A Fotóművészet 2016/1. lapszáma a fotográfiai gondolkodás mélyrétegeit tárja fel: a puszta technikai automatizmus helyett a fotográfus szubjektív döntéseit, gondolati folyamatait és az élettapasztalat súlyát helyezi a középpontba[1][2]. A kiadvány központi gondolati íve a sérülékeny emberi test privát szférájától és a posztindusztriális táj szubjektív melankóliájától a neoavantgárd fotóalapú grafikákig és a nemzetközi kiállítási stratégiákig ível[3]. Ezzel párhuzamosan a fotótörténeti rovatok a tudományos forráskritika fontosságát hangsúlyozzák, felbontva a kanonizált mítoszokat a klasszikus mesterek (Moholy-Nagy, Capa és Talbot) életművében.

Kortárs alkotók és elméleti reflexiók

• Bacskai Sándor (újságíró) ír Eifert János fotóművész munkásságáról (A fotografálás nem a pillanat művészete): Az életút-interjúban Eifert felülbírálja a fotográfia klasszikus dogma-meghatározását, kifejtve, hogy az exponálás gombjának megnyomása nem csupán egyetlen tizedmásodperc, hanem egy egész élet tapasztalatának, gondolkodásának és tudatos kiválasztásának az eredménye. Kísérleti aktjai, roncsolt negatívjai és táncfotói a médium nyitottságát bizonyítják.
• Pfisztner Gábor (művészettörténész) ír Horváth M. Judit fotóművész munkásságáról (Szembesítések – Horváth M. Judit: Privát képek 1–2.): A cikk a betegséggel megküzdő, megviselt emberi test kiszolgáltatottságát és a felette való uralom elvesztését elemzi. A kamera itt nem csupán a megfigyelés eszköze, hanem az önarckép és a múlékonysággal való elemző szembesülés médiuma.
• Somosi Rita (művészettörténész/kurátor) ír Riskó Gáspár fotóművész munkásságáról (Lassú melankólia – A posztindusztriális táj és a szubjektív lét viszonya Riskó Gáspár sorozataiban): A tanulmány a Holtpont, Ellensúly és Határvonal című sorozatokon keresztül mutatja be, miként válik az elhagyatott, posztindusztriális táj a belső bizonytalanság, a lelkiállapotok és a szubjektív melankólia vizuális metaforájává.
• Gellér Judit (kurátor/művészettörténész) ír Bartha Máté és Michał Grochowiak fotóművészek munkásságáról (Míg mi csak játszunk, ők játszanak – Hinta): A cikk a két alkotó közös kiállítását vizsgálja, ahol a hétköznapi környezetből kiemelt, jelentéktelennek tűnő elemek és talált látványok egy szürreális, játékszabályokkal teli vizuális térré alakulnak.
• Szegő György (építész/művészeti író) ír Steve McCurry fotóművész munkásságáról (Steve McCurry – Legendás fotók): A Műcsarnok-beli kiállítás kapcsán a szerző az ikonikus humanitárius dokumentarizmus esztétikáját elemzi, kiemelve, hogy McCurry a látványos színek és komponálás mögött a menedékkérők és otthontalanok egyetemes emberi sorsát képes megmutatni.
• Üveges Krisztina (művészettörténész) ír a Makói Grafikai Művésztelep alkotóinak (pl. Hajas Tibor, Pinczehelyi Sándor, Kéri Ádám) munkásságáról (Tiltott és Tűrt, avagy fotóalapú grafikai eljárások a hetvenes és nyolcvanas években): A tanulmány a szocializmus időszakának neoavantgárd kísérleteit térképezi fel, ahol a fotótechnológia és az ofszetgrafika ötvözésével léptek át a műfaji határokat.
• Palotai János (esztéta) ír Lars Schwander dán fotóművész (és Vető János) munkásságáról (Aki együtt „játszik” Vető Jánossal – Lars Schwander: A belső reflexió): A cikk Schwander magyarországi kapcsolatait, konceptuális alkotói attitűdjét és portrésorozatait (Cindy Sherman, Robert Frank, Kerekes Gábor) mutatja be.
• Anne Kotzan (szakíró) ír Herman van den Boom fotóművész munkásságáról (101 film – egy pillantás Amerikára): Az írás a művész amerikai tájakat és építészeti terek vizuális kultúráját rögzítő sorozatát elemzi.

Fotótörténet és Technikatörténet

• Cs. Lengyel Beatrix – Fisli Éva (történészek/muzeológusok): Hagymahéjak – A Capa-anyag rétegei: A tanulmány a Robert Capa-hagyaték levéltári és forráskritikai feldolgozásának fontosságára mutat rá[1][9]. Bemutatja, hogy a fotográfus életművének valódi megértéséhez az eredeti sajtópublikációk, negatívok és kontextuális dokumentumok együttes elemzésére van szükség.
• Albertini Béla (fotótörténész): Moholy-Nagy és a német képes újságok – 4. rész, 1932–35.: A cikksorozat befejező része Moholy-Nagy László skandináviai és marseille-i felvételeit, radikális nézőpontjait, variánsait és szerzőségi kérdéseit vizsgálja a korabeli német sajtóban, külön kitérve Lucia Moholy fotográfusi szerepére.
• Fejér Zoltán (fotótörténész/szakíró): Talbot kamerája: A fotótechnikai rovat William Henry Fox Talbot korai fényképezőgépeit, technikai kísérleteit és a kalotípia feltalálásának tárgyi emlékeit mutatja be.