[Szerkesztői megjegyzés: Szilágyi Sándor (1954–2025) elhunyt, hamvait 2025. június 21-én a Megbékélés Háza Templomában helyezték örök nyugalomra. Az alábbiakban korábbi, saját szavaival írt bemutatkozásának szerkesztett, rövidített változatát közöljük.]
1954. február 10-én születtem, és 1994 óta független fotóművészeti íróként és kurátorként tevékenykedtem. Ezen a platformon igyekeztem összeszedni és rendszerezni mindazt, amit a fotográfiáról, fotóelméletekről és a fotótörténetről írtam. Ez nem kevés: könyvek, számos tanulmány, újságcikk, portré, interjú, valamint tévé- és oktatófilmek, videón rögzített előadások.
Bár kezdetben „mindenevő” voltam, a kilencvenes évek végi, New York-i tanulmányútjaim során kristályosodott ki bennem, hogy a fotográfiák különböző célú és rendeltetésű használatai közül engem mindenekelőtt a képzőművészeti célú, autonóm, szuverén fotóhasználat: magyarán a fotóművészet érdekel. Íróként arra törekedtem, hogy ennek sajátos vonásait minél pontosabban, minél markánsabban meg tudjam fogalmazni.
A nyomtatásban megjelent írások mellett helyet kaptak itt olyan szakmai tárgyú levélváltások is, amelyek sokszor többet árulnak el egy-egy időszak szellemiségéről, mint a hivatalos szövegek. Emellett a munkásságom egyik legfontosabb, szó szerint leletmentő részének azokat az oral history interjúkat tekintem, amelyeket jeles fotóművészekkel és a fotós élet szervezőivel készítettem.
Én bizony nem a Fast Culture híve vagyok! Ezek az írások az olvasottak fölött töprengő, tűnődő, azokat megemészteni vágyó befogadóra voltak és vannak szabva. A bennük fölhalmozott információ és tudásanyag viszont megbízható – legalábbis azon voltam, hogy az legyen.
Szóval: nem kell sietni sehova! Just relax! Éljen a Slow Culture! Ja: és a Copyleft!
