Fotóművészet

Éves szellemi és fotótörténeti körkép: Fotóművészet 2016 (LIX. évfolyam)

A Fotóművészet 2016-os évfolyamának négy lapszáma egy olyan átfogó szakmai és szellemi horizontot rajzol ki, amelyben a kortárs fotográfiai praxis, az alkalmazott és autonóm művészet közötti átjárhatóság, a tudományos igényű fotótörténeti forráskritika, valamint a digitális képkultúra elméleti kérdései szerves egységet alkotnak. 1. Az év fő témái és elméleti csapásirányai Dokumentarizmus, etika és társadalmi felelősségvállalás: A teljes évfolyamot végigkísérte az ábrázolt emberi sorsok és a fotográfus etikai felelősségének kérdése. A lap kiemelten foglalkozott a kiszolgáltatottság, a mélyszegénység és a humánus dokumentarizmus határaival (Hajdú D. András kongói és hazai riportjai, Stalter György roma közösségekről készült szociofotói, Steve McCurry menekültportréi, valamint a Sajtófotó kiállítás kapcsán a menekültválság képi reprezentációja). Szubjektív terek, posztindusztriális táj és a test ontológiája: A tájábrázolás a puszta leképezésből átlépett a belső lelkiállapotok és a melankólia képi metaforájába (Riskó Gáspár posztindusztriális sorozatai, Martinkó Márk éjszatkai városi tájai, Haid Attila tájbeavatkozásai). Ezzel párhuzamosan a test sérülékenysége és a betegséggel való szembesülés (Horváth M. Judit), valamint a családi és magánéleti viszonyok pszichológiája (Máté Gábor) a személyes szféra feltárásának legmélyebb stációivá váltak. Archívumkutatás, forráskritika és mítoszrombolás: A folyóirat 2016-os évfolyamának egyik legfontosabb szakmai vállalása az archívumi képek szigorú forráskritikája volt. A lapszámok rámutattak arra, hogy a történeti fotók téves datálása, felületes feliratozása vagy átértelmezése miként torzítja a kollektív emlékezetet (a magyarországi holokauszt-fotográfiák archiválása, a Robert Capa-hagyaték levéltári rétegei, a Munkácsi-életmű és a bezárt budapesti Vidámpark képarchívuma). Mediatizáció, digitális fordulat és tömegkultúra: A lap elméleti szerzői részletesen elemzték a fotográfia képzőművészeti pozícióit, az intézményi diskurzusokat és a digitális technológia hatásait. Kiemelt szerepet kapott a kortárs vizuális tömegkultúra jelenségeinek kritikai értelmezése (a szelfikultúra és a digitális nárcizmus Cséka György esszéjében, a Nemzeti Szalon átfogó panorámája, Pfisztner Gábor médiumelméleti cikksorozata, valamint Montvai Attila írásai a technológiai felbontás ontológiájáról). Műfaji határok átlépése – Divat, reklám és autonóm fotó: A folyóirat kiemelten foglalkozott az alkalmazott fotográfia (reklám-, divat- és műtermi fotó) és az autonóm művészi látásmód metszéspontjaival, feltárva a hazai felsőfokú fotóoktatás (MOME) szemléletváltását (Máté Gábor és Perlaki Márton nemzetközi karrierje, Women in Chanel kiállítás). 2. A legfontosabb kortárs alkotók és kritikai visszhangjuk Eifert János – Bacskai Sándor készített vele terjedelmes életút-interjút, amelyben a fotográfus felülbírálta a pillanat-dogmát, hangsúlyozva a gondolati előkészítés és a kísérleti formanyelv elsődlegességét. Perlaki Márton – Bacskai Sándor mutatja be a nemzetközi divatfotográfia és a független művészi autonómia közötti egyensúlyozását, kitérve a The Room magazinra és az intuíció szerepére. Hajdú D. András – Bacskai Sándor mélyinterjújában a fotóriporteri etika, a kongói orvosi missziók és a hazai szegénységábrázolás dilemmáit elemzi. Máté Gábor – Bacskai Sándor interjújában az alkalmazott fotográfia, a MOME Fotográfia tanszékének vezetése és a családi kríziseket feldolgozó autonóm sorozatok összefüggéseit tárja fel. Horváth M. Judit – Pfisztner Gábor elemezte betegségnaplóját (Privát képek), az emberi test kiszolgáltatottságát és a kamerával való szembesülést. Riskó Gáspár és Martinkó Márk – Somosi Rita írt posztindusztriális, melankolikus, szubjektív és sci-fi hangulatú éjszakai tájsorozataikról. Stalter György – Németh Gábor irodalmi hangvételű esszéjében értelmezte a roma közösségeket ábrázoló szocio-dokumentarista munkáit. Steve McCurry és Martin Parr – Szegő György elemzi a nemzetközi dokumentarizmus ikonikus humanitárius esztétikáját (McCurry), valamint a turizmus és a fogyasztói társadalom szatirikus kritikáját (Parr). Fabricius Anna és Vékony Dorottya – Gellér Judit és Somosi Rita írásai a közösségi identitás, a munkás szerepmodell és a performatív fotográfia kérdéseit bontják ki. Mari Mahr és Lars Schwander – Palotai János mutatja be költői tárgymontázsaikat, személyes emlékkollázsaikat és konceptuális portrésorozataikat. Hilla Becher (és Bernd Becher) – Anne Kotzan emlékezik meg az ipari építészeti tipológiák és a düsseldorfi fotóiskola meghatározó alakjáról. 3. Fotótörténeti és technikatörténeti kutatások Moholy-Nagy László és Lucia Moholy: Albertini Béla négyrészes, alapvető kutatássorozata Moholy-Nagy 1932–1935 közötti skandináviai és marseille-i felvételeiről a német képes újságokban, tisztázva a variánsok, a radikális nézőpontok és Lucia Moholy fotográfusi szerzőségének kérdéseit. A magyarországi holokauszt-fotográfiák forráskritikája: Jalsovszky Katalin kétrészes módszertani tanulmánya a történeti képek téves datálásáról, felületes képaláírásairól és a retusálásokról (kiemelve Veres Tamás, Wallenberg fotósának munkáit). Robert Capa gyűjteményi rétegei: Cs. Lengyel Beatrix és Fisli Éva forráskritikai írása a Capa-hagyaték eredeti sajtópublikációiról, negatívjairól és a mítoszgyártással szembeni levéltári tényekről. Pécsi József berlinei aktalbuma (1922): Albertini Béla tanulmánya Pécsi József Zwölf Aktaufnahmen című kötetének előzményeiről és Karl Schenker 1919-es albumának hatásáról. Munkácsi Márton korai riportjai: Baji Etelka kutatása a Magyar Nemzeti Múzeum Fényképtárában őrzött korai sajtófotókról és magánéleti dokumentumokról. Technikatörténeti sorozatok: Fejér Zoltán írásai a fotográfia technikai mérföldköveiről (Talbot korai kamerái, a magyar Langer-Elko, a Plaubel Makina és a Middlemiss faházas gép), valamint Montvai Attila háromrészes elméleti fejtegetése a digitális felbontásról és a technológia ontológiájáról.

Fotóművészet 2016/3 (LIX. évfolyam 3. szám)

A Fotóművészet 2016/3. lapszáma a szociális felelősségvállalás, a dokumentarista etika és a kortárs fotográfiai reprezentáció égető kérdéseit tárja fel. A kiadvány központi gondolati íve a kongói orvosi missziók és a hazai mélyszegénység nyers hétköznapjaitól a kortárs intézményi reprezentációig (a Nemzeti Szalon és a 34. Sajtófotó kiállítás átfogó elemzései), valamint a transzcendens, láthatatlan világok vizuális megragadásáig és a nemzetközi fesztiválok (Łódź, Arles) tendenciáiig terjed. Történeti és technikai síkon a forráskritikus archiválás (a holokauszt-fotók feldolgozásának 2. része), a klasszikus riporteri kamera-ikonográfia (Plaubel Makina) és a digitális felbontás ontológiája mélyíti el a leírtakat. Kortárs alkotók és elméleti reflexiók Bacskai Sándor (újságíró) ír Hajdú D. András fotóriporter munkásságáról (Nem az extremitás, hanem a hétköznapok kegyetlensége érdekel): Az életút- és témainterjú a kongói szemműtéteket rögzítő, MÚOSZ-díjas Cataracta sorozat és a hazai szegénységábrázolás etikai dilemmasorát tárja fel. Hajdú kifejti a fotóriporter felelősségét: a valóság feltárása nem mehet az ábrázolt kiszolgáltatott emberek és családok biztonságának rovására. Surányi Mihály (szakíró/kritikus): Látva lássanak – Képek és pixelek | Fotóművészet – és azon túl | Nemzeti Szalon 2016: A Műcsarnok nagyszabású kurátori kiállítását (kurátor: Szarka Klára) elemzi, amely több mint 150 alkotó 700 művén keresztül térképezi fel a 21. századi magyar fotográfia digitális fordulatát, mediatizáltságát és intézményi pozícióit. Szavak a 34. Sajtófotó kiállítás kapcsán: A MÚOSZ sajtófotó pályázatának szerkezeti átalakulását (a Menekültválság kategória megjelenését) és a díjazott fotóesszéket, riportsorozatokat (Bődey János, Balogh Zoltán, Koszticsák Szilárd, Kálló Péter, Máté Bence) tekinti át. Somosi Rita (művészettörténész/kurátor): ír Vékony Dorottya fotóművész munkásságáról (Irányított csoportosulások – A személyesség határai és a mesterséges közösségek jelensége Vékony Dorottya munkáiban): A művész performatív és szociológiai indíttatású sorozatait vizsgálja, ahol a személyes szféra és a mesterségesen generált csoportidentitások feszültsége kerül a középpontba. ír a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Fotográfia szakos MA végzőseinek munkásságáról (Nyomhagyás): A fiatal művészgeneráció formanyelvi törekvéseit, a vizuális nyomhagyás gesztusát és a látás problematikáját tekinti át. Tímár Péter (főszerkesztő/fotóművész) ír a kortárs és történeti koreai fotóművészek (pl. Kang Woongu, Lee Gapchul, Seo Heunkang) munkásságáról (Messziről jött emberek – Korea múltja, jelene és jövője): A távol-keleti ország hagyományait, szociális változásait és vizuális nyelvezetét mutatja be. Gellér Judit (kurátor/művészettörténész) ír David Fathi és Alicia (valamint a Łódź Fotofestiwal 2016 kiállítói) munkásságáról (Meglátni a nem láthatót): Az okkult fotográfia, a szellemi erők és a transzcendencia ábrázolási lehetőségeit vizsgálja a dokumentarista fotó valóságmodelljével szemben. Pfisztner Gábor (művészettörténész): Mi van itt? – Fotó és kortárs művészet (2. rész): A médiumspecifikusság elméleti kereteit, a fotográfia autonómiáját és képzőművészeti státuszát bontja ki. Anne Kotzan (szakíró): Találkozások a fotográfiával – Arles 2016: A rangos nemzetközi fotófesztivál (Rencontres d'Arles) legfontosabb tárlatait (Eamonn Doyle, Don McCullin, William Kentridge, Maurizio Cattelan) foglalja össze. Szegő György (építész/művészeti író): Városportrék – Zoom! Építészet- és városképek: Az építészeti fotográfia és a városi terek vizuális reprezentációit elemzi. Fotótörténet és Technikatörténet Jalsovszky Katalin (muzeológus/fotótörténész): A történeti fotográfiák hitelességének védelmében – A magyarországi holokauszt-fotográfiák archiválásának és publikálásának problémái (2. rész): A tanulmány folytatásában konkrét esettanulmányokon keresztül (pl. Veres Tamás, Wallenberg fotósának felvételei) mutatja be a képhamisítások, retusálások és a kontextusból kiszakított közlések veszélyeit. Sümegi György (művészettörténész): Anders Engman fényképe a rejtélyes rajzolóról: Egy ritka történeti felvétel és a hozzá kapcsolódó kultúrtörténeti háttér elemzése. Fejér Zoltán (fotótörténész/szakíró): A csodálatos(an sikeres) Plaubel Makina: A legendás sajtó- és riporterkamera története, szerkezeti sajátosságai és fotótechnikai alkalmazása. Montvai Attila (fotográfus/fizikus): Hány megapixeles volt Michelangelo kalapácsa? Avagy alkotói eszköz-e a fotótechnológia? (2. rész): A digitális felbontás, a jelfeldolgozás és a technológia ontológiai szerepének kritikai vizsgálata

Fotóművészet 2016/1 (LIX. évfolyam 1. szám)

A Fotóművészet 2016/1. lapszáma a fotográfiai gondolkodás mélyrétegeit tárja fel: a puszta technikai automatizmus helyett a fotográfus szubjektív döntéseit, gondolati folyamatait és az élettapasztalat súlyát helyezi a középpontba[1][2]. A kiadvány központi gondolati íve a sérülékeny emberi test privát szférájától és a posztindusztriális táj szubjektív melankóliájától a neoavantgárd fotóalapú grafikákig és a nemzetközi kiállítási stratégiákig ível[3]. Ezzel párhuzamosan a fotótörténeti rovatok a tudományos forráskritika fontosságát hangsúlyozzák, felbontva a kanonizált mítoszokat a klasszikus mesterek (Moholy-Nagy, Capa és Talbot) életművében. Kortárs alkotók és elméleti reflexiók Bacskai Sándor (újságíró) ír Eifert János fotóművész munkásságáról (A fotografálás nem a pillanat művészete): Az életút-interjúban Eifert felülbírálja a fotográfia klasszikus dogma-meghatározását, kifejtve, hogy az exponálás gombjának megnyomása nem csupán egyetlen tizedmásodperc, hanem egy egész élet tapasztalatának, gondolkodásának és tudatos kiválasztásának az eredménye. Kísérleti aktjai, roncsolt negatívjai és táncfotói a médium nyitottságát bizonyítják. Pfisztner Gábor (művészettörténész) ír Horváth M. Judit fotóművész munkásságáról (Szembesítések – Horváth M. Judit: Privát képek 1–2.): A cikk a betegséggel megküzdő, megviselt emberi test kiszolgáltatottságát és a felette való uralom elvesztését elemzi. A kamera itt nem csupán a megfigyelés eszköze, hanem az önarckép és a múlékonysággal való elemző szembesülés médiuma. Somosi Rita (művészettörténész/kurátor) ír Riskó Gáspár fotóművész munkásságáról (Lassú melankólia – A posztindusztriális táj és a szubjektív lét viszonya Riskó Gáspár sorozataiban): A tanulmány a Holtpont, Ellensúly és Határvonal című sorozatokon keresztül mutatja be, miként válik az elhagyatott, posztindusztriális táj a belső bizonytalanság, a lelkiállapotok és a szubjektív melankólia vizuális metaforájává. Gellér Judit (kurátor/művészettörténész) ír Bartha Máté és Michał Grochowiak fotóművészek munkásságáról (Míg mi csak játszunk, ők játszanak – Hinta): A cikk a két alkotó közös kiállítását vizsgálja, ahol a hétköznapi környezetből kiemelt, jelentéktelennek tűnő elemek és talált látványok egy szürreális, játékszabályokkal teli vizuális térré alakulnak. Szegő György (építész/művészeti író) ír Steve McCurry fotóművész munkásságáról (Steve McCurry – Legendás fotók): A Műcsarnok-beli kiállítás kapcsán a szerző az ikonikus humanitárius dokumentarizmus esztétikáját elemzi, kiemelve, hogy McCurry a látványos színek és komponálás mögött a menedékkérők és otthontalanok egyetemes emberi sorsát képes megmutatni. Üveges Krisztina (művészettörténész) ír a Makói Grafikai Művésztelep alkotóinak (pl. Hajas Tibor, Pinczehelyi Sándor, Kéri Ádám) munkásságáról (Tiltott és Tűrt, avagy fotóalapú grafikai eljárások a hetvenes és nyolcvanas években): A tanulmány a szocializmus időszakának neoavantgárd kísérleteit térképezi fel, ahol a fotótechnológia és az ofszetgrafika ötvözésével léptek át a műfaji határokat. Palotai János (esztéta) ír Lars Schwander dán fotóművész (és Vető János) munkásságáról (Aki együtt „játszik” Vető Jánossal – Lars Schwander: A belső reflexió): A cikk Schwander magyarországi kapcsolatait, konceptuális alkotói attitűdjét és portrésorozatait (Cindy Sherman, Robert Frank, Kerekes Gábor) mutatja be. Anne Kotzan (szakíró) ír Herman van den Boom fotóművész munkásságáról (101 film – egy pillantás Amerikára): Az írás a művész amerikai tájakat és építészeti terek vizuális kultúráját rögzítő sorozatát elemzi. Fotótörténet és Technikatörténet Cs. Lengyel Beatrix – Fisli Éva (történészek/muzeológusok): Hagymahéjak – A Capa-anyag rétegei: A tanulmány a Robert Capa-hagyaték levéltári és forráskritikai feldolgozásának fontosságára mutat rá[1][9]. Bemutatja, hogy a fotográfus életművének valódi megértéséhez az eredeti sajtópublikációk, negatívok és kontextuális dokumentumok együttes elemzésére van szükség. Albertini Béla (fotótörténész): Moholy-Nagy és a német képes újságok – 4. rész, 1932–35.: A cikksorozat befejező része Moholy-Nagy László skandináviai és marseille-i felvételeit, radikális nézőpontjait, variánsait és szerzőségi kérdéseit vizsgálja a korabeli német sajtóban, külön kitérve Lucia Moholy fotográfusi szerepére. Fejér Zoltán (fotótörténész/szakíró): Talbot kamerája: A fotótechnikai rovat William Henry Fox Talbot korai fényképezőgépeit, technikai kísérleteit és a kalotípia feltalálásának tárgyi emlékeit mutatja be.