katona József tér 12. Tel.: 76/483-221, 20/263-26-32, fax: 76/508-259, e-mail: fotomuzeum@fotomuzeum.hu Honlap: www.fotomuzeum.hu

FotoKlikk archívum
17:00
fotókiállítás Gyenes Zsolt Koronczi Endre Magyar Fotográfiai Múzeum Károly Sándor Áron Szőcs Éva Andrea kiállítás megnyitó Verebics Ágnes LEITNER BARNA Gyenes Zsolt Koronczi Endre Károly Sándor Áron Szőcs Éva Andrea Verebics Ágnes Leitner Barna
Kép szerkesztése