Helyzetjelentések
A november hagyományosan a fotográfia hónapja Európában. 1990-ben Pozsonyban született meg a gondolat, hogy a város kiállítótereiben, kulturális és művészeti intézményeiben kiállításokat rendezzenek – nemzetközi és akkor mégcsehszlováknaknevezett fotográfusok munkáiból. 21 év telt el azóta: sztárkiállítások, portfolio review, workshopok, kortárs és történeti fotográfia – nagyjából ez jellemzi ma a pozsonyi Fotóhónapot.
© Berekméri Zoltán: L'art (1968) - a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből
A szlovák kezdeményezéshez az elmúlt 21 évben több nyugat-európai főváros csatlakozott – így Párizs, Berlin, Bécs, Róma, Luxemburg és az orosz főváros, Moszkva. A hivatalosanEuropean Month of Photography-nak nevezett rendezvény programkínálata országonként változik, de egyvalamiben közös: a látogatók egy teljes hónapon keresztül több száz fotográfus munkáját tekinthetik meg – a pályakezdőktől a rutinos „vén rókákig”.Az európai eseménysorozat szellemi elindítójának, a pozsonyi Fotóhónapnak tehát komoly múltja – és jelene van. Az elmúlt két évtizedben aMonth of Photography, Bratislavakihagyhatatlan találkozóhellyé vált a szakmabeliek és a nemzetközi fotográfiai életbe bekapcsolódni vágyók számára, de fontos információs bázis azoknak is, akik érdeklődnek a kortárs vagy a történeti fotográfia iránt. Václav Macek, a fesztivál igazgatója szerint kezdetekben az volt a legfontosabb szempont számukra, hogy az ország kulturális elszigeteltségét megszűntessék, vagyis olyan jelentős kiállítókat hívjanak meg, akiknek munkái a közép-kelet-európai nézőközönség és a fotográfus-képzőművész szakma számára is javarészt ismeretlen – elsősorban az országok politikai elszigeteltsége és a kultúracenzúra miatt. (Erről bővebben magyarul Baki Péter és Szabó Orsolya korábbiinterjújábanolvashatnak.)Annie Leibovitz-tólMartin Parrigminden mainstream fotóművész megjárta már Pozsonyt, idénDavid LaChapellelett az egyik húzónév. Ugyan az amerikai celebfotós Lost and Found című kiállítása a Pálffy Palace-ban nem a fotóhónapra érkezett, de a szervezők – a józan észre hagyatkozva – meghosszabbították a kiállítást. LaChapelle anyaga azonban jócskán csalódást okozott a Pozsonyba zarándokolóknak, hiszen a gigantikus méretű életműnek csak egy falatnyi részét mutatta meg. A pozsonyi szervezők kiállítási politikájának másik, talán még ennél is fontosabb eleme (mind a mai napig), hogy a közép-kelet-európai régióból minél több művész anyagát, adott esetben életművét mutassák be. Ennek a kultúraközvetítő hozzáállásnak köszönhető, hogy pl. a tavalyi évben gigantikus, százötven év orosz fotográfiáját bemutató kiállítást láthattunk - köztük vintage nyomatokat -, ahogy az is, hogy a szlovák rendezvénynek kezdetektől fogva vannak magyar résztvevői.
Idén két egyéni és két csoportos kiállítás reprezentálja valamelyest a magyar fotográfiai életet. A kecskemétiMagyar Fotográfiai Múzeumgyűjteményéből készült válogatás a 20. századi magyar fotográfiáról ad történelmi keresztmetszetet.Balogh Rudolftól, a magyaros stílus iskolateremtőjétől az I. világháborúban készített felvételeket,Escher Károlytól– akit épp Balogh hívott az Est Lapokba,Munkácsi Mártonhelyére – a két világháború közötti Magyarország állapotát dokumentáló képeket láthatnak a kiállítás látogatói.Pécsi JózsefTungsram-égőket megörökítő kompozíciói a magyar reklámfotográfia kezdeteit,Lőrinczy Györgykülönleges, házilag készített emulziós, olykor akrilfestékkel átfestett képei a magyar avantgárd fotó egy-egy szeletét villantják fel.Benkő Imre,Korniss Péterdokumentarista fotóesszéiből a II. világháború utáni Magyarország egy jellemző társadalmi csoportját ismerhetjük meg, a „melósokét” – az ózdi Acélváros munkásainak nehéz és durva életét (Benkő), s az ingázó munkások ideiglenességre épülő mindennapjait (Korniss). A Hungarian Photography 1914-1989 címet viselő kiállítás – melynek kurátora a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója, Baki Péter – a magyar fotográfia "kanonizált kulcsfiguráira" koncentrál, amikor Baloghtól Benkőig a tizenegy fotográfus életművét felskicceli. A kiállítás vállaltan történeti tárlat, mely nem törekszik a teljességre, a bemutatott anyagok is elsősorban „alaprajzok és metszetek” és nem „látványtervek”. A magyar anyagból Lőrinczy György műveit emelném ki - ugyan a többi alkotóhoz hasonlóan ő is csak néhány képével szerepel, de - egyedülálló formanyelve és látásmódja egy Pozsony-méretű nemzetközi seregszemlén is felkelti az ember figyelmét.
A rendszerváltás utáni Magyarország társadalmával és tárgyi környezetével foglalkoznak a Pozsonyban kiállító egyéni alkotók sorozatai is, de a „történelmi elődöktől” jócskán eltérő képi eszközökkel.Hermann IldikóNyaralókcímű fotósorozatában – melynek aMagyar Kultúra Házaad otthont január közepéig – vízparti nyaralóházakat és azok tulajdonosait örökítette meg. E jellegzetes háztípusok nemcsak küllemükben emlékeztetnek a „legvidámabb barakk” mindennapjaira. A nyaralóházak többségében a mai napig megtalálhatjuk a rendszerváltás előtti évtizedek berendezési tárgyait, a szocializmus tárgyi kultúráját. Ezek a tárgyak keverednek a kilencvenes évek berendezési bóvlijával, a kínai műanyagszékek, napernyők igénytelen stílusával. Hermann Ildi kedélyes hangulatú sorozatában az elmúlt húsz év társadalmi változásaira mutat rá, egy hibrid – már nem szocialista, de még nem kapitalista – világ jelenvalóságára, amelyben egyszerre vannak jelen a rendszerváltás előtti élet tárgyi rekvizítumai, s amelynek már a kapitalista világ társadalmi problémáival és jelenségeivel kell megküzdenie. Sorozatából az abszurd sem hiányzik – a vidáman lubickoló férfiak és nők mögött, a háttérben egy-egy gyár figyel. Mi így nyaralunk. Langyos vízben, gyárral a hátunk mögött.
AMagyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Házképviseletében kiállítóDezső TamásItt, bárhol / Here, anywhere című sorozata a rendszerváltás utáni Magyarország sajátos, kelet-európai "természetrajzával" foglalkozik. „Húsz éve, a rendszerváltó ország megfeledkezett bizonyos helyekről: utcák, háztömbök, grundok, akár egész kerületek váltak zárvánnyá, amelyekben megrekedt egyfajta félszeg, felejteni vágyott kelet-európaiság” – mondja Dezső Tamás saját munkájáról.Az alkotó ezek közül az elfelejtett helyek közül ragadott ki egy-egy részletet, rajtuk keresztül kíván rámutatni mindarra, ami a múltban gyökerezik, de ami a jelenkorunknak mindmáig részese. Dezső sorozatának érdekessége, hogy a pályáját fotóriporterként kezdő alkotó ebben az anyagában elhagyja a hagyományos dokumentarista fotó eszközeit. Az omladozó, lepusztult épületek, szemétdombok, korrodálódó vasúti töltések „reális megmutatása helyett” egy lírai, s önmagában zárt világot épít fel - a kiállítás kurátorának, Csizek Gabriellának a válogatása is ezt erősíti. Dezső Tamás képeinek hívószava az elemeltség, felvételein semmi sem utal vizuálisan arra, hogy ezek a felvételek itthon, Magyarországon készültek. Erre mutat rá a kiállítás címe is: Itt, bárhol. Fontos tudni, hogy a Magyar Intézetben december közepéig megtekinthető kiállítással Dezső Tamás elnyerte az idén tizenhatodik alkalommal kiosztott amerikai Center Award díjat.Az utóbbi években a Fotóhónap rendezői egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a térség felsőoktatási intézményeiben fotóval alkotó hallgatóinak a képviseletére. A szlovák Képzőművészeti Egyetem húsz éves fotó tanszékét bemutató Youthful medium kiállítás mellett a budapestiMagyar Képzőművészeti EgyetemIntermédia szakos hallgatóinak fotó alapú projektjeiből is összeállt egy csoportos tárlat. A Sugár János válogatásába bekerült művek – az egyetem egykori és jelenlegi hallgatóinak munkái – a médiumban rejlő alkalmazási lehetőségek tág spektrumára mutatnak rá.Bár a Month of Photography, Bratislava novemberben hivatalosan véget ér, több jelentős szlovák alkotó kiállítása átnyúlik decemberre, sőt jövő év elejére is.Viktor KolarésJaroslav Ziakmunkáit mindenképp érdemes megtekinteni, sokat elárulnak a kortárs szlovák fotó humoráról és érzékenységéről.
A Month of Photography, Bratislava hivatalos weboldala:
Hozzászólások az íráshoz(eddig 0 hozzászólás érkezett)
Szerintem Kertész a progresszív-fotó első nagy korszakának - kb.1920-35 …
A művészetbe sok minden belefér, csak az alkotót kell ismerni, és tudjuk …
A Pettendi Szabó Péter munkájával kapcsolatban én egy kis …
© Berekméri Zoltán: L'art (1968) - a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből
A szlovák kezdeményezéshez az elmúlt 21 évben több nyugat-európai főváros csatlakozott – így Párizs, Berlin, Bécs, Róma, Luxemburg és az orosz főváros, Moszkva. A hivatalosanEuropean Month of Photography-nak nevezett rendezvény programkínálata országonként változik, de egyvalamiben közös: a látogatók egy teljes hónapon keresztül több száz fotográfus munkáját tekinthetik meg – a pályakezdőktől a rutinos „vén rókákig”.Az európai eseménysorozat szellemi elindítójának, a pozsonyi Fotóhónapnak tehát komoly múltja – és jelene van. Az elmúlt két évtizedben aMonth of Photography, Bratislavakihagyhatatlan találkozóhellyé vált a szakmabeliek és a nemzetközi fotográfiai életbe bekapcsolódni vágyók számára, de fontos információs bázis azoknak is, akik érdeklődnek a kortárs vagy a történeti fotográfia iránt. Václav Macek, a fesztivál igazgatója szerint kezdetekben az volt a legfontosabb szempont számukra, hogy az ország kulturális elszigeteltségét megszűntessék, vagyis olyan jelentős kiállítókat hívjanak meg, akiknek munkái a közép-kelet-európai nézőközönség és a fotográfus-képzőművész szakma számára is javarészt ismeretlen – elsősorban az országok politikai elszigeteltsége és a kultúracenzúra miatt. (Erről bővebben magyarul Baki Péter és Szabó Orsolya korábbiinterjújábanolvashatnak.)Annie Leibovitz-tólMartin Parrigminden mainstream fotóművész megjárta már Pozsonyt, idénDavid LaChapellelett az egyik húzónév. Ugyan az amerikai celebfotós Lost and Found című kiállítása a Pálffy Palace-ban nem a fotóhónapra érkezett, de a szervezők – a józan észre hagyatkozva – meghosszabbították a kiállítást. LaChapelle anyaga azonban jócskán csalódást okozott a Pozsonyba zarándokolóknak, hiszen a gigantikus méretű életműnek csak egy falatnyi részét mutatta meg. A pozsonyi szervezők kiállítási politikájának másik, talán még ennél is fontosabb eleme (mind a mai napig), hogy a közép-kelet-európai régióból minél több művész anyagát, adott esetben életművét mutassák be. Ennek a kultúraközvetítő hozzáállásnak köszönhető, hogy pl. a tavalyi évben gigantikus, százötven év orosz fotográfiáját bemutató kiállítást láthattunk - köztük vintage nyomatokat -, ahogy az is, hogy a szlovák rendezvénynek kezdetektől fogva vannak magyar résztvevői.
Idén két egyéni és két csoportos kiállítás reprezentálja valamelyest a magyar fotográfiai életet. A kecskemétiMagyar Fotográfiai Múzeumgyűjteményéből készült válogatás a 20. századi magyar fotográfiáról ad történelmi keresztmetszetet.Balogh Rudolftól, a magyaros stílus iskolateremtőjétől az I. világháborúban készített felvételeket,Escher Károlytól– akit épp Balogh hívott az Est Lapokba,Munkácsi Mártonhelyére – a két világháború közötti Magyarország állapotát dokumentáló képeket láthatnak a kiállítás látogatói.Pécsi JózsefTungsram-égőket megörökítő kompozíciói a magyar reklámfotográfia kezdeteit,Lőrinczy Györgykülönleges, házilag készített emulziós, olykor akrilfestékkel átfestett képei a magyar avantgárd fotó egy-egy szeletét villantják fel.Benkő Imre,Korniss Péterdokumentarista fotóesszéiből a II. világháború utáni Magyarország egy jellemző társadalmi csoportját ismerhetjük meg, a „melósokét” – az ózdi Acélváros munkásainak nehéz és durva életét (Benkő), s az ingázó munkások ideiglenességre épülő mindennapjait (Korniss). A Hungarian Photography 1914-1989 címet viselő kiállítás – melynek kurátora a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója, Baki Péter – a magyar fotográfia "kanonizált kulcsfiguráira" koncentrál, amikor Baloghtól Benkőig a tizenegy fotográfus életművét felskicceli. A kiállítás vállaltan történeti tárlat, mely nem törekszik a teljességre, a bemutatott anyagok is elsősorban „alaprajzok és metszetek” és nem „látványtervek”. A magyar anyagból Lőrinczy György műveit emelném ki - ugyan a többi alkotóhoz hasonlóan ő is csak néhány képével szerepel, de - egyedülálló formanyelve és látásmódja egy Pozsony-méretű nemzetközi seregszemlén is felkelti az ember figyelmét.
A rendszerváltás utáni Magyarország társadalmával és tárgyi környezetével foglalkoznak a Pozsonyban kiállító egyéni alkotók sorozatai is, de a „történelmi elődöktől” jócskán eltérő képi eszközökkel.Hermann IldikóNyaralókcímű fotósorozatában – melynek aMagyar Kultúra Házaad otthont január közepéig – vízparti nyaralóházakat és azok tulajdonosait örökítette meg. E jellegzetes háztípusok nemcsak küllemükben emlékeztetnek a „legvidámabb barakk” mindennapjaira. A nyaralóházak többségében a mai napig megtalálhatjuk a rendszerváltás előtti évtizedek berendezési tárgyait, a szocializmus tárgyi kultúráját. Ezek a tárgyak keverednek a kilencvenes évek berendezési bóvlijával, a kínai műanyagszékek, napernyők igénytelen stílusával. Hermann Ildi kedélyes hangulatú sorozatában az elmúlt húsz év társadalmi változásaira mutat rá, egy hibrid – már nem szocialista, de még nem kapitalista – világ jelenvalóságára, amelyben egyszerre vannak jelen a rendszerváltás előtti élet tárgyi rekvizítumai, s amelynek már a kapitalista világ társadalmi problémáival és jelenségeivel kell megküzdenie. Sorozatából az abszurd sem hiányzik – a vidáman lubickoló férfiak és nők mögött, a háttérben egy-egy gyár figyel. Mi így nyaralunk. Langyos vízben, gyárral a hátunk mögött.
AMagyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Házképviseletében kiállítóDezső TamásItt, bárhol / Here, anywhere című sorozata a rendszerváltás utáni Magyarország sajátos, kelet-európai "természetrajzával" foglalkozik. „Húsz éve, a rendszerváltó ország megfeledkezett bizonyos helyekről: utcák, háztömbök, grundok, akár egész kerületek váltak zárvánnyá, amelyekben megrekedt egyfajta félszeg, felejteni vágyott kelet-európaiság” – mondja Dezső Tamás saját munkájáról.Az alkotó ezek közül az elfelejtett helyek közül ragadott ki egy-egy részletet, rajtuk keresztül kíván rámutatni mindarra, ami a múltban gyökerezik, de ami a jelenkorunknak mindmáig részese. Dezső sorozatának érdekessége, hogy a pályáját fotóriporterként kezdő alkotó ebben az anyagában elhagyja a hagyományos dokumentarista fotó eszközeit. Az omladozó, lepusztult épületek, szemétdombok, korrodálódó vasúti töltések „reális megmutatása helyett” egy lírai, s önmagában zárt világot épít fel - a kiállítás kurátorának, Csizek Gabriellának a válogatása is ezt erősíti. Dezső Tamás képeinek hívószava az elemeltség, felvételein semmi sem utal vizuálisan arra, hogy ezek a felvételek itthon, Magyarországon készültek. Erre mutat rá a kiállítás címe is: Itt, bárhol. Fontos tudni, hogy a Magyar Intézetben december közepéig megtekinthető kiállítással Dezső Tamás elnyerte az idén tizenhatodik alkalommal kiosztott amerikai Center Award díjat.Az utóbbi években a Fotóhónap rendezői egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a térség felsőoktatási intézményeiben fotóval alkotó hallgatóinak a képviseletére. A szlovák Képzőművészeti Egyetem húsz éves fotó tanszékét bemutató Youthful medium kiállítás mellett a budapestiMagyar Képzőművészeti EgyetemIntermédia szakos hallgatóinak fotó alapú projektjeiből is összeállt egy csoportos tárlat. A Sugár János válogatásába bekerült művek – az egyetem egykori és jelenlegi hallgatóinak munkái – a médiumban rejlő alkalmazási lehetőségek tág spektrumára mutatnak rá.Bár a Month of Photography, Bratislava novemberben hivatalosan véget ér, több jelentős szlovák alkotó kiállítása átnyúlik decemberre, sőt jövő év elejére is.Viktor KolarésJaroslav Ziakmunkáit mindenképp érdemes megtekinteni, sokat elárulnak a kortárs szlovák fotó humoráról és érzékenységéről.
A Month of Photography, Bratislava hivatalos weboldala:
Hozzászólások az íráshoz(eddig 0 hozzászólás érkezett)
Szerintem Kertész a progresszív-fotó első nagy korszakának - kb.1920-35 …
A művészetbe sok minden belefér, csak az alkotót kell ismerni, és tudjuk …
A Pettendi Szabó Péter munkájával kapcsolatban én egy kis …