Én Göndör László vagyok. Egy fotós, aki szereti megörökíteni képein a természetet, a tájakat, a városokat és az embereket. Imádok utazni, így képeim között sok olyat is megtalálsz, amely ezekhez az utazásokhoz kötődik számos pontján a világnak.
Nemzetközi fotóművészeti diplomával és számos pályázati sikerrel a hátam mögött talán már fotóművészként is megjelölhetném magam, de ennél sokkal fontosabbnak tartom, hogy az általam készített és a weboldalamon (https://gondor.pictures) vagy kiállításokon bemutatott képek egyedi stílusomon keresztül élményt nyújtsanak a megtekintőknek.
Egyfajta elhivatottság vezérel abban, hogy hozzájáruljak a vizuális kultúra fejlődéséhez, és ezért is vállaltam el a Rákosmente Fotóklub vezetését, mert így fotóstársaimnak segíthetek és együtt többet adhatunk a világnak.
Korábban informatikával, projektekkel és tanácsadással foglalkoztam, amelyek megalapozták a szakmai és élettapasztalataimat. De ma már nyugdíjas vagyok, így a fotóművészet és természetesen a családom, akiknek sokat köszönhetek a művészet terén való fejlődésben, áll az életem középpontjában.