Szervezet:
wonderzofphotography
wopcast 044 - Pejkó Gergő (2023.10.08.)
A 44. adás vendége Pejkó Gergő, a hazai divatfotós szcéna kiemelkedő egyénisége.
Gergő a mérnöki pályát elhagyva, kőkemény munkával jutott fel a szakma csúcsára, divat mellett reklám-, és portréfotózással csinált nevet magának. Szinte minden komolyabb magazinnak fotózott már Magyarországon, és kevés olyan híresség van, aki még nem állt Gergő kamerái előtt. Színvonalas és megújulásra törekvő munkáinak köszönhetően külföldről is egyre több megbízást kap, s így karriere előtt új távlatok nyílnak.
A podcast előtt javaslom, hogy nézzétek meg a képeit online – egy válogatást egyébként a megjelenés napján, azaz október 8-án a wonderzofphotographyn is láthattok – illetve melegen ajánlom, hogy hallgassátok meg Bodogán Sándor interjúját Gergővel. Az „Alkotók egymást közt” című podcastjében ugyanis kimerítően taglalták, hogyan építette fel magát ebben a szakmában és milyen aspektusai vannak egy divatfotós munkának. Éppen ezért mi ezekről nem is beszélgettünk ebben az adásban, helyet kaptak viszont olyan témák, amelyekre egyébként nem lett volna idő. Az adás elején Gergő elmeséli, hogy miért volt rá olyan nagy hatással Costa Rica, és mit tanulhatunk a latinos életfelfogásból. Beszélünk arról, hogy 15 év távlatából hogyan tekint vissza erre a pályafutásra, és milyen tervei vannak a jövőre nézve. Téma lesz a lelki egyensúly megtalálása, az AI hatása a fotós szakmára és egy sor egyéb érdekesség, melyek segítségével közelebb kerülhetünk Gergő személyiségéhez és gondolataihoz.
Jó szórakozást kívánok hozzá!