ismeretlen
Azok a publikus események, amelyekben ezt az alkotói profilt megjelölték, de nem ő a publikáló Persona.
DokuMa_dokumentarizmus ma – Kutatás+beszélgetéssorozat↴ https://capacenter.hu/esemenyek/dokuma_dokumentarizmus-ma-kutatasbeszelgetessorozat-4/ DokuMa - Bőr alá kúszó erőszak Az erőszak lehet néma vagy hangos, látható vagy láthatatlan, és mindig két oldala van: valaki okozza, valaki pedig elszenvedi. A Dokuma első őszi beszélgetésének középpontjában ez a sokarcú jelenség áll, nőkről szóló történetek révén, női alkotóktól, három különböző nézőpontból. A kérdés, amely végig kíséri az estét, az, hogyan lehet képpé formálni, láthatóvá tenni azt, ami gyakran belül zajlik, észrevétlenül a külvilág számára, mégis kimondhatatlanul súlyos terhet jelentve. A bemutatott sorozatok, a dokumentarizmustól az allegorikus ábrázolásokig, az erőszak különféle rétegeit tárják fel: női elítéltek sorsát, akik egyszerre elkövetők és áldozatok; egy családi történetet, amelyben az önpusztítás ismétlődő mintaként bukkan fel; valamint annak megjelenítését, hogyan fonódnak össze a test és a lélek sérülései. Beszélgetés Cseke Csilla, Hodosy Enikő és Vincze-Bába Gabriella fotográfusokkal Beszélgetőtárs: Kopin Katalin, a Capa Központ kurátora Időpont: 2025. szeptember 25, csütörtök, 18 óra Helyszín: Capa Központ, Rendezvényterem Az eseményen való részvétel ingyenes. A sorozat célkitűzése a hazai dokumentarista fotográfia hosszútávú kutatása és láthatóvá tétele. A DokuMa projekt során a magyar dokumentarista fotográfia fiatal és középnemzedékéhez tartozó alkotóinak fotóesszéit mutatjuk be egy-egy téma mentén. A beszélgetés során a szélesebb közönséget is beavatjuk a fotográfusok által végzett háttérmunkába, a koncepciótól az alkotói módszerig, a téma elindításától a megvalósításig nyomon követve egy-egy projektet. A beszélgetéssorozat terveink szerint megrajzolja a dokumentarista fotográfia jelenét, főbb tendenciáit, kihívásait, mozgásterét, befogadói közegét és egyúttal teret és lehetőséget nyújt a bemutatkozásra, a közös gondolkodásra és a közönséggel való interakcióra. A DokuMa sorozat arra is kísérletet tesz, hogy a dokumentarizmus átalakuló, egyre szélesebben értelmezhető keretrendszerét vizsgálva kitapintsa annak határterületeit, rámutatva arra a jelenségre, hogy egyre közelebb kerül a valóságot autentikus látványokon keresztül értelmezni és rendszerezni kívánó riportfotó a képzőművészeti, autonóm alkotói fotográfiához, ezáltal gyakran feloldódni látszik a két műfaj közötti határ. https://www.facebook.com/events/1101249068758902/
Ajándékozz kortárs művészetet, támogass még élő alkotókat! 😉 Szeretettel várnunk titeket a december 13-án pénteken 6 órakor nyíló ünnepi pop-up művészeti vásár megnyitóján, ahol kortárs alkotóink munkáiból válogathattok. Fotó nyomatok, keretezett képek, fotóékszerek, képeslapok, könyvek és műalkotások is várják új gazdájukat. A vásáron résztvevő alkotók: Boncsér Orsolya, Fedor Ilka, Földes Bori, Fuska Nikol, Ilyés Zalán, Koczka Viola, Kolozsi Bea, Mucsy Szilvia, Olajos Ilka, Sióréti Gábor, Schór Ádám, Somogyvári Kata, Szami, Takács Ramóna, Urbán Ádám, Szami, Vachter János, Varga Balázs,Vincze-Bába Gabriella A vásár exkluzív, csak 3 napig tart, így szombaton és vasárnap is válogathattok! Nyitva tartás: December 14. szombat: 12:00 – 19:00 December 15. vasárnap: 12:00 – 19:00 https://www.facebook.com/events/1104366901273820/
A RANDOM / kortárs fotóművészeti alkotócsoport szeretettel várja Önt és vendégeit az Ön itt áll című kiállítás tárlatvezetésére és finisszázsára. Tárlatvezetést tartja: Kolozsi Bea - fotográfus, tanár A kiállítás a Budapest FotóFesztivál hivatalos programjának része. Kiállítók: Boncsér Orsolya, Diósi Máté, Fedor Ilka, Horváth Katalin Fanni, Kolozsi Bea, Mészáros László, Mucsy Szilvia, Olajos Ilka, Pataki Vukov Ágnes, Schór Ádám, Sióréti Gábor, Somogyvári Kata, Szami, Telkes Tímea, Varga Balázs, Vincze-Bába Gabriella Az Ön itt áll című kiállítás generációs és egyéni problémákat vizsgál, melyek kiemelten fontos és aktuális témák. Jelen társadalmunk, a 21. századi létközösségek széttagoltsága gyakran a generációk közötti kommunikáció hiányának, illetve megoldatlan, feldolgozatlan problémáinak köszönhető. Nem véletlen, hogy olyan erős forradalma van jelenleg a tradíciók újraélesztésének, az egyén saját kihívásokkal teli útkeresésének, a generációs traumák feldolgozásának, az életpályamodell teljes átalakulásának. A 21.századi útkeresés a modern ember talajvesztése, az egyén szerepének újrafogalmazása a társadalmi hasznosság tükrében. Hol található meg a tradíció, a gyökerek fontossága, hova menekül a modern ember a mindennapi élet kihívásai elöl. A kiállítás olyan aktuális topikokat vizsgál, melyek mindannyiunkra hatással vannak. Vizsgálódás eszközei pedig a fotográfia különböző stílusaiban rejlik, a dokumentarizmustól, a stagephotography és személyes narratíván át a video munkákig. Borítókép: Boncsér Orsolya: Szép kilátások I.
A RANDOM és a Budapest FotóFesztivál sok szeretettel meghívja önöket a RANDOM csoportos kiállításának finisszázsára a Vizivárosi Galériába. Az urbánus létállapotból szinte teljesen kiszorítottuk a természetet. Nincsenek körülöttünk ismeretlen sötét erdők, de még zöldfelületet is alig találni. Ezen a folyamaton sokan, sok évszázadokon keresztül dolgoztak, és lassan már a vége is derengeni látszik. Viszont, ha ennyi energiát fektettünk a természet vadságának kiiktatására, akkor vajon miért vágyakozunk el a városainkból? Kiállító művészek: BALÁZS Zsolt, BONCSÉR Orsolya, DIÓSI Máté, FÖLDES Bori, KOLOZSI Bea, KOMÁR Szabrina, MÉSZÁROS László, MUCSY Szilvia, PATAKI VUKOV Ágnes, SIORÉTI Gábor, SOMOGYVÁRI Kata, SZAMI, TELKES Tímea, URBÁN Ádám, VARGA Balázs, VINCZE-BÁBA Gabriella A kiállítás a Budapest FotóFesztivál hivatalos programjának részeke. Fotó: URBÁN Ádám: Taxiderm https://www.facebook.com/events/6264897020198919/
A RANDOM és a Budapest FotóFesztivál sok szeretettel meghívja önöket a RANDOM legújabb csoportos kiállítására a Vizivárosi galériába. Köszöntőt mond: Mucsy Szilvia a Budapest FotóFesztivál igazgatója Az urbánus létállapotból szinte teljesen kiszorítottuk a természetet. Nincsenek körülöttünk ismeretlen sötét erdők, de még zöldfelületet is alig találni. Ezen a folyamaton sokan, sok évszázadokon keresztül dolgoztak, és lassan már a vége is derengeni látszik. Viszont, ha ennyi energiát fektettünk a természet vadságának kiiktatására, akkor vajon miért vágyakozunk el a városainkból? Kiállító művészek: BALÁZS Zsolt, BONCSÉR Orsolya, DIÓSI Máté, FÖLDES Bori, KOLOZSI Bea, KOMÁR Szabrina, MÉSZÁROS László, MUCSY Szilvia, SOMOGYVÁRI Kata, SZAMI, TELKES Tímea, URBÁN Ádám, VARGA Balázs, VINCZE-BÁBA Gabriella, PATAKI VUKOV Ágnes A kiállítás a Budapest FotóFesztivál hivatalos programjának részeként, április 25-ig látható. Fotó: URBÁN Ádám: Taxiderm