A FotoKlikk Filmklub következő filmjén Szigeti Tamással beszélget Dékán István, 2009-ben. A beszélgetés vágott felvétele 80 perc. 

Szigeti Tamás: Beszélgetések a fényképezésről – A protokollfotózástól a világklasszis portrékig

A FotoKlikk Filmklub oral history sorozatának keretében a riportokat készítette, vágta és az alkotókkal beszélgetett Dékán István – aki egyúttal biztosította számunkra a teljes sorozatot. A jelen epizód vendége Szigeti Tamás fotográfus volt, aki több évtizedes – egyebek mellett a Magyar Hírlapnál eltöltött – napilapos és nemzetközi rutinjára támaszkodva veszi sorra a fotográfia legfontosabb műfajait, technikai fogásait és morális kérdéseit.

Protokollfotózás és színház: Alázat és keretek

A protokollfotózás során a szigorú biztonsági és helyszíni korlátozások miatt a fotográfusok rendkívül kötött helyekről dolgoznak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a torzító nagylátószögű vagy halszemobjektívek helyett érdemes a helyes perspektívára törekedni, és egy lépéssel hátrébb lépve, a szereplők közötti finom viszonyokat rögzíteni.

A színházi és operai fotózás legfőbb szabálya a rendezői, díszlettervezői és világítási koncepció tiszteletben tartása. A technikai nehézségek – mint a kevés fény, a magas érzékenység miatti zaj vagy a berázásveszély, amit monopod (egylábú állvány) használatával lehet ellensúlyozni – ellenére a jó színházi fotó a darab hangulatát és a kulcsszereplők kapcsolatát sűríti magába.

A hírkép és a képriport sűrűsége

A képriport olyan, mint egy film: logikus íve van, amely bemutatja a helyszínt, a szereplőket, a kibontakozó drámát és a lezárást. Minden egyes képnek önálló hírképként is meg kell állnia a helyét, mert a sorozat erejét mindig a leggyengébb láncszem határozza meg.

A hírkép a fotográfia egyik legnehezebb műfaja. Informatívnak, tömörnek és objektívnek kell lennie, és egyetlen kockába sűrítve kell megmutatnia a helyszínt, a szereplőket és a történés lényegét – mint ahogy az a hazai sajtófotó-pályázatok nagydíjas sorozatain (például a dunaszerdahelyi eseményeket feldolgozó anyagokon) is megfigyelhető.

Sportfotózás: Szabályismeret és közeledés

A sportfotóban a sikeres munkához elengedhetetlen a sportág szabályainak, lebonyolítási rendjének és a kulcspozícióknak az ismerete. Robert Capa híres elve itt fokozottan érvényes: a közeliség az, ami igazán megemel egy képet. A sorozatfelvételek vakkisütése helyett a tudatos pillanat-elcsípés a cél, ötvözve a biztos dokumentatív képeket a kockázatosabb, kifejező közeli részletekkel.

Legendás portrék és a kapcsolatteremtés művészete

A beszélgetés kiemelt részét képezik a világklasszisokkal (Yehudi Menuhin, Yousuf Karsh, Luciano Pavarotti) és a barcelonai olimpiával kapcsolatos tapasztalatok:

• Yehudi Menuhin: A próbák és az öltözői pillanatok csendes megfigyelése, a türelmes jelenlét vezetett el ahhoz a portréhoz, amely Szigeti legkedvesebb képévé vált.
• Yousuf Karsh: A budapesti kiállításon a Churchill-portré előtt elkészített közös kép és a dedikáció a tudatos, alázatos kapcsolatépítés példája.
• Kommunikáció: A külföldi helyszíneken és nagy eseményeken a nyelvismeret, az alanyok előzetes ismerete (például a tatai edzőtáborokban kialakított kapcsolatok) és a nem verbális empátia teremtik meg azt a bizalmat, amely nélkül nem születhetnek meg az igazi portrék.

Sajtóetika és a valóság ábrázolása

Szigeti éles határt húz a bulvár (vagy az „álpaparazzó”) megrendezett, a celeb önképét kiszolgáló világa és a mértéktartó, az igazra törekvő fotográfia között. A riporter legfontosabb morális zsinórmértéke az ízléstelenség elkerülése, a szituációk meg nem hamisítása, valamint az alanyok személyiségének tiszteletben tartása. Bár a napilapok világában a hírverseny átalakult, a fotográfus egyedi látásmódja és hitelessége az, ami hosszú távon értéket teremt.