Tanulmány a Dunaújvárosi Fotóbiennále 2007 katalógusából (4–5. oldal).

A Dunaújvárosi Fotóbiennále a 35 év alatti, fotóval foglalkozó alkotók rendszeres bemutatóhelye kíván lenni. A biennálét életre hívó elképzelés szerint e fórum lehetőséget nyújthat arra, hogy a hazai alkotói fotográfia fiatal képviselői számára kiállítási felületet teremtve, bemutassa és széleskörű szakmai vitára bocsássa a generációt mozgató főbb alkotói stratégiákat.

A biennále különböző művészeti fórumokon közölt pályázati kiírása a rendezvényen való részvétel paramétereit tartalmazta. A kritériumok megfogalmazásakor a lehető legszélesebb alkotói spektrum megszólítása volt a mérvadó szempont, így a felhívásban nem szerepelt sem tematikai, sem technikai, sem méretbeli megkötés.

A potenciális jelentkezőket csupán a korhatár, illetve a fotográfia, mint a képkészítés során alkalmazott elsődleges médium használata kötelezte, valamint a képi metaforák tudatos alkalmazásával létrejövő sorozatokban történő gondolkodás. Az elfogadott pályaművekből összeállított tárlatokat a szakmai zsűri egyes témák, illetve a művészi identitáskeresésében való rokonság alapján állította össze.

A pályázati kiírásban csupán a médium használata, nem az ahhoz kapcsolódó alkotói attitűd volt meghatározva, mégis a hagyományos értelemben vett fotográfiai szemlélet dominanciája figyelhető meg. Ez azt jelenti, hogy a képi technológia alapvető jellemző sajátosságai: a képméret, felbontás, élesség, mélységélesség, záridő, sajátos nézőpont, látószög, fényhatások, a képfelület szemcsézettsége, színhelyessége vagy éppen a leképezési folyamat szándékos „hibái”, a dekomponáltság, az életlenség, a bemozdulás vagy a többszörös expozíció, azok az elsődleges jellemzők, amelyek az ábrázolt tartalom meghatározásával egyenlő mértékben a képeket leírják. A képelőállítás technológiai újításaival, illetve az alkalmazott referenciák bővülésével ugyanakkor tény, hogy mind a fotográfia, mind a képzőművészet kreatív lehetőségeinek tárháza folyamatosan kiszélesedik, amely az intermédia korszakában a művészeti ágak különválasztásának feleslegessé válásához vezethet. Amennyiben abból indulunk ki, hogy az alkotók önmagukat, saját művészi identitásukat írják körül munkáik által, ez a művészetelméleti megközelítés mégsem érvényesül teljes mértékben a Dunaújvárosi Fotóbiennále 2007 esetében, mivel a felhívásra igen kevés képzőművészeti szemléletű (a mű koncepcióját a középpontba állító, művészettörténeti referenciákat használó vagy éppen a képfelületet a valóságtól különváló, digitálisan módosított absztrakt síknak tekintő) mű érkezett.

Ezzel szemben szignifikánsan megfigyelhető a fiatal fotós generáció gondolkodásában a magyarországi fotográfiai diskurzust és alkotói attitűdöket általánosan meghatározó dokumentarista hagyomány. Ez – a digitális képmanipuláció korában a fotóelméleti diskurzusok során már több ízben virtuálisan megszüntetésre kerülő, az egyes évtizedek során valójában újabb tartalmakkal bővülő kategória, amely tudniillik a szubjektum és az őt körülvevő világ közti igen komplex viszonyrendszer egyes szubjektumok általi értelmezések végtelen tárházát foglalja magában –, úgy tűnik, releváns alkotói stratégia ezen korosztály számára is. Az alapvetően dokumentarista fotográfiai attitűdök azonban semmiképpen sem képeznek egyfajta homogén személetmódot: a klasszikus dokumentarizmus formai hagyományait mai kontextusban alkalmazó művek mellett nagyszámban tűnnek fel azok az alkotók, akik a kamerát saját identitásuk meghatározására használják.

Egyes művészek privát életük mindennapi szintjén teremtik meg vagy tudatosítják saját személyiségjegyeiket vagy társadalmi, szociális pozícióikat, mások egyegy embercsoportot ábrázoló fotografikus projektekben az ábrázoltak szellemi, életmódbeli, vagy szociális összetartozása révén határoznak meg karaktereket.

Mindkét esetben az alkotók ugyanazokkal, az egyén és a létezés dokumentálhatóságának formai, technológiai és filozófiai szintű kérdéseivel szembesülnek, mint az előző generációk képviselői. Az idő fotográfiai értelemben vett problematikájának a „döntő pillanat” keresésére szűkítése kevésbé jellemző, mint korábban. Ez nyilván összefüggésben van a szigorúbban konceptekben, valamint ezzel párhuzamosan a színes képfelületben való gondolkodás gyakoribbá válásával.

A dokumentarista szemléletből indulnak ki az azt visszájára fordító, megrendezett vagy ál-dokumentarista, a valóságból kiinduló gondolati konstrukciók eredményeképpen létrejövő abszurditásba hajló képalkotói törekvések. A szorosan értelmezett emberi környezet határain túllépve figyelemre méltó alkotói kezdeményezésként jelennek meg a tájkép mai fotográfiai megfogalmazásmódjai a természeti tájakról, várostájakról készült digitális tablók, álpanorámák, illetve kisméretű polaroidfotók formájában.

A magyar fotográfia fiatal generációjának a Dunaújvárosi Fotóbiennále 2007en megjelenő keresztmetszeti képe lehetőséget teremthet a következő évtizedekben alkotói szinten meghatározó, vagy éppen hiányzó tendenciák előrevetítésére, amelyek a szcéna különböző szereplőit folyamatos önreflexióra késztetik.

A Dunaújvárosi Fotóbiennále 2007 katalógusa (PDF) az összefoglaló bejegyzésnél érhető el: Dunaújvárosi Fotóbiennále 2007 – Összefoglaló.

A Dunaújvárosi Fotóbiennále (fotobiennale.hu) megszűnt honlapjának és 2007-es katalógusának archívuma. A tartalom a FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány archívumában, megőrzési célból jelenik meg; a szerzői jogok a szerzőket illetik. Eltávolítási vagy javítási kérés: help@fotoklikk.net.