club.profile.motto | club.name
Időpont: 2009.05.13. szerda 19:00 Helyszín:ArtBázis, 1085 Budapest, Horánszky u. 25. A technikai változás gyökeresen átalakíthat-e egy technikai médiumot? S ha igen, akkor az baj-e? A tárlatok falain már csak teóriák láthatók vagy vannak még fotók is? S ha vannak, kinek kellenek? A műkincspiac megmenti a fotóművészetet vagy végképp negligálja? A dokumentarizmus pedig menthetetlenül a perifériára szorult volna? Legalább a kérdéseinket érdemes föltenni, ha a válaszokat még nem is tudjuk biztosan. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója
A Fotografus.hu – Alapítvány a Magyar Fotográfiáért 2009-ben immár második alkalommal rendezi meg a Dunaújvárosi Fotóbiennále rendezvény sorozatot. A biennále célja a fiatal, pályakezdő fotográfusok bemutatása a szakma, illetve a közönség számára egy olyan eseményen, ahol a különböző alkotói pozíciók egyszerre jelenhetnek meg. Idén 7 helyszínen, 11 kiállítótérben több mint 40 alkotó egy-egy fotósorozata látható. Korábbi hagyományainkhoz híven a rendezvényen minden évben más fotóművészeti oktatással foglalkozó iskola hallgatói mutatkoznak be külön kiállításon. 2009-ben ez az intézmény a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fotográfia szaka. A szakmai napra a szakma képviselői számára ingyenes külön buszt indítunk Budapestről. A szakmai nap időpontja: 2009. május 16. szombat Program: 9.00 Biennále busz indulása Dunaújvárosba 11.00 Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros A vendégek köszöntése, útbaigazítás Rövid köszöntőt mond: Böröczfy Virág művészettörténész 11.00 -14.00 A kiállítások megtekintése 14.00 -18.30 Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros Előadás és kerekasztal beszélgetés a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója szervezésében, a rendezvény díjainak átadása Ennek keretében: 14-16.00 „Szlovák specialitások” – Kortárs szlovák fotó, A Szlovák Képzőművészeti Akadémia (AFAD) tanárainak és hallgatóinak vetítéssel egybekötött prezentációja, vezető előadó: Olga Triaska Stefanovic, az AFAD Fotó és új média tanszékének vezetője 16.30-18.00 „Mi van a falon?” – kerekasztal beszélgetés, a biennálén megfigyelhető tendenciák szakmai értékelése, értelmezése, beszélgetés a fiatalok helyzetéről a kortárs magyar fotográfiában - meghívott szakemberek és a közönség részvételével Meghívott szakemberek: Bordács Andrea, műkritikus, az Új Művészet folyóirat szerkesztője, Eperjesi Ágnes, képzőművész, Hudra Klára, művészettörténész, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Művészeti Főosztályának iparművészeti és fotóművészeti referense, Kasza Gábor, a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója vezetőségi tagja, László Gergely fotográfus, kurátor, Máté Gábor, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fotográfia szakának tanára Moderátor: Gőbölyös Luca fotográfus 18.30 Díjátadó ünnepség, a rendezvény fődíjának és a támogatói díjak átadása 19.00-21.00 Római Kőtár, Dunaújváros, a szakmai nap zárása, állófogadás, kerti party 21.00 A Biennále busz visszaindulása Budapestre További információk a Biennále programfüzetében és a www.fotobiennale.hu honlapon. Amennyiben a rendezvényre a Biennále busszal kíván jönni, kérjük, a helybiztosítás érdekében feltétlenül jelezze a 30-921-5582-es telefonszámon vagy a fotografus@fotografus.hu e-mail címen.
Ha egy hülye szóviccel [továbbá egy nagyon is előre látható, bár e mondatban (ön)reflektált, de ezáltal persze fel nem menthető nem mondom, de/és úgy mondom -mal] akarnám kezdeni kies ajánlómat, talán azt mondanám, aki komolyan kíváncsi a mai magyar fotográfia/képzőművészet fejleményeire, alakulásaira, izgalmaira és experimentumaira, semmi szín alatt ne hagyja ki Eperjesi Ágnes Színügyek c. hármas [tömören a lényeget: 1/3/3] kiállításának egyik stációját sem. Mindezt pedig azért mondom, mert egyrészt, így gondolom, tehát, első olvasatban szubjektíve és objektíve le voltam, vagyok nyűgözve [és felajzva, pompás képzavarral élve: mint a nyíl s zuhogó patak ] az eddig látott két stáció/kiállítás látnivalóinak erejétől, komplexitásától stb. [e stb rejtse szerényen majdan megírandó szakmai elemzésem/értelmezésem ködképeit], másrészt, hogy jeles [vagy rossznyelvek szerint, bár ezekre ne hallgassunk: jeltelen ] szerkesztőségünknek indoka legyen a nagyérdemű elé bocsátania a Nessim Galériában , május 5-én megnyílt Semmi a szín alatt c. 2. számú színügy megnyitóján készült, a műfajból adódóan, kétségtelenül frivol, társasági képeket [mely képek egyikén, az önreflexivitást fokozandó, jeles személyiségek mellett, szerkesztőségünk tagjai is színezik az összképet]. És hogy itt jómagam is az 1/3/3-as színügyekhez hasonuljak, illetve egy vidám és teljesen céltalan utalással ide- kontextualizáljam a hegel i triádo kat , be is fejezem ajánlómat eme harmadik mondatommal, melyet természetesen nem követ negyedik, ötödik, hatodik, a haza legnagyobb üdvére és természetesen: bánatára. Eperjesi Ágnes: Színügyek [Magyar Fotográfusok Háza-Mai Manó Ház - Nessim Galéria - Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szent István Király Múzeum: 2009. április 30-szeptember 20.] Hozzászólások az íráshoz (eddig 0 hozzászólás érkezett)
Időpont: 2009.04.15. szerda 19:00 Helyszín: ArtBázis, 1085 Budapest, Horánszky u. 25. 2008-ban Csörgő Attila kapta az egyik legrangosabb nemzetközi médiaművészeti elismerést, a Nam June Paik díjat. A következő FFS-programon ő tart vetítést munkáiból. "Konceptuális jellegű, sokszor minimalista kivitelű - gyakran mobil - munkái természettudományos szabályok, törvények - geometriai problémák, fizikai (optikai, mechanikai) határhelyzetek - köré szerveződnek. Elvont tételeket modellező, szemléltető, >>tudományos alapon működő művei többnyire szokatlan helyzetekbe hozott, hétköznapi anyagokból, tárgyakból épülnek fel, barkácsolódnak össze.” (Artportal, Százados László)
A 2009. április 18-án, 20.00-tól a Falkart Fesztivál keretében Szilágyi Lenke tárlatvezetést tart Puszta idill című kiállításán a Memoart Galériában. web | http://memoart.eu cím|1155 Budapest, Balassi Bálint utca 21-23, I. emelet Paksi Endre Lehel írása lapunkban a kiállításról itt elérhető
2009.04.01. szerda 19:00 // ArtBázis, 1085 Budapest, Horánszky u. 25. Vendégek Erdei Kriszta, Nánási László és Simonyi Balázs Moderátor Cséka György esztéta A rendezvény három FFS-tag: Erdei Kriszta, Nánási László és Simonyi Balázs képeinek bemutatására, körüljárására vállalkozik. Az est folyamán a három, különböző fotográfiai utakon járó alkotó vetítés keretében mutatja meg fontosabb munkáit, és beszél magáról, képkészítési koncepciójáról, elgondolásairól.
A magyar állam által 835 ezer dollárért megvásárolt „Capa-életmű” és ezzel együtt az államilag támogatott kultúra az utóbbi hetekben ismét polémia tárgya lett. A 937 masterprint értéke, annak megszerzésének szükségessége és időszerűsége körül folytatott viták, az erről megjelent írások és hozzászólások azonban csak a felmerült problémák és kérdések felszínét érintették. Teljes cikk
Kicsit gondban vagyok [ill., a befogadó] ezzel a kiállítással, mert a címe/koncepciója mindössze annyi, hogy „fotográfiák”. Más információ a kiállításról, képekről a kiállítási térben nincs. Ami azt feltételezi, hogy eleve ismert, adott az a kontextus, amiben a képeket értelmezni lehet, és ez, nyilván a fotográfus életműve, valamely sorozata. Ha utánanézek a képeknek az alkotóhonlapján, kiderül, a kiállításon szereplő 6 képből egy, a „biciklis” a honlap nyitóképe, cím, sorozati megjelölés nélkül. Egy másik kép azonosítható, mint a 2007-esSzeméttelep és a Románia a (Szemét)unióciklus részeként, egy harmadik kép pedigÖsvény, Kerepesi temető 2006címmel aZöld területsorozat része. További kutatómunka eredményeként, egy aRevizoronmegjelent elemzésből azt derítem ki, hogy „Kudász Gábor Arionnak most újabb kiállítása tekinthető meg a Vintage Galériában Szemétunió címmel.” Érdekes/kérdéses: a sorozat címeSzemétunióvagy, ahogy az alkotó honlapján is szerepel:(Szemét)unió?Egy pályázat kapcsán pedig megtalálható a sorozat koncepciójánakmagyar nyelvű leírásais [angol nyelvű az alkotóhonlapján]. [A koncepció leírásában itt már az alkotó isSzemétuniósorozatcímet használ.] A gond az, hogy mivel kiállítás értelmezhetőségéhez a helyszínen hiányzik aszöveg/kép-környezet, nem világos, mi az, amit látunk. Valószínű, mivel a kritikai portálon lévő elemzésben szereplő egyik képnél szerzői engedélyre van utalás, a cikk információi szerzői információk. Tehát aSzemétuniócímű sorozatból láthattunk pár képet.Azonban, némirekontextualizálással,hiszen egy kép aZöld területbőllett átemelve, így: átértelmezve. A szerző egyéb munkáit ismerve, ez nem szokatlan, hiszen pl. aTranzit, Magyar országútcímű sorozat „Felüljáró, 4-es út, Törökszentmiklós” képe később aTáboralbumban, sorozatban tűnik fel. Ugyancsak aTáborbanbukkan fel a „Panzió, Gyepü Street” aZöld területből.Nyilván az alkotói szabadsággal lehet érvelni, számomra azonban picit különös, hogy egyes képek, minden különösebb reflexió nélkülvándorolnaka sorozatok között. Ha az lenne a szándék, hogy evándorlássala képek kontextusfüggő értelmezhetősége/jelentése váljon nyilvánvalóvá, érteném a módszert. Erre utaló szándékot azonban nem látok. A Vintage Galériában kiállított képek címeiről végül is annyit lehet megtudniwww.revizoronline.hu-ról:Bérház, Nagytemplom utca 2008, Promenád, Nizza 2007, Ösvény, Kerepesi temető 2006, Szeméttelep, Románia 2007.A „biciklis” kép és egy épülő vagy tatarozandó családi ház éjszakai képét mutató fotográfia címe azonban kideríthetetlen.Persze, az önmagában nem lenne értelmezési probléma, ha a képek, a kiállítás cím és kifejtett elgondolás nélkülfutna. Ha, és ismét: ez szándékos lenne. Mert lehetne.De, véleményem szerint, nem így van, hiszen az alkotó, eddigi munkáit szemlélve, sorozatokban gondolkodik, sorozatokba tagolódnak művei. Így azt kell feltételeznem -, illetve nem tudok, mit feltételezni, mert nem tudom, e kiállításelméleti installálásánakmikéntje, hiba, lazaság vagy egy új koncepció része.Amiért ennyire hosszasan időzöm a kiállítás voltaképpenielőszobájában, az a meggondolás, hogy a látás, percepció nemszűz, nem naiv, nem előfeltevésmentes. Mindig már a voltaképpeni látás, szemlélés előtt istudok, és így pozícionálok, szövegkörnyezetbe állítok, összefüggéseket hozok létre. Az összefüggésbe állításhoz, így az értelmezéshez némifogódzókell, a fogódzót általában az alkotó nyújtja. Ha nem, ez a cél, az is fogódzó. Mert e nélkülnem tudom, mit nézzek/lássak. ASzemétunióbólegy részletet és akként értelmezzem? Vagy több sorozatból egy válogatást vagy egy alkalmi sorozatot? Vagy egybest ofjellegű képződménnyel állok szemben? B.Nézem/olvasom adolgot, mintSzemétuniótakkor. Vagyis, elolvasom az alkotói elképzelést, de inkább megpróbálom lefordítani a magam számára azt. Próbálom megfejteni, vajon mit jelenthet a „jövőbe vetített utópiám” vagy a „pozitív utópiák”? Az utópia ugyanis legáltalánosabb értelemben, a wikipedia szerint ezt jelenti: „Az utópia többnyire jövőbeli, a tökéleteshez közeli fejlettségi szinten álló emberi társadalmat, illetve egy ilyen társadalmat leíró irodalmi művet jelent”. Tehát ajövőbeliés apozitívnem jelentenek semmit, jelenteni anegatív utópiajelentene valamit. A szöveg szerint az emberi és természeti táj összemosódik, határaik eltűnnek.A „szemétdomb esztétikuma” mindenhol megjelenik, temetőben, kertvárosok színkavalkádjában stb., ez a hulladék-felhalmozás velejárója.Az urbanizáció hatásai felemésztik a szabad teret, pedig a tér kincs.Mivel a természet és emberi táj határai elmosódnak, és kvázi esztétikailag, szemétdombra hasonlít sok minden, megfordítható, fordítva is szemlélhető, felfogható az egész a szemét természetként és minden más hulladékként figyelhető meg. Így és ekképp, természet már nincs, nincs hova visszamenni, kivonulni, nincs menedék, nincs utópia.Innen nyeri el értelmét a sorozat címe is, hiszen az urbanizációnak most már nem is mellék-, hanem fő jelensége a hulladék-felhalmozás és ennek esztétikuma egyetemesként, mindent áthatóként van tételezve, megmutatva, leírva képek által. ASzemétunióképei általleírtvilágállapot, egyhulladék-világállapot. Attól függően, honnan nézzük, bármi ésbárkihulladék lehet előbb vagy utóbb. Vagy nem csak lehet, hanem eleve: az. Mert a háttér, afenntarthatatlan[dugába dőlő, saját farkába harapó, önmagát felemésztő, kioltó stb.]fejlődésugyanaz. Afenntarthatatlan fejlődésnagyszerű hozadéka, hordaléka az eleve vagy rövid idő múltán használhatatlan dolgok, tárgyak iszonyatos méretű tömege. Amely tömeg eltüntetésére nincs hely, elhelyezésére nincstér, megsemmisítésére nincs kapacitás, így mint látvány és szerkezet beépül az immár egymás határait átlépő, áthágó emberi éstermészetitájba. Voltaképp afenntarthatatlan fejlődésszemete az egyetlen összetartó, egységesítő és egyneműsítő elem civilizációnkban. Kudász Gábor Arion talán már aTáborban is ezt ahulladék-világállapototírta le, térképezte fel, rögzítette, csak egy város keretein belül. Hiszen a képeken a kihalt, épülő vagy épp [de végeredményben mindig] lebomló város a szemét, aromterepe, helye is egyben. Talán ezért lehet, adódhat könnyen átjárás a sorozatok között, mert egyetlen gondolati egységben, tekintetben összefoghatók, hiszen aBérház, Nagytemplom utca 2008című és a másik, beazonosíthatatlan, házat ábrázoló kép a Táborban is helyet kaphatott volna. Vagy, ezért kerülhet át kép aZöld területbőlis. A fotográfus munkái, sorozatai szemléletbeli, stilisztikai jegyek alapján is rendkívül egységesek, összefüggőek. Számomra úgy tűnik, az alkotó nem határozottan elkülöníthető, más-más stilisztikai, koncepcionális jegyeket hordozó projektekben gondolkodik. Nem kezdi mindig újra, másként azalapoktól, nem gondolja újra és radikálisan át képalakítási módját. E helyett, kialakított/kialakult világlátása, egyéni fotográfiainyelvezetehasználatának folyamából választ ki és konstruál bizonyos elgondolások mentén kisebb-nagyobb egységeket, sorozatokat. A munkák, anyelvezetalapvető tulajdonságai a tárgyias, leíró jelleg, a precíz és látványban, esztétikumban visszafogott komponálás. Mintha az alkotó és így a képnézésen keresztül a befogadó nem a világ, a látvány [szubjektív] alakítója lenne, hanem pusztán csak nézője, tehetetlen konstatálója vagy tanúja egyhulladék-világállapotnak. A képek személyessége szinte a nullponthoz közelítő, rejtőzködő. A személy ennek a világnak csak kerete, határa, már nem alakítója, nem szereplője. Maga is csak egy, nem különösebben kitüntetett, fontos, lényeges elem a globális, mindennegatív utópiátnegativitásábanlekörözővilágállapot hulladék tárgyai között. Kudász Gábor Arion: Fotográfiák, Vintage Galéria, 2009.03.03-03.27. Hozzászólások az íráshoz(eddig 7 hozzászólás érkezett)
A legfrissebb hírek szerint a Magyar Nemzeti Múzeum Robert Capa kiállítása néhány nap alatt meghaladta a tízezres látogató számot. Nem is csoda, hiszen lassan el lehet mondani, hogy a csapból is ez folyik, olyannyira, hogy az életükben múzeumban még nem jártak is tömött sorokban várakoznak a képek megtekintésére. Lám, mit tesz a jól működő marketing! Az a hír ugyanis már a bulvárújságok ingerküszöbét is megérinti, hogy a magyar állam 300 milliót fektetett hazánk egyik büszkesége, a világhírű Robert Capa fotós képei hazahozásába A „figyelmesebb” újságírók közben szellőztetik: a képek nem is eredetik, meg amúgy is, mi szükségünk válság idején ilyesmi beruházásra. Vajon miből kinek és mi célból történhetett a hatalmas műtárgyvásárlás? Teljes cikk
2009. évi Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjpályázat Eredmények: I. évfolyam Ambrus Miklós Barcza Gergely Bácsi Róbert László Hajdú D. András Mártonfai Dénes Móricz Simon Pók István Sopronyi Gyula Vollmuth Krisztián II. évfolyam Hartyányi Norbert Hernád Géza Simonyi Balázs forrás: http://www.lektoratus.hu/osztondijak/Pecsi.Nevsor.09.html
*Kötődés* Korniss Péterrel beszélget Gőbölyös Luca Időpont: 2009.03.18. szerda 19:00 Helyszín: ArtBázis, 1085 Budapest, Horánszky u. 25. „Dokumentarista fotográfusként mindig tárgyilagos akartam lenni, de magamban tudtam, hogy ez lehetetlen. Tudtam, hogy természetem, tudásom és élményeim meghatározzák, mit, s hogyan látok, s miként fényképezek. A képek üzenete eldőlt, mielőtt megnyomtam volna az exponáló gombot.” (Korniss Péter) Az elhivatottságról, fotográfusi attitűdjéről Korniss Péter fotóművésszel most megjelent Kötődés című albuma kapcsán Gőbölyös Luca képzőművész beszélget. Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója A fotóalbumról Palotai János kritikája itt olvasható.
Csütörtök este a programsor a következőképp alakul: 17.00 órakor a könyvesbolti Mai Manó Galériában indul AZ ÉV FOTÓRIPORTERE 2008-as díjazottja, Takáts Péter kiállításmegnyitójával , 17.30- kor a Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjasok, Mucsy Szilvia és Surányi Miklós tárlatával folytatódik, ahol nem mellesleg megtudhatjuk az ez évi díjazottak névsorát is, végül 18.00 órakor Horváth M. Judit kiállításával tetőzik.
Időpont: 2008.12.10. szerda 19:00 Helyszín: ArtBázis, 1085 Budapest, Horánszky u. 25. A technikai képek olyannyira meghatározzák jelenünket, hogy a közelmúltban több új tudományág jött létre a képek vizsgálatára. A helyzet megértését segítheti egy rövid, de rendezett áttekintés, mely az első technikai kép, a fotográfia megjelenésétől vizsgálja az új képfajták evolúcióját egészen a mai, képen túli korszakig. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója
Ezt is megértük! A Műcsrnok kurátori gárdájának jóvoltából a kortárs fotográfia egyik - ha nem A legnagyobb világsztárja retrospektív kiállítása lesz látható napokon belül Budapesten. Thomas Ruff neve az utóbbi évtiezdekben fogalommá vált és nem csak szakmai körökben, hanem az aukciókon is csúcsokat döntöget nagyméretű képeivel. A Fotopost.hu a megnyitó napján, elsőként közöl nagyszabású interjút a művésszel! Ezen kívül külön összeállításban fogalakozunk Thomas Ruff művészetével és a budapesti tárlattal.
A karácsony előtti utolsó hétvége a vásárlások és a szórakozás jegyében telik a Mai Manó Házban. Három fotóművészeti galéria( Lumen , Lux , Nessim ) kínálja portékáit, ezen kívül lesz fotózás Zalka Imrével és Laczkó Péterrel és amíg a szülők válogatnak, a fiatalabb korosztályt a Tintaló Társulat szórakoztatja. További infó a programokról itt.
Az ember ősidők óta alakítja a környezetét. Átépíti a természeti tájat: beszántja a földeket, utakat épít, városokat húz fel, és rekordokat dönt. Építészeti rekordokat. Ezt felfoghatjuk, mint a fejlődés és az emberi természet sajátosságát. A beavatkozás néha azonban a maga és az egész emberiség paródiájává válik. Ez Riedler groteszk világa. Tudatosan választott helyszín, és javarészt beállítatlan, talált szituációk jellemzik a sorozatot, amik erősítik annak dokumentum-jellegét. A valóság egy-egy szuggesztív szeletét látjuk a fotókon: üdülőkben, illetve szabadidős létesítményekben járunk. A dubai fedett síparadicsom, a hamurgi trópusi tengerpart, a Titanic-alakú szálloda, vagy a török strand a Kreml hasonmásával mind egy-egy izolált, műanyag világ – a homo sapiens mesterségesen egzotikus szórakozóhelyei. A terek valószínűtlenek: mintha egy elvarázsolt kastélyban járnánk – a feszültséget pedig éppen az adja, hogy ellentétben az elvarázsolt kastéllyal, Riedler jelenetei száz százalékig valóságosak. Az anyag meglehetősen diverz, de jó arányérzékkel vegyülnek a különböző képfajták. A beállítottnak ható tájképek és portrék (a jégbarlangban álló férfi, a Titanic-szálloda) statikussá tennék a sorozatot, ez azonban feloldódik a fotók nagy részét jelentő, dokumentarista gesztussal megörökített pillanatokban (beszélgető vendégek, a közlekedőben tovasuhanó sífutó, vagy a csúszdázni készülődő pár). A fentiek tükrében kilóg a vilniusi strandon készített kép: reklámfotónak hat, hiányzik az amúgy oly jellemző groteszk-kritikus megfogalmazás; illetve a kékre festett arcú férfi portréja, ami kicsit unalmas. Persze felfoghatjuk ezeket szünetnek, egy-egy sorozaton belüli viszonyítási pontnak. Az ember ikonszerűen jelenik meg: a látogató, vagy éppen a létesítmény dolgozója éppolyan mesterséges és valószínűtlen, mint a környezet maga – legyen az portré, vagy talált pillanat. Ahol az ember hiányzik, ott is a természettől való elszakadottság szól a képről: a parkokat, sétányokat, ahol egyébként fák és virágok nőnek, elárasztja a hajnalonta esedékes rovarirtás füstje. A 4:3-as képarány kedvez a munkának, az amúgy is művi jelenetek ezáltal még erősebben idézőjelbe kerülnek. A pozsonyban látott anyagban méter feletti nagyítások láthatóak, ami azért is jó, mert bizonyos képeken humoros apró részletek húzódnak (ld. Superman jelmeze lyukas a hónalján, vagy a Titanic matrózruhás legénysége). Miért van szükségünk mesterséges kikapcsolódásra? Fontos-e a valóság, vagy kielégít minket a látszat? Hogyan viszonyul az ember a természethez és a környezetéhez? A sorozat egy lehetséges válasz a problémára. Noha Riedler nem kifejezetten moralista, groteszk képi világa mégis egyfajta finom állásfoglalásnak tekinthető. A kiállítás megtekinthető 2008. 12. 31-igPozsonybanaz Osztrák Kulturális Intézetben (Rakúske kultúrne Fórum, Zelena 7., Bratislava) Hozzászólások az íráshoz(eddig 0 hozzászólás érkezett)
Egykorábbi cikkbenmár beszámoltunk a 2008-asParis Phototörténéseiről, de tekintettel arra, hogy Párizst - boldog város - novemberben valóban elárasztotta a fotográfia, az esemény talán megér egy második "misét". Az Európai Fotográfia Háza által patronáltpárizsi fotóhónapvégtelen számúnak tűnő kiállítással (köztük egy magyar vonatkozásúval: Bruno Bourelhttp://www.brunobourel.com/Budapest-fotóival) és rendezvénnyel ejt zavarba. Egyik hivatalos programja, aSalon de la Photokeretében a legújabb fotótechnikai arzenál felvonultatása, folyóiratok által szervezett programok, szakmai kerekasztalok mellett neves fotográfusokkal rendeztek találkozókat (a beszélgetések eredeti nyelvenittmeghallgathatóak. Többek között Raymond Depardon, Sabine Weiss, Frank Horvat szerepelt a meghívottak között, de Karl Lagerfeldről is megtudhattuk, hogy az egyik legzseniálisabb divatdiktátor extravagáns külseje mögött egy sokkal szerényebb, a saját fotóit is gyakran relativizálni képes ember bújkál. A hónap fő eseménye, a Paris Photo számos korábbi mellett 37 új kiállítóval gazdagodott, az összes kiállítónak (107-en voltak) pedig negyede volt francia. 500 fotográfus munkáit mutatták be, és természetesen nem hiányozhattak az egyéni, kollektív és tematikus kiállítások sem. (A csak a sajtó számára letölthetőfotókindexképei ugyan nem nyújtanak felhőtlen vizuális élményt, de déja vu érzések reményében érdemes megnézni a kínálatot.) Nyugat-Európa és Mexikó után a nemzetközi kiállítás és vásár először tekintett kelet felé. És ha már kelet, menjünk minél messzebb. Ahogy a fotográfia 1839-es feltalálása után szédületes sebességgel terjedt el Európában, az akkor a maihoz képest még ugyancsak távolinak tűnő Japánban is - Ázsiában egyedülálló módon - alig egy évtizedet kellett várni, hogy megjelenjen a fényképezés gyakorlata. Japán találkozása a fotográfiával egyben a nyugati fényképezési kultúra sajátos adaptációját is maga után vonta, különleges, egyedi látásmódot hozva létre, amely miatt nincs szégyenkeznivalója sem az európai, sem az amerikai fotográfiával szemben. Pedig a japán fotótörténet gazdagsága ellenére 1988-ig kellett várni, hogy az első múzeum legitimálja a fotóművészetet, és csak néhány évvel ezután nyílhatott meg a Tokyo Metropolitan Photography Museum. Többek között ez az oka annak, hogy korán felvirágzott és virágzik ma is a fotográfiai könyvkiadás, és preferálja nem egy alkotó továbbra is az albummal való megjelenést a kiállításokkal szemben. A Paris Photo Európában elsőként vállalkozott arra, hogy a japán fotótörténet különféle korszakainak változatos színeiből áttekintést nyújtson, ami nem kis részben köszönhető a kortárs japán fotográfia iránti növekvő nemzetközi érdeklődésnek. A díszvendég nem is okozott csalódást a szervezőknek, több mint 130 alkotóval mutatkozott be. Közöttük éppúgy a japán fotográfia történetének mestereivel, mint kortárs művészekkel. A mintegy 40, klasszikusokat és kortársakat felvonultató galéria és kiadó mellett 8 galéria kapott kiemelkedő szerepet a legfiatalabb generációt bemutatandó, miközben a Project Roomban fotográfusok videóit vetítették. A központi kiállításon 5 kiadó szerepelt, ezzel hangsúlyozva a könyvkiadás fent említett, hagyományosan kiemelkedő szerepét a japán fotográfiai szcénán belül. Azért a Paris Photo számára Japánon kívül is volt élet. A fotótörténet kezdeteitől a modern fotográfián át a kortárs tendenciákig mindenből kaphatott ízelítőt a látogató. Ezek közül a második kategóriában kapott helyet a budapesti Vintage Galéria anyaga, amely egyrészt a nemrég itthon kiállított Trauner-fotókból, másrészt olyan hazai klasszikusokból állt, mint például Kertész, Escher, Angelo, Kinszki vagy Kálmán Kata. A nagyszabású eseményhez kapcsolódóan a Paris Photo 12 éves történetének 8. évében alapították meg a nem kis presztízsértékkel bíró BMW - Paris Photo díjat, amelynek nyertesét a kiállító kortárs művészek közül választja a nemzetközi zsűri. A legjobbnak ítélt képekből a vásáron külön kiállítást rendeznek, amely a szervezők szándéka szerint a nemzetközi fotográfiai tendenciákról nyújt egyfajta képet. Nem meglepő, hogy az idei listán az ázsiai nevek voltak túlsúlyban. Hogy ezzel a díszvendéget akarta a zsűri honorálni, avagy az egyébként érthető módon nagyobb számban reprezentált, nagyrészt európai és észak-amerikai galériák felhozatalát nem találta elég színvonalasnak, ezt ki-ki döntse el. Mindenesetre tavaly egy másik nagyvállalat, az SFR a fiatal tehetségek kitüntetésére létrehozott egy újabb díjat. A győztes Yury Toroptsov neve keleties hangzású ugyan, de azért nem hangzik japánul. Persze a zsűri sem ugyanaz. A Paris Photo idén csaknem 38 ezer látogatót vonzott. A falak között gazdasági krízisnek nyoma sem volt, bár az értékállóbb és kisebb befektetői kockázatot jelentő klasszikusok és vintage kópiák kelendőbbnek bizonyultak némelyik magas áron kínált kortárs alkotáshoz képest, de a beszámolók alapján a kiállítók elégedetten hagyták el a helyszínt. Már biztosan tervezik a 2009-es kiadást, amely az arab és perzsa fotográfia bemutatásával ugyancsak érdekesnek ígérkezik. Addig pedig maradjunk mégis csak a közelmúltnál. A párizsi VU' Ügynökség és Galéria a Paris Photo megnyitásával egyidőben adta ki a - neves elődje, a Vu magazin nyomdokaiba lépő - újonnan alapított, félévenként megjelenő folyóiratának, aVU MAG-nak második számát. Nem fogják kitalálni: Japánnak szentelték. Hozzászólások az íráshoz(eddig 0 hozzászólás érkezett)
A párizsi fotóhónap központi eseménye a vásár (Paris Photo, nov.13-16.) volt. Nem a helyszín miatt: a Louvre Carrouselben rendezték, de az érdeklődés okán -40 ezer látogató- ami a résztvevők nagy számának -500 fotós- és minőségének köszönhető. Abbottól Witkinig, Zielkéig mindenki „képviselve” volt, aki számít a fotótörténetben,-és az is, aki (még) nem. A 12. alkalommal megrendezett esemény az évek során a világ legnagyobb fotó piacává nőtte ki magát, a new york-i mellett. Idén 86 galéria állított ki – az Atlastól(London) a Vintageig (Budapest),köztük a Magnum -; 16 könyvkiadó - köztük az amerikai Harper’s Books, a francia Phaidon - és 32 folyóirat, magazin, mint az Artforum, Flash Art (New York), Beaux Arts Magazine, Photo (Paris), Le Book (Paris,London,NewYork), Eikon (Bécs), Photography Now (Berlin)Portfolio Magazine, Zoom… stb. A kiállítók csak pályázat útján juthattak standokhoz-borsos áron. A nagy számok „törvénye” a képek ára esetében is érvényesült. Igy Mapplethorpe Hermését 120 ezer dollárért kínálták, Helmut Newton erotikus óriás képét (Eifel torony) pedig 450 ezerért. A rekordárat Irwing Penn Picasso portréja képviselte:félmillió euróval – nem tudni, hogy elkelt-e. Legutóbb Pesten láthattuk a Lélek és test kiállításon a Szépművészeti Múzeumban. Ami a magyar fotót illeti, ezen belül is a külföldre menők; Moholy-Nagy fotogramját 54.600, Kepes György képét 13700 euróra taksálták. Itt lehetett szembesülni azzal, hogy az itthoni ismertség mennyire van, ill. nincs szinkronban a külföldivel. (Ellenpélda lehet a nálunk alig ismert Ősz Gábor, őt a holland Van Zoetendal Galéria „fedezte fel”.) Amihez hozzátartozik a publicitás, mint árfelhajtó tényező – miként a „trendiség” is. Ami arra is utal, hogy az „általános csereérték világában”(Vattimo) hogyan oldódik fel az esztétikai érték, s ezáltal a fotó is egyenrangú lesz a többi művészettel . A korábbi évek után, mikor a nagyméretű vagy a kortárs fotó dominált, most kiegyensúlyozottabb lett a mezőny. Újra felfedezték a régi fotót, az avantgárd kísérletezőket –főleg a fotogramot. Előbbi értékét jelzi, hogy ekkor mutatta be a francia Sotheby’s aukciós ház a Marie-Thérése és André Jammes kollekcióját, régi , 19.sz-i francia –Baldus, Brisson testvérek, Girault de Prangey, LeSecq – fotóit. De most is a nagy akt képek vonzották a tömeget. Köztük a japán Araki „szúrt szemet” megkötözött meztelen nőivel, szado- mazo hatást keltve. Bár lehet, hogy az európai néző félreérti és más a jelentése a japán kultúrában. Amiről azért lehetett képet kapni, mivel Japán volt a díszvendég idén: 14 kiállítóval és 9 fotóssal, akik a legjobb 20 közé jutottak. Ennek ellenére a Paris Photo nagydíját a kínai Yao lu festményszerű képe nyerte, s a BMW autógyár által felajánlott 12 ezer eurót. E díjat tavaly a cseh Jitka Hanzlova nyerte, előző években Mathieu Bernard-Reymond,Anthony Goicolea és Jules Spinatsch. Japán ezúttal a különdíjjal „vigasztalódhatott”, amit Nobuhiro Fukui kapott. Rajta kívül még az amerikai Andrew Bush (Rose Gal.) és a svéd J.H. Engström (VU’ la Gal.) részesült e díjban. A Yao lut bemutató pekingi „798 Fotó Galéria” egyébként egyedül képviselte Kínát, s először vett részt a vásáron. AVintageviszont 10 éve vesz részt a vásáron, egyedüli kelet-európai galériaként. Vezetője, Pőcze Attila a folyamatos jelenlétet fontosnak tartja, nemcsak a külföldi fotósokkal, szakemberekkel való megismerkedés, de a magyar fotósok megismertetése miatt is. Főleg a klasszikusok utáni közép és a fiatalabb generáció –Gyenis Tibor, Hajas Tibor, Kerekes Gábor, Maurer Dóra, Szabó Dezső, Szilágyi Lenke, Tóth József, Vető János –bemutatását tartja „küldetése” céljának. Erre építette programját: a kiállításokat és a kiadványokat, amelyek a hazai fotótörténet hiányait igyekeznek pótolni. Párizsi kínálata „piacképesnek” bizonyult: André Kertész fotó mellett kortárs, Gyenis, Kerekes képeket is el tudott adni. Ami nem anyagi sikert jelentett, csak a minuszt csökkentette, mivel árban nem versenyezhet a nagy kiállítókkal. Akik a költségek növekedését is jobban elviselik. Az NKA támogatása és a párizsi Magyar Intézet segítsége mellett az Antenna Hungária pályázatán (magyar művészek kiállítása külföldön) nyert pénz is szükséges volt ahhoz, hogy a Carrouselben egy kis standot nyisson. Egy hét múlva itthon a Műcsarnokban „vert sátrat”, ahol egy másik Gyenis fotót adott el. Bár itt a 4 nap alatt az érdeklődés negyede volt a párizsinak. Ezért is elgondolkodtató, amit egy szakember javasolt egy fiatal fotósnak: a hazai piacra csak színes, nagyméretű fotót vigyen, ami meghökkentő legyen és pikáns, de legyen erotikus…Aktuálisnak tartva, amit Arthur C. Danto még "A művészet vége" című írásában egy angol szobrásztól (W.Tucker)idézett, miszerint korábban -60’évek- a kritikusok korát éltük, most a műkereskedőkét… Hozzászólások az íráshoz(eddig 0 hozzászólás érkezett)
A CEE PhotoFund és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem szeretettel meghívja a sittcomm.award 2008 prezentációjára. Helyszín: MOME Auditórium Cím: 1121 Budapest, Zugligeti út 9-25. Időpont: 2008. december 9. 18.30 A zsűri tagjai, Karol Hordziej (PL), Pavel Vančát (CZ), Petrányi Zsolt (HU) és Roman Babjak (SK) az alábbi művészeket választották a döntősök közé: Erdei Krisztina, Magyarország Filip Berendt, Lengyelország Matija Brumen, Szlovénia Maroš Krivý, Szlovákia További informáciok a pályázat honlapján .
A Saatchi Galéria létrehozta a SHOWDOWN-t egy új kezdeményezés részeként, annak érdekében, hogy a Saatchi Online és a Saatchi Online Art Students m ű vészeit még több mû létrehozására ösztönöze és munkáikat minél nagyobb közönségnek mutathassa be. A SHOWDOWN a Saatchi Online és a Saatchi Online Art Students regisztrált tagjai számára jött létre, hogy munkáikat feltölthessék és a látogatók pontozhassák azokat. A végs ő párbaj szavazásának gy ő ztese £1000 nyereményt kap, a második helyezett pedig £750-t. A gy ő ztes munkát kiállítják az új Saatchi Galériban. Hogyan m ű ködik? Az alkotások bemutatásához regisztrált Saatchi Online vagy Saatchi Online Art Students m ű vésznek kell lenni. Ha eddig még nem regisztrált, kattintson ide . Az oldalon mindenki a saját hálózati oldalán tudja megmutatni munkáit. A regisztrált Saatchi Online és Saatchi Online Art Students m ű vészek, a felhasználónevükkel és jelszavukkal való bejelentkezés után tölthetik fel m ű veiket az aktuális hét SHOWDOWN-jára. A folyamat a következ ő : a regisztrált m ű vészek hétf ő reggel 9-t ő l (Hely (londoni) id ő szerint) vasárnap este 6-ig tölthetik fel képeiket a Showdown-ra. Minden látogató szavazhat az összes képre, egyt ő l tízig pontozva azokat (az egy a legkisebb érték ű pont, a tíz pedig a legmagasabb) A szavazás a következ ő hét napig tart (hétf ő reggel 9-t ő l a következ ő hétf ő reggel 9-ig – egyesült királysági id ő szerint). A két legmagasabb pontszámmal rendelkez ő alkotás párbajon vesz részt. A látogatók ezután a két párbajozó munkáira szavazhat a következ ő hét napban. 12 kör után, minden párbaj gy ő ztes egy kiütéses fázisba lép, a végs ő leszámolásig, ahol az általános gy ő ztest kiválasztják. A hét napos párbajszavazás ideje alatt a m ű vészek már a következ ő versenyre is fel tudják tölteni munkáikat, és a verseny bármelyik körében indulhatnak, amelyikben szeretnének. Megjegyzés Minden SHOWDOWN-ra egy pályázó egy m ű vel nevezhet. Minden kör két hétig tart, így kör-gy ő ztest minden második héten választanak. A nevezést leadó m ű vész a verseny közben bejelentkezhet a log in lapon, ahol megnézheti az aktuális osztályzását. Miután egy SHOWDOWN kör véget ért, a m ű vészek a következ ő körben ugyanazzal a munkájukkal vagy egy másikkal nevezhetnek, de új munka már a párbaj ideje alatt is nevezhet ő . A párbaj gy ő ztesei, akik a SHOWDOWN végs ő szakaszába jutnak, nem nevezhetnek semmilyen új körben, amíg a végs ő SHOWDOWN gy ő ztest meg nem választják. A benevezett m ű másikkal nem helyettesíthet ő . www.saatchi-gallery.co.uk/showdown/login.php