F3 – Gerhes
Hét szöveg, egy + hat + negyvennyolc + kilencvenegy + egy darab kép, százhat oldal. Leltárszerűen felsorolva ennyi alkotja a Faur Zsófi – Ráday Galéria Mai magyar fotóművészet című sorozatának legújabb darabját, a Gerhes Gábor fotóművészeti munkásságát bemutató kötetet.
Három kiadványsorozatot indított útjára aRáday Galériaaz elmúlt évben. A gazdagon illusztráltköteteka mai magyar képző-, ipar- és fotóművészet egyes képviselőinek munkásságát mutatják be. A Gerhes Gábor által tervezett, (szinte a kezdettől fogva) egységes képet mutató sorozatok többek között Gesztelyi Nagy Zsuzsa, Rácmolnár Sándor, Drabik István; a Manual Csoport és Richter Sára művészetét ismertették meg a magyarul és angolul olvasó közönséggel. A fotóművészeti sorozat keretében Hegedűs 2 László és Fabricius Anna katalógusa jelent meg korábban, s a galéria tervei között Csoszó Gabriella és Németh Hajnal fotográfiai tevékenységét bemutató könyvek kiadása szerepel.
Gerhes Gábor kötetének szerkezete némileg eltér a sorozat két megelőző darabjának felépítésétől. Azokban a több egészen rövid (H2L) illetve egy közepes lélegzetű (FA) bevezető szöveg után következtek a csoportokba sorolt képek. A Gerhes-könyv első felében váltakozva jelennek meg rövidebb írások és fotók reprodukciói, a kötet második részét a kronológiai sorrendet nem követő fotósorozatok foglalják el. A kiadvány végén tiszteletre méltóan részletes életrajz, kiállítási jegyzék, irodalom (nyomtatott és online) illetve műtárgylista található. Az utóbbi a technika és a példányszámok, méretek pontos jelölésével.A kiadvány szerzői Bakács Tibor Settenkedő, Bojtár B. Endre, Frazon Zsófi, Kovácsy Tibor, Kozma Zsolt, Lovasi András és Németh Gábor, akiknek már korábban publikált, s itt újraközölt szövegeit olvashatjuk. A hangsúlyosan személyes hangvételű írások nagy része Gerhes korábbi katalógusaiban jelent meg vagy megnyitókon hangzott el, Frazon Zsófi szövege pedig atranzit blogonolvasható teljes terjedelemben.
Aki abban reménykedik, hogy a szövegeket elolvasva jobban el fog tudni igazodni a Gerhes által kialakított világban, vagy intellektuális fogódzókat talál művészetéhez, annak csalódnia kell. Az írások többsége ugyanis éppen azt hangsúlyozza, hogy Gerhes fotói alkalmasak arra, hogy a néző a saját olvasatát, értelmezését alakítsa ki. Hiszen „a képpel kapcsolatosan megtörténik az a csoda, hogy jelentése nem zárul be a mű elkészültével, sőt. […] A kép, amíg az emlékezet őrzi, felitatódik akart és akaratlan tartalmakkal, üzenetekkel.” S nem csak az idő múlásával változnak ezek a tartalmak, az egyes befogadók lényegesen különböző értelmezést alakíthatnak ki maguknak, ami talán köszönőviszonyban sincs Gerhes eredeti szándékával. Németh Gábort idézve: „egyetlen mozdulat hányféleképpen téveszthet meg, […] előítéleteink, fantáziánk, késztetéseink és neveltetésünk fogságában hány viszonylag kielégítő magyarázat adható” [erre a testtartásra].
A szerzők nem is rejtik el saját felmerülő gondolataikat, hanem közelebbi-távolabbi asszociációkat, emlékeket idéznek Gerhes munkái kapcsán. A művész tehát „kalandtúrára invitál, de ne rémüljünk meg: lehet ugyan, hogy képeit nézegetve egy-egy nyolc napon belül gyógyuló ficam zökkenti meg észjárásunkat, netán horzsolásokat is elszenvedünk a képek rejtélyeibe botolva. Lazítsunk egy kicsit gondolataink fegyelmén, merengjünk együtt vele. És ne akarjunk túlságosan okosak lenni, ne keressünk világos válaszokat, hűvös egyértelműségeket”.
Frazon Zsófia a nyolcvanas évek körül megváltozott reprezentációelmélet, a régen megszűnt egyértelműség-igény, a kontextustól függő és kontextusról kontextusra változó értelmezés módszertani sokszögébe helyezi a Sok természet című sorozatot, s állításai használhatóak a Gerhes-életmű egészére is. A fotókkal kapcsolatban – a Ráday Galéria kiadványában és egyéb kritikákban – leggyakrabban idézett szavak a rejtélyesség, enigmatikusság, bizonytalanság, talányosság, abszurditás, banalitás, a néző biztonságérzetének elvesztése. Szinte kivétel nélkül színpadszerűen kialakított, megkonstruált, életképszerű jeleneteket fényképez Gerhes, amelyeknek szereplői emberek (leggyakrabban ő maga), állatok, betűk, számok, tárgyak. Minden résztvevő animált, tehát átlelkesített lény, s egyszerre élő szubjektum és személyiségétől megfosztott dolog. A különböző fotósorozatokon visszatérő tárgyakra, például a színes léggömbökre nem lehet nem személyként, szinte már ismerősként nézni. A számok és betűk kétféleképpen is jelentős szerepet játszanak Gerhes művein: egyrészt az előző értelemben vett szereplőként, másrészt a képen feliratként vagy címként funkcionáló szövegek formájában jelennek meg. Ez utóbbiakat már legelső fotómunkáin (például az e és é című sorozaton, 1997) is alkalmazta Gerhes.
A címek / szövegek a mű részét alkotják, ám megértését nem segítik. A fotókat nézve és a hozzájuk tartozó szövegeket olvasva ennek ellenére nincs hiányérzetünk, úgy gondolhatjuk, én legalábbis úgy gondolom, hogy a szövegeknek nem is feladatuk, hogy a képet „megmagyarázzák”. Gerhes munkái a legtöbb esetben verbálisan nem megfogalmazhatók, (néha éppen hogy kimondottan azok), vagy legalábbis nem a hétköznapi használatban lévő szókinccsel és nyelvtannal írhatók le.
Számomra különösen szimpatikus a kiadványban szereplő több werkfotó beillesztése. A fotók (mint műtárgyak) érvényességét alátámasztják a készítésük közben készült fényképek. Sőt, véleményem szerint a könyv maga is egy koherens, autonóm műnek tekinthető. Éppen ezért tartottam fontosnak csoportokba sorolni a kötetben található fotókat, megkülönböztetve egymástól a művész önarcképét (1), a művek reprodukcióit (91), a műteremben / tornateremben a fotózás közben készített fényképeket (6), a kötet első oldalain szereplő kisméretű képeket (48) illetve egy kiállítási enteriőrt.
Bár e könyv a mai magyar fotóművészetet bemutatni kívánó sorozat részeként jelent meg, a Gerhes-életművet nem lehet a nagyrészt 1997 előtt készített objektek, installációk figyelembe vétele nélkül egésznek tekinteni. Ezt ne feledjük, különösen azért, mert a különböző médiumokban létrehozott alkotások több szállal kapcsolódnak egymáshoz.
Gerhes Gábor. Mai magyar fotóművészet / Contemporary Photography from Hungary 3. Faur Zsófia – Ráday Galéria, Budapest, 2009.
Hozzászólások az íráshoz(eddig 0 hozzászólás érkezett)
Igen, "..a képzömüvészetek legtöbb darabja, (…) függetlenné valhat …
Semmiféle agresszivitast nem rejtettem abba a kérdésbe hogy vajon miért …
Kedves Eszti! Amiért a gimnáziumban megvetettem azokat a kamaszokat, akik …
Három kiadványsorozatot indított útjára aRáday Galériaaz elmúlt évben. A gazdagon illusztráltköteteka mai magyar képző-, ipar- és fotóművészet egyes képviselőinek munkásságát mutatják be. A Gerhes Gábor által tervezett, (szinte a kezdettől fogva) egységes képet mutató sorozatok többek között Gesztelyi Nagy Zsuzsa, Rácmolnár Sándor, Drabik István; a Manual Csoport és Richter Sára művészetét ismertették meg a magyarul és angolul olvasó közönséggel. A fotóművészeti sorozat keretében Hegedűs 2 László és Fabricius Anna katalógusa jelent meg korábban, s a galéria tervei között Csoszó Gabriella és Németh Hajnal fotográfiai tevékenységét bemutató könyvek kiadása szerepel.
Gerhes Gábor kötetének szerkezete némileg eltér a sorozat két megelőző darabjának felépítésétől. Azokban a több egészen rövid (H2L) illetve egy közepes lélegzetű (FA) bevezető szöveg után következtek a csoportokba sorolt képek. A Gerhes-könyv első felében váltakozva jelennek meg rövidebb írások és fotók reprodukciói, a kötet második részét a kronológiai sorrendet nem követő fotósorozatok foglalják el. A kiadvány végén tiszteletre méltóan részletes életrajz, kiállítási jegyzék, irodalom (nyomtatott és online) illetve műtárgylista található. Az utóbbi a technika és a példányszámok, méretek pontos jelölésével.A kiadvány szerzői Bakács Tibor Settenkedő, Bojtár B. Endre, Frazon Zsófi, Kovácsy Tibor, Kozma Zsolt, Lovasi András és Németh Gábor, akiknek már korábban publikált, s itt újraközölt szövegeit olvashatjuk. A hangsúlyosan személyes hangvételű írások nagy része Gerhes korábbi katalógusaiban jelent meg vagy megnyitókon hangzott el, Frazon Zsófi szövege pedig atranzit blogonolvasható teljes terjedelemben.
Aki abban reménykedik, hogy a szövegeket elolvasva jobban el fog tudni igazodni a Gerhes által kialakított világban, vagy intellektuális fogódzókat talál művészetéhez, annak csalódnia kell. Az írások többsége ugyanis éppen azt hangsúlyozza, hogy Gerhes fotói alkalmasak arra, hogy a néző a saját olvasatát, értelmezését alakítsa ki. Hiszen „a képpel kapcsolatosan megtörténik az a csoda, hogy jelentése nem zárul be a mű elkészültével, sőt. […] A kép, amíg az emlékezet őrzi, felitatódik akart és akaratlan tartalmakkal, üzenetekkel.” S nem csak az idő múlásával változnak ezek a tartalmak, az egyes befogadók lényegesen különböző értelmezést alakíthatnak ki maguknak, ami talán köszönőviszonyban sincs Gerhes eredeti szándékával. Németh Gábort idézve: „egyetlen mozdulat hányféleképpen téveszthet meg, […] előítéleteink, fantáziánk, késztetéseink és neveltetésünk fogságában hány viszonylag kielégítő magyarázat adható” [erre a testtartásra].
A szerzők nem is rejtik el saját felmerülő gondolataikat, hanem közelebbi-távolabbi asszociációkat, emlékeket idéznek Gerhes munkái kapcsán. A művész tehát „kalandtúrára invitál, de ne rémüljünk meg: lehet ugyan, hogy képeit nézegetve egy-egy nyolc napon belül gyógyuló ficam zökkenti meg észjárásunkat, netán horzsolásokat is elszenvedünk a képek rejtélyeibe botolva. Lazítsunk egy kicsit gondolataink fegyelmén, merengjünk együtt vele. És ne akarjunk túlságosan okosak lenni, ne keressünk világos válaszokat, hűvös egyértelműségeket”.
Frazon Zsófia a nyolcvanas évek körül megváltozott reprezentációelmélet, a régen megszűnt egyértelműség-igény, a kontextustól függő és kontextusról kontextusra változó értelmezés módszertani sokszögébe helyezi a Sok természet című sorozatot, s állításai használhatóak a Gerhes-életmű egészére is. A fotókkal kapcsolatban – a Ráday Galéria kiadványában és egyéb kritikákban – leggyakrabban idézett szavak a rejtélyesség, enigmatikusság, bizonytalanság, talányosság, abszurditás, banalitás, a néző biztonságérzetének elvesztése. Szinte kivétel nélkül színpadszerűen kialakított, megkonstruált, életképszerű jeleneteket fényképez Gerhes, amelyeknek szereplői emberek (leggyakrabban ő maga), állatok, betűk, számok, tárgyak. Minden résztvevő animált, tehát átlelkesített lény, s egyszerre élő szubjektum és személyiségétől megfosztott dolog. A különböző fotósorozatokon visszatérő tárgyakra, például a színes léggömbökre nem lehet nem személyként, szinte már ismerősként nézni. A számok és betűk kétféleképpen is jelentős szerepet játszanak Gerhes művein: egyrészt az előző értelemben vett szereplőként, másrészt a képen feliratként vagy címként funkcionáló szövegek formájában jelennek meg. Ez utóbbiakat már legelső fotómunkáin (például az e és é című sorozaton, 1997) is alkalmazta Gerhes.
A címek / szövegek a mű részét alkotják, ám megértését nem segítik. A fotókat nézve és a hozzájuk tartozó szövegeket olvasva ennek ellenére nincs hiányérzetünk, úgy gondolhatjuk, én legalábbis úgy gondolom, hogy a szövegeknek nem is feladatuk, hogy a képet „megmagyarázzák”. Gerhes munkái a legtöbb esetben verbálisan nem megfogalmazhatók, (néha éppen hogy kimondottan azok), vagy legalábbis nem a hétköznapi használatban lévő szókinccsel és nyelvtannal írhatók le.
Számomra különösen szimpatikus a kiadványban szereplő több werkfotó beillesztése. A fotók (mint műtárgyak) érvényességét alátámasztják a készítésük közben készült fényképek. Sőt, véleményem szerint a könyv maga is egy koherens, autonóm műnek tekinthető. Éppen ezért tartottam fontosnak csoportokba sorolni a kötetben található fotókat, megkülönböztetve egymástól a művész önarcképét (1), a művek reprodukcióit (91), a műteremben / tornateremben a fotózás közben készített fényképeket (6), a kötet első oldalain szereplő kisméretű képeket (48) illetve egy kiállítási enteriőrt.
Bár e könyv a mai magyar fotóművészetet bemutatni kívánó sorozat részeként jelent meg, a Gerhes-életművet nem lehet a nagyrészt 1997 előtt készített objektek, installációk figyelembe vétele nélkül egésznek tekinteni. Ezt ne feledjük, különösen azért, mert a különböző médiumokban létrehozott alkotások több szállal kapcsolódnak egymáshoz.
Gerhes Gábor. Mai magyar fotóművészet / Contemporary Photography from Hungary 3. Faur Zsófia – Ráday Galéria, Budapest, 2009.
Hozzászólások az íráshoz(eddig 0 hozzászólás érkezett)
Igen, "..a képzömüvészetek legtöbb darabja, (…) függetlenné valhat …
Semmiféle agresszivitast nem rejtettem abba a kérdésbe hogy vajon miért …
Kedves Eszti! Amiért a gimnáziumban megvetettem azokat a kamaszokat, akik …