Nyaralók Madridban
Minden évben izgalmas kérdés, főként a fiatal alkotók körében, hogy kiket válogat be a legnagyobb európai fotófesztivál zsűrije a Felfedezettek közé. A névsorban idén újra láthattunk magyar nevet, Hermann Ildiét, akit az utóbbi időben főként a több helyen bemutatott Nyaralók című fotósorozata kapcsán ismerhetett meg a hazai közönség.
© HERMANN Ildi : Nyaralók II. (2007) No.13
APhotoEspanamelyik eseményén vettél részt?
Két eseményen vettem részt. Az egyik egy háromnapos workshop volt, amelyre készülőben levő könyvtervekkel lehetett pályázni. Ide harminc embert válogattak be, akik tízes csoportokban, naponta más szakember vezetésével dolgoztak. A másik a PHE legismertebb része, a Descubrimientos, magyarul a Felfedezetteket jelentő portfolió-konzultáció volt, amire a világ minden tájáról hívnak szakembereket: galériásokat, szakírókat, kurátorokat. Ezt három helyszínen rendezték meg: Madridban,Guatemalában és Sao Pauloban, a három helyre összesen 1851-en pályáztak, 76 különböző országból, akik közül 70-en kerülhettek be a madridi programba. Akik részt vesznek ezen a programon, egyrészt konzultálnak a meghívott szakemberekkel, amiből nagyon sokat lehet tanulni, másrészt pedig benne vannak az az évi Descubrimientos katalógusban.
A workshopra milyen könyvtervvel pályáztál?
ANyaralókcímű sorozatom könyvtervével. Úgy érzem, a kettő közül nekem ez a program volt a hasznosabb. Itt csoportban dolgoztunk együtt, naponta másik szakember vezetésével, megnéztük egymás terveit, beszélgettünk róluk, egy igazi műhelymunka alakult ki, ami szerintem minden résztvevőnek tanulságos volt. Ezzel szemben a portfolió review olyan műfaj, hogy van húsz perced, ami alatt meg kell győznöd az adott konzulest, hogy te vagy az ő embere és ott valahogy ez a hetven ember is soknak tűnt, nagyon pörgött az egész, kevés érdemi figyelem juthatott egy-egy emberre. A workshopon szerintem több lehetőség volt hosszabb távú kapcsolatok kiépítésére, vannak olyan résztvevők, akikkel azóta is rendszeresen levelezek, tartjuk a kapcsolatot. Ami számomra még jó érzés volt és amiről kevesen tudnak talán itthon, hogy erre a programra harminc fotóst választottak ki és ebből hárman – Szász Lilla, Dóka Béla és én - voltunk magyarok, tehát a 10%-a!
Mikor jött az ötlet, hogy a "Nyaralók" sorozatot könyvben is megjelentesd?
Már régóta érlelődik ez bennem, noha az anyag szerepelt több kiállításon is, végső formáját valójában könyvben tudom elképzelni. A PHE-n annyi hasznos tanácsot, inspirációt kaptam, hogy remélem, a tervek valóra is válnak. A könyvvel kapcsolatban egy német kiadó érdeklődött konkrétan, próbálok velük együttműködni a továbbiakban is.
Egy ilyen horderejű nemzetközi eseményen való siker mindig magával hozza azt a kérdést, hogy mit jelenthet ez az alkotói pályád további alakulása szempontjából?
Azt gondolom, hogy aki úgy megy oda, hogy ettől várja helyzetének gyökeres megváltozását, könnyen csalódhat. Lehet persze ideális esetben, hogy olyan jó kapcsolatokat sikerül kiépítenie, hogy meghívják nemzetközi kiállításokra, viszont ha ez nem történik meg, akkor sem haszontalan egy ilyen jellegű megmérettetés. Én például most, a második alkalomra úgy mentem vissza, hogy egy csomó embert ismertem már, hallottam véleményeket a saját anyagaimról és másokéról és ezeket a tapasztalatokat mind-mind be tudom építeni a saját munkámba a jövőben. Nem gondolom, hogy egyik napról a másikra változnának meg a dolgok, minden folyamatként működik. Jó volt eljutni egy ilyen eseményre, megtudni, hogy mik a trendek ott, mit szólnak a külföldi szakemberek a munkáimhoz. Olyan hozzáértőkkel tudtam konzultálni, akiknek nagy rálátásuk van a nemzetközi művészetre, még ha nem is lenne más hozadéka, akkor is megérte meghallgatni a véleményüket. Ezen kívül jó gyakorlás volt számomra az anyagok prezentálása szempontjából, tényleg sokat tanultam belőle.
Mi és hol jelentene számodra továbblépést az alkotói pályád szempontjából?
Nem gondolom, hogy kimerítettem a hazai lehetőségeket és ezen túl csak a nemzetközi színtérben kéne gondolkodnom, de fontosnak tartom a nyitást külföld felé, mert látom, milyen sokat jelenthet a fejlődésem szempontjából egy-egy ilyen lehetőség.Képanyagaidnak, illetve főleg a "Nyaralók" sorozatnak jellegzetessége a közép-kelet európai szemlélet, „életérzés”. Hogy láttad, mennyire voltak nyitottak erre a felfogásra a konzulensek, illetve a beszélgetéseken mennyire volt ez hangsúlyos?
Alapvetően nagyon tetszett nekik, nyitottak voltak rá. Érdekes élmény volt számomra, hogy az egyik angol kurátor azt mondta, hogy ha ezt a sorozatot Angliában készítettem volna el, akkor most azonnal kiadná, viszont ez így szerinte az angol közönséget nem érdekelné. Ezekkel persze nehéz mit kezdeni, ennek kapcsán kicsit úgy éreztem, az egyik szemem sír, a másik nevet. Viszont pont ő javasolta, hogy mutassam meg német szakembereknek, mert ők valószínűleg izgalmasabbnak találják ezt a fajta közép-európai hangvételt. Úgy tűnik, sok minden múlhat azon, hogy a megfelelő csatornákon, közönségnek próbálunk-e bemutatni valamit.
Beszéljünk kicsit a "Nyaralók" sorozatról! Konkrét emberek vagy helyszínek inspiráltak?
Úgy kezdődött, hogy kezembe került egy katalógus a hatvanas évekből, s ebből ki lehetett választani, ki milyen nyaralót szeretne magának. Ebben a házakra vonatkozó alaprajzok és grafikák szerepeltek. Nagyon megfogott ezeknek a képi világa és a grafikákból kiindulva elkezdtem utánajárni annak, hogy megvannak-e még ezek a nyaralók. Először a Szentendrei-szigetre mentem, azonban elég hamar szembesültem azzal, hogy elég kevés létezik már ezekből a típusnyaralókból, tehát kiterjesztettem a keresést a korszakban épült, és annak hangulatát idéző házakra. Egy-egy nyaralóval kapcsolatban szerettem volna minél többet megmutatni: a házat, a benne létező tárgyi kultúrát és az embert egyaránt. Így alakultak ki az első sorozat hármas képi megoldásai.
A munka során mennyire kerültél közel magukhoz az emberekhez?
Nagyon jó hangulat alakult ki a fotózás során, egy idő után már ismertek a környéken, ajánlották a szomszéd házat is. Voltak, akik persze, nem engedtek be, viszont voltak olyanok is, akikkel rengeteget beszélgettünk és ebédre is meghívtak.
Viszont ha jól tudom, nem egy évig és nem is csak egy helyszínen csináltad a sorozatot.
A következő évben Oroszlány környékén, a Bokodi-tónál fotóztam, ahol a gyár hűtőtavára épült nyaralóházakat fotóztam. Erről régebben láttam egy fotót és rögtön megfogott az egész helyzet abszurditása. Úgy gondoltam, az itt készült képek is teljesen beleillenek a Nyaralók sorozat koncepciójába, úgyhogy itt folytattam az anyagot.A legutóbb bemutatott sorozatod lényegesen személyesebb hangvételben készült, saját privát életed egy szakaszát mutatod meg a nézőknek, amelynek te vagy a főszereplője, sőt egyes képeken te magad is megjelensz.
Azelőtt soha nem jutott eszembe, hogy ilyen személyes témát dolgozzak fel, a munkamódszerem a következő volt: kitaláltam egy témát, igyekeztem körüljárni, majd jött a következő. Ebben az esetben viszont maga a téma talált meg engem, ugyanis 2007-ben Non-Hodgkin limfómát (NHL– ami a a sorozat címe is lett) diagnosztizáltak nálam. Ez egyfajta daganatos betegség, amely különböző kezelésekkel jó eséllyel gyógyítható. Az állapotom alkalmat nyújtott arra, hogy kicsit magam felé forduljak. Valami értelmet kellett adnom az egésznek, ezért arra gondoltam, végigdokumentálom ezt az egész kezelési folyamatot, aminek a kimenetelét akkoriban még nem lehetett tudni.
Nyilván más technikai megvalósítást is igényelt a téma. Magaddal vitted a gépedet mindenhova?
Gyakorlatilag igen. Egy kis, digitális géppel készültek a képek – ebben is különbözik az eddigi sorozatoktól – és itt a technikai megvalósítás kisebb szerepet játszott.Általában és konkrétan a madridi konzultáción is milyen visszajelzéseket kaptál ezzel a bizonyos szempontból sokkolónak mondható sorozattal?
Még a PHE előtt vettem részt egy konzultáción, ahol azt mondta az egyik konzulens, hogy ez már neki sok, ezt nem szeretné látni. Most Madridban ilyen nem volt, pozitívan fogadták. Sokaknak volt hozzáfűznivalója, sok példát mondtak a fotótörténetből, néhányat persze ismertem előtte is, de meglepő, hányan foglalkoznak ilyen érzékeny témával. Aktuális példaként felhozható a lodzi Portfolio Review-t megnyerő Serena Salvadori, aki hasonló témát dolgozott fel sorozatában. Úgy látom, ennek a témának abszolút helye van a társadalmi gondolkodásban, bár tabunak számít az ilyen és ehhez hasonló betegségek említése is, mindenkinek van ilyen-olyan „személyes” élménye, ha más nem, a környezetéből. Egy olyan jelenségről van szó, ami bárkivel megtörténhet, amiből – és ennek a hangsúlyozása nagyon fontos számomra – meg lehet gyógyulni. Hajlamosak sokan a rákot és a kezeléssel együtt járó dolgokat végleges borzalomnak, halálos ítéletnek látni, pedig ez nem ilyen egyszerű.
Mik a terveid? A jövőben is ezt a személyes vonalat tervezed valamilyen módon folytatni?
Az biztos, hogy ez a sorozat közelebb hozta hozzám ezt a naplószerű felfogást. Ezzel együtt én ezt a sorozatot lezártam – ahogy a betegséget is, nincs mit folytatni rajta. Amit tervezek, az viszont kapcsolódik a témához: öt olyan nőt szeretnék fotózni, akikkel együtt jártam a kezelésekre és megnézem, hogy vannak ma, mi történt velük a betegség óta, milyen folyamatok zajlottak le bennük, hogyan élnek. Rajtuk keresztül szeretnék egy személyesebb történetet megmutatni, mert más kívülállóként személyesebb témákat feszegetni, és más olyan valakinek, aki hasonló dolokon ment keresztül, mint a „modelljei” és tudja, miről beszélnek.
http://www.hermannildi.hu/
http://www.fotografus.hu/hu/fotografusok/hermann-ildi
Hozzászólások az íráshoz(eddig 0 hozzászólás érkezett)
Én - az elöttem szólóval ellentétben - nem gondolom tartalmilag üresnek …
A képeket végignézve az üres jelző a tartalomra is vonatkozik. Nem elég …
Figyelj Zájcsik! Hervet-et ne elegessük... Öri-hari.
© HERMANN Ildi : Nyaralók II. (2007) No.13
APhotoEspanamelyik eseményén vettél részt?
Két eseményen vettem részt. Az egyik egy háromnapos workshop volt, amelyre készülőben levő könyvtervekkel lehetett pályázni. Ide harminc embert válogattak be, akik tízes csoportokban, naponta más szakember vezetésével dolgoztak. A másik a PHE legismertebb része, a Descubrimientos, magyarul a Felfedezetteket jelentő portfolió-konzultáció volt, amire a világ minden tájáról hívnak szakembereket: galériásokat, szakírókat, kurátorokat. Ezt három helyszínen rendezték meg: Madridban,Guatemalában és Sao Pauloban, a három helyre összesen 1851-en pályáztak, 76 különböző országból, akik közül 70-en kerülhettek be a madridi programba. Akik részt vesznek ezen a programon, egyrészt konzultálnak a meghívott szakemberekkel, amiből nagyon sokat lehet tanulni, másrészt pedig benne vannak az az évi Descubrimientos katalógusban.
A workshopra milyen könyvtervvel pályáztál?
ANyaralókcímű sorozatom könyvtervével. Úgy érzem, a kettő közül nekem ez a program volt a hasznosabb. Itt csoportban dolgoztunk együtt, naponta másik szakember vezetésével, megnéztük egymás terveit, beszélgettünk róluk, egy igazi műhelymunka alakult ki, ami szerintem minden résztvevőnek tanulságos volt. Ezzel szemben a portfolió review olyan műfaj, hogy van húsz perced, ami alatt meg kell győznöd az adott konzulest, hogy te vagy az ő embere és ott valahogy ez a hetven ember is soknak tűnt, nagyon pörgött az egész, kevés érdemi figyelem juthatott egy-egy emberre. A workshopon szerintem több lehetőség volt hosszabb távú kapcsolatok kiépítésére, vannak olyan résztvevők, akikkel azóta is rendszeresen levelezek, tartjuk a kapcsolatot. Ami számomra még jó érzés volt és amiről kevesen tudnak talán itthon, hogy erre a programra harminc fotóst választottak ki és ebből hárman – Szász Lilla, Dóka Béla és én - voltunk magyarok, tehát a 10%-a!
Mikor jött az ötlet, hogy a "Nyaralók" sorozatot könyvben is megjelentesd?
Már régóta érlelődik ez bennem, noha az anyag szerepelt több kiállításon is, végső formáját valójában könyvben tudom elképzelni. A PHE-n annyi hasznos tanácsot, inspirációt kaptam, hogy remélem, a tervek valóra is válnak. A könyvvel kapcsolatban egy német kiadó érdeklődött konkrétan, próbálok velük együttműködni a továbbiakban is.
Egy ilyen horderejű nemzetközi eseményen való siker mindig magával hozza azt a kérdést, hogy mit jelenthet ez az alkotói pályád további alakulása szempontjából?
Azt gondolom, hogy aki úgy megy oda, hogy ettől várja helyzetének gyökeres megváltozását, könnyen csalódhat. Lehet persze ideális esetben, hogy olyan jó kapcsolatokat sikerül kiépítenie, hogy meghívják nemzetközi kiállításokra, viszont ha ez nem történik meg, akkor sem haszontalan egy ilyen jellegű megmérettetés. Én például most, a második alkalomra úgy mentem vissza, hogy egy csomó embert ismertem már, hallottam véleményeket a saját anyagaimról és másokéról és ezeket a tapasztalatokat mind-mind be tudom építeni a saját munkámba a jövőben. Nem gondolom, hogy egyik napról a másikra változnának meg a dolgok, minden folyamatként működik. Jó volt eljutni egy ilyen eseményre, megtudni, hogy mik a trendek ott, mit szólnak a külföldi szakemberek a munkáimhoz. Olyan hozzáértőkkel tudtam konzultálni, akiknek nagy rálátásuk van a nemzetközi művészetre, még ha nem is lenne más hozadéka, akkor is megérte meghallgatni a véleményüket. Ezen kívül jó gyakorlás volt számomra az anyagok prezentálása szempontjából, tényleg sokat tanultam belőle.
Mi és hol jelentene számodra továbblépést az alkotói pályád szempontjából?
Nem gondolom, hogy kimerítettem a hazai lehetőségeket és ezen túl csak a nemzetközi színtérben kéne gondolkodnom, de fontosnak tartom a nyitást külföld felé, mert látom, milyen sokat jelenthet a fejlődésem szempontjából egy-egy ilyen lehetőség.Képanyagaidnak, illetve főleg a "Nyaralók" sorozatnak jellegzetessége a közép-kelet európai szemlélet, „életérzés”. Hogy láttad, mennyire voltak nyitottak erre a felfogásra a konzulensek, illetve a beszélgetéseken mennyire volt ez hangsúlyos?
Alapvetően nagyon tetszett nekik, nyitottak voltak rá. Érdekes élmény volt számomra, hogy az egyik angol kurátor azt mondta, hogy ha ezt a sorozatot Angliában készítettem volna el, akkor most azonnal kiadná, viszont ez így szerinte az angol közönséget nem érdekelné. Ezekkel persze nehéz mit kezdeni, ennek kapcsán kicsit úgy éreztem, az egyik szemem sír, a másik nevet. Viszont pont ő javasolta, hogy mutassam meg német szakembereknek, mert ők valószínűleg izgalmasabbnak találják ezt a fajta közép-európai hangvételt. Úgy tűnik, sok minden múlhat azon, hogy a megfelelő csatornákon, közönségnek próbálunk-e bemutatni valamit.
Beszéljünk kicsit a "Nyaralók" sorozatról! Konkrét emberek vagy helyszínek inspiráltak?
Úgy kezdődött, hogy kezembe került egy katalógus a hatvanas évekből, s ebből ki lehetett választani, ki milyen nyaralót szeretne magának. Ebben a házakra vonatkozó alaprajzok és grafikák szerepeltek. Nagyon megfogott ezeknek a képi világa és a grafikákból kiindulva elkezdtem utánajárni annak, hogy megvannak-e még ezek a nyaralók. Először a Szentendrei-szigetre mentem, azonban elég hamar szembesültem azzal, hogy elég kevés létezik már ezekből a típusnyaralókból, tehát kiterjesztettem a keresést a korszakban épült, és annak hangulatát idéző házakra. Egy-egy nyaralóval kapcsolatban szerettem volna minél többet megmutatni: a házat, a benne létező tárgyi kultúrát és az embert egyaránt. Így alakultak ki az első sorozat hármas képi megoldásai.
A munka során mennyire kerültél közel magukhoz az emberekhez?
Nagyon jó hangulat alakult ki a fotózás során, egy idő után már ismertek a környéken, ajánlották a szomszéd házat is. Voltak, akik persze, nem engedtek be, viszont voltak olyanok is, akikkel rengeteget beszélgettünk és ebédre is meghívtak.
Viszont ha jól tudom, nem egy évig és nem is csak egy helyszínen csináltad a sorozatot.
A következő évben Oroszlány környékén, a Bokodi-tónál fotóztam, ahol a gyár hűtőtavára épült nyaralóházakat fotóztam. Erről régebben láttam egy fotót és rögtön megfogott az egész helyzet abszurditása. Úgy gondoltam, az itt készült képek is teljesen beleillenek a Nyaralók sorozat koncepciójába, úgyhogy itt folytattam az anyagot.A legutóbb bemutatott sorozatod lényegesen személyesebb hangvételben készült, saját privát életed egy szakaszát mutatod meg a nézőknek, amelynek te vagy a főszereplője, sőt egyes képeken te magad is megjelensz.
Azelőtt soha nem jutott eszembe, hogy ilyen személyes témát dolgozzak fel, a munkamódszerem a következő volt: kitaláltam egy témát, igyekeztem körüljárni, majd jött a következő. Ebben az esetben viszont maga a téma talált meg engem, ugyanis 2007-ben Non-Hodgkin limfómát (NHL– ami a a sorozat címe is lett) diagnosztizáltak nálam. Ez egyfajta daganatos betegség, amely különböző kezelésekkel jó eséllyel gyógyítható. Az állapotom alkalmat nyújtott arra, hogy kicsit magam felé forduljak. Valami értelmet kellett adnom az egésznek, ezért arra gondoltam, végigdokumentálom ezt az egész kezelési folyamatot, aminek a kimenetelét akkoriban még nem lehetett tudni.
Nyilván más technikai megvalósítást is igényelt a téma. Magaddal vitted a gépedet mindenhova?
Gyakorlatilag igen. Egy kis, digitális géppel készültek a képek – ebben is különbözik az eddigi sorozatoktól – és itt a technikai megvalósítás kisebb szerepet játszott.Általában és konkrétan a madridi konzultáción is milyen visszajelzéseket kaptál ezzel a bizonyos szempontból sokkolónak mondható sorozattal?
Még a PHE előtt vettem részt egy konzultáción, ahol azt mondta az egyik konzulens, hogy ez már neki sok, ezt nem szeretné látni. Most Madridban ilyen nem volt, pozitívan fogadták. Sokaknak volt hozzáfűznivalója, sok példát mondtak a fotótörténetből, néhányat persze ismertem előtte is, de meglepő, hányan foglalkoznak ilyen érzékeny témával. Aktuális példaként felhozható a lodzi Portfolio Review-t megnyerő Serena Salvadori, aki hasonló témát dolgozott fel sorozatában. Úgy látom, ennek a témának abszolút helye van a társadalmi gondolkodásban, bár tabunak számít az ilyen és ehhez hasonló betegségek említése is, mindenkinek van ilyen-olyan „személyes” élménye, ha más nem, a környezetéből. Egy olyan jelenségről van szó, ami bárkivel megtörténhet, amiből – és ennek a hangsúlyozása nagyon fontos számomra – meg lehet gyógyulni. Hajlamosak sokan a rákot és a kezeléssel együtt járó dolgokat végleges borzalomnak, halálos ítéletnek látni, pedig ez nem ilyen egyszerű.
Mik a terveid? A jövőben is ezt a személyes vonalat tervezed valamilyen módon folytatni?
Az biztos, hogy ez a sorozat közelebb hozta hozzám ezt a naplószerű felfogást. Ezzel együtt én ezt a sorozatot lezártam – ahogy a betegséget is, nincs mit folytatni rajta. Amit tervezek, az viszont kapcsolódik a témához: öt olyan nőt szeretnék fotózni, akikkel együtt jártam a kezelésekre és megnézem, hogy vannak ma, mi történt velük a betegség óta, milyen folyamatok zajlottak le bennük, hogyan élnek. Rajtuk keresztül szeretnék egy személyesebb történetet megmutatni, mert más kívülállóként személyesebb témákat feszegetni, és más olyan valakinek, aki hasonló dolokon ment keresztül, mint a „modelljei” és tudja, miről beszélnek.
http://www.hermannildi.hu/
http://www.fotografus.hu/hu/fotografusok/hermann-ildi
Hozzászólások az íráshoz(eddig 0 hozzászólás érkezett)
Én - az elöttem szólóval ellentétben - nem gondolom tartalmilag üresnek …
A képeket végignézve az üres jelző a tartalomra is vonatkozik. Nem elég …
Figyelj Zájcsik! Hervet-et ne elegessük... Öri-hari.